Tisztességesen helytálló DVTK, egy góllal biztosan jobb Ferencváros
Az OTP Bank Liga tizedik fordulójának rangadóját Miskolcon rendezték, ahol a Diósgyőr látta vendégül a Ferencvárost. A játékosokat telt ház és egészen különleges, felfokozott hangulat várta a DVTK Stadionban.
A kezdőcsapatok összeállításakor kisebb megkötésekkel kellett szembenéznie a két edzőnek, ugyanis mindkét klubnál voltak meghatározó hiányzók. Diósgyőri oldalon a legérzékenyebb veszteséget Alex Vallejo hiánya jelentette, akinek szerepkörét Holdampf Gergő vette át, így viszont őt is pótolni kellett, méghozzá Vlagyiszlav Klimoviccsal. A Ferencvárosnál főleg szélsők hiányoztak a keretből, ugyanis Adama Traoréval, Kristoffer Zachariassennel és Lisztes Krisztiánnal sem számolhatott Dejan Sztankovics. A megoldást a zöld-fehérek jolly jokerének, CebrailMakreckisnek a szélsőként való szerepeltetése jelentette.
A találkozó az első percektől meglehetősen kiegyenlítetten zajlott. A csapatok közel egyenlő arányban birtokolták a labdát (51–49 százalék) és a passzpontosságuk is azonos volt (86–86 százalék). A kialakított helyzetek minőségében sem volt drasztikus eltérés, de ebben az FTC valamivel jobbnak bizonyultak (2,19–1,65). A helyzetek mennyiségét tekintve azonban a Fradinak számottevő fölénye volt (a zöld-fehérek tízzel többször kísérleteztek, mint a hazaiak, de csak eggyel többször találtak kaput), de ezeknek a túlnyomó része nagyon alacsony minőségű helyzet volt. A nagyobb lehetőségeket tekintve azonosan teljesítettek a felek. Ha azt vizsgáljuk, hány olyan lövés volt a mérkőzésen, amely a Wyscout xG-modellje szerint minimum 20 százalékos gólszerzési valószínűséggel bírt, akkor az állapítható meg, hogy összesen hat (három-három) ilyen kísérlet volt.
A játék képe is hasonlóan kiegyenlítetten alakult, mindkét csapat a megszokott futballjával rukkolt elő, nem volt különösebb változtatás. A DVTK és az FTC is igyekezett laposan, rövid passzokkal játszani. Az átadások mindössze tíz százaléka volt hosszú passz. A labdakihozatalok rendkívül hangsúlyosak voltak a Diósgyőr részéről, mivel a Fradi az első félidőben egészen magasan próbált zavart kelteni a miskolciak védelmében, aminek következtében Artem Odincov rendszeresen felívelte a labdát, amelyek vagy pontatlanok voltak, vagy a leggyakoribb célpont, Bright Edomwonyi nem tudta megtartani. A nigériai center gyenge párharcmutatója (15/3) nagyban gátolta, hogy a rá feljátszott labdákból hatékonyan tudjon építkezni a Diósgyőr. Ugyanakkor a DVTK próbált ragaszkodni a lapos építkezésekhez is. A 14. percben pontosan egy ilyen szituációt követően sikerült a Ferencvárosnak előnyhöz jutnia.
A képen jól kivehető, amint a Fradi egy az egy ellen letámadja a Diósgyőrt, ami által nehéz helyztbe kényszerítik a borsodiakat. Ilyen szituációkban a kapus játékba történő bevonása jelenthet megoldást. Ezt Szatmári Csaba pontosan végre is hajtotta, Odincov segítségével a labdajáratás folytatódott, át is forgatta Bárdos Bencéhez, akire azonban gyorsan nyomást gyakorol Mohamed Ali Ben Romdan.
Bárdos közvetlen közelében csak a balhátvéd, Godfrey Bitok Stephen volt, akit Makreckis presszingelt, így Bárdos a hosszú felpassz mellett döntött. A visszamozgó LukácsDánielt vette célba, ám pontatlanul, így Botka Endre könnyedén megszerezte a labdát és lendületből vezethette az előtte megnyíló üres területbe. A Diósgyőr ebben a szituációban sem a lapos labdakihozatalra nem volt felkészülve (Bárdostól távol helyezkedtek csapattársai), sem az esetleges labdavesztés következményeire. A Ferencváros viszont az ilyen és ehhez hasonló átmeneti szituációkban kimagaslóan teljesít még nemzetközi szinten is. Ez esetben is villámgyorsan végighúzták a labdát, mint kézi- vagy vízilabdában emberelőnyös szituációban egészen Marquinhosig, akinek lövését még az ukrán kapus hárította, de a kipattanó labdát Botka a hálóba juttatta.
A 1–2-es végeredménnyel zárult mérkőzés elemzését vétek lenne José Vitor Rodrigues da Silva dos Santos, azaz Pernambuco nevének említése nélkül zárni. Dibusz Dénes kapujára messze a brazil szélső jelentette a legtöbb veszélyt. Három alkalommal lőtt kapura, mind a háromszor Dibusznak kellett védenie. Az első és a harmadik lövésnél kifejezetten komoly kapusteljesítményre volt szükség. Emellett a tizenegyest megelőzően nagyszerű ütempasszt adott Klimovicsnak. Pernambuco 30 passzából 25 sikeres volt, hét cseléből pedig néggyel tudta átverni ellenfeleit. Hozzá képest a másik szélső, Lukács Dániel fele ennyit volt csak játékban és jóval szerényebb számokat hozott, ahogyan Rudi Pozeg Vancas is, igaz neki az értékesített büntetője nagyban kozmetikázza a statisztikáját, de azon túl sok mindent nem mutatott. Lukács és Pozeg Vancas közel szerepelhettek egymáshoz, de meglehetősen keveset tudtak kooperálni, ráadásul mélyen tudásuk alatt is játszottak, így csak Pernambucóban bízhattak a hazaiak. A gól ugyan nem jött össze neki, de az ő teljesítményét kritika aligha érheti.
Továbbra is ritka az olyan élvonalbeli összecsapás, ami határozottan jó reklámjaként szolgálhat a magyar klubfutballnak, de ez a rangadó mindenképpen ilyen volt. A DVTK bátran felvállalta a játékát, míg a Ferencváros hozta a már megszokottat. Remélhetőleg a következő fordulóban is láthatunk legalább egy ehhez hasonló színvonalú és hangulatú találkozót.
Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt
Szerző
