Trendfordulót jelent az idei BL-sorozat vagy csak kivételes eset, hogy két, egyaránt a védekezésre építő csapat jutott a döntőbe?

A Borussia Dortmund egészen döbbenetes statisztikai adatokat produkált az idényben. A Bajnokok Ligájában az eddigi 12 mérkőzésen –6,7-es xG különbséget „futballozott össze”, tehát meccsenként átlagosan fél góllal kellett volna többet kapnia, mint amennyit szerzett a helyzetek minősége és mennyisége alapján. Ezzel a mutatóval egy húszcsapatos bajnokságban a kiesés elől szoktak menekülni az együttesek és végül éppen bennmaradnak, vagy kiesnek... Ehhez képest a BVB a 32 csapatos BL két legjobb csapatának egyike lett az eredményesség tekintetében azzal, hogy döntőbe jutott. Nem csupán a várható gólok számát tekintve tartoztak a gyengébb csapatok közé, a stílusukból adódóan a labdabirtoklás sem az ő műfajuk volt, a szezonbeli BL-ellenfelek átlagosan 5 százalékponttal többet birtokolták náluk a labdát a Wyscout adatai szerint. Eleve pontatlanabbul passzoltak átlagosan, mint az ellenfeleik (84%–86%), és ha a legalább 10 métert előrehaladó passzokat nézzük, akkor még nagyobb az eltérés a kárukra (69%–75%), a támadóharmadba juttatott átadások sikerességét tekintve pedig még ordítóbb a különbség (70%–77%). Szinte bármelyik támadó oldali statisztikai adatot nézhetjük, mindenben jobban voltak átlagosan a szezonbeli ellenfeleik, sőt a visszatámadás, letámadás intenzitásában is messze elmaradtak, hiszen az ezt mérő PPDA mutatójuk 13,9 a sorozatban, míg az ellenük játszók 10,64-et átlagoltak.

 

A védekezésben jeleskedett a BVB

Ezzel szemben, ha bármely más védekező mutatót nézünk, akkor a Dortmund jobb volt az ellenfeleinél. Sokkal több fejpárbajt nyertek meg, lényegesen több labdaszerzésük és tisztázásuk volt, több védekező párharcot hoztak sikeresen. Utóbbi kettő eleve abból is adódott, hogy védekezésre voltak kényszerítve, ám ezt nem is bánták annyira. A bajnokságban a meccseik közel 80%-án esélyesként léptek pályára és ez nem is feküdt Edin Terzic csapatának, nem nagyon tudták megbontani a felállt védelmeket, sőt gyakran a labdakihozatalokkal is problémáik voltak.

 

A Bajnokok Ligájában azáltal, hogy a halálcsoportba kerültek és az esélytelenek nyugalmával játszhattak az ősszel, átadták a középső területeket az ellenfeleknek, ők pedig mélyen ültek és kontráztak. A kieséses szakaszban a PSV elleni idegenbeli első mérkőzésen is alárendelt szerepben játszottak, ez a visszavágóra már nem volt igaz, és Atlético Madrid elleni két meccsre sem. A PSG elleni visszavágón aztán elképesztő szerencsével, a kapu elé felhúzott „bunker” segítségével húzták ki kapott gól nélkül.

 

A Dortmund alapvetően 4–1–4–1-es felállásban védekezik, de amikor az ellenfél nagyon nyom, akkor a két támadó szélső, azaz Jadon Sancho vagy Karim Adeyemi is visszazár gyakorlatilag a védelemmel egyvonalba, és ezzel duplázzák az ellenfél szélsőit. Sőt alkalmanként a hatos poszton játszó Emre Can is visszalépett a két középső védő közé. A hajrára pedig volt, hogy 5–4–1-re húzódtak vissza, az addigi 5–3–2 helyett, igaz, ez nem igazán vált be, mert még inkább magukra húzták a PSG-t és szinte percenként jöttek a lövések.

 

Kobel remeklésének kulcsszerepe volt a sikerekben, hiszen záporoztak a lövések a kapujára

A dortmundi sikerek egyik fő letéteménye Gregol Kobel, aki 6 góllal kapott kevesebbet, mint amennyi indokolt lenne egy átlagos topligás kapus esetén. Ez földöntúli teljesítmény, ezzel tartotta életben a Dortmundot. Ez hosszú távon nem tartható fent, de egy-egy kieséses rendszerű lebonyolításnál aranyat érhet. Egy évvel ezelőtt André Onana mutatott még ennél is kiválóbb védési statisztikát és jutott ő is az akkori csapatával, az Interrel a fináléba. A védősorban pedig Mats Hummels hozott elképesztő számokat a BL-idény során, ahogyan arról írtunk a PSG–Dortmund mérkőzés elemzésében.

 

A Real Madrid számára is jócskán voltak olyan momentumok a kieséses szakaszban, amikor alárendelt szerepet játszott és a védekezésének köszönhetően menekült meg. A Manchester City elleni idegenbeli mérkőzésen a négy védő előtt nagyon közel helyezkedett a három középpályás, hogy ne legyen helyük a City támadóinak a sorok között. Az Etihadban az esetek túlnyomó többségében hét mezőnyjátékosuk helyezkedett a kapujuktól 30 méterre. A Dortmundhoz hasonlóan közel 14-es PPDA-t átlagolnak. Nemcsak a kiválóan összerakott és világklasszisokból álló City ellen tartózkodtak sokat a saját kapujuk előtt, hanem az előnyük birtokában, sőt még 0–0-s állásnál Lipcsében, a Bundesliga 4. helyezettje ellen is sokszor nehézséget okozott számukra kihozni a labdát. A visszavágón az előnyük birtokában pedig inkább csak ölték a játékot, a németek közel kétszer annyi kapura lövésig jutottak.

 

A kontrák királya a Real, ehhez pedig terület kell, ami mély védekezés segítségével keletkezik

A Dortmunddal ellentétben azért ők nem hoztak össze mínuszos statisztikákat. A várható gólok számát tekintve jól teljesítettek, meccsenként +0,75-öt produkáltak, ám passzpontosságban és a labdabirtoklás terén alig voltak jobbak, mint az ellenfeleik átlagosan, pedig a csoportkörben voltak könnyű riválisaik is. Minden képzeletet felülmúló adatot a kontráknál hoztak! A gyors ellentámadásaik 63%-át lövéssel zárták le, míg az ellenfelek csupán a 18%-át tudták így befejezni ezen akcióiknak. Éppen emiatt épít a Real Madrid erre, mert ebben a legjobbak a mezőnyben és ameddig nem járnak pórul azzal, hogy közel engedik a kapujukhoz az ellenfelet, addig ez kiváló stratégia. Vinícius Junioréknál hatékonyabban senki sem képes az ellentámadásokra, az üres területek kihasználására, ám az felettébb kérdéses, hogy mennyi lehetőségük lesz erre a döntőben a szintén a védekezésre fókuszáló és egyébként is gyengébb játékosállományú BVB ellen.

 

Összegében elmondható, hogy két olyan csapat jutott be a legrangosabb európai kupasorozat döntőjébe ebben az idényben, amely elsősorban a védekezésre fókuszált és abból próbált – akár hosszú labdákkal is operálva – kontrákat vezetni. Ez az utóbbi évek tendenciáit figyelve meglepő, hiszen nem ebbe az irányba haladt a topfutball az elmúlt tíz, különösen nem az elmúlt öt évben. A világ legerősebb bajnokságát az a két csapat uralja már két szezon óta, amely a leginkább domináns játékra képes és a saját térfelére szorítja az ellenfeleit. Közülük a Manchester City az elmúlt négy évben kétszer döntőzött a BL-ben, egyszer pedig az elődöntőben a Real Madrid ellen az utolsó percekig továbbjutásra állt. Thomas Tuchel éppen aktuális csapatai az elmúlt öt idényből háromszor legalább elődöntőt játszottak a sorozatban, és bár nem mutattak be olyan domináns játékot, mint a Josep Guardiola-féle City, a német tréner gárdái (PSG, Chelsea, Bayern München) is a labdával kialakított kontrollra és az ellenfél védekezésének széthúzására törekedtek. Jürgen Klopp Liverpoolja vehető még a legszűkebb elitbe az elmúlt öt évben, tőlük is nagyon távol állt, hogy beálljanak a saját térfelükre, éppen ellenkezőleg, a legintenzívebb presszinget hajtották végre a támadóharmadban is.

 

E példákat végigjárva különösen meglepő, hogy a Dortmund és a Real Madrid ezzel a stílussal a fináléig jutott (a Realtól önmagában természetesen nem az, ha a közelmúlt sikerszériáját és a játékoskerete minőségét figyeljük). Ahogy említettük, a Borussia mellett a szerencsefaktor is nagy mértékben ott volt, már a halálcsoportból való továbbjutáshoz is kellett Fortuna, hogy negatív xG differenciával nem estek ki, de különösen a PSG ellen segítették őket az égiek, amikor 5,6-os kidolgozott xG-re egyetlen gólt sem szerzett a francia csapat. Ezzel a futballal nagyon nehéz hosszú távon, egy 18-20 csapatos bajnokságban az élre kerülni, ám egy tizenkét meccses mintán, ahol a meccsek fele kieséses rendszerben zajlik, ezzel jól lehet lavírozni, hiszen sokkal nagyobb a szerepe a szerencsének. Ebben az idényben a nemzetközi porondon ezt próbálta meg maximálisan kihasználni a bajnokságban botladozó Dortmund, Carlo Ancelotti együttese pedig elsősorban a zseniális támadóival és az egészen briliáns módon irányító Toni Kroos segítségével tud a mélyen ülő védekezésből átrohanni az ellenfelén. Az élfutball nem ebbe az irányba haladt az elmúlt években, hogy az eredményesebb csapat bekkel a saját térfelén, és az én véleményem az, hogy ez az idény nem formálni fogja a trendeket, hanem csak egy kivétel lesz.

A Bajnokok Ligája döntőjét június elsején, szombaton – magyar idő szerint – 21 órakor rendezik meg a legendás londoni stadionban, a Wembleyben, a játékvezető a szlovén Slavko Vincic lesz. A Real Madridnak ez lesz a 18. döntős fellépése a legrangosabb európai kupában, eddig 14 alkalommal hódította el a BEK/BL-trófeát, a Dortmund pedig harmadszor lesz finalista, eddig egy alkalommal nyert (1997).

Kiemelt kép: UEFA