Két passzkirály, Modric és Kroos a Real Madrid második aranykorának kvintesszenciája
Az elmúlt tíz évben a Real Madrid nemzetközi teljesítménye az 1950-es évek második felének hőskorszakát idézte, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a közelmúlt diadalaihoz összehasonlíthatatlanul hosszabb és rögösebb út vezetett, mint a dicsőséges elődök trófeahalmozásához. Az előző tíz szezonban (az idei Szuperkupával együtt) összesen 24 serleget hódított el a Real – ebből 20-at az ikonikus Luka Modric, Toni Kroos középpályás duó vezérletével. A nyerő széria pedig idén is folytatódik: a bajnoki cím már biztosra vehető, a Bayern München ellen pedig már az újabb BL-döntő a tét.
A horvátok 38 esztendős, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, aranylabdás klasszisa egyébként mind a 24 serlegnek büszke győztese, hiszen ő 2012 ősze óta a Real Madrid játékosa, 34 éves világbajnok német társa azonban csak 2014-ben csatlakozott a BL-győztes csapathoz, így ő a parádés 2013–2014-es idényről még lemaradt. Azóta viszont együtt írják a klub aranybetűs történetét, az idei immár a tizedik közös szezonjuk – és könnyen lehet, hogy még nem az utolsó.
Az már tavaly ilyenkor is erősen kérdéses volt, maradnak-e a spanyol fővárosban, de végül mindkét lejáró szerződésű játékos úgy döntött, hosszabbít egy évvel. A szezon vége felé közeledve e dilemma most újra napirendre került, és bár egyikük esetében sem született még döntés, a két veterán sztárnak a saját kezében van a sorsa, a klub ugyanis mindkettőjüket marasztalná – ami az életkorukat tekintve (különösen a horvát esetében) több, mint figyelemre méltó – az elévülhetetlen érdemeik és legendás státuszuk ellenére is. De mielőtt jobban kibontanánk, mit tartogat(hat) még számukra a jövő, felidézzük az elmúlt éveket, és megvizsgáljuk a jelenlegi szezont is.
A második aranykor
A Real Madrid történetének legsikeresebb időszakát éli, számszakilag feltétlenül, ennél több trófeát ugyanis soha korábban nem nyert tíz év leforgása alatt. Mi most a Bajnokok Ligájára fókuszálunk, a sorozat rekordbajnoka (14 cím) ugyanis a BEK (általa megnyert) első öt kiírása óta nem látott módon dominálta le a legrangosabb európai kupasorozatot.
Az előző tíz BL-évadból ötöt megnyert (2014, 2016, 2017, 2018, 2022), háromszor a legjobb négy között búcsúzott, kétszer pedig a nyolcaddöntőben. Ez egy elképesztő statisztika, de a királyi gárda 2011 és 2013 között is rendre elődöntős volt (és ugye most is ott van már), vagyis 14 egymást követő szezonból 12-szer legalább a négy közé jutott, ami egyedülálló teljesítmény. A csapat csakis a klub régmúltjához mérheti magát, de ennek az összevetésnek csupán az eredményesség tekintetében van értelme. Napjaink futballját egyszerűen őrültség a 65-70 évvel ezelőtti viszonyokhoz hasonlítani, szakmai-, gazdasági- és ezer egyéb okból kifolyólag is – arról nem is beszélve, hogy amíg akkoriban hét mérkőzésen át vezetett az út a BEK-győzelemig, manapság a döntő már a 13. párharc a BL-ben, a következő kiírásban pedig immár a 15. lesz.
Nem mintha bármi további nyomaték szükségeltetne a madridiak epikus szerepléséhez, de azt még illik hozzátenni, hogy 2017-ben a Real volt az első csapat, amely a BL (az 1992–1993-as kiírás óta hívják így) történetében címet tudott védeni – márpedig nagyon sokáig úgy tűnt, hogy ez még neki sem sikerülhet – és azzal, hogy ezt még egy harmadik „nagyfülű” serleggel is megfejelte egy évvel később, jó eséllyel évtizedekre bebetonozta ezen rekordját.
Ennek tükrében az elmúlt tíz esztendő három spanyol bajnoki elsősége egészen soványnak tűnik, de ha figyelembe vesszük, hogy az FC Barcelona (öt bajnoki cím), és az Atlético Madrid (két aranyérem) is tündökölt a hazai fronton, és saját magukhoz mérten is csúcsüzemódban voltak, az több, mint enyhítő körülmény. A királyi gárda a dobogóról egyszer sem csúszott le, és ha még ennél is eredményesebb óhajtott volna lenni, az már önnön galaktikus mivoltát is meghaladó dimenzióugrást követelt volna.
Luka Modric és Toni Kroos jelentősége
Hogy mindezen sikerekben mekkora szerepet játszott Modric és Kroos, azt adatokkal, és magasztos gondolatokkal sem lehet elégséges módon kifejezni. A labdarúgásban – csapatjáték lévén – még a konszenzuális, objektívnek tekinthető vélemények is könnyen fordulnak szubjektív ítélkezések irányába, a topklubok topklubjának sztárkavalkádjából pedig különösen kockázatosnak tűnik, ha egy-két játékost a többi fölé óhajtunk emelni. De hőseink esetében talán mégis kivételt tehetünk, és ezt talán még maga Cristiano Ronaldo sem venné zokon. Már csak azért sem, mert a portugál (utolsó négy madridi szezonjában szerzett) góljainak döntő többségéről alighanem elmondható, hogy Modricon, Krooson, vagy mindkettőjükön keresztül vezetett a labda útja, mielőtt az ellenfél kapujában kötött volna ki – és ezen állítás a csapat valamennyi veszélyes támadásának jelentős részére vonatkoztatható, amikor mindketten a pályán voltak. Két ilyen képességű, hatos, nyolcas és tízes poszton egyaránt világklasszis teljesítményre képes játékos egyetlen másik klubban sem futballozott egyidejűleg a mögöttünk hagyott évtizedben, és ez egyben alighanem a Real Madrid erőfölényét igazoló primer alaptézis is.
Modric és Kroos eleddig 332 (212–59–61) mérkőzésen és 22 570 játékpercen osztoztak, előttük utoljára a Pirri, Ignacio Zoco páros (1964–1974) gyűjtött hasonló mennyiségű közös tapasztalatot a klub színeiben…
És hogy milyen velük egy csapatban játszani? „Az, hogy Luka Modric és Toni Kroos is a csapattársam, kiváltság. Ez akkora élmény, hogy még az unokáimnak is elmondom majd, hogy két ilyen kivételes játékossal játszhattam”
– mondta Casemiro még 2021-ben a Marcának, aki nyolc évet húzott le mellettük a középpálya tengelyében.
A bajnoki cím szinte biztos, a 15. BL-győzelem pedig elérhető közelségben
A 2022–2023-as idény nem sikerült különösebben jól (persze a Copa del Rey-siker, LaLiga-ezüst, BL-elődöntő kombó azért még a Real szintjén sem verte ki a biztosítékot), de ahogy az ilyenkor Madridban lenni szokott, rögtön következett egy (még) erősebb szezon. A bajnoki cím csak papíron nincs még a zsebben (a fővárosiak előnye 11 pont a Barca előtt, és már csak öt forduló van hátra), a BL-nek pedig a címvédő Manchester City kiejtése után immár első számú esélyese a gárda. Azok után, hogy Carlo Ancelotti együttese heroikus küzdelemben (és némi szerencsével) búcsúztatta a világ jelenlegi legerősebb csapatát, nehéz elképzelni, hogy a 11 éves regnálás után a Bundesliga trónját elveszítő, és súlyos szervezeti válsággal is küzdő Bayern München útját állhatná, azt pedig még kevésbé, hogy a Borussia Dortmund–Paris Saint-Germain párharc győztese megugorhatatlan akadályt jelenthetne az egyfelvonásos döntőben.
Huszonéves üstökösök és harmincas klasszisok tökéletes elegye
Tavaly nyáron részletesen foglalkoztunk a Real példás játékospolitikájával, Florentino Pérez klubelnök és stábja kiválóan egyensúlyoz a tudatos fiatalítás és rutinos játékosok megbecsülése mentén, ennek gyümölcse a szüntelen eredményesség. A generációváltás már évekkel ezelőtt megkezdődött, de fontos, hogy azt a lépcsőzetesség és a megfontoltság elve vezérli. 2017 óta a korszakos és meghatározó játékosok közül távozott Pepe, Cristiano Ronaldo, Raphael Varane, Sergio Ramos, Marcelo, Gareth Bale, Casemiro és Karim Benzema is – miközben alapemberré vált Rodrygo, Vinícius Júnior, Federico Valverde, Aurélien Tchouaméni, Eduardo Camavinga és Jude Bellingham. Ez a folyamat akkor zárul majd le, amikor Modric és Kroos mellett, Daniel Carvajal (32), Lucas Vázquez (32) és Nacho (34) is kikopik a csapatból – vélhetően legkésőbb két-három év múlva.
A Modric, Kroos duó párhuzamos főszerepe véget ért – de még mindig nagyon élesek
A mostani szezon két legmeghatározóbb változása a középpályán történt a madridiaknál. Egyrészt Bellingham érkezése (és Benzema távozása) miatt a hadrenden is változtatni kellett, így Ancelotti a 4–3–3-as szisztémát 4–3–1–2-re módosította, megteremtve az angol tökéletes helyét a csapatban.
A másik változás Modric és Kroos személyét érinti. Miközben érkezésük óta mindketten kirobbanthatatlanok voltak a Real Madridból, s több mint 300 mérkőzésen varázsoltak együtt a középpályán, tizedik közös idényükben már csak elvétve szerepelhetnek egyszerre, legtöbbször csak sérülések vagy eltiltások miatt. A német továbbra is alapembernek számít és többnyire kezdő is (eddig 30 bajnokin szerepelt, ebből 22-szer kezdett, míg a BL-ben ez az arányszám 9/7), a horvátnak azonban egyre inkább csak kiegészítő szerep jut már (LaLiga: 28/15; BL: 8/3). Szinte mindig egymást váltják a pályán, ami Tchouaméni, Camavinga, és Valverde előtérbe kerülése, és persze a tízes poszton gyökeret eresztett Bellingham miatt is teljesen érthető – az életkorukról nem is szólva.
Az FBref.com adatai szerint Kroos az előző szezonban – minden sorozatot figyelembe véve – a hetedik legfoglalkoztatottabb Real-játékos volt (3644 játékperc; két gól, hat gólpassz), Modric pedig a 11. (2990 perc; hat gól, hat előkészítés), a 2023–2024-es idényben pedig (amelyből öt bajnoki és két vagy három BL-mérkőzés van még hátra) a német 2765 percnél (egy gól, hét gólpassz) tart (ezzel hatodik a listán), míg az aranylabdás horvát 1949 perccel (két gól, öt assziszt) a 13. a sorban.
Ebből világosan látszik, hogy Modric már az előző évadban is kevesebbet játszott, mint világbajnok társa, ahogyan az is, hogy az idei térvesztésük bár szignifikáns, de nem drámai, és az egymáshoz viszonyított játékperceik aránya szinte teljesen korrelál a tavalyi számokkal. Azt is fontos tisztázni, hogy még mindig roppant élesek és megbízhatók, ha nem így lenne, aligha marasztalnák őket a Bernabéuban. Kroos 7,63-as átlagával a Sofascore értékelése szerint a LaLiga második legjobb játékosa (csak Bellingham előzi meg), 95 százalékos passzpontosságával pedig nemcsak a spanyol élvonalból emelkedik ki, de a világon is alig van párja. Eddig 310 progresszív passzt osztott ki a szezonban, amivel magasan vezeti a házirangsort, Valverde (272), Bellingham (226) és Modric (200) előtt – a horvátnak sem kell tehát szégyenkeznie, sőt.
A két játékost egyébként nem túl szerencsés (teljesen) egy kalap alá venni, hiszen Kroos négy évvel fiatalabb, és ha abból indulunk ki, hogy Modric tulajdonképpen még most is a lehető legmagasabb szinten játszik (igaz egyre kevesebbet), neki még lehet legalább két hasonló szezonja, mint amilyen a mostani, a horvát viszont szeptemberben már a 40. életévébe lép, így az ő madridi jövője jóval esetlegesebb.
A tavalyi BL-elődöntő visszavágója után (a Manchester City a madridi 1–1-et követően 4–0-val küldte haza a címvédőt az Etihadból) egyre többször került terítékre, hogy a két veteránt már nem szabadna egyszerre szerepeltetni. Kroosnak nem különösebben kellett attól tartania, hogy kikerül a csapatból, Modricnak azonban joggal lehettek kétségei, és éppen azért írta alá az új szerződését, mert azt ígérték neki, hogy nem fog változni a csapatban betöltött státusza. Ehhez képest már augusztusban egyértelmű volt, hogy valamelyest a háttérbe szorult. Modric szeptemberben úgy fogalmazott, hogy „furcsa nekem, hogy nem játszom”, Carlo Ancelotti pedig valahányszor csak szóba került a téma, a tőle megszokott diplomatikus válaszokkal operált. Amikor a The Athletic a horvát fenti kijelentésére szerette volna reagáltatni, annyit mondott az olasz mester, hogy
„amikor aláírt, mindannyian egyetértettünk, és mindannyian örültünk – Luka is. Igaz, hogy megváltozott a szerepe, ha az első meccseket nézzük, de most, amikor visszajön (a válogatottól – a szerk.), több lehetőséget kap majd, és továbbra is fontos lesz”.
Azt pedig még a madridi derbi első felvonása előtt nyilatkozta, szintén tavaly szeptemberben, hogy:
„Nemcsak Kroost és Modricot nehéz a padon hagyni, hanem Valverdét, Tchouaménit vagy Camavingát is”.
Ez persze tökéletesen érthető és azt sem mondhatjuk, hogy Ancelotti felültette volna Modricot, de azért az is világos, hogy nem bontotta ki az igazság minden részletét.
Mindezek fényében és a jelenlegi szezonban látottak alapján azért elég meglepő volna, ha Modric még egy évet ráhúzna, elsősorban azért, mert ő játszani akar, és erre nyilvánvalóan egyre kevesebb lehetősége lenne Madridban. Kérdés persze, hova volna hajlandó elszerződni az aranylabdás. Kérőkben nem lesz hiány, de úgy tudni, őt az olajállamok nem vonzzák, így talán az MLS tűnik a legreálisabb opciónak – már, ha nem fűzi be megint Pérez és Ancelotti...
Kroos távozása azonban kifejezetten meglepő lenne, hiszen neki nem áll érdekében elhagyni a spanyol fővárost, a klubnak pedig óriási vérveszteség volna elveszíteni őt.
A piszkos anyagiak azonban még közbeszólhatnak, és különösen igaz ez a horvát esetében. A sztárgázsijuk ugyanis az egy évvel ezelőtti hosszabbításkor egy árva euróval sem csökkent, a német 24,38 millió eurós fizetése egyenesen a legmagasabb a keretben, Modric pedig 21,88 milliójával harmadik a bérlistán (a második David Alaba, 22,5 millióval). Kroos megtartása alighanem előbbre való, minthogy kicsinyeskedjenek vele, de hogy Modric jövőre is többet keressen, mint Vinícius, Bellingham, Valverde és Rodrygo, az azért elég meredek lenne.
A döntés mindenesetre rajtuk áll, és az alkupozícióik sem rosszak. Idejük még van, és alighanem egyelőre a szezonhajrá, na meg persze az Európa-bajnokság izgatja őket elsősorban. Modric immár a kilencedik nagy tornájára készül, továbbra is a horvát válogatott vezére és csapatkapitánya, azt mondta, addig játszik a nemzeti csapatban, ameddig hívják. Kroos azonban a 2021-es kontinenstorna után lemondta a válogatottságot, de februárban váratlanul úgy döntött, visszatér a hazai rendezésű Eb előtt történelmi mélypontra zuhant Nationalelfbe, Julian Nagelsmann szövetségi kapitány és egész Németország legnagyobb örömére – neki ez lesz a hetedik nagy nyári seregszemléje.
De addig is még behúzhatnak egy hatodik BL-t (Kroos a Bayernnel is nyert egyet), csak úgy bemelegítésképpen…
Kiemelt kép: Marca
Szerző
