Túl vagyunk a csoportkörön, kezdődhet az igazi Eb!

A csoportkör színvonala ugyanis finoman szólva sem volt elkápráztató. Persze voltak parádés meccsek is, de sokkal több volt közepes és gyenge, az igazi ínyencek azonban azok többségében is felfedezhettek olyat, amiért azt gondolták, mégis csak megérte azt a két órát az életükből. Azok számára azonban, akiknek csak az akciók és a gólok jelentik a futballörömöt, és nem sírnak fel a gyönyörűségtől egy szilaj lábakon álló védelem megszervezettsége láttán, nos, ők – főleg a második fordulótól kezdve – bizonyára sokszor csalódottan távoztak a képernyő elől.

A 24 csapatos torna sajátossága, hogy a nagycsapatoknak nem kell megszakadniuk a nyolcaddöntőig, ezért az alacsonyabban rangsorolt válogatottak könnyedén lophatnak tőlük pontot vagy pontokat, és a sokkal nagyobb lelkesedésük gyakorta elég is az üdvösséghez, ahogy erre számos példát láthattunk az Eb első szakaszában. Ennek megfelelően kifejezetten elismerésre méltó teljesítményt nyújtott esélytelenebbnek tartott csapatok sokasága – sokszor vereség esetén is – míg a sztárválogatottak többsége egyértelműen csalódást okozott, immár sokadszor.

De haladjunk szépen sorjában, csoportonként!

A-csoport – vegytiszta német dominancia, csalódást keltő magyarok

Az már a nyitó mérkőzésen egyértelművé vált, hogy a rendező Németországgal számolni kell, az előző három világversenyen önmaga árnyékában sínylődő Nationalelf teljesen újjászületett Julian Nagelsmann irányítása alatt, és az egész csoportkör egyik legjobb csapata volt. Az előzetesen az egyik legizgalmasabbnak tűnő kvartettben végül egyedül a Magyarország–Svájc (1–3) találkozó okozott igazi meglepetést, de elsősorban nem a végeredmény, hanem nemzeti csapatunk sokkolóan gyenge első félidei játéka okán. A helvétek magabiztos győzelmükkel meg is alapozták a továbbjutásukat – sajnos a magyarok kárára. Skócia hiába csent pontot Svájctól, Marco Rossi csapata pedig – bár három napon át szünetmentesen morzsoltuk a rózsafüzért – hiába győzte le a drámai végjátékban Steve Clarke együttesét, a nyolcaddöntőt nem érhette meg. Németország a papírformának megfelelően abszolválta a csoportkört, míg Svájc hozta a tőle megszokott stabilitást, a két kieső azonban szinte semmit sem mutatott a selejtezős formájából, így nem is érdemelt továbbjutást.

Toni Kroosék azonban már a legjobb nyolc között beleszaladhatnak a spanyolokba, Svájc pedig a címvédő Olaszországgal játszik a 16 között. Az első három kontinenstornájukon rendre a csoportkörben ragadó helvétek 2016-ban a nyolcaddöntőig jutottak, legutóbb pedig a legjobb nyolcig – ha legyőzik az olaszokat, Anglia következhet – márpedig a 2021-es döntősök egyáltalán nincsenek csúcsformában.



 B-csoport – halálcsoportnak tetszett, spanyol játszótérré lett

A Spanyolország, a címvédő Olaszország, a világbajnoki bronzérmes Horvátország és a megalkuvást nem ismerő Albánia alkotta négyes ránézésre az Eb legerősebb csoportja volt – de a valóságban ebből semmi sem köszönt vissza. A torna egyetlen százszázalékos csapata, Luis de la Fuente legénysége még gólt sem kapott a riválisoktól, a címvédő elleni rangadója pedig bántóan egyoldalú volt, az 1–0-s végeredmény kifejezetten hízelgő a Squadra Azzurra számára. Luciano Spalletti együttesének rezgett is a léc a végén, ugyanis a horvátok ellen nem éppen nekik állt a zászló: az utolsó forduló utolsó pillanatában mentettek pontot (1–1). Így végül ők lettek a másodikok, Horvátország pedig hazánk mellett az egyetlen búcsúzó csoportharmadik. Déli szomszédaink jó szokásukhoz híven a harmadik világbajnoki dobogós helyezésük után megint egy pocsék Eb-t produkáltak (2000-ben, az első vb-érmüket követően pedig ki sem jutottak). Luka Modric az Eb-k történetének legidősebb gólszerzője lett, ez a legtöbb, amit hazavihetnek magukkal, és alighanem immár elkerülhetetlen lesz a generációváltás, mert a második aranynemzedék ideje egyértelműen lejárt. A spanyolok ellen esélyük sem volt, de Albániát sem tudták felülmúlni, az pedig már régen rossz, ha az utolsó meccs a perdöntő – és két ponttal még a 16 közé sem lehet odaférni. Bár Albánia története második kontinenstornáján csupán egyetlen pontot szerzett (2016-ban például legyőzte Romániát!), de így is sokkal büszkébb lehet magára, mint a halovány olaszok és a még náluk is nagyobb csalódást keltő Dalic-csapat.



 C-csoport – Behúzott angol kézifék, és öt darab döntetlen

Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Anglia vérszegény játéka az egész futballvilágban mély felháborodást keltett. Pedig a háromoroszlánosok az elvárások szerint kezdték a tornát, és íziben nekiestek Szerbiának, majd miután Jude Bellingham a 13. percben megszerezte a vezetést, ráültek az eredményre és látványosan nem csináltak semmit. Ezt követően Dánia ellen is ugyanez volt a forgatókönyv: Harry Kane a 18. minutumban talált be, csakhogy Morten Hjulmand már az első félidőben egalizált – így a szigetországiak szélsőséges passzivitása másodszorra már csupán egyetlen pontot ért. Az angol továbbjutás persze nem forgott veszélyben, olyannyira nem, hogy a Szlovénia elleni 0–0 végül csoportgyőzelmet jelentett Gary Southgate meglehetősen rövid pórázon tartott tanítványainak. Egészen döbbenetes volt látni ezt a szándékos és tudatos visszafogottságot, és azt az elképesztő kontrasztot, amit a három mérkőzésen belül többször is megtapasztalhattunk: az első két találkozón a vezető gólok után, de a szlovénok ellen is. Voltak ugyanis kisebb felvillanásaik, időnként néhány percig focizott Anglia (ámulj, világ, bámulj, világ!), nem is akárhogyan, mintha valaki poénból bekapcsolta volna őket távirányítóval, majd látván, hogy ez tök jól működik, azonnal megnyomta az off gombot.

Vérlázító, hogy mindezt a torna (Franciaország mellett) legerősebb keretével (amibe nem fért be például Jack Grealish és James Maddison sem) és a bődületes támadópotenciállal rendelkező angolok sütötték el, ráadásul teljesen szükségtelenül, egy abszolút veszélytelen csoportban. Ez a minimalista felfogás aligha vezethet eredményre, és hiába tudnának szárnyalni a játékosok, ha Southgate nem engedi. Márpedig, ha kapitány szeretne maradni, ahhoz meg kéne nyernie a tornát, ezzel az állománnyal egyszerűen nem érheti be kevesebbel a három évvel ezelőtti ezüstérmes.

A kvartett többi tagjáról nem nagyon lehet mit mondani, senki sem tudott mérkőzést nyerni – de ebbe csak a szerbek buktak bele. Dánia és Szlovénia 3-3 ponttal továbbjutott, Dragan Sztojkovics együttese pedig 2 egységgel kiesett. Szlovénia a története során először élte túl egy világverseny csoportkörét, Szerbia pedig ugyanúgy leszerepelt, mint a katari világbajnokságon. Bár nem is nagyon volt okuk a bizakodásra, hiába kvalifikáltak 24 év után újra a kontinenstornára, az már a selejtezőben egyértelmű volt, hogy hiába a sok egyéni klasszis, csapat az nincs. Sztojkovics minden meccsen próbálta keverni a kártyáit, de hiába variált össze-vissza, semmi sem sült ki belőle.



 D-csoport – Ausztria ellopta a show-t, méghozzá teljesen megérdemelten

Ez volt a kettes számú halálkvartett, a vb-ezüstérmes franciákkal, a le sohasem írható hollandokkal, a felettébb ígéretes Ausztriával – és Lengyelországgal.

Bár az első fordulóban a gallok Maximilian Wöber öngóljával legyőzték nyugati szomszédunkat, azt biztosra lehetett venni, hogy Ralf Rangnick csapatát nem lehet majd félvállról venni. Az osztrákok varázsereje az ellentmondást nem tűrő, a lehető legmagasabban megkezdett és soha véget nem érő gyilkos presszingben rejlik, amivel baromira nehéz bármit is kezdeni, kevés híján a franciák sem úszták meg. A lengyeleknek azonban nem volt rá ellenszere (1–3), de még a hollandoknak sem (2–3), így Ausztria nyerte a négyest. Lenyűgöző volt nézni Marcel Sabitzerék játékát, a letámadás magasiskoláját vitték színre mindhárom mérkőzésükön, és a kontrajátékuk is élményszámba ment. Ausztria a torna egyetlen virtigli meglepetéscsapata, ráadásul a jóval könnyebb alsó ágra került, így a döntőbe jutása sem lenne különösebb szenzáció – a teljesítményüket nézve legalábbis semmiképp.

Franciaország mindvégig takaréklángon üzemelt, s bár veretlen maradt, mindössze kettő találatig jutott: Wöber öngólja mellett csak Kylian Mbappé Lengyelország elleni büntetője szerénykedik a válogatott neve mellett. Didier Deschamps vezényletével eddig talán a legpragmatikusabb és legszerényebb csoportkörét produkálta a torna (előzetesen) legnagyobb esélyese – de egyelőre nem is volt szüksége többre.

Hollandia a lengyelek ellen nagy nehezen hozta a kötelezőt (2–1), a franciák elleni rangadón pedig az Oranje örülhetett jobban a 0–0-nak, ez pedig untig elég volt neki is. A narancsmezesek azonban kevéssé lehetnek nyugodtak a folytatást illetően, ugyanis az ő játékukban aligha van ennél érdemben több. Ronald Koeman szövetségi kapitány teljesen alkalmatlan arra, hogy a hollandok által elvárt, 2014 óta nem látott magasságokba (világbajnoki 3. helyezés) emelje az egyébként remek erőkből álló együttest. A Bayer Leverkusenben meseszerű idényt futó Jeremie Frimpongot nem tudta beépíteni a csapatba, az Ajax két gólvágóját, Brian Brobbey-t és Steven Bergwijnt még csak be sem cserélte, ahogyan a Bolognában tündöklő Joshua Zirkzee-t sem. Koemant már akár a Románia elleni nyolcaddöntőben meglepetés érheti, de ha azt túléli, akkor jó eséllyel újra Rangnick Ausztriája következik…

Lengyelország már a második forduló után kiesett, de ezen aligha lehet csodálkozni, hiszen három sokkal erősebb válogatottal került össze. Michal Probierz fiai eleve a pótselejtezőből érkeztek (ahol csak tizenegyesekkel múlták felül Walest), de amikor a lengyelek magabiztosan kvalifikálnak, akkor is rendre a csoportkörben ragadnak a nagy tornákon. Az eddigi öt Eb-szereplésük során mindössze egyszer jutottak tovább (2016, negyeddöntő), és a katari nyolcaddöntőjük is csak a szabályt erősítő kivétel kategóriája volt.



 E-csoport – avagy 4 pont kinek, hogyan és mire elég?

Ebbe a kvartettbe Belgium mellé három, a néhai vasfüggönytől keletre fekvő ország válogatottját sorsolták, és Románia, Szlovákia és Ukrajna is ugyanannyi pontot szerzett, mint Kevin De Bruyne-ék (négyet) – ilyenre korábban még sosem volt példa. A csoportból ugyan papíron erősen felfelé lógtak ki a belgák, de csak papíron, ahogy azt az eredmények is mutatják. Bár a katasztrofális katari leszerepléshez képest mutatkozik némi előrelépés – a Szlovákia elleni nyitány (0–1) azért nem ígért túl sok jót. Romániával szemben aztán javítottak Domenico Tedesco tanítványai (2–0), az ukránok elleni 0–0 pedig elég is volt a második helyhez. A körbeverések és a pontazonosság miatt a továbbjutásról a gólkülönbség döntött: mivel Románia 3–0-ra verte Ukrajnát, ők nyerték a négyest, a belgák mögött pedig Szlovákia futott be a harmadik helyen, Ukrajna pedig az egyetlen, négy ponttal búcsúzni kénytelen csapat lett a tornán. A játéka alapján nem érdemelt volna kiesést Szerhij Rebrov gárdája, de hát ilyen a futball. Az a háromgólos vereség nagyon sokba került – de az is igaz, hogy ennél nagyobb zakót csak a skótok kaptak (1–5, Németország ellen), de ugyanekkorát is csak a horvátok (0–3, Spanyolországtól) – és egyikük sem jutott tovább.

Az egyenes kieséses szakaszban egyik csapatnak sem jósolunk hosszú menetelést, Belgium Franciaországgal játszik, Szlovákia Angliával, a románok pedig a hollandokkal… Persze ha Romelu Lukaku nem csak lesállásról szerez gólt, Anglia a büntetőpárbajra játszik, míg Edward Iordanescu ugyanúgy lemeccseli Koemant, mint Rebrovot, bármi lehet – és nem kizárt, hogy a háromból egy csapat megérheti a negyeddöntőt.



 F-csoport – georgiai csoda, portugál csoportelsőség

Portugália esélyezhez méltón két forduló után megnyerte a csoportot, a harmadik körben azonban a cserecsapatával történelmi vereséget szenvedett a történelmet író Georgiától. A luzitánok még sosem kaptak ki ennyire alacsonyan jegyzett csapattól (Georgia a 74. a világranglistán, Portugália pedig a 6.). Az Eb-újonc kiscsapat a nyitányon (a torna egyik legjobb mérkőzésén) 3–1-re kikapott Törökországtól, aztán Csehország ellen 1–1-et játszott, ám egy pillanatig sem gondolta, hogy ne lehetne esélye Cristiano Ronaldóék ellen. Volt is keresnivalójuk, és Hvicsa Kvarachelia már a 2. percben vezetést szerzett a kaukázusiaknak. Portugália mezőnyfölénye semmit sem ért, az állhatatos georgiai küzdőszellem annál többet, Georges Mikautadze büntetője után nem is volt több kérdés – de addig se nagyon (2–0). Zongorázni lehetett a különbséget a találkozót félvállról vevő, rosszabbnál rosszabb megoldásokat választó luzitánok, és a minden labdáért meghalni képes georgiaiak között, így a mindenki által előre leírt újonc besurrant a legjobb 16 közé. A törökök csak Portugáliától kaptak ki, így ők is hat ponttal zártak, Csehország pedig egyetlen egységgel búcsúzott. Ivan Hasek csapatának Portugália ellen nem volt esélye, míg Georgia ellen hiába játszott fölényben, nyerni nem tudott, a törökök elleni őrült mérkőzésen (amelyen az Eb-rekordot jelentő 18 sárga és 2 piros lapot kiosztó Kovács István játékvezető alighanem leradírozta magát a berlini döntő dirigálására esélyes bírók listájáról) pedig már a 20. percben emberhátrányba került Antonín Barák kiállítása miatt.

Portugália számára Szlovénia következik, míg a törökökre jóval keményebb dió, Ausztria vár a folytatásban.



Summázat

A sztárcsapatok közül eddig kiemelkedik Spanyolország, a hispánok a második sorukkal is roppant stabilnak tűntek; valamint a házigazda németek. Franciaországról még korai ítélkezni, de azért mindenképpen a várakozásokon alul teljesítettek – eddig. Portugália a vb-n is sokkal jobb volt, amikor Ronaldo nem volt a pályán, s bár az Eb-rekorder most jobban illeszkedik a csapatba, mint Katarban, még mindig egy nehéz és alighanem felesleges kompromisszum a szerepeltetése. Akárhogy is, egy hatpontos csoportelsőt ezen az Eb-n és a torna e szakaszánál felesleges kritizálni, mert még a georgiai fricskával együtt is a legjobbak közé sorolható Roberto Martínez csapata. Belgium és Hollandia körülbelül annyira volt képes, amennyit várni lehetett tőle; míg Olaszország játéka sokkal inkább a sorozatban két vb-ről lemaradó formájára emlékeztetett, mintsem a három évvel ezelőtti aranyérmes önmagára. Anglia pedig a csoportgyőzelme és a veretlensége dacára a sor végén kullog.

Ausztria viszont valósággal berobbant, és ha így folytatja, a következő világversenyen már eleve a nagyok között fogjuk emlegetni. A középmezőnyből a szebbik arcát mutatta Törökország és Svájc is, és dicséretet érdemel a módfelett kiegyensúlyozott E-csoport két ide sorolandó túlélője, Románia és Szlovákia is. Dániától lehetett többet remélni, de elvárni aligha, míg Szlovénia célfutballja történelmi továbbjutást ért, ami önmagáért beszél. A legnagyobb bravúrt azonban Georgia tette le az asztalra, és nem pusztán a portugálok legyőzésével, hanem a mindhárom mérkőzésére jellemző versenyképességgel, bátorsággal és a sokszor egészen szemet gyönyörködtető játékkal. A kaukázusiak ugyanis nem csak ölték, hanem mívelték is a futballt, parádés helyzetkihasználással, magabiztosan, büszkén és önfeledten – és egyelőre a góllövőlistát is Georges Mikautadze vezeti, három találattal!

De külön is említést érdemel a közép-kelet- és kelet-európai régió, amely öt országgal képviselteti magát a legjobb 16 között. Szlovénia, Szlovákia, Georgia, Románia és Törökország is folytathatja az egyenes kieséses szakaszban (2016-ban és 2021-ben is csak három-három csapat érkezett a kontinens keleti feléről).

És holnaptól kezdve a „nagyoknak” is fel kell kötniük a gatyát, a biztonsági játék innentől kezdve egyre kockázatosabb lesz! A csoportkör első fordulójában még mindenki igyekezett (a legesélyesebb csapatok közül egyedül Belgium nem nyert), aztán három ponttal a zsebben a második kanyarban már alábbhagyott a csapásszám, a helyosztásról szóló harmadikban pedig még kevésbé erőltette meg magát a kontinentális elit (persze voltak kivételek, elsősorban rászorultsági alapon). Ezt szépen szemlélteti a fordulónként esett gólok arányosan csökkenő tendenciája is: 34; 27; 20.

A nyolcaddönttőktől kezdve azonban már mindig a lét lesz a tét, s bár nincsenek felhők közt lebegő illúzióink, fel vagyunk készülve az óvatoskodásra, az ebből következő hosszabbításokra és tizenegyes-párbajokra; de azért tán joggal reméljük, hogy futballból is többet látunk majd: hiszen az Eb érdemi szakasza még csak most kezdődik!