Újra rangja van a Magyar Kupának, ezúttal is izgalmas döntőre van kilátás

Az OTP Bank Ligát sorozatban hatodszor is megnyerte nemrég a Ferencváros és senki sem vitathatja, hogy érdemtelenül. Sokáig szorongatta, gyötörte őket a tolnai alakulat, amelynek a tagjai mindvégig elismerték, hogy az aranyéremnek nem ők a várományosai, bármit is mutat a tabella. Az persze, hogy magukban mit gondoltak vagy az öltözőben miről beszélgettek, az más, kell is annyi tartás egy sportemberbe, hogy mindig a legjobbra törekedjen, de a valóság ezúttal is a várakozásokat igazolta, az első hely Budapest kilencedik kerületében maradt.

Hogy ez a kupában is így lesz-e, azt még nem tudjuk, ugyanakkor biztosak lehetünk abban, hogy Bognár György csapata a Puskás Ferenc Stadionban sem feltartott kézzel lép majd pályára. A lelátón többségben lesznek a rekordbajnoknak szorítók, de talán a tévékészülékek előtt legalább annyian szurkolnak majd a Paksnak is, és ez nem a Dibusz Dénesék iránt érzett vélt vagy valós ellenszenvből fakad, hanem az emberi természetből. Ugyanis alighanem mindenkivel előfordult már, hogy szimpatizál a gyengébbel, az esélytelenebbel, miközben az ingergazdag világunkban továbbra is ki vagyunk éhezve a csodára, a bravúrra, a váratlanra, hiszen a kultúránk is olyan, hogy megtanultuk, a legkisebb szegény legény az, aki végül boldogul. Ennek értékét sokszor annak valószínűsége, vagy inkább valószínűtlensége emeli hatványra, emiatt tudunk szurkolni a Tom és Jerryben az egérnek, a Kengyelfutó gyalogkakukknak vagy éppen tudtunk annak idején a Leicester Citynek.

2022-ben Franck Boli duplája döntőnek bizonyult (Forrás: Paksi FC Facebook)

A Ferencváros és a Paks viszonylatában valami hasonlót tapasztalhatunk. Ha csak az anyagi lehetőségeket néznénk, le sem kellene játszani a mérkőzést, de milyen nagy szerencse, hogy az ősi indián mondás szerint a pénz nem tud gólt rúgni, így nagy valószínűséggel lesz meccs május 15-én este. Ugyanakkor a várakozást növeli a két klub közötti egész éves szájkarate, ami nem is inkább a klubok, csak Kubatov Gábor és Bognár György között zajlott le a sajtóban. A Ferencváros elnöke olykor szükségtelen bárdolatlansággal emlékezteti a közvéleményt az edző múltjára, miközben a szakember a maga nyers stílusában arról beszél, hogy a Ferencvárosnak edző nélkül is nyernie kellene a bajnokságot, bármilyen körülmények között. Ez a feszültség akár jót is tehetne a finálé előtt, de lássuk be, inkább szomorú. Annál is inkább, mert Bognár György az egyetlen lehetséges módon küzd a ráragasztott és nem éppen kedves „Kaszinós” gúnynév ellen: dolgozik, méghozzá látványosan és eredményesen. 2024 tavaszán ott tartunk, hogy a paksi szakvezetőt eképp aposztrofálni már nem csak nem vicces, hanem erős korlátozottságra vall. Az első paksi időszaka alatt a feltétlen támadójáték egyik utolsó zászlóvivőjeként elkönyvelt korábbi válogatott középpályás ugyanis ebben az idényben bizonyította, hogy a sikerhez vezető út lehet másmilyen is, edzői minősége pedig éppen abban áll, hogy lemondott valamiről, amiben hisz, hogy a csapata eredményesebb legyen. A belátás bizony nagy erény. Ez tehát egy érdekes színezetet ad majd a döntőnek, de az is, hogy akár éppen Varga Barnabás lehet az, aki eldönti a trófea sorsát egykori csapattársai ellen, ugyanis a ma már a nemzeti csapatban is első számúnak mondható középcsatár 2023 nyarán tette át székhelyét – gólkirályként – Paksról a fővárosba. Persze az is nagy sztori lenne, ha Böde Dániel lenne a különbség, a veterán csatárt ugyanis nagyjából egyforma szeretet övezi mindkét szurkolótábor részéről.

Bognár György három idény alatt másodszor vezette kupadöntőbe a Paksot (Forrás: Paksi FC Facebook)

De különleges lehet majd ez az összecsapás Vécsei Bálintnak is, aki nemrég szerződött a tolnaiakhoz, miután a nyáron megannyi siker után elváltak útjai a fővárosiakkal, talán benne is dolgozik majd, hogy megmutassa, kár volt róla lemondani. Ha ez nem volna elég, ott van a két évvel ezelőtti döntő is, ahol 3–0-ra nyert a Ferencváros, gyakorlatilag esélyt sem adva az akkor még Ádám Martin góljaival meghajtott tolnai csapatnak.

A filozófiák is szembenéznek majd egymással: Pakson – ki ne tudná? – csak magyar labdarúgókban és edzőkben gondolkodnak, a Ferencvárosnál pedig a legjobbakban. Persze mások is a célok. A népligetiek Európát óhajtják meghódítani minden évben és szerencsére mostanában egyre tovább is jutnak ebben, az atomvárosban jobbára a biztos bennmaradás reményével futnak neki minden egyes szezonnak.

Ha a két csapat eddig megtett útját nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy senki sem szenvedett többet náluk azért, hogy játszhassanak a szentélyben, a Puskás Arénában. A Paks egészen az elődöntőig csak a fővárosban lépett pályára, és bár az NB III-as BKV Előrét egy könnyed 7–0-s sikerrel intézte el, utána a másodosztályú Budapest Honvéd vendégeként csak tizenegyesrúgásokat követően jutott tovább. A tavaszi nyolcaddöntőben Újpesten sem volt elég kilencven perc a döntésre, ott hosszabbításban jutottak tovább, miként ezután az élvonalbeli szereplésért küzdő Vasas ellen is a ráadásra volt szükségük 2–2 után. A bajnokságban épp pocsék formába kerültek, amikor az elődöntőben a Kisvárda érkezett hozzájuk, de 2–1-re nyertek, így ismét harcba szállhatnak a trófeáért.

A Ferencváros idei kupamenetelése más szempontból volt nehéz. Dejan Sztankovics bemutatkozó mérkőzésén nyolcat rúgtak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecsed vendégeként, noha jó eséllyel a szerb mester ekkor még csak tanulgatta a játékosai nevét, de utána egy nehezen felejthető mérkőzésen csak Mohamed Abu Fani 131. percben(!) szerzett góljával gyűrték le 4–3-ra a szezon végén nemzetközi kupaindulást érő helyre befutó Puskás Akadémiát. Februárban újabb élvonalbeli csapathoz utaztak, méghozzá Debrecenbe, de a mindig forró nagyerdei kiruccanást 75 percet emberhátrányban játszva is tizenegyesrúgásokig vitték, amelyben jobban koncentráltak a hazaiaknál. A negyeddöntő Diósgyőrbe szólította Botka Endrééket, ahol újabb élvonalbeli csapatot sikerült két vállra fektetniük (2–0), majd jött az akkor még csak az NB I küszöbén toporgó, a másodosztályt utcahosszal vezető Nyíregyháza elleni balmazújvárosi vendégjáték, ahol bizony komolyan megérintette a csapatot a kiesés szele. Az azóta már biztosan feljutó Szpari ugyanis kulturált és okos futballal sokkolta a tartalékos Sztankovics-legénységet, 85 percig vezetett is, ám akkor két egyéni villanás (Ibrahim Cissé és Edgar Szevikjan révén) a zöld-fehéreket juttatta el a szerdai fináléba.

Az FTC nehéz győzelmet aratott a Nyíregyháza vendégeként (Forrás: szabolcs24.hu)

Ha pedig már Sztankovics szóba került: nem akármilyen debütálás lenne tőle az, ha az első ferencvárosi idényét két trófeával zárná. Ez még akkor is nehéz, ha az ember egy nagycsapat kispadján ül, márpedig az FTC hazánkban mindenképp az, sőt a folyamatos győzelmi kényszert menedzselni más pedagógiai és pszichológiai képességeket igényel. A közelgő MK-finálé előtt is hasonló a helyzet, ha a Fradi nyer, a legtöbben csak megvonják a vállukat, mondván igazolódott a papírforma, de ha veszít, akkor azoknak az edzőknek és játékosoknak is hirtelen megkérdőjeleződik a kvalitása, akik egyébként bajnoki címhez és a Konferencia-liga nyolcaddöntőjéig repítették ebben az idényben a csapatot. Afelől pedig ne legyen kétsége senkinek, hogy a magyar rekordbajnok és jelenlegi kirakatcsapat ellen mindenki minden meccsre kétszeresen felszívja magát, hát még akkor, ha egy kupadöntőről van szó!

A Magyar Kupa meglehetősen sokat veszített presztízséből az idők során. Ez már a 84. kiírás, ám az elmúlt harminc évben olyan volt, mintha már nem lett volna meg az a varázsa, amit egy országos kupasorozat megérdemel. Látjuk, Angliában íratlan szabály, sőt törvény, hogy a finálét a Wembleyben kell rendezni, Németországban a berlini Olimpiai Stadionba vágyik minden csapat, nálunk végre van egy tehetős szponzor a sorozat mögött és az elmúlt években sokat tettek hozzá a háttérben dolgozók is, hogy újra népszerű legyen a sorozat a csapatok és a szurkolók körében is. Van saját himnusza, megfelelően menedzselik, a kistelepüléseken szinte népünnepély fogadja a tradicionális nagycsapatok érkezését, sok az éles meccs, az izgalom és a legtöbbeknek talán csak ez ad esélyt arra, hogy pályára léphessenek a nemzeti stadionban. A döntő immár valóban ünnep, pedig nem is olyan rég, a XXI. század első évtizedében gyakran megesett, hogy tízezer ember sem volt kíváncsi a kupasorozat legfontosabb mérkőzésére. Két éve egyébként majdnem negyvenezren látogattak ki a Ferencváros és a Paks mérkőzésére, de tavaly is közel húszezren voltak kíváncsiak a Zalaegerszeg és az NB II-es Budafok összecsapására.

A körítés valószínűleg idén is rendben lesz és látva a két csapat idei teljesítményét, megalapozott a várakozás, mely szerint a mérkőzés is felnő majd az esemény rangjához.

Kiemelt kép: Paksi FC