Valósághajlító szárnyalás után kijózanító földet érés Berlinben

Méghozzá nem is akármilyen, hiszen a köpenicki kiscsapatból időközben a német főváros első számú klubja lett – míg a nagytestvér Hertha BSC a Bundesliga 2-ben próbál magához térni. Az 1. FC Union Berlin a 2005–2006-os szezonban még a negyedik vonalban szerepelt, aztán négy év alatt sikeresen visszaegerészte magát a másodosztályba, ahonnan tíz év után, 2019-ben története során először sikerült feljutnia a Bundesligába is.

Urs Fischer csapata ezután évről-évre emelkedett egyre magasabbra, a 2019–2020-as idényt újoncként a 11. helyen zárta, majd hetedik, ötödik, idén tavasszal pedig már negyedik lett a végelszámolásnál. A közel sem hétköznapi fejlődéstörténet a Bundesliga-szerepléssel párhuzamosan a nemzetközi porondon is tükröződött, hiszen a Konferencia-liga és az Európa-liga csoportköre után ősszel már a Bajnokok Ligájában debütálhatott az Eisern Union (Vasunió – a klub egyik beceneve). A nem mindennapi történet kulcsfigurája a svájci szakember, aki miután az FC Basel 21. századi aranykorának utolsó két bajnoki címére vezette a csapatot (2015–2016, 2016–2017), egy év szünetet követően 2018 júniusában belevágott a berlini küldetésbe. Azt persze aligha gondolta, hogy az ilyen elképesztően sikeres lehet, és az egész futballvilág a csodájára jár.

Valósághajlítás sorkatonákkal

Az Union Berlin sztárok és virtuózok nélkül magasodott a Bundesliga élmezőnyéig, és a fejlődési ívét még az európai porond teremtette kettős terhelés sem tudta megtörni. Ami a példás felemelkedést eredményező játékát illeti, abban semmi különleges és forradalmi nem volt, a legmagasabb szinten nem, vagy csupán halvány kontúrokkal jegyzett névtelen futballisták sora egy egységes, rengeteget futó, megalkuvás nélkül robotoló és a végsőkig harcoló csapatot alkotott. Olyan csapatot, amely folyamatosan erőn felül teljesített, szinte alig hibázott, és állandósult szerencséje volt, tulajdonképpen éveken át. Az, hogy egy klub egy jól begyakorolt, hatékony szisztémával, szerényebb képességű labdarúgókkal is képes futni egy-két jobb szezont, azért gyakorta előfordul, de ezt négy éven át fenntartani már egyáltalán nem szokás. Minden ilyen történet vége egy klasszikus összeomlás, egy bezuhanás, amikor a fordulat után a sikerekkel tökéletesen ellentétes tendenciózusság veszi kezdetét.

Fotó: Eibner-Pressefoto / Joerg Niebergall / Alamy Stock Photo

A számok márpedig sosem hazudnak, még ha időnként, mint az Union Berlin esete is mutatja, a realitás is hajlíthatóvá válik. A 2022–2023-as kiírásban Fischer legénysége az Understat adatai szerint 42,32-es xPTS (az egyes mérkőzéseken a csapat és az ellenfelek által kialakított helyzetek alapján várható pontok száma) mutatót produkált, de a valóságban 62 pontot szerzett! A várható góljainak száma 35,07 volt, miközben 51 találatig jutottak Schäfer Andrásék, és az xGA predikciót is sikeresen „kijátszották”, hiszen csupán 38 gólt kaptak a kalkulálható 42,43 helyett. 11 találatot szereztek szögletet követően, és összesen 13 fejesgólt, mindkettővel ligaelsők voltak!

Ekkora felülteljesítést azért borzasztó ritkán látni. A négy topliga előző kilenc idényét vizsgálva 702 esetből csupán öt ízben fordult elő, hogy az xPTS és a tényleges pontszám között legalább 19 pontnyi pozitív eltérés alakult ki. A berlini az egyik, a további példák azonban egy teljesen másik dimenzióra és minőségre mutatnak, hiszen a Juventus (2017–2018 és 2018–2019), a Liverpool FC (2019–2020) és az Atlético Madrid (2020–2021) is bajnoki címet ünnepelhetett az adott szezonokban.

A sors(vissza)fordító 2023–2024-es idény

Az egyértelmű volt, hogy a piros-fehérek válaszúthoz érkeztek, és újra kell gombolniuk a kabátot. Az, hogy cirka öt éven át minden, de minden összejött nekik, az egy olyan szürreális távlatokig elhúzódó szerencsefaktor volt, amivel nem lehetett, nem szabadott tovább számolni. Már csak azért sem, mert a Bundesliga elitjében való megkapaszkodáshoz, a BL-ben való szerepléssel egyidejűleg már édeskevés a „fapados” reaktív futball, amely már a múltban sem ért annyit, amennyire elégnek bizonyult. Ráadásul ennyi idő elteltével már senki sem vesz félvállról egy ilyen csapatot, az Union Berlin a német labdarúgásban tényezővé vált (és a nemzetközi porondon is állandósulni látszott a jelenléte), és ehhez fel kellett (volna) nőnie.

Fischer mindvégig nagyon tudatosan, megfontoltan építette és tartotta karban együttesét, rendre már télen igyekezett erősíteni, így érkezett 2022 januárjában Schäfer, aztán egy évvel később Josip Juranovic és Aissa Laidouni is a német fővárosba. Az idei szezon azonban már olyan kihívásokat tartogatott, ami korábban sosem látott nyári nagybevásárláshoz vezetett, egyszersmind véget vetve a névtelen hősök korának. Kelet-Berlinben ugyanis tényleg nem voltak nagynevű futballisták, a vb-bronzérmes horvát jobbhátvéd ilyen tekintetben egyértelműen vitte a prímet, és aligha a hazafias elfogultság mondatja azt velünk, hogy Schäfer (bár folyamatosan sérülések hátráltatták a kibontakozását) és a Ferencváros tavaly őszi El-menetelésének egyik legjobbja, a tunéziai válogatott Laidouni kilógott volna a sorból. Az előző bajnoki szezon két gólfelelőse, a suriname-i Sheraldo Becker (11 gól) és német Kevin Behrens (nyolc találat) is a csapattal együtt szerzett némi hírnevet magának, de elmondható, hogy az együttes valamennyi meghatározó játékosa egymáshoz képest is közel azonos szinten teljesített, és az Union ereje az egységességében rejlett, minden egyes fogaskerék egyforma erővel hajtotta a gépezetet.

Fotó: Juergen Engler / NordPhoto / Alamy Live News

De muszáj volt kicsit felturbózni a keretet, azt a klub ambíciói és a BL támasztotta új kihívás is megkövetelte. Fischerék a nyári átigazolási időszakban jó néhány játékost Berlinbe költöztettek még a régi recept szerint, tehát ingyen vagy kölcsönbe; javarészt olyanokat, akiknek a neve hallattán senki sem kapta fel a fejét, de ígéretes tehetségek, vagy kulcsjátékosok ideális tartalékai lehetnek. Az első komolyabb erősítés rögtön „házon belülről” érkezett, a portugál balhátvéd Diogo Leite ugyanis már 2022 nyara óta a klub kölcsönjátékosa volt, az ő játékjogáért 7,5 millió eurót fizettek az FC Portónak. Két Premier League-játékos is piros-fehérbe öltözött, igaz, mindkettőjüket csak lízingelik: az amerikai válogatott középpályás, Brenden Aaronson a kieső Leeds Unitedtól érkezett, az elefántcsontparti támadó, David Datro Fofana pedig a teljesen átalakuló Chelsea-ből. Szintén kölcsönbe érkezett a cseh válogatott védekező középpályása, Alex Král a Schalke 04 süllyedő hajójáról lépett át a berlini mentőcsónakba, igaz az ő játékjogát jövő nyárig még a Szpartak Moszkva bitorolja. A Bundesliga 2-be aláhulló Herthától sikerült elhappolni Lucas Tousart-t, a 26 éves francia hatosért hárommillió eurót kellett átutalni a város nyugati felébe. De a három legnagyobb név csak utánuk következett. Robin Gosens egyenesen a BL-döntős Interből jött, klubrekordot jelentő 15 millió euróért, a német válogatott ballábas középpályása után két nappal pedig érkezett még egy ballábas válogatott támadó is: Kevin Volland az AS Monacóból tért haza, négymillió euró fejében. Aztán amolyan bónuszként, szeptember elsején még beesett a veterán olasz, nem mellesleg Európa-bajnok Leonardo Bonucci is, a 36 éves belső védőt ingyen szerezték meg, miután a Juventusnál a továbbiakban nem tartottak rá igényt.

Ezen, a klub történetében példátlan erősítések egyfelől bizakodásra adhattak okot, másfelől azonban semmire sem jelentettek garanciát. Részint azért, mert ekkora átalakuláson még egyszer sem esett át az Union, részint pedig azért, mert az új szerzemények egyike sem volt igazán formában. Az egyetlen kivétel Gosens, aki ugyan remek szezont zárt a milánóiakkal, de az egyéni teljesítménye azt a szintet nem ütötte meg a Nerazzurrinál töltött másfél éve alatt, amiért Simone Inzaghi Milánóba csábította Bergamóból még 2022 elején, nem véletlenül adtak rajta túl az általuk az Atalantának fizetett vételár alig több, mint feléért. Volland harmadik monacói szezonja köszönőviszonyban sem volt az első kettővel. A Ligue 1 2020–2021-es és a 2021–2022-es kiírásában 69 mérkőzésen összesen 25 gól és 16 előkészítés fűződött a nevéhez, az előző idényben azonban 17 meccsen mindössze három plusz kettő kanadai pontra volt képes. A német válogatott bő keretéből is kiszorult, sérülékeny is, a neve jóval jobban cseng, mint amennyit valójában ér. Bonucci pedig pocsék és hányatott évadot zárt a Juvénál, Massimiliano Allegri szabadulni akart tőle, és bármennyire is sokat érhet(ne) a rutinja, azért egy 36 éves játékosra építeni nem igazán lehet. Így hát az a helyzet, a „nagy” igazolások közül egyedül Gosens éri meg a pénzét, ő nem okoz csalódást. Ami a fiatalokat illeti, a Sofascore értékelése szerint Aaronson konkrétan a leggyengébb láncszem (6,1-es átlagával), míg Fofana a 19. a sorban (6,55) igaz ő korábban csak a norvég élvonalban kapott érdemi lehetőséget, még megtalálhatja a góllövő cipőjét, de azért a 11 meccs során 2,39-es xG-re megvalósult nulla gól elég kiábrándító adat.

Éppen olyan, amilyen ez az egész berlini szezon eddig, pedig a számokat illetően nem sok minden változott, az előző kiírásban jegyzett statisztikákhoz teljesen hasonlatos mutatóik vannak – csak éppen Fortuna kegyeiből estek ki a köpenickiek. Az xPTS mutatóban most is vezet az Union a Bundesligában, csak éppen fordított előjellel. Hét pontja van, 6,05 ponttal kevesebb, mint az várható lenne. 12 gólt szereztek 15,25-ös xG-re, és 27-et kaptak a 20,38-as xAG ellenére. Ugyan az idény elején a korábban megszokottnál több sérültjük is akadt, na de hol nincsenek ilyen problémák?

Fotó: Christoph Gollnow / DPA / Alamy Live News

A nagyon várt BL-szereplésben sem volt sok köszönet, noha a Real Madrid, az SSC Napoli és a Sporting Braga társaságában legfeljebb a csoport harmadik, El-folytatást biztosító helye lehetett a reális célkitűzés. Ez még akár el is érhető egyébként, amennyiben az utolsó fordulóban az Union legyőzi a már biztos továbbjutó (és eddig százszázalékos) királyi gárdát Berlinben, az olasz bajnok pedig hazai pályán érvényesíti a papírformát a Braga ellenében. Története első három Bajnokok Ligája-összecsapásán mindannyiszor szoros, egygólos vereséget szenvedett a piros-fehér gárda, aztán Nápolyban, majd a múlt héten Bragában is 1–1 játszott – Portugáliában azonban már nem Fischer ült a berliniek kispadján.

Az elhúzódó és egyre csak mélyülő válság során a klubvezetőség és a szurkolók is egyértelműen és határozottan kiálltak a svájci mester mellett, de a sorozatban elszenvedett kilencedik bajnoki vereség (és a 14 mérkőzés óta tartó nyeretlenség) után levették a tábláról Fischert, aki november közepén közös megegyezéssel bontott szerződést a klubbal.

„Személyiségével és eredményes munkájával meghatározta a klub elmúlt éveit, ezzel pedig új lehetőségek sorát nyitotta meg nekünk. Most közösen jutottunk arra a döntésre, hogy külön utakon kell folytatnunk. Nagyon szomorú pillanat ez számunkra, illetve az egész Union-családnak. Bánt, hogy nem tudtuk megtörni a negatív szériát. Urs Fischer barátként megy el, akit mindig tárt karokkal várunk vissza. Kitűnő edző, erről továbbra is meg vagyok győződve”

– búcsúztatta az Uniont 224 tétmérkőzésen irányító trénert Dirk Zingler klubelnök.

Utódja Nenad Bjelica lett, az 52 éves horvát szakember október közepéig a török Trabzonspor dirigense volt. Fischer távozása után november utolsó hétvégéjén beugróként még a berliniek U19-es csapatát gardírozó Marco Grote vezényelt a kispadról az Augsburg elleni hazai mérkőzésen (1–1), amivel legalább a sorozatban tizedik bajnoki zakót sikerült elkerülni, és ahol az őszi szezon során először (a BL-re be sem nevezett) Schäfer is pályára léphetett, több, mint fél év kihagyás után. Bjelica a bragai döntetlennel debütált, így mondhatnánk, hogy Fischer távozása óta egyelőre veretlen az Union, de azért ez erős eufémizmus volna. A bajorok elleni pontosztozkodás során közelebb álltak a győzelemhez a berliniek, viszont az Estádio Municipalban az egy pontnak is nagyon örülhetettek, és talán azt sem bánták nagyon, hogy a múlt szombati Bayern München elleni idegenbeli találkozójuk a bajor fővárost sújtó rendkívüli havazás miatt halasztásra került…

Élet Fischer után – avagy mit hozhat a jövő Köpenickben?

Tekintve, hogy eddig egyetlen Bundesliga-mérkőzést vívott az Union az őt új szintre emelő svájci mester nélkül, a jövő egyelőre egy sok ismeretlenes egyenlet a számára, és újra is kell pozícionálnia magát, ugyanakkor a legrosszabb, legnehezebb periódus talán már a klub mögött áll. Hogy Bjelica beválhat-e a Stadion An der Alten Försterei (Stadion a régi erdészháznál) kispadján az erősen kérdéses, a hasonló válságokból való kikecmergéshez ugyanis rendre sokkal több kell, mint egy szimpla edzőcsere, a horvát tréner pedig eddig kizárólag a saját hazájában alkotott maradandót (a Dinamo Zagreb élén korábban két bajnoki címet, kupa- és Szuperkupa-győzelmet is ünnepelhetett).

Fotó: Eibner-Pressefoto / Joerg Niebergall / Alamy Stock Photo

Először is a kieső zónából kéne kikerülni, de hiába tökutolsó az Union, ilyen tekintetben azért messze nem kilátástalan a helyzete, a közvetlenül előtte álló csapatok (FSV Mainz, Darmstadt, 1. FC Köln, Heidenheim, Werder Bremen) egyike sem jelenthet(ne) igazán komoly fenyegetést a számára és ezen hat együttes négy ponton belül van egymáshoz képest, de még a nemzetközi kupaindulást jelentő hatodik helyen lévő TSG Hoffenheim is csak 13 pontra van a berliniektől, rendkívül szoros a középmezőny is. Arról nem is beszélve, hogy a csapat évekig flowban volt, és olyan tudatos, koncepciózus építkezés jellemezte, amit nagy kár lenne veszni hagyni.

A klub az előző évadban rekordot jelentő, 174,14 millió euró bevételt könyvelhetett el, ebből 18,09 millió volt a tiszta nyeresége (szintén rekord); a most zajló szezonban pedig már 190 milliós bevétellel kalkulálnak, igaz csak 11 millió körüli profitrátával, a nyári negatív transzfermérleg miatt. S bár egyre több szponzora van az Unionnak, kiadásoknak sincsen híján. Épül az új akadémia és edzőkomplexum Oberspreeben, ami jövőre el is készül, és 2025–2026-ra tervezik a stadion rekonstrukcióját. A 22 000 fő befogadására alkalmas létesítményt (amelynek négy lelátójából három is állóhelyes) a tervek szerint 37 000 férőhelyesre bővítenék, a felújítás ideje alatt a csapat az Olimpiai Stadionba költözne (a nemzetközi mérkőzéseit eddig is ott játszotta).

Bőven van tehát mire figyelni, és egyre több mindent kell majd megóvni, és továbbörökíteni a jövő számára. Annál is inkább, mert az a kultikus tradíció, az a mélyen a múltban gyökerező erős és rendíthetetlen identitás, amely a klubot övezi párját ritkítja a modern futballban. Az 1966-os (újra)alapítás nehéz és hősies szülés volt, számos névváltoztatás után öltött testet az 1. FC Union Berlin (melynek eredeti jogelődje az 1906-ban létesült FC Olympia Oberschöneweide). Azóta is nagyon komoly kohéziós erő tartja össze a klub szurkolóit, akik élnek halnak az Eisern Unionért. Az NDK potentátjainak eredeti elképzelése szerint Kelet-Berlinnek elég lett volna két profi futballklub, jelesül a néphadsereg (Vorwärts Berlin) és az állambiztonság (Berliner FC Dynamo) együttesei képében. Az FDGB (Szabad Német Szakszervezeti Szövetség), az NDK állami irányítás alatt álló szakszervezeti központjának vezetője, Herbert Warnke azonban sikeresen kilobbizta, hogy a két erőszakszervezet mellett a munkásoknak is lehessen egy saját csapatuk. Az Union alapítása óta erős munkásosztálybeli hagyománnyal bírt, a környéken eleve rengeteg „kékgalléros” élt, a szurkolók pedig boldogan mentek, és örültek, hogy nem kell a katonaság vagy a Stasi csapatának drukkolni.

Az Union elkötelezett hívei a legnehezebb időkben is a klubhűség mintaképei voltak, a számuk pedig az újkori fellendüléssel párhuzamosan megsokszorozódott, mára 63 000 pártoló tagjuk van (2016-ban még csak 14 000-en voltak – csak viszonyításképpen, a Herthának 50 000 regisztrált híve van) vagyis majd háromszor annyi fanatikus, mint ahányan beférnek a stadionjukba. Abba a stadionba, aminek máig nincs névadó szponzora, az azt működtető gazdasági társaság részben szurkolói tulajdon, és amelyben a hazai gólok után nem jogdíjköteles zeneszó hallatszik, hanem a piros-fehér mezes hazai fanatikusok hangorkánja zúg. Az ő elkötelezettségük pedig tényleg példa nélküli, amikor kellett véradást szerveztek az anyagi nehézségekkel küzdő klub megsegítésére, az 1920-ban átadott stadion korábbi renoválásaiban pedig saját kezűleg is részt vettek, többször is, és ha van bizonyosság a klub jövőjét illetően, akkor az az, hogy ők lelkesen állnak majd rendelkezésre a két év múlva esedékes rekonstrukció során is.

Egészen unikális miliő és kultúra lengi tehát körbe a Stadion An der Alten Försterei meseszép vidékét, ez az új idők új szeleivel dacoló karakán és elvhű attitűd pedig nagyon megérdemelné, hogy mielőbb kilábaljon a gödörből a csapat, és stabilan megvesse a lábát a Bundesligában. Mert egy ilyen klub nemcsak Németországnak, de egész Európának a büszkesége kellene legyen, és ha az Union Berlin a saját értékei és hagyományai mentén tudna prosperálni a továbbiakban is, az a jelen és a jövő labdarúgásának szóló lehető legerősebb üzenet volna.

A cikk elkészítésében inspirált, és forrásként is szolgált:

Marosi Gergely – SPORT 24: Schäfert futballistenné teszi az Union, de a klub átveszi-e a hatalmat Berlinben?

Marosi Gergely – SPORT 24: Futballisten megorrolt, a statisztika visszamart: rémálommá vált az Union Berlin tündérmeséje

Kiemelt kép: Ryan Sleiman / Sport Press Photo / Alamy Live News