Végeláthatatlan lyoni kálvária

A nosztalgikus bódulat csapdája

Korábban részletesen is kitértünk rá, hogyan épített a másodosztályban átvett egyesületből kifejezetten innovatív módszerekkel valóságos európai fellegvárat Jean-Michel Aulas, a környékbeli tanárcsalád informatikussá cseperedett gyermeke. A kétezres évek elején sorozatban nyert hét bajnoki cím akkor még egyedülállónak számított nemcsak a francia bajnokság, de minden topliga életében is, közben pedig a BL-ben is rendre ott volt a csapat a legjobbak között. Ráadásul a tehetős futballcápák már gombamódra szaporodó légiósgárdáival ellentétben leginkább saját nevelésű játékosokra támaszkodva érte el az eredményeit a Lyon. A futballkapitalizmus egyre nagyobbra dagadó vihara azonban hamarosan maga alá gyűrte a francia futball nagy részét és az új szelekhez alkalmazkodni képtelen zászlóshajóját egyaránt.

A leginkább Karim Benzema, Sidney Govou, Bruno N’Gotty, Samuel Umtit vagy akár Hatem Ben Arfa kineveléséről elhíresült, legendás akadémiával rendelkező OL a játékosok globális szabadpiaci kereskedelmében csak visszafogottan vett részt, ezzel pedig ha esetleg játékerőben még nem is feltétlenül, de anyagiakban mindenképpen elmaradt a nemzetközi vetélytársaktól.

A klub korábbi játékosa, Florian Maurice hozott ugyan új szemléletet, de a nosztalgiával táplált irreális elvárások túl gyorsan elsodorták. Maurice 2009 és 2014 között először játékosmegfigyelőként dolgozott az egyesületnél, majd átvette az egész megfigyelői csapat irányítását, hogy olyan, fontos láncszemmé váló játékosokat hozzon a csapathoz jó áron, mint Memphis Depay a Manchester Unitedból, Marcelo a Besiktasból, Maxwell Cornet a Metzből, Ferland Mendy a Le Havre-ból vagy Tanguy Ndombélé az Amiens-ből, miközben a játékosok forgatásának a jelentőségét is felismerte. Utóbbi három játékoson például egy-két év alatt 109 millió eurót keresett az egyesület, ami jó alap lehetett volna a további építkezéshez. Csakhogy a trófeákra szomjazó nosztalgialázban a vezetés és a szurkolók részéről is hiányzott a türelem, így nem voltak képesek értékelni a kivívott bajnoki bronzérmeket és a BL-ben a két csoportkörös szereplés után elért nyolcaddöntőt (mit nem adnának ma már ilyesmiért!).

Klubrekordot jelentő 25 millió euróért vásárolták meg például az Angers-ből Jeff Reina-Adélaide-et, de 24 millióért érkezett Joachim Andersen is. A szintén az évezred elejének hangulatát idéző módon a brazil vonalat is erősítették Juninhóék, így 22 millió euróért érkezett Thiago Mendes, 20-ért Bruno Guimaraes, majd a következő évben 23,4-ért még Lucas Paquetá is, amikor Florian Maurice már a Rennes-hez állt tovább, és azóta ott épít progresszívebb módszereivel ütőképes kereteket évről évre. Az említett összegek persze a futballelit számára cseppet sem kiemelkedőek, a Lyon életében és akkori helyzetében viszont igencsak súlyos kiadásoknak számítottak, főként ilyen koncentráltan. Igaz ez még akkor is, ha közben néhány jelentős értékesítésre is sor került. Az amortizációs költségelszámolás miatt ugyanis a vásárlások nem azonnal, hanem hosszabb távon nyomják meg a büdzsét és korlátozzák le az egyesület mozgásterét, nem is beszélve a több rekordközeli igazolásnak nyilvánvalóan magas fizetéséről is.

A közelgő vészt az tette még fenyegetőbbé, hogy a 2019 nyarán a kispadra ültetett szintén brazil edző, Sylvinho nagyon gyorsan megbukott, majd az őt október közepén váltó Rudi Garcia sem tudott kellőképpen előrelépni, mielőtt beütött a végzetesnek bizonyuló koronavírus-járvány.

Pénzügyi kockáztatás a legszerencsétlenebb időpontban

Miközben tehát sem a játékoskereskedelmi, sem a szakmai húzások nem bizonyultak sikeresnek, a Juninho megjelenésével is táplált nosztalgiabefektetésekre több szempontból is a legrosszabb pillanatban került sor, hiszen szerencsétlen pénzügyi tényezők merültek fel szinte az azt követő pillanatban:

– Az idény végén a koronavírus-járvány miatt a francia bajnokságot a többi topligával ellentétben már 10 fordulóval a vége előtt lezárták, ami már önmagában elég súlyos bevételkiesést jelentett minden egyesületnek.

– Mivel ráadásul a hajrára épp magára találni készülő Lyon ekkor csak a hetedik helyen állt a tabellán, végül már nem tudott feljebb lépni, és 24 év után először nem indulhatott a következő idényben a nemzetközi porondon, így újabb euró tízmillióktól elesve.

– A 2020–21-es idényt aztán zárt kapuk mögött kellett mindenkinek lejátszania, vagyis a meccsbevételekkel sem számolhatott a klub a költségvetésben.

– Mindezek tetézéseként abban az idényben még a MediaPro nevű cég sem tudta teljesíteni a Ligue 1 közvetítési jogairól kötött szerződést, így végül az egyesületek sokkal kevesebb tévés bevételekhez jutottak hozzá, mint amire előzetesen számítottak.

A klub a régmúlt sikerek hajszolásának lázában azonban még mindezek fényében sem tudott időben jelentősebb értékben játékosokat eladni, hanem meglehetősen magasan tartotta a fizetési büdzséjét. Így a négy idényen keresztül folyamatosan pozitív tartományban tartott éves mérlegek után az a tarthatatlan helyzet esett meg, hogy a járvány kitörésével még magyarázható 36 millió eurós veszteségeket még tovább szaporították a következő évben. A 2020–21-es idényben, amikor csak a bérek többet vittek el, mint a klub bezuhant bevételeinek összessége, az éves egyenleg túllendült a 100 milliós deficiten is, de még a rákövetkező szezont is –55 millióval zárta a Lyon.

A pénzügyi erőn felüli, irracionálisan összerakott keret sem tudta elérni a busás bevételeivel mentőövet jelentő Bajnokok Ligája-indulást, a Covid-válság miatti türelmi idő is múlni látszott a pénzügyi felügyelő szerveknél, így ekkor már egyszerűen elkerülhetetlenné vált az értékes játékosok pénzzé tétele. A nagyobb nevek mellett olyan saját nevelésű tehetségektől is meg kellett válni – voltaképpen lenyomott áron –, mint a Nizzának összesen alig 11 millióért átadott Malvin Bard és Amine Gouiri, de az elmúlt évek korszakos tehetségű neveltjei közül Malo Gusto a Chelsea-be, Castello Lukeba az RB Leipzigbe, Bradley Barcola pedig a Paris Saint-Germainbe került.

Sárdobálás felsőfokon

Hogy aztán John Textor mennyire balek klubvezetőnek bizonyul Franciaországban, az még a jövő kérdése, a 800 millió eurós adásvétel során azonban nem a legalaposabb üzletember benyomását keltette. Az utóbbi hónapokban kialakult civódásból ugyanis az látszik kirajzolódni, hogy sokáig egyszerűen nem volt tisztában vele, milyen súlyos anyagi slamasztikában van a 2022 júniusában megvásárolt egyesület, ahol a megegyezés értelmében a korábbi tulajdonos még elnökként irányíthatott egy évig. Teljesen gyanútlan maradt még akkor is, amikor Aulas a megszokottól eltérő módon az ügyvédjeit kihagyva, egyedül neki küldött át múlt decemberben egy emailt a tárgy mezőbe „good news”-t írva, mely valójában a francia klubok pénzügyi vizsgálatát végző szerv, a DNCG hosszadalmas értékelését tartalmazta, miszerint elfogadják ugyan a klub jelenlegi helyzetét, de ha nem vívja ki a csapat a nemzetközi szerepléssel járó milliókat az idény végén, akkor nagyon komolyan meg kell húznia a derékszíját.

Az UEFA pénzügyi szabályozásánál már jóval régebb óta, 1990-től működő DNCG nem szokott viccelni az ilyen figyelmeztetésekkel, korábban már a Marseille-t vagy a Lille-t is kizárta az ágigazolásokból, de volt, hogy megtagadta az első osztályú licenszet a Lenstól, idén pedig a történelmi klubnak számító Sochaux-t sorolta vissza a harmadosztályba, a Sedant pedig a negyedik vonalba.

A 2022 januárja óta a brazil Botafogónál és a belga RWD Molenbeeknél is többségi tulajdonos John Textor viszont csak nagyon későn szembesült a DNCG Lyonnal szembeni álláspontjáról, mely korlátozza a lehetséges nyári igazolásokat, a még súlyosabb retorziók elkerülésére pedig további megszorításokat ír elő. Amikor az amerikai techmogul belátta, hogy gyakorlatilag átverték, és nem gardírozhatja kedve szerint a legcsillogóbb projektjének szánt futballklubját, végül lapátra is tette Aulast májusban, de érdemeire való tekintettel még a Reims elleni bajnokin egy búcsúmegdicsőülés lehetőségét meghagyta neki.

A megmaradt tulajdonjogának kivásárlási üteme szerint például 14,5 millió euró kifizetését követeli, így a legrosszabbkor, az átigazolási időszak közepén blokkolta egy perrel a klub pénzügyeit. Pedig Textor nemcsak az amerikai piac érdeklődését felkelteni hivatott Christian Pulisic szerződtetéséről volt kénytelen lemondani, hanem el kényszerült adni a világ legjobbjának számító női szakosztályt, és kénytelen volt értékesíteni Castello Lukeba után az akadémia másik nagy kincsét, Bradley Barcolát is. Mindeközben Aulas már-már pofátlannak nevezhető nyilatkozatokat tett, miszerint az ő ideje alatt a klub sohasem keveredett bajba a DNCG-vel és sohasem adott volna el ilyen tehetségeket. Ezzel persze tovább hergelte az amúgy is gyakran szereptévesztésben lévő szurkolótábort, mely nosztalgikus megalomániájában a hányattatott évek során támogatás helyett kikezdett és abszurd módon elüldözött már több kifejezetten hasznos játékost is, vagyis igencsak hajlamos arra, hogy túlzó elvárásaival tovább mélyítse a válságot, és megnehezítse a mindenkori vezetőedző dolgát.

John Textor balra és Jean-Michel Aulas jobbra (kép: rmc.bfmtv.com)

Bukott angyalok és áldozati bárányok a kispadon

Márpedig a vezetőedzőknek amúgy sincs könnyű dolga Lyonban, hiszen a vezetőség és a szurkolótábor hatalmas elvárásai miatt az utóbbi években folyamatosan átalakuló és legjobbjait elveszítő keretből nagyon gyorsan kellene kihozniuk a maximumot. Bruno Génésiót a szállított bronzérmek ellenére nemegyszer halálos fenyegetések érték a szurkolók részéről és a lányát is zaklatták. Távozása után a már említett 2019-es brazil irányváltásnál a helyére kerülő Sylvinho gyorsan megbukott, majd Rudi Garcia a koronavírus miatt tömbösített BL-rájátszásban hiába jutott az elődöntőbe, voltaképpen nagy kudarccal zárta a félbeszakított szezont a hetedik helyen. A 24 év után elmaradó nemzetközi bevételeket a következő idényben az EL-indulás kiharcolása már nem tudta kiegyenlíteni, hiszen a Christophe Galtier-vezette Lille bajnoki ünneplése közben a Mauricio Pochettino-féle PSG és a Niko Kovaccsal hatalmas hajrát produkáló Monaco mögött is lemaradt a Lyon.

Nagy is volt a mozgás a nyáron és rengeteg a távozó, a kispadra pedig Garcia helyett Peter Bosz került, akinek a kinevezése szintén nagyon rosszul sült el. Cruyffiánus progresszív játék ide vagy oda, a még mindig a liga második legértékesebbre taksált keretével ugyanis csak a nyolcadik helyre sikerült kilyukadnia a holland mesternek, majd 2022 októberében a kilencedik helyen állva kötöttek végül útilaput a talpára. Ezt némileg konszolidálta Laurent Blanc az idény végére, de a nemzetközi szereplést érő helyekre nem tudott odaérni, így az utolsó négy idényben immár harmadszor maradt UEFA-bevételek nélkül a klub kasszája.

Az újabb távozó tehetségek nélkül aztán az idei bajnokság egészen pocsékul kezdődött, négy forduló után a tabella utolsó helyén tanyázott az OL, így nem okozott meglepetést, hogy a válogatott szünetben a vezetőségi háború miatt még a szokottnál is nagyobb nyomás alatt dolgozó Blanc-t is kirúgta Textor, aki már korábban is többször durván beleszállt az Aulas-igazolásnak tekintett vezetőedzőbe. Utódja végül Fabio Grosso lett, aki viszont csak a Le Havre elleni meccs után kezd munkába, pedig a válogatott szüneteket épp azért szokták edzőváltásra használni, hogy az új embernek legyen némi ideje összeszokni a csapatával. Ebből azonban Lyonban semmi sem lett, az elmúlt két hetet nagy bizonytalanságban és érdemi munka nélkül töltötte a gárda, ami meg is látszott a 0–0-val végződő vasárnapi találkozó teljes tanácstalanságán.

Grosso egyébként játékosként a vb-cím begyűjtése után a Lyon utolsó aranyérmes csapatának is a tagja volt, vezetőedzőként viszont még ellentmondásosabb a megítélése. Korábbi megbízatásai során gyakorlatilag kudarcot kudarcra halmozott, mígnem Frosinonéban nagyobb türelmet kapott, így egy 9. helyezést, vagyis a rájátszás elszalasztását követően is az állásában maradhatott, hogy aztán megnyerje az előző idényben az olasz másodosztályt. Ennek ellenére nyáron egy furcsa sms-ben hozta tudtára az ottani tulajdonosnak, Maurizio Stirpének, hogy mégsem szándékozik megújítani a lejáró szerződését.

Ha esetleg bízunk is Grosso edzői kvalitásaiban, akkor is látnunk kell, hogy különösen terhelt közegbe érkezik, ahol a korábban számára szükséges türelemre nem nagyon számíthat, legfeljebb a lassan apátiába süllyedő közegre. A meggyengülő keret becsült értéke most már csak a nyolcadik helyre predesztinálná a csapatot, ehhez képest azonban nyilvánvalóan felülteljesítésre lenne szükség még úgy is, hogy a tabella legaljáról rajtol az új vezetőedző.

Fabio Grosso a Lyon játékosaként (fotó: rtbf.be)

Hol van itt a reménysugár?

A CIES kimutatása szerint csak a Real Madrid és a Barcelona nevelt több topligás játékost az utóbbi években a Lyonnál, hiszen nem kevesebb, mint 34 OL-nevelés játszik az öt nagy bajnokság klubjaiban és közülük jelenleg 10 éppen a nevelőegyesületnél. Ide tartozik a klubot soha el nem hagyó 32 esztendős Anthony Lopes kapus, de a tavaly a cseréjének visszatérő Rémy Riou vagy a nosztalgiázás jegyében két további hazatérő: a Bayern Münchent megjárt Corentin Tolisso és az Arsenal-kaland után Alexandre Lacazette is. Utóbbi a váratlanul termékeny előző idényjéhez képest idén visszafogottabban kezdett, ha pedig 27 gólja is csak egy hetedik helyre volt elég, mit hozhat enélkül az idei rajt?

Barcola távozása után a Lyon-bébik közül a még nagyobb cselmester, ám a kapu előtt mostanában kevésbé hatékony Rayan Cherki maradt Lacazette játszótársa, a hazai nevelések közül pedig voltaképpen csak a középpályán nagy mezőnymunkára és kreativitásra is képes Maxence Caqueret az, aki a kezdőbe apellálhat. A védelemben a Lukeba teljesítményétől elmaradó Sinaly Diomandé ugyanis feltehetően csak tartalék lehet, hiszen hiába vannak a cserék között nagy tehetségek (főként a Le Havre-tól elcsábított jobbhátvéd, Sael Kumbedi), ebben a csapatrészben sokkal inkább rutinos játékosokra látszik építeni az új vezetőség. A tíz év után Lyonba visszatérő Dejan Lovren mellé honfitársa, az angol élvonalból kieső Southamptontól kikölcsönzött Duje Caleta-Car kerülhet, jobbhátvédnek Clinton Mata érkezett az FC Bruges-ből, a balhátvéd pedig már tavaly a szintén 30 feletti világbajnok Nicolás Tagliafico lett.

A tehetséggondozás helyett valójában a középpályán is a kiselejtezett topligás játékosoktól látszik eredményt remélni a Lyon, hiszen Tolisso mellé leszerződtette az Arsenal kispadjáról Ainsly Maitland-Niles-t, a Betiséről pedig Paul Akouokou-t, miközben a Caentól tavaly elhozott ifjonc, Johann Lepenant egyelőre adós a várt áttöréssel. Voltaképpen a támadósorban sem sokkal fantáziadúsabb a helyzet, hiszen Lacazette és Cherki mellé érkezett még a francia kieső Troyes-tól a rutinosabb Mama Baldé, a Chelsea kölcsönkötelékéből pedig Diego Moreira, no meg a csapatnál van még az egykori Ligue 2-gólkirály Tino Kadewere és a Textor-féle Botafogótól elhozott Jeffinho, az utóbbi években azonban egyikük sem keltett olyan benyomást, hogy meg tudjon váltani egy nehéz helyzetben lévő egyesületet.

A messiásszerep így egy ghánai tinédzserre hárulna, a tavasszal már a dán élvonal legjobbjának választott Ernest Nuamahot ugyanis egy trükkel sikerült megszerezni, ami sokat elárul a klub jelenlegi szorult helyzetéről. A 25 milliós vételárat ugyanis a Lyon nem tudta volna kifizetni, így papíron Textor másik klubja, a belga élvonalban újonc Molenbeek utalta ezt a Nordsjaellandnak, hogy aztán rögtön kölcsönadja a támadót a Ligue 1-be. A 19 éves korára Dániában már 20 gólt szerző Nuamah ugyan erős testalkatával együtt is meglehetősen gyors és robbanékony, jól cselez és a helyzetkihasználása is kivételes volt eddig. A válogatott szünetben a ghánai nemzeti csapat mindkét meccsén a kapuba talált, amikor viszont bekerült a lyoni kezdőbe, nagyon idegenül mozgott a pályán. Alighanem nagy kontrasztot tapasztalhat éppen a korábbi, a tehetségek felnevelésére szakosodott és azt a legapróbb részletekben is figyelmesen megszervező klubja és a jelenlegi munkaadója kaotikus állapotai között. Ez különleges, egyben fenyegető kihívás a karrierjében, mely könnyen megtörhet, ha nem képes átverekedni magát a nem éppen sportszakmai megpróbáltatásokon.

Ahogy korábbi cikkünkből is kiderült, a több szempontból is a rugalmasságra épülő rendszerében a Frosinonénál ez a második évében sikerült neki igazán, Lyonban azonban egyelőre csak az idény végéig van szerződése - a projektszerű építkezés hiányának újabb látványos jeleként. Ráadásul Grosso első ellenfele a francia szezonrajt legnagyobb meglepetése, a Brest lesz jövő szombaton idegenben, de utána is olyan kevésbé patinás, mégis nagyon masszív gárdák jönnek majd szembe, mint a Reims, a Lorient és a Clermont. Egy olyan sorozat, ahol nagyon gyorsan bizonyítania kell az új vezetőedzőnek.

Ernest Nuamah is tehetetlennek bizonyult a Le Havre elleni vergődésben (fotó: campo.dk)

Kiemelt fotó: Icon Sport