Végig dominált a Ferencváros, de csak a hajrában érett gólokká a fölény
A Konferencia-liga csoportküzdelmeinek ötödik körében Szerbiába látogatott a Ferencvárosi TC. Előzetesen is arra lehetett számítani, hogy egy nyögvenyelős, izzadtságszagú mérkőzésen kell kibrusztolnia a zöld-fehéreknek a három pontot. Miután az FK Csukaricski hamar vezetést szerzett, hatványozottan igazzá vált a fenti megállapítás. De a Fradi a felállt védelemmel szemben is folyamatosan tudott helyzeteket kialakítani, azonban gólt nem tudott szerezni, emiatt Dejan Sztankovics többször is belenyúlt a találkozó menetébe. Melyek voltak ezek a változtatások, mi szerepelhetett a Zachariassennek küldött papíron és végül miért tudta bezsebelni a győzelmet a harmincnégyszeres magyar bajnok? Az alábbi elemzésből kiderül.
Mielőtt elmerülnénk a mérkőzés részekre szedésében, térjünk ki a Ferencváros négy mérkőzéses nyeretlenségi szériájára, amit Dél-Szerbiában sikerült lezárni. Ennek apropóján egyre többen kisebb hullámvölgyet, válságot emlegettek. Véleményem szerint a rekordbajnok hazai és nemzetközi szereplését külön kell vizsgálni, annak ellenére, hogy egyik sorozat erőteljes kihatással van a másikra. A Fradi az európai kupaporondon egy markánsan letámadó stílusban futballozó csapat, amely a Konferencia-ligában eddig alaposan kidolgozott meccstervekkel lépett pályára, főleg a nála erősebbnek vélt csapatokkal szemben. Ezzel ellentétben az NB I-ben korántsem jellemző a csapatra az intenzív letámadás, mindössze az ötödik helyen állnak a támadóharmadban megszerzett labdák tekintetében, és ha ezen túllépünk, akkor sem látjuk a csapat markáns karakterét.
Ráadásul gyakran kell rotálnia a szakmai stábnak, ez sem segíti elő azt, hogy a csapat sziporkázzon és azért tegyük hozzá azt is, vannak olyan kevésbé mérhető elemek is, mint a játékosok motivációs szintje, amelyről feltételezhetjük, hogy a Fiorentina ellen magasabb lesz, mint a Mezőkövesd ellen. Mindezek ellenére a Ferencváros az NB I legjobb csapata, az alapozó mutatók tekintetében kiemelkedik, az utóbbi három bajnoki mérkőzésen inkább balszerencsések voltak, mint rosszak, tehát e miatt felesleges a vészharangokat kongatni.
Azonban, akik mégis kongatták úgy érezhették, hogy indokoltan tehetik, amikor a csütörtök esti mérkőzésen vesztésre állt a Ferencváros. Tény, hogy nem volt lehengerlő a IX. kerületi együttes, de mind játékban, mind az adatok szerint fölényben voltak. A fölényt azonban nem sikerült magas minőségű helyzetekre váltani. Nem volt a Ferencvárosnak egyetlen jól bejáratott terve sem az ellenfél védelmének feltörésére.
Az elsőt egy kontratámadás hozta, amelynél óriásit hibázott a négyes számú bekk, Bojan Kovacsevics. Elhagyta a pozícióját, aminek következtében jelentős terület nyílt a két védőtársa között, ráadásul Alekszandar Pesicset is csak igencsak visszafogottan próbálta nyomás alá helyezni, ebből kifolyólag a Fradi szerb csatára az üres területbe befutó Adama Traoré elé játszi könnyedséggel tudta tálalni a ziccerpasszt.
A második nagy Fradi-helyzet egy bedobást követően alakult ki két érintésből, ráadásul Kristoffer Zachariassen csele inkább volt egy félresikerült labdaátvétel – ellenben a harmadik nagy ferencvárosi eséllyel, amely egy remekül „megszerkesztett” labdakihozatalt követően történt.
A mérkőzésen több ízben is próbálkozott Dejan Sztankovics vezetőedző úgy építkezni, hogy a szélső védőit a vonal mellől a pálya centruma felé irányította. Több-kevesebb siker fűződött ezekhez a momentumokhoz, ám a 40. percben sikerre vezetett. Cristian Ramírez a félterületben vette fel Myenty Abena átadását, majd fordult az ellenfél kapujának irányába. Azt már többször kiemeltem, hogy Marquinhos nagy segítség tud lenni a labda előre juttatásában, ezúttal is hasznos volt a brazil visszamozgása, mert így egyérintővel ki tudta pörgetni a játékszert a szélen helyezkedő Zachariassennek, aki már zavartalanul törhetett előre.
Ráadásul a szerb szélsőt is megzavarta az ecuadori behúzódása, a meccset visszanézve lehetett látni, hogy egy pillanatra az oldalvonal irányába maga mögé néz, mire eszmél, hogy a játékos, akit nyomás alá kellene helyeznie, előtte s nem mögötte áll. Ennek következtében több ütemet is késett, ami megkönnyítette Ramírez helyzetét. Ugyanilyen fontos volt Marquinhos visszalépése is, akinek a segítségével képes volt létszámfölényt teremteni a Fradi, és könnyedén tudta biztosítani a labdacirkulációt.
A második játékrészre három poszton is cserélt Sztankovics. Cebrail Makreckis helyére Botka Endre érkezett, Ramírez helyére Eldar Civic, ám a legérdekesebb módosítás kétségtelenül az volt, hogy Sigér Dávidot Lisztes Krisztián váltotta. A fiatal támadó behozatala indokolt volt, mivel képes lövéseket generálni és egy az egyben megverni az ellenfeleit, ugyanakkor Sigér lecserélése miatt Mohamed Abu Faninak hátrébb kellett lépnie, ráadásul javarészt egyedül kellett betöltenie azt a feladatkört, amit az első félidőben Sigérrel ketten menedzseltek. Sigér és Abu Fani a labdás fázisokban gyakran hasonlít a magyar válogatott duplaszűrőjére is abban a tekintetben, hogy sokszor egymáshoz közel helyezkednek, gyakran keresik egymást és nagyon okosan nyitnak teret egymásnak egy-egy passz végrehajtásához.
A második félidőben ez a fajta együttműködés értelemszerűen nem tudott megvalósulni, így a Ferencváros játéka direktebbé vált. Míg az első félidőben összesen hat beadási kísérlet volt, addig a másodikban ez a szám húszra emelkedett. Az élen természetesen Abu Fani járt tízzel, akinek a játékát sok kritika érte, de egyebek mellett tízből hét labdát pontosan eljuttatni a boxon belülre nem gyenge teljesítmény. A félidei cserék hátterében vélhetően a beadások fokozása is állhatott, ugyanis Civic próbálkozott a második legtöbb középre íveléssel, szám szerint héttel, amelyből csak kettő volt sikeres, de a volumenét tekintve jelentős előrelépést mutat Ramírezhez képest.
A második félidő közepén ritka jelenetsornak lehettünk szemtanúi, Sztankovics egy kisebb jegyzetet küldött Zachariassennek. Bennfentes információk hiányában nincs tudomásunk az irat tartalmi részéről, de ha csak azt figyeljük, hogy mi változott az esetet követően, akkor megállapíthatjuk, hogy Zachariassen a centrumból ismételten kihúzódott a bal oldalra, Lisztes Krisztián emiatt amolyan második csatárrá avanzsált, Katona Bálint pedig a tízes pozícióból többet mozgott vissza Abu Fani mellé.
Az áttörést jelentő gól, az egalizáló találat
A mérkőzés nagy részében a Ferencváros a széleken váltakozó eszközökkel próbálta megbontani a Csukaricskit. Az első félidőben többnyire kis játékokkal törekedett a magyar csapat gólhelyzetek kialakítására, míg a második félidőben sokkal direktebben, kevésbé kidolgozott szituációkból érkeztek a beadások, és Zachariassen gólját megelőzően egy kimondottan tetszetős akcióból sikerült ziccert kidolgozni.
Marquinhos remek pozícióban kéri a labdát, ismételten nagyon hasznosan, a vonalak között lép be a játékba, majd fordul kapura.
Lisztes Krisztián is kiválóan pozícionálja magát, szintén az ellenfél védelmi vonalai között, miközben Zachariassen keresi a mélységet.
Kevés olyan szituáció adódott, amikor ilyen tisztán sikerült levinni az alapvonalig a labdát és aránylag tiszta pozícióból visszagurítani. Egyaránt kiemelendő Zachariassen és Lisztes helyezkedése, kitűnő helyzetben várták Katona Bálint centerezését.
Az egyenlítést követően tovább fokozta a Ferencváros a nyomást. Több parázs jelenet is tarkította a végjátékot, majd a találkozó utolsó pillanataiban, míg a szerbek gondolatban talán még egy vélelmezett tizenegyes reklamálásával voltak elfoglalva, Civic ívelését követően Pesics előbb mellre vette a labdát, majd bezúdította a honfitársai kapujába. Ezzel 2–1-re fordítottak a zöld-fehérek, és jelentős lépéselőnybe kerültek a továbbjutásért folytatott küzdelemben. Nem mellesleg pedig le is zártak egy számukra kifejezetten kellemetlen nyeretlenségi szériát.
Kiemelt fotó: MTI
Szerző
