Wall Street-i brókert, közép-európai energetikai óriásvállalatot vezető ügyvédet és pornóiparból meggazdagodott üzletembert is találni a Premier League tulajdonosai között
A Premier League tulajdonosait és az üzleti érdekeltségeiket fogjuk bemutatni öt részen keresztül a következő hetekben. Az első részben azokról a főrészvényesekről írunk, akiknek nincsenek sem más futballklubban, sem más sportágban tulajdonrészük. Kizárólag egy klubba fektettek pénzt, és onnan remélnek minél nagyobb értéknövekedést a sportsikereken keresztül.
Sorozatunkat a Luton Townnal kezdjük, melynek a története meseszerű. Tíz év alatt az ötödosztályból indulva küzdötték fel magukat a Premier League-be. A költségvetésük egyik élvonalbeli klubbal sem vethető össze, a bérkeretük pedig eltörpül, hiszen ebben a rangsorban a 19. Sheffield United is közel négyszer annyit költ bérekre. A klub többségi tulajdonosa a brit Paul Ballantyne, aki a pénzügyi, befektetési piacon alapozta meg a vagyonát. Portfóliómenedzserként a Genesis Investment Managementnél dolgozott. Később lett saját cége, jelenleg a hitelezéssel foglalkozó Moneybaba igazgatója. 2008-ban lett a Luton Town FC igazgatója, majd a klub részvényeinek 82%-át megvásárolta. Rendkívül okosan építi a klubot. Nem invesztál nagy összeget a csapatba, ami érthető is, hiszen bár a vagyonának a mértéke nem nyilvános, de azt tudjuk, hogy jóval elmarad a többi Premier League-tulajdonosáétól. A The Championshipben sem számított erős csapatnak papíron a Luton, de a hagyományos brit futballra építő játék és az ehhez a stílushoz igazolt szerényebb képességű futballisták meghozták a sikert. Nem vállalták túl magukat a nyáron sem, a várhatóan rájuk zúduló legalább 150 millió fontot nem költötték el előre, csupán 22 millió euró értékben vásároltak összesen játékosokat, ha ki is esnek, biztosan nem kerülnek pénzügyi csőd közelébe, mint ahogyan az sok más csapatot fenyeget a Championshipben.
A Premier League-ben csupán a Wolverhampton van kínai kézben
A Wolverhampton Wanderers többségi tulajdonosa a kínai Fosun-csoporton keresztül annak elnöke, Kuo Kuang-csang. 2016-ban vásárolták meg az akkor a The Championshipben szereplő Wolverhamptont, és 2018-ban a liga megnyerésével felkerültek a Premier League-be, sőt az európai kupaszereplést is sikerült kiharcolniuk már. Az utóbbi néhány évben azonban stabil alsóházi csapattá váltak, és az a klubfilozófia, hogy Jorge Mendes ügynök játékosait leigazolják, majd megpróbálják továbbadni élkluboknak, nem nagyon jött be. Diogo Jota Liverpoolba szerződése után csupán Matheus Nunes idén augusztus végi eladása a Manchester Citynek mondható sikertörténetnek. A pénzügyi fair play szabályait nagyon nehezen tudja betartani a klub, ezért nem tudtak igazolni a nyáron játékost, és az ebből adódó konfliktus miatt menesztették Julen Lopeteguit.
A Fosun Group létrehozott egy Fosun Sport üzletágat a cégcsoporton belül, amelynek az eddigi legnagyobb eredménye az volt, hogy a Kínai Labdarúgó-szövetséggel kötött licenszszerződést. Emellett a Wolvest mint brandet próbálják világszerte felépíteni és vonzóvá tenni, ha már az eredmények nem jönnek mostanság, és pénzügyi oldalról is rosszul vezetett klubról van szó. A PL-ben jelenleg egyedül a Wolves van kínai tulajdonban.
(Forrás: Express & Star)Az adatelemzésben hisz a Burnley új tulajdonosa
2020 utolsó napján vásárolta meg a Burnley részvényeinek 84%-át az Alan Pace vezette ALK Capital, amerikai befektetőcsoport Mike Garlicktól és John Banaszkiewicztől. Pace befektetési tanácsadóként kezdett az üzleti életben, a Wall Street híres brókere volt 20 éven keresztül. A sportban sem teljesen ismeretlen szereplő, hiszen a Real Salt Lake elnöke volt bő másfél évig, és ebben az időszakban megnyerte a csapat az MLS-kupát az Egyesült Államokban. Korábban a Sheffield United megvásárlásáról is tárgyalt Pace, de végül a Burnley-ben szerzett többségi tulajdont 170 millió fontért.
Ekkor már nyolc éve Sean Dyche volt a csapat menedzsere. Az ódivatú klasszikus brit stílussal a keret erősségéhez képest minden évben felülteljesítő Burnley-nél várható volt már az új tulajdonos székfoglalójában elmondottak alapján, hogy hatalmas változások következnek majd be. Pace új technológiákra, adatalapú megközelítésre való átállásról, az elemzés fontosságáról és az így kiválasztott fiatal játékosok beépítéséről beszélt. Nem volt meglepő Pace monológja, ugyanis az amerikai üzletember korábban a játékosmegfigyelésbe is befektetett. Az AiScout és a Players Lens a futball különböző szereplői számára fejlesztett játékostoborzási technológiákat, modelleket.
Dyche-t 2022 tavaszán menesztette a tulajdonos, amikor már abszolút kiesőnek tűnt a Burnley, de az addigi segítője vette át a stafétát, Mike Jackson személyében, akivel remekül indult a munka, végül azonban kieséssel zárult a szezon. Pace ekkor 1,5 éve volt a tulajdonos, és elhatározta, hogy drasztikusan átalakítja a klubot, és az Anderlecht vezetőedzőjét, Vincent Kompanyt nevezte ki vezetőedzőnek. Óriási fölénnyel és rendkívül látványos, a Manchester Cityre hajazó játékkal nyerték meg a Championshipet, miközben a legjobb játékosaikat eladták a kiesést követő nyáron, és lényegesen kevesebbet költöttek, mint amennyiért értékesítettek, rengeteg tehetséges futballistát vettek kölcsön nagycsapatoktól, akik nagyon beváltak. 2023 nyarán a Premier League-be való visszajutás után azonban már alaposan belenyúlt a mellényzsebébe Alan Pace, és 110 millió eurós mínuszban zárta a klub a nyarat. Nagyon sok fiatalt igazoltak, akik bár szép futballt mutatnak be, de egyelőre az ellenfelek rendre kitömik őket.
Vincent Kompany (Forrás: Sky Sports)Sullivanék „hazatértek” a West Ham megvásárlásakor
David Sullivan és David Gold 2010-ben vásárolta meg a West Ham 50%-os tulajdonjogát a CB Holdingtól, majd később 60%-osra növelték a befolyásukat a klubban.
Sullivan és Gold első vállalkozása pornográf fotók értékesítésével foglakozott, majd pornófilmeket rendeztek, erotikus újságokat forgalmaztak, és rövid idő alatt óriási vagyonra tettek szert a 1970-es éves években. 1982-ben Sullivant elítélték prostitúcióból szerzett jövedelme miatt, 71 napot töltött börtönben, majd a fellebbezését követően szabadlábra helyezték.
Sullivanék 1993-ban vettek meg először futballklubot, mégpedig a Birmingham Cityt. 2009-ben adták el az egyesületet, mert Sullivant zavarta, hogy sokat kellett utaznia Birminghambe, illetve a szurkolók rendre azt követelték tőle, hogy több pénzt fektessen a klubba. Erre ő azt válaszolta, hogy nem várhatja tőle senki, hogy jelzáloghitelt vegyen fel a saját házára azért, hogy jobb játékosokat tudjon igazolni.
Fél évvel a Birmingham City eladása után, 2010-ben megvásárolták a West Ham United 50%-os, majd párhónappal később 60%-os tulajdonjogát. Mivel Londonban éltek, ezért sokkal komfortosabb volt számukra ezt a klubot vezetni. Gold tinédzserkorában a West Ham utánpótlás csapataiban futballozott, a régi stadion szomszédságában lakott 50 éven át, Sullivan pedig az iskolai tanulmányait végezte ezen a környéken. 2013-ban 99 évre szóló bérleti szerződést kötöttek az London Stadiont üzemeltető céggel, amelynek értelmében 2016-tól ott játszhatják a hazai mérkőzéséket, ami 20 000 nézővel többet jelentett az addiginál.
2017-ben 27%-os részesedést szerzett 200 millió fontért cserébe a klubban Daniel Kretinsky, aki a Sparta Praha elnöke és társtulajdonosa. Az ügyvédként végzett cseh üzletembernek számos befektetése van külföldön, többek között a Royal Mailben, a Sainsbury’sben és a francia Le Monde-ban is résztulajdonos. Emellett a legnagyobb közép-európai energetikai cég, az EPH vezetője és 94%-os tulajdonosa. A színre lépését követően látható, hogy a legjobb cseh játékosok közül többen is a West Hamhez igazoltak: Tomas Soucek, Vladimir Coufal, és Alex Král is megfordult a kalapácsosoknál.
Daniel Kretinsky (Forrás: Evening Standard)David Gold idén januári halálát követően az ő 25%-os pakettje a családjához került. A klub remekül működik, sorozatban harmadik éve európai kupaszereplők, sőt idén júniusban megnyerték a Konferencialigát, majd a nyáron eladták 105 millió fontért Declan Rice-t. Stabil középcsapatnak számítanak, amelynek biztos a pénzügyi háttere, és alkalmanként a nemzetközi kupaindulásért is harcba tud szállni.
Kiemelt fotó: Sky Sports