A Bundesliga leggólveszélyesebb csatárát szerezte meg ingyen az Inter

A Bundesliga leggólveszélyesebb csatárát szerezte meg ingyen az Inter

2023. aug. 3.

Jelentős átalakulás zajlik ezen a nyáron a Bajnokok Ligája-döntős Internazionalénál. A Bundesliga egyik legjobb csatárát, Marcus Thuramot – akinek lejárt a szerződése a Borussia Mönchengladbachnál – ingyen szerezték meg, de emellett érzékeny veszteségek is érték a keretet. Több játékosért is éppen az örök rivális AC Milannal futottak versenyt, melyből a fekete-kékek jöttek ki jobban.

Az elmúlt szezonban az Inter az Olasz Kupát megnyerte, a Bajnokok Ligájában a jó sorsolását kihasználva döntőbe jutott, majd ott is remekül futballozott, ellenben a bajnokságban csak a harmadik helyen végzett. Pedig a haladó statisztikai mutatók alapján szorosan a SSC Napolit követve rászolgált volna az ezüstéremre.


Az előttünk álló idényben a Serie A-ban joggal lehet előrelépést várni a csapattól, hiszen mind az eddig látott játékának a minősége, mind a játékoskeretének erőssége alapján az egyik legnagyobb favoritja a bajnokságnak, a BL-ben azonban már a nyolc közé kerülés is szép eredmény lenne a klub pénzügyi lehetőségeit figyelembe véve. Ahogyan azt ugyanis megírtuk pár hete, Európában csupán a 14. legértékesebb sportvállalkozás az Interé.


Már januárban eldőlt, hogy a milánóiak egyik legértékesebb védője és csapatkapitánya, Milan Skriniar nem hosszabbítja meg 2023 nyarán lejáró szerződését és a Paris Saint-Germainhez igazol. Skriniar elvesztése pénzügyi szempontból is nagy veszteség, hiszen jelentős bevételhez juthatott volna a klub az eladásából, ha a szerződéséből kivásárolta volna korábban a PSG. Romelu Lukaku kölcsönben szerepelt az Interben az elmúlt idényben, és ugyan szerették volna megvásárolni Giuseppe Marottáék, hiszen tavasszal termelte a gólokat és gólpasszok terén is jeleskedett, de nem tudtak megegyezni a Chelsea-vel. A Bajnokok Ligájában rendre kezdőként szerepelt 37 éves Edin Dzekóval nem szerettek volna újabb szerződést kötni, így a bosnyák is belátta, hogy még egy szezont ezen a szinten már nem bírna, ezért a Fenerbahcéhoz távozott.





Eladták a BL-szezon legjobb kapusát


Három korábbi kulcsember is ingyen távozott, de André Onanáért 52,5 millió eurót kaptak a Manchester Unitedtől. A kameruni kapus a világbajnokságon csak a balhéival hívta fel magára a figyelmet, de korábban az Ajaxban is remek szezonokat zárt, az elmúlt idényben pedig elévülhetetlen érdemei voltak az Inter BL-menetelésében azzal, hogy 7,5-del kevesebb gólt kapott, mint az várható lett volna egy átlagos topligás kapusnál. Emellett a labdakihozataloknál óriási segítséget jelentett a csapatának, akár 40-50 méterre is pontosan ívelte a labdát, átjátszva ezzel az ellenfél első vonalát, de a beadásokra is kiválóan jött ki.


Marcelo Brozovic nem tudott ellenállni a szaúdi al-Nasszr csábításának és pénzügyi ajánlatának, az Inter 18 millió eurót kapott a 30 éves horvát válogatott játékosért, akinek a pótlását Hakan Calhanogluval már az előző szezonban is remekül megoldották, így talán nem olyan nagy veszteség a távozása. Skriniar, Lukaku, Dzeko, Onana és Brozovic mellett még többen távoztak a nyáron, de ők vagy csak kiegészítő játékosok voltak eddig, vagy egyáltalán nem kaptak szerepet sem a bajnokságban, sem a BL-ben.


A csatárok közül tehát már ketten is búcsút intettek a klubnak és Joaquín Correa sem biztos, hogy marad, így létszámbeli, de ami még fontosabb, minőségi pótlásra is szükség volt. Eddig Marcus Thuram az egyedüli érkező, akiért ráadásul nem kellett fizetnie az Internek, mert a Borussia Mönchengladbachnál lejárt a szerződése. Ez most nagyon jól jött a milánóiaknak, akik éppen az AC Milan elől happolták el a francia vb-ezüstérmes csatárt, ugyanis sokáig úgy nézett ki, hogy a piros-feketékhez fog igazolni.





Thuram egy remek fizikumú, nagyon erős csatár, aki jól kerül helyzetbe. Hat szezon van a háta mögött a topligákban, ebből kettőt a Ligue 1-ben töltött a Guingamp színeiben, ahol azért 19-20 évesen még nem tartozott a liga legjobbjai közé, de utána a Borussia Mönchengladbachban rögtön alapemberré vált, tíz gólig és nyolc gólpasszig jutott első németországi idényében. Három évadon át mindig 0,42 npxG-t termelt 90 percre vetítve, ami remek mutató és megdöbbentően stabil teljesítmény. A 2021–22-es idényben a várható góljai száma alatt teljesített, emiatt és a sérülései miatt is kevesebb lehetőséget kapott a bizonyításra. A következő szezon azonban meghozta az áttörést számára: az ősz során termelte a gólokat, az egész idényt tekintve pedig a legtöbb npxG-t (16,5) produkálta, a legtöbbször talált kaput a lövéseivel, nagyon jól érkezett a kapu elé rendszeresen, Alassane Pléától és Jonas Hofmanntól remek labdákat kapott.



Thuram pótolhatja Lukakut


Thuram Lukaku helyét foglalja majd el a csapatban, akire sok mindenben hasonlít: mindketten robusztusak, jól vezetik a labdát, a passzjátékuk nem igazán hatékony egyiküknek sem, de egyérintőből a belga ügyesebben készít elő. Thuram jobban cselez, de Lukakura pedig jobban fel lehet passzolni a labdát, mert jól tartja meg, a francia csatár ezeket a szituációkat kevésbé érzi. Mindketten azt kedvelik, ha átmenetekből kell játszani és van előttük terület, Thuram a Bayern München és a Borussia Dortmund ellen is ilyen szituációból szerzett gól, de több más csapat ellen is akkor volt eredményes, mikor még nem rendeződött a védelem.


Thuram képes lesz Lukakut megfelelően pótolni, ráadásul jobb pozíciókból lő kapura, ami fontos, mert Lautaro Martíneznek inkább sok lövése van, mintsem minőségi helyzetei, ebből adódott, hogy a bajnokságban alulrúgták az xG-jüket. Csatárposztra az Arsenal harmadik számú centerét, Folarin Balogunt nézték ki Marottáék, aki a Ligue 1-ben a Stade Reims játékosaként kölcsönben nagyon eredményes volt az előző szezonban, 21 gólig jutott. Ha ő is csatlakozna a kerethez, akkor egészen félelmetes támadószekció alakulhatna ki, Balogun valószínűleg Thuram váltótársa lenne.





A középpályára David Frattesi érkezett a Sassuolótól hatmillió euróért – kölcsön. Emellett 25 millió eurós kötelező vételi opciót kötöttek ki, valamint az üzlet részét jelentette Samuele Mulattieri Sassuolóba költözése is. Érdekesség, hogy a hírek szerint Frattesi is először az AC Milannal tárgyalt, de a vételárban nem tudtak megegyezni és ekkor lépett az Inter, amely a fentebb vázolt összetett konstrukcióban ugyan, de meg tudott állapodni a zöld-feketékkel. Frattesi a távozó Brozovictól teljesen eltérő profil, mert Brozovic két legnagyobb erőssége a passzjátéka és a labdaszerzése volt, ezzel szemben Frattesi ezen képességekben a liga gyengébb játékosai közé tartozik a posztján. A 23 éves olasz középpályás viszont a labdavezetéssel történő előrejutásban erős, valamint nagyon jól érkezik a 16-oson belülre, veszélyes az ellenfél kapujára, 0,24 npxG középső középpályásként remek mutató. Valószínűleg Calhanoglu lesz ismét a hatos a csapatban és Frattesi Nicolo Barellával a két támadó nyolcas.


Az udinei 21 éves Lazar Szamardzsics érkezéséről hallani még az Inter háza táján, aki egy Frattesihez hasonló típusú játékos, csak a támadóharmadban jobb labdákat oszt ki, de a mezőnyben ő is sok labdát elszór és a védekezésével lefelé lóg ki a Serie A-ból. Juan Cuadrado ingyen érkezett a rivális Juventustól, ő valószínűleg akkor kaphat szerepet jobb oldali szárnyvédőként, ha Denzel Dumfries távozik. Yann Aurel Bisseck érkezéséről már beszámoltunk. Az egészen biztos, hogy mindegyik csapatrészbe szükség van még az erősítésre, de mindenekelőtt a kapusposzton. Kell, hogy legyen rá anyagi forrás a mezszponzorral kapcsolatos problémák ellenére, mert eddig 82 millió eurós pluszban van a klub az átigazolásokat tekintve.



Kiemelt kép: Edu Productions Youtube

Szerző

Szöllősi Péter

Szöllősi Péter

Szöllősi Péter

Hétéves koromtól minden napot a sport napilap olvasásával kezdtem. Ekkortól alakult ki bennem a sport szeretete. Az iskolában a testnevelés mellett a matematika volt a kedvenc tantárgyam, ezért ilyen irányban tanultam tovább. Az adatok megjelenése a futballban számomra örömteli. Ezek által sokkal jobban leírható, elmagyarázható egy-egy történés, mérkőzés vagy akár egy hosszan tartó sorozat, ebben igyekszem segíteni az olvasókat.