A Detroit Lions visszarántotta a földre a Denver Broncos szárnyaló védelmét

A Detroit Lions visszarántotta a földre a Denver Broncos szárnyaló védelmét

2023. dec. 20.

Ha azt mondjuk, a Denver Broncos szezonja hullámzó, akkor nagyon finoman fogalmazunk. A csapat 1–5-tel kezdte az évet, majd a következő hét mérkőzéséből hatot megnyert, a Detroit Lions elleni vereség után pedig úgy néz ki, ismét visszatért a szeptemberi formájához. De vajon melyik a Denver igazi arca? Nézzük, mit tanultunk az NFL-ben a 15. héten!

Nagy reményekkel vágott neki a 2023-as szezonnak a Denver Broncos, hiszen az előző év katasztrofális szereplése után Nathaniel Hackett vezetőedző munkáját megköszönték, a helyére pedig érkezett a New Orleans Saintsnél parádés eredményeket elért Sean Payton. Payton érkezése a teljes edzői stábot felforgatta, például távozott az egyik legjobb fiatal edzőnek tartott Ejiro Everot, akinek a helyét Vance Joseph vette át a védelem élén.



Rémes szezonkezdet


A szezon elején úgy tűnt, korai volt a reménykedés, mert bár Payton támadósora életképesebbnek látszott, mint Hacketté, a védelem nem tudta átmenteni a 2022-es formáját. Olyannyira nem, hogy az első öt fordulóban átlagosan közel 33 pontot engedett az ellenfeleknek. Ezt a mutatót jelentősen torzítja a Miami Dolphins elleni 70–20-as vereség, ahol a Broncos védelme semmilyen választ nem tudott adni Mike McDaniel támadósorára. Nem csoda tehát, hogy ebben az időszakban messze a Denver védelméé volt a legrosszabb EPA/play mutató a ligában.



auto_altForrás: rbsdm.com



Ahogy a grafikonról is leolvasható, a gondokat tovább súlyosbította, hogy a támadósor is átlag alatti teljesítményt nyújtott. Ez azért volt óriási gond, mert amikor a védelem éppen jobb napot fogott ki, akkor a támadók mondtak csütörtököt, mint például a Las Vegas Raiders vagy a Kansas City Chiefs ellen. A Chiefs elleni 19–8-as vereség során ugyanakkor már megcsillant egy apró reménysugár, mert bár Andy Reid csapata idén nem éppen a lenyűgöző támadójátékáról híres, még mindig nagy szó a limitálása.



Feltámadó védelem, javuló eredmények


A Broconsnak egy héttel később aztán sikerült legyűrnie a Green Bay Packerst, ami, mint később kiderült, egy ötmeccses győzelmi széria első állomása volt. Az öt győzelem után becsúszott egy vereség is a szenzációs újoncszezont futó C.J. Stroud vezette Houston Texans ellen, de egy hétre rá a Los Angeles Chargers ellen ismét nyerni tudtak a denveriek. Ebben az időszakban a védelmük kevesebb, mint 16 pontot engedett meccsenként, azaz megfelezték az első hat fordulós pontátlagot. Ez a javulás a haladó statisztikai mutatókon is meglátszott.


A már korábban is említett EPA/playben hirtelen a legjobb háromba ugrottak előre, csak a New York Jets és a Minnesota Vikings tudta megelőzni őket.



auto_altForrás: rbsdm.com



Ennek köszönhetően a továbbra is átlagos vagy inkább átlag alatti támadósor ellenére is képesek voltak meccseket nyerni. Hogy a támadóktól mennyire nem kellett extra teljesítmény a győzelmekhez, remekül mutatja, hogy ebben az időszakban 23 szerzett ponttal valamennyi találkozójukat megnyerték volna.



Felszínre kerülő gyengeségek


A probléma ezzel csak annyi, hogy a védelmek teljesítményét két tényező is erősen befolyásolja, amelyek közül az egyik részben, a másik teljes egészében a hatáskörükön kívül áll. Az egyik ilyen az ellenfelek támadósorainak erőssége, amelyre nyilvánvalóan semmilyen befolyással nincsenek. Évek óta megfigyelhető, hogy közepes, vagy annál kicsit jobb védelmek kerülnek a liga élmezőnyébe különböző statisztikai mutatókban, csak azért, mert rossz formában játszó, vagy csak pusztán gyenge támadósorokkal találkoznak. Majd abban a pillanatban, ahogy jön egy igazán hatékony támadósor, azonnal felszínre kerülnek a hiányosságaik, és alaposan megszórják őket pontokkal. A másik tényező a labdaszerzések mennyisége, amely részben összefügg ezzel, ugyanis a gyenge támadójátékkal rendelkező csapatok általános jellemzője a sok labdavesztés. De a turnovereket nemcsak a védelem és a támadók minősége befolyásolja jelentősen, a véletlen is hatalmas szerepet játszik, így azon egységek, amelyek a rengeteg megszerzett labdának köszönhetően kerülnek az elitbe, rövid idő elteltével vissza is zuhannak a középmezőnybe.


Ez történt a Broncosnál is. A csapat védelme ugyanis remekül használta ki, hogy gyenge, vagy éppen rossz napot kifogó támadósorokkal találta magát szembe, miközben elképesztő mennyiségű labdát gyűjtött be.


Az elmúlt egy hónapban például a Denveré volt a második legmagasabb labdaszerzésekből származó EPA mutató.


Persze ez a szám az egész szezonban viszonylag magas volt, hiszen a csapat vezeti a ligát labdaszerzésekben, de a győzelmi széria során kiemelkedően sokszor vette el a játékszert az ellenfelektől. Mindezeknek egy jelentős része fumble-ökből jött, ugyanis a 24 labdaszerzésből 13 azután történt, hogy az ellenfél elejtette a labdát.





Mindez azért igazán fontos, mert miközben a passz elleni védekezés valóban feljavult ebben az időszakban, köszönhetően többek között a feltámadó passzsiettetésnek, addig a futás elleni játék továbbra is borzalmasan gyenge maradt, de a labdaszerzések elfedték ezt. A Denver futás elleni védelme ugyanis az egész NFL legrosszabbja, a Broncos az egyetlen csapat, amelyik 2000 yardnál is többet engedett a földön, és amelyik ellen futási kísérletenként öt yardot átlagolnak.

Csak idő kérdése volt tehát, hogy valaki McDanielhez hasonlóan kihasználja ezen gyengeségeket, és arra is jó esély mutatkozott, hogy ezt egy kiváló támadófallal és kreatív támadókoordinátorral rendelkező csapat fogja megtenni. A Detroit Lions Ben Johnson vezetésével pedig pont ilyen. A fantasztikus támadófala teljesen lenullázta az elmúlt három hét alatt 18 sacket szerzett denveri passzsiettetést, valamint a sérüléséből visszatérő Frank Ragnow segítségével kíméletlenül használta ki a Broncos futás elleni gyengeségeit. A támadófal dominanciája mellett az sem segített, hogy a denveri védők 17 szerelési kísérletet hibáztak el a mérkőzésen, és több mint 100 kontakt utáni yardot engedtek a Jahmyr Gibbs–David Montgomery futópárosnak.





A pontot az i-re mégis az tette fel, hogy a Lions vigyázott a labdára, Jared Goffnak például egyetlen labdavesztést érő játéka sem volt, így az idei szezon nagy részével szemben a Broncos képtelen volt turnovereket kiharcolni.



Összegzés


A Denver Broncos védelme ugyan tényleg fel tudott javulni bizonyos szegmensekben, de a szezon közepén látott kimagasló teljesítményében óriási szerepet játszottak a körülmények. Emiatt borítékolható volt, hogy előbb-utóbb érkezik majd egy a Detroit ellen látott visszaesés, és a Broncos-védelem visszakerül arra a polcra, ahova való, azaz a középmezőnybe. Mert ez az egység korántsem annyira rossz, mint amit a 42 kapott pont mutat, és nem is minden ellenfél lesz képes arra, hogy ennyire felszínre hozza a hibáit, ugyanakkor a szezon közepén látott 16 pont/meccs átlag sem a valóságot mutatta.

Szerző

Csonka Péter

Csonka Péter

Csonka Péter

A Büntető.com szerzője.