A Detroit Lionsé az NFL legjobb koordinátorpárosa
A Detroit Lions emberemlékezet óta nem kezdett olyan jól, mint idén. Hat meccsükből ötöt megnyertek, toronymagasan vezetik az NFC északi divízióját és ők az első számú kihívói a konferencia két nagyágyújának, a Philadelphia Eaglesnek és a San Francisco 49ersnek. A csapat szárnyalásának egyik legfőbb oka pedig az, hogy két olyan koordinátoruk van, akikből a közeljövőben vezetőedző válhat. Nézzük, mit tanultunk az NFL-ben a hatodik héten!
A Detroit Lions Dan Campbell vezetőedző és Brad Holmes általános igazgató érkezése óta folyamatosan fejlődik. Kezdetben egy elképesztően hiányos kerettel nem futotta többre, mint szoros vereségekre, majd ahogy fejlődött a csapat, jöttek azok a találkozók, ahol már az akarat mellett a jó játék is előkerült, de a szoros meccseket továbbra sem tudták megnyerni. A 2022-es szezon második felére aztán elkezdtek összeállni a kirakós darabjai, és a Lions szárnyalni kezdett, ám a szezonvégi feltámadás végül nem volt elég a rájátszáshoz. A holtszezonnak ennek ellenére nagy várakozásokkal vágtak neki, hogy aztán a két első körös választásukkal a sportág két legértéktelenebb pozíciójára húzzanak játékosokat. A második és a harmadik körben azért sikerült javítaniuk a draftjuk megítélésén, de még így is általános vélekedés volt, hogy bár a Lions nem rossz csapat, a várt előrelépés idén elmarad. Ennél nagyobbat nem is lehetett volna tévedni, a detroitiak támadósora és védelme is a liga elitjébe tartozik hat meccs után.
Ben Johnsonnál nincs kreatívabb koordinátor
Már egy tavalyi cikkünkben is elismerően szóltunk Ben Johnson munkásságáról, és már akkor felvetődött, hogy valaki kinevezi vezetőedzőnek. Végül kisebb meglepetésre lemondta az utolsó interjúját a Carolina Panthersszel, és inkább visszatért Detroitba a támadósor élére. Egyelőre úgy néz ki, kiváló döntést hozott, a Panthers ugyanis eddig nyeretlenül áll a szezonban, a jövő évi első körös választásukat odaadták a Bearsnek, az 1/1-re kiválasztott Bryce Young kapcsán pedig felvetődött az is, hogy Frank Reich vezetőedző nem is őt szerette volna a csapatban látni. Ezzel szemben Detroitban minden rózsaszín, Johnsont pedig olyan géniuszokkal említik egy lapon, mint Kyle Shanahan és Mike McDaniel.
Nem ok nélkül, a Lions ugyanis az előző 15 meccsén elérte a 20 pontot, ami a leghosszabb aktív sorozat a ligában, és senki nem tudja még csak megközelíteni sem őket. Mellette övék a negyedik legmagasabb támadó DVOA-mutató, a néhány éve még menthetetlennek tűnő Jared Goff pedig a PFF által legjobban értékelt irányító a szezonban és egyértelműen beszállt az MVP-címért folytatott harcba.
A fejlődés mögött egyértelműen Johnson áll, aki hétről hétre bizonyítja, hogy az amerikai futball egyik legragyogóbb elméje. Hasonlóan McDanielhez, ő is azt vallja, hogy akkor tud sikeres lenni egy támadósor, ha a megszokottól eltérően működik, és állandóan új kihívások elé állítja a védelmeket. Johnsonnak pedig megvan a kreativitása ahhoz, hogy ezt megvalósítsa a pályán.
Nick Baumgardner, a The Athletic szakírója 16 különböző futókoncepciót számolt össze a Lions eddigi meccsein, ráadásul ezeket Johnson folyamatosan más-más formációkból és más-más játékosokkal a pályán alkalmazza. Ezen felül minden futásra épül legalább egy másik játék, ami miatt a védelmek figyelme egy pillanatra sem lankadhat.
Johnson kreativitásának ezek a kevésbé látványos elemei, hiszen inkább a szakavatott szemek számára érdekes, hogy Duo vagy Inside zone volt az adott futás, a legtöbb embert ez teljesen hidegen hagyja. Az viszont még a sportággal csak ismerkedőknek is egyértelmű, hogy ha trükkös játékokról van szó, Johnsonnál nincs jobb szakember. Elég csak az egy héttel ezelőtti, Carolina Panthers elleni meccsre gondolni, ahol két trükkös játékkal is előállt. Először egy reverse flea flickerrel lepte meg a Panthers védelmét, amelynek végén az újonc tight end Sam Laporta szerzett touchdownt.
Maga a játék gyönyörű és tökéletesen kivitelezett, ám nem annyira egyedi, hiszen tavaly Matt Canada és a Steelers csinálta meg ugyanezt, a Lions után néhány órával pedig a 49ers is behívott egy ugyanilyen játékot. Az időpont azonban, amikor a Detroit bevállalta, igazán különleges, ugyanis közvetlenül egy labdaszerzés után érkezett, és teljesen demoralizálta a Pantherst, amivel a játékosok tetszését is elnyerte: Amon-Ra St. Brown azt nyilatkozta, hogy már a hívás pillanatában tudta, hogy touchdown lesz, és tökös húzás volt Johnsontól ezt abban a helyzetben bevállalni, a támadófalember Taylor Decker pedig egyenesen elmebetegnek nevezte a támadókoordinátorát a meccs hevében, majd hozzátette, hogy imádja.
Volt azonban még egy játékuk az ötödik héten, amelyet korábban talán még soha nem láttunk, ez pedig egy harmadik kísérletnél történt a Panthers célterületéhez közel. Futóhoz érkező snapre volt már pár példa az NFL történetében, de ezek egytől egyig shotgun felállásból jöttek, Johnson viszont úgy döntött, újragondolja ezt, és egy váratlan pillanatban a center mögött felálló Jared Goff lábai között juttatja el a labdát David Montgomerynek.
Ez kiváló felkészítésre és fegyelmezettségre utal, ami egyébként a Lions támadójátékára általánosságban is jellemző, így jogosan feltételezhetjük, hogy Johnsonból egy nap remek vezetőedző válik. Ez a nap pedig minden bizonnyal elég hamar eljön, ugyanis 2024-ben szinte biztosan ő lesz a legforróbb név az edzőpiacon, ami azt jelenti, hogy ezúttal már válogathat az ajánlatok közül, így nem valószínű, hogy visszatér még egy évre Detroitba. Aki pedig lecsap rá, és megszerzi neki a 2024-es Draft valamelyik kiváló irányítóját, óriási lépést tehet a sikeresség felé vezető úton.
Aaron Glenn, a meg nem énekelt hős
A támadók fantasztikus teljesítménye mellett kissé háttérbe szorul a Detroit védelme, pedig legalább akkora szerepük van a sikerekben, mint a Johnson vezette támadósornak, ha nem nagyobb. A Lions védelme ugyanis a már korábban is említett DVOA-mutatóban a harmadik helyet foglalja el az idei szezonban, és bár a játékosállomány itt is szépen javult az évek során, Aaron Glenn védőkoordinátort is óriási dicséret illeti. Glenn 2021-ben, Dan Campbell vezetőedzővel együtt érkezett meg Detroitba, ám az első másfél szezonja kimondottan gyengére sikerült, és többször fel is vetődött, hogy le kellene váltani, ha sikereket akarnak elérni. Campbell azonban kitartott mellette, helyette inkább a csapat defensive back edzőjét rúgta ki, majd elkezdtek jönni az eredmények.
Már a 2022-es szezon második felében is látszott a fejlődés, különösen a korábbi játékukhoz képest, az idén pedig nagyon közel vannak a liga elit védelmeihez A hetedik legjobbak nyomásgyakorlásban, övék a harmadik legjobb futás elleni védelem, az összes ellenfelüket 100 futott yard alatt tartották, a passz elleni védekezésük pedig az NFL középmezőnyébe tartozik. Mindezt úgy, hogy Aidan Hutchinsonon kívül nem igazán vannak sztárjátékosaik, inkább hasznos kiegészítőemberek állnak Glenn rendelkezésére.
Glenn ezen felül a játékosok fejlesztésében is remekel, Alim McNeil és Ifeatu Melifonwu játékán például évről évre megfigyelhető a fejlődés, és idén már egyértelműen az egység legjobbjai közé tartoznak. De említhetném Alex Anzalonét is, aki 2021-ben olyan gyengén játszott, hogy úgy nézett ki, véget ér az érdemi karrierje, tavaly meglepően jól teljesített, idén pedig kihagyhatatlan a Lions linebacker sorából.
Míg Johnson esetében a kreativitás és a folyamatos megújulás miatt lehet arra következtetni, hogy sikeres vezetőedző lesz belőle, addig Glenn egyértelműen a játékosok képességeinek maximalizálása miatt lesz majd szimpatikus az új edzőt kereső csapatok körében.
Összegzés
A Detroit Lions sikerei nem a semmiből jöttek és nem a véletlennek köszönhetőek, hosszú, tudatos építkezés és kiváló szakemberek állnak a háttérben. Bár messze van még a szezon vége, és a csapat játékát elnézve még korai is lenne a holtszezonra fókuszálni, de érdekes kérdés, mi lesz velük, ha a Johnson, Glenn páros egyike, vagy akár mindketten elvállalnak egy vezetőedzői állást. Nagyon nehéz lesz ugyanis hozzájuk hasonló kiváló szakembereket találni, így idén érdemes lenne minden lehetőséget megragadniuk, mert ki tudja, mikor lesz még ilyen remek esély arra, hogy nagy dolgokat érjenek el. Na nem azért, mert a két kiváló koordinátor nélkül megállna az élet Detroitban, hiszen Dan Campbell fantasztikus kultúrát épített fel, és ne feledjük, mind Johnsont, mind Glennt ő nevezte ki koordinátorrá, tehát joggal feltételezhetjük, hogy meg fogja találni a megfelelő utódokat is. Márpedig előbb vagy utóbb, de muszáj lesz neki, mert csak idő kérdése, hogy a két jelenlegi koordinátort vezetőedzővé nevezzék ki.
Kiemelt kép: USA Today Network, AP Photo