A gól a legjobb gyógyír? Richarlison öröme és lelki tusája

„Most elutazok Londonba, és keresek magamnak egy pszichológust” ezekkel a szavakkal búcsúzott a selecaótól és a vb-selejtezőbeli dupla meccstől Richarlison. Szokatlan őszinteséggel beszélt, aminek meglett a tán nem is várt jutalma, egyfelől mindenhonnan együttérzésre, másfelől recept nélkül is gyógyírre lelt: a válogatott szünetet követő első bajnoki fellépésén góllal és gólpasszal segítette három ponthoz a Tottenhamet. Az elmúlt PL-forduló a Spurs és mindenekelőtt Richarlison feltámadásáról szólt.

A 98. percben még 10-ra vezetett a Sheffield, hanem akkor szöglethez készülődhetett a Tottenham. Mintegy az utolsó reménysugár csillant meg a horizonton. Richarlisonnak is. A brazil center néhány nappal korábban vallotta meg a nagy nyilvánosságnak, hogy az elmúlt majd’ fél éve maga volt a pokol ott érezhették magukat amúgy a második Conte-évben a kilátástalan futballtól megcsömörlött Spurs-hívek is , hogy lelki segélyre szorul, nos, a brazil a „segíts magadon, Isten is megsegít” elvhez ragaszkodva abban a dicsőséges pillanatban saját hajánál fogva kezdte el magát kiráncigálni a gödörből. Ivan Perisic sarokrúgására emelkedett remek ütemben, bólintott, 11. 60 ezren estek eksztázisba, hát még két perccel később, amikor Richarlison átadásából Dejan Kulusevski a győztes gólt is megszerezte. A 100. percben.


A Premier League történetében ennyire későn egyetlen csapatnak sem sikerült addig fordítani.


Nagyrészt Richarlisonnak hála a Spursnek igen. A lefújás után úgy tolták oda az ünneplő közönség elé a társak, élükön a csapatkapitány Szon Hung Minnel.



„Richynek elég nehéz szezonja volt az előző, nagyon örülök, hogy így sikerült ez a meccse. Lehet, jobban örülök a góljának, mint saját maga méltatta a dél-koreai csatártárs. Kiváló képességekkel megáldott játékos, de az önbizalomra is szükség van ahhoz, hogy kiteljesedj.


Reméltük, hogy ez a meccs jót tesz majd az önbizalmának, és reméljük, így is lesz, a beállásával mindenesetre alapjaiban változott meg a meccs képe. De épp ezt is vártuk tőle. Nagyon jó ember, minden egyéb vélekedés dacára lelkileg nagyon erős, minden nehézségből vissza tud kapaszkodni. Persze ha mélyebben vagy, szükséges, hogy jó emberek vegyenek körül, de ő a csapat minden egyes tagjára számíthat.


Rám feltétlenül, remélem, az élettapasztalatommal tudok neki segíteni. Ez most egy nagyon jó öltöző, amelyik nagyon egyben van, ez pedig az én dolgomat, mint újdonsült csapatkapitány, alaposan megkönnyíti. Egymásért küzdünk, a másik helyett is futunk, valódi csapatot alkotunk, de azt remélem, lesz még majd ennél is erősebb a csapatszellem.”


Azt nyilvánvalóan a győzelmek képesek még inkább megacélozni, márpedig egy sikeres együttesben a lelki problémákkal küzdő futballistának is nagyobb az esélye egyenesbe jönni Richarlison talán rálép a helyes útra. De mi volna a lelki problémák eredője? És hogyan derült rá fény?


autoKép leírásForrás: Twitter


Nos, az összeomlás filmkockái a brazil válogatott Bolívia elleni vb-selejtezőjének 71. percben peregtek le, amikor a selecao centere könnyek közt hagyta el a pályát a lecserélésekor. A történtekre három nappal később, a Peru elleni 10-s brazil győzelmet követően szolgált magyarázattal.


„Nem azért potyogtak a bánat könnyei, mert olyan rosszul játszottam, hanem mert feltörtek bennem az érzések, amelyeket a körülöttem elszabaduló események váltottak ki, amelyeknek amúgy nincs közük a teljesítményemhez, vagy a futballhoz, és amelyek nem is miattam váltak kezelhetetlenné, hanem a környezetem miatt.


Visszamegyek most Angliába, keresek magamnak egy pszichológust, hogy együtt rendberakjuk a fejemet. Erősebben fogok ebből visszajönni, és azt remélem, a következő csapathirdetéskor is a válogatott keret tagja leszek. Ezért fogok legalábbis dolgozni.”


Majd hozzátette: „Az a fontos, hogy a Tottenhamben végre egy jó sorozatot produkáljak. Hogy felvegyem a meccsritmust, de talán ezzel nem lesz gond, mert a pályán jól érzem magam, igyekszem a csapatot a lehető leghatékonyabban segíteni. Előfordul azonban, hogy nem úgy alakulnak a dolgaid, ahogy szeretnéd. A pályán kívül rendkívül viharosan alakult az elmúlt öt hónapom, s ez hatással volt a játékomra. Hiába akarsz jól futballozni, minden rosszul sül el, ha magánéletbeli problémák gyötörnek. Immár azonban minden rendben van otthon, azok az emberek, akik csak a pénzemet akarták, eltűntek az életemből. Elült a vihar, és ismét csak a futballra koncentrálhatok. Biztos vagyok benne, hogy jön immár egy jó széria a Tottenhamben.”



Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz az Unibetre, 100%-os befizetési bónuszt és 60 ingyenes pörgetést kapsz ajándékba!



Lehet, a jós szólt belőle, de hogy azt megelőzően a józan ész hangja is megszólalt benne, az nagyon valószínű. Ha konkrét személyekről nem is beszélt Richarlison, az árulkodó, hogy a már-már apafiguraként tisztelt és szeretett menedzserétől hosszú idő után megvált. A The Athleticben nyilatkozó bennfentes brazil újságírónő, Natalie Gedra elmondta, a brazil labdarúgás visszatérő problémája, hogy a sztárokat rengetegen megkörnyékezik a haszonlesés szándékával, nem egyszer a saját családjuk tagjai használják ki a jóindulatukat (Richy márpedig jó ember, ahogy azt Szon is megjegyezte). „Richarlison egy nagy gyerek, őszinte, életvidám, minden viccben benne lévő gyerek, akinek kihasználhatták a naivitását.”


auto_altKép leírásFotó: PA Images / Alamy Stock Photo


Ha pedig olyankor csapnak össze civilben a felhők az ember feje felett, amikor szakmailag is rottyon van és a kettő nyilván össze is függ , elkerülhetetlen az összeomlás. Pláne az olyan típus esetében, mint Richarlison, aki a nagy játékosok mintájára mindig a legjobb akar lenni, meccseket eldönteni, gólokkal segíteni csapatát, és amikor ez sehogyan sem sikerül, frusztrálttá válik. Kialakul az ördögi kör vágyik a gólra, de nem jön össze, ettől aztán még görcsösebbé válik, és annyira sem megy neki , amiből nehéz szabadulni. De aki igazán erős lélekben, vagy támogató közegre lel, annak sikerül.


Az utóbbi a Spursben most megvan, kérdés, elég segítség-e ez. Richarlison a hétvégi meccsét megelőző 30 klub-, illetve válogatottbeli fellépésén kétszer talált be mindössze. Miközben a selecaóban 2022 januárja és a világbajnokság közt 63 percenként szerzett gólt. Antonio Conte azonban nem bízott benne, igaz, sérülések is kínozták, így az első észak-londoni szezonjában egyetlen bajnoki góllal jelentkezett. Most mindjárt az ötödik fordulóban betalált. De vajon kiszakad a gólzsák? Azt a formát hozza ismét, amit az Evertonban mutatott, vagy azért ráfér még a pszichológusi segítség? Egy nagyszerű „amatőr” lélekbúvárra mindenesetre számíthat. Ange Postecoglou bár elmondta, nem ült le személyesen beszélgetni a játékosával, száz százalékig élvezi a támogatását. 


„Bármire is van szüksége Richynek, tőlünk megkapja hangsúlyozta a Spurs menedzsere. Ritka, hogy a nagy nyilvánosság előtt történik hasonló, hogy valaki ennyire őszinte a publikummal, ezek a dolgok inkább házon belül szoktak maradni, de ha már így esett, korántsem baj, ha beszélünk róla. Tőlünk minden támogatást megkap, nem csak Richy, bármelyik másik futballistánk szintén. Szerintem fontos tudatosítani, hogy senkinek sem tökéletes az élete.


Látjuk a futballistákat, azt gondoljuk, miután jók a szakmájukban, és övék a világ összes pénze, tökéletes az életük, pedig ez nem igaz. Ettől még nem lesznek immunisak az élet számos egyéb problémájára, szerintem minden játékos birkózik valamilyen, a lelkét nyomó gonddal.


És éppen az a csapda, hogy lehet, ezek az egyébként sikeres futballisták azt gondolják, az ő életük tökéletes kellene, hogy legyen, csakhogy az élet soha nem az. Meg kell érteniük, nincs olyan, hogy tökéletes élet.”


Ha az nincs is, tökéletes pillanat létezik. És Richarlison valahára újra átélhette.


CIKKAJÁNLÓ:

Ezért lett Richarlison a brazilok középcsatára – a Nagykeró elemzése a játékosprofilokról


Reggeli kávé Rudival – Richarlison, a futball következő nagy dolga



Kiemelt fotó: Action Plus Sports Images / Alamy Stock Photo