A mester egy lépéssel a tanítvány előtt járt…

Ahogyan azt egy héttel ezelőtt bemutattuk, Enzo Marescának, a Chelsea vezetőedzőjének nagyon határozott elképzelése van a futballról, amit a Leicester Citynél is láthattunk a Championship előző szezonjában, és az sem vitás, hogy a Guardiola segítőjeként töltött azt megelőző idény, amikor a Manchester City triplázott, is óriási hatással van a munkájára. A sors fintora, hogy az első élvonalbeli meccsén éppen Guardiola Cityje ellen kellett pályára küldenie a csapatát.

Maresca támadásban a tőle várható 3–2–2–3-at választotta, ami érdekesség volt, hogy a jobb hátvéd, Malo Gusto az első félidőben nem hatos pozícióba mozgott be, hanem jobb oldali tízesnek. Ezáltal a védekezésben duplahatosban lévő Roméo Lavia és Moisés Caicedo voltak támadásban is a hatosok, amit azért a felkészülés során már láthattunk. Érdekes, hogy nem a balhátvédet, Marc Cucurellát húzta be a középpályára, hiszen elődje, Mauricio Pochettino a spanyollal játszatta ezt az előző szezon hajrájában a 3–2–2–3-as felállásban, amikor igazán eredményes lett a Chelsea. Cole Palmer az első félidőben rendre a jobb szélről indult és onnan igyekezett kulcspasszokat osztani – kettőt sikerült végül – és volt hét progresszív labdája a meccsen, a legtöbb a mezőnyben. Enzo Fernández a bal oldali félterületben játszott tízest, ami tőle kissé szokatlan, bár láttuk itt már őt Pochettinónál is, csak akkor sokkal kevésbé jelentett veszélyt az ellenfél kapujára, mert ő egy klasszikus mélységi irányító. Jól megoldotta így is a feladatát, fel tudta venni a vonalak között a labdát, indult mélységbe az első félidőben. Csak a mérkőzés hajrájában, amikor Kiernan Dewsbury-Hall érkezett Lavia helyére, akkor kezdett el a dupla hatosból irányítani hosszú labdákkal.

Nkunku idegenül mozgott a szélen

A Chelsea támadósorában Christopher Nkunku nem találta igazán a helyét, balszélsőt kellett játszania, márpedig ő abban nem igazán jó, hogy a szélen egy az egyben megverje az ellenfeleit, középen sokkal veszélyesebb, amikor lendületből „eshet rá” a védelemre, akár egy kiugratás során. Nem véletlen, hogy őt cserélte le elsőként Maresca és a helyére beálló új szerzemény, Pedro Neto sokkal többször tudta megkeverni a City jobb oldali védekezését. Nkunku a felkészülés alatt pedig játszott bal oldali tízest, furcsa volt, hogy nem ott kezdett ezúttal, de Laviának mindenképp akart helyet szorítani Maresca és a 20 éves belga jól is játszott, 97,5%-kal passzolt, ám progresszivitás nem volt benne most a játékában. Ha az ő helyén kezd Fernández, akkor lehetett volna Nkunku a bal oldali tízes és talán veszélyesebb lett volna a támadójátéka a Chelsea-nek. Gusto elképzelés nélkül mozgott a félterületben, emiatt válthatott Maresca a második félidőre, amikor a francia inkább már magasan a jobb oldali vonal mellett helyezkedett és Palmer játszott centrálisabb pozícióban a jobb oldalon, sőt gyakran még a hatosok mellé is visszalépett elkérni a labdát.

A labdakihozataloknál már most az első fordulóban látszódott, hogy Maresca nem szeretne meghasonulni. Erre a játékstílusra nem Robert Sánchez a legjobb opció a kapusok közül, vélhetően a nyáron szerződtetett Filip Jörgensen lesz a hosszú távú megoldás. Voltak is labdaeladások a saját védőharmadukban, a City hétszer szerzett labdát ezen a területen, pedig nem is volt igazán intenzív a presszingje összességében, csupán 14,2-es PPDA mutatót hoztak. A második gól ebből született, hogy Wesley Fofana felpasszolt labdáját lefülelte Mateo Kovacic. Szintén tipikus eleme volt a Leicester játékának a középpályára visszalépő kilences szerepe, ezt is sokat láthattuk most Nicolas Jacksontól, és Fernández az első félidőben többször jól indult be a helyére, ami azért nem az ő specialitása, de ha ott Nkunku vagy Dewsbury-Hall szerepel, akkor ebből sokkal több helyzet alakulhatott volna ki. Maresca még bőven fog alakítani ezen a Chelsea-kezdőn, mert számtalan lehetőség közül választhat, így elsőre a liga(talán) legjobb csapata ellen egy jó közepes teljesítmény nyújtottak.

De Bruyne szokatlan szerepköre

Josep Guardiola pontosan tudta, hogy az ellenfél edzőjének mi a prioritás a támadójátéka és a védekezése során, hiszen mégiscsak az ő szárnyai alól repült ki. Ez pedig a pálya közepének dominálása – mind támadásban, mind védekezésben. Éppen ezért változtatott a megszokotthoz képest védekezésben, és lett 4–1–4–1 a felállási forma a megszokott 4–4–2-vel ellentétben, Kevin De Bruyne nem támadott le Erling Haaland mellett elöl, hanem a középpályán Bernardo Silva mellett védekezett és mögöttük szűrőként pedig ott volt Kovacic. Ezzel a hármassal elkerülték azt, hogy jelentős emberfölényben legyenek a hazaiak középen. Ha mégis létszámfölénybe került a Chelsea, akkor Gustót hagyták üresen, mert ő volt a leghatározatlanabb, vagy pedig Jeremy Doku húzódott be a franciával. Az első félidőben a már említett Jackson-féle visszalépésekkel tudott létszámfölényt kialakítani a Chelsea és ekkor Kovacic tanácstalan volt, hogy kit kövessen, így tudott lövésekhez jutni Fernández középen. Az előny birtokában a második félidőben Bernardo Silva sokszor Kovacic mellett védekezett duplahatosban és inkább a két hatost hagyták szabadabban.

Támadásban Guardiola azzal igyekezett elkerülni a Chelsea középre összpontosuló, 4–2–3–1-es agresszív védekezését, hogy De Bruyne sokszor nem is a bal oldali félterületben, hanem a balszélen várta a labdát a támadószélső mögött és ezáltal húzta ki középről a Chelsea egyik hatosát, sőt az első gól előtt mindkettőt és ezért nem voltak létszámfölényben a tizenhatos környékén a hazai védők. Nagyon ritka, hogy De Bruyne a bal oldali vonal mellett játszik, ezúttal egyfajta „csali” szerep volt az övé, hiszen ő szokott lenni a kulcsfigura. Azáltal, hogy a Chelsea két hatosa, Lavia és Caicedo folyamatosan tolódott a City bal oldalára, a jobbszélső rendre szabadon egy az egyezhetett Cucurellával szemben az első félidőben. Dokunak 5, míg Savinhónak mindössze 45 perc alatt 3 sikeres csele volt, a teljes Chelsea-nek 90 perc alatt 2, ami nem véletlen, mert egyetlen kifejezetten jól cselező játékost sem jelölt a kezdőbe Maresca, márpedig ez az ő játékrendszerében is fontos lenne, hogy legyen legalább egy ilyen játékosa, de még jobb lenne, ha kettő lenne. Dokuval ellentétben Savinho rendre megverte egy az egyben Cucurellát, csak az volt a gondja, hogy mindig jobbal kellett volna beadnia, amiben láthatóan még nagyon sokat kell fejlődnie a 20 éves brazilnak. Doku a bal oldalon élt igazán, Gustót rendre megforgatta, de a passzai borzasztóak voltak, ezen a meccsen Adama Traoréra emlékeztetett ilyen szempontból. A Chelsea a mérkőzés hajrájában már emberorientáltan védekezett, és ez jól is működött, nem voltak elcsúszások, lemaradások, alaposan megnehezítették a City labdakihozatalát.

A City alapvetően 3–1–2–1–3-ban támadott, a jobbhátvéd Rico Lewis volt az, aki a védelemből fellépett a középpályára jobb oldali nyolcasnak és a második félidőben remekül is játszott, mert akkor Phil Foden volt a jobbszélső és vele kiválóan tudott kombinálni, illetve a beindulásai is remekbeszabottak voltak. Védekezésben pedig Nkunkut levette a pályáról, rendre visszaért időben. Érdekesség, hogy – Lavia és Palmer mellett – Lewis is volt Maresca játékosa a City korosztályos csapataiban. Sőt amikor Guardiola 2022 decemberében kitalálta ezt a jobbhátvédből a duplahatosba behúzódó szerepkört (inverted full back), akkor éppen Lewis segítségével tesztelte ezt a világbajnokság után és abban az időben még Maresca volt az egyik segítője.





Összességében elmondható, hogy kiegyenlített mérkőzést játszott a két csapat, ami a Chelsea-re nézve mindenképpen hízelgő, de ezúttal a nagy helyzeteket ők kihagyták (különösen Jackson), míg Haaland nem hibázott, Kovacic pedig bombagólt szerzett. Így nem szerzett pontot a Chelsea a biztató játéka ellenére.

Kiemelt kép: Chris Lee / UGC