A Veszprém edzője vagy a játékospolitikája bukott meg újra a BL-ben?
Már a negyeddöntő előtt nyilvánvaló volt, Dánia sokkal büszkébb lehet e párharcnak egyáltalán a létrejöttére, mint Magyarország. Az Aalborg ifjú dán kézilabdázókra – de nem is az ország legjobb átlövőire – építkezett, összesen 18 dánt (!) nevezett a sorozatra, majd a csoportmeccsek után kiemeltként várt a Veszprémre.
Momir Ilics veszprémi vezetőedző úgy vélte, „egy labda dönthet arról, ki jut a négyes döntőbe”, vagyis nagyon hasonlónak ítélte meg a két fél játékerejét, pedig saját együttese sokkal inkább hasonlít egy világválogatottra, mintsem egy magyar bajnokcsapatra.
Itt Jensen, ott Landin
A bevezetőben említett büszkeségre az első mérkőzés Veszprémben csak ráerősített. Önmagában valóban egylabdás lett – szemben az egész párharccal –, a kétes szituációkban a hazaiakat támogató játékvezetés mellett, úgy, hogy Mike Jensen nélkül már akkor eldőlhetett volna minden. Legfeljebb harmadik-negyedik számú dán hálóőrként a második félidőben kulcsvédésekkel tudta megfékezni honfitársait, az erősebb, mélyebb mezőnybeli keretével a Veszprém fordítani tudott. De nem tűnt valószínűnek, hogy Niklas Landin a dániai visszavágóra is rosszabb napot fog ki a Rodrigo Corrales–Mike Jensen kapusduónál.
Otthon Landin már önmagát adta, a kapusteljesítmények között kiemelkedően a legjobb volt az övé, az Aalborg pedig a 23 éves Mads Hoxer Hangaard és a 22 esztendős Thomas Arnoldsen látványos mozdulataival az első negyedórától egyértelműen kontrollálta a játékot. Saját közönsége előtt már nem került gödörbe az utolsó tíz percre sem, így nem egy labda döntött a végén (33–28, összesítésben négygólos különbség).
Edzőkérdés?
Momir Ilics nemzetközi szinten nyilvánvalóan nem a legtapasztaltabb edző, a Veszprém az első nagycsapata, akárcsak egyébként a szintén Nagy László által kiválasztott Chema Rodrígueznek a magyar férfiválogatottunk. Ilics sem tehetségtelen, a BL-meccsek egy részére különben nem tudta volna olyan szinten felkészíteni a csapatát, mint az őszi barcelonai csoportmérkőzés vagy a tavalyi és az idei egyenes kieséses szakasz szegedi felvonása. E helyszíneken ugyanis minden más csapat szenvedett a mostani kiírásban.
Ugyanakkor Ilics másodszor egymás után marad le a négyes döntőről, a tavalyinál is félelmetesebb kerettel, a világ talán legjobb irányító–beálló duójával (Nedim Remili és Ludovic Fabregas), ami persze felvet kérdéseket.
Például azt, létezik-e egyáltalán olyan szakember, aki képes megszerezni a klub első BL-győzelmét a mostani játékospolitika mellett, vagy eleve kudarcra ítéltetett a kiemelt költségvetésű projekt?
A nagy számok törvénye és a motiváció
Sokan gondolják úgy, hogy a nagy számok törvénye alapján, ilyen szintű játékosállománnyal, előbb-utóbb megnyeri majd a Bajnokok Ligáját a Veszprém. Az elmúlt évek alapján viszont egyre messzebb kerül tőle, hiába jönnek a nagyobbnál nagyobb nevek. Tavaly ebben a fázisban a végül döntőig jutó Kielce dominálta egyértelműen a Veszprém elleni párharcot, most az Aalborg. A visszavágó ugyan nem lett annyira sima, mint az egy évvel ezelőtti, ám a mostani ellenfelet továbbra sem neveznénk a majdani négyes döntő csúcsfavoritjának – a Barcelona és a Magdeburg leendő társaságában.
Rendkívülinek mondható viszont a motivációja. Landin és Mikkel Hansen a hazatérésük óta többször beszéltek arról, mit jelentene nekik dán klubbal BL-t nyerni, a szezon végén visszavonuló Hansennek ráadásul a mostani az utolsó esélye a trófeára – egy egységes északi stílusú gárda fontos kiegészítő játékosaként.
Ezzel szemben a Veszprémnél – ezt a tavalyinál is hangsúlyosabban írhatjuk le – az identitással és a magyar kézilabdázókkal párhuzamosan az emblematikus légiósok is sorra tűnnek el: ilyen volt korábban Mirsad Terzic, majd ilyen lett Andreas Nilsson és talán Kentin Mahé is. A hazai játékosok ilyen szintű mellőzése egyrészt példátlan a BL-mezőnyében, de a legsikeresebb európai futballklubok sem erőltetik már ezt a mintát. A légiósoknál valószínűleg már nincs is elég idő arra, hogy a kellő kötődés kialakuljon, bár a színpadias mozdulatokkal jelzik, mennyire meg akarnak felelni a klubnak és a közönségnek. Azonban sorsdöntő meccseken továbbra is alig hasonlítanak arra, amilyennek a válogatottjukból ismerjük őket.
A (favorizált) keret összetétele viszont természetesen az edző és a klub felelőssége is. Mindenkié, aki a nevét adja a látottakhoz.
Kiemelt kép: Peka Toland / handballveszprem.hu