Alcaraz nyert, Djokovics féltávnál visszalépett, Nadal elbúcsúzott – és Sinner az új világelső

Módfelett izgalmas, eseménydús és érzelmes volt az év második major tenisztornája, amelyet teljesen megérdemelten nyert meg a 21 éves Carlos Alcaraz, aki immár a tenisztörténet legfiatalabb játékosa, aki mindhárom borításon Grand Slam-győztes lett – Rafael Nadal korrekordját több, mint egy évvel döntötte meg. 2022-ben a US Openen triumfált, tavaly egy drámai ötszettes fináléban Novak Djokovicsot győzte le Wimbledonban, idén pedig mellé rakta a Garrost is. 2005 óta ő az ötödik játékos, aki magasba emelhette a Muskétások Kupáját (La Coupe des Mousquetaires), a Nadal, Federer, Djokovics hármason kívül ez azóta csak Stan Wawrinkának adatott meg, még 2015-ben.

A nagy hármas után Alcaraz és Sinner viheti tovább a stafétát

Bár a spanyol egyelőre „csak” a második a világranglistán, az vitán felül áll, hogy ő napjaink legjobb teniszezője, már csak azért is, mert az erre a címre még joggal pályázó Jannik Sinnert is legyőzte, méghozzá nem is akárhogy, 1–2-ről fordította meg a rendkívül fordulatos elődöntőjüket (2:6, 6:3, 3:6, 6:4, 6:3). Alcaraz útja tükörsima volt a legjobb négy közé, addig mindössze egyetlen játszmát veszített el (Jesper De Jong ellenében a 2. körben), utána azonban alaposan meg kellett küzdenie pályafutása harmadik major serlegéért. Sinner ellen voltaképpen egy előrehozott döntőt játszott (legalábbis akkor még úgy tűnt), több mint négy órán keresztül nyúzták egymást az újdonsült világelsővel. Az olasz sokkal jobban kezdett, a második szettben azonban jelentősen visszaesett a játéka, így a spanyol könnyedén kiegyenlített. A harmadik játszma elején Sinner görcsölni kezdett, majd brékhátrányba is került, ennek ellenére összekapta magát, és egyetlen szettre került a döntőbe jutástól. A rendkívül szoros negyedik felvonásban 4:4-ig fej-fej mellett haladtak, amikor egy néző (szerencsére múló) rosszulléte miatt megakadt Alcaraz adogatójátéka. Miután megnyugodtak a felek, hogy minden rendben van a szurkolóval, a spanyol hozta a szerváját, majd a játszma egyetlen bréklabdáját kihasználva kiharcolta a döntő szettet, ahol már az elején lebrékelte Sinnert, és az előnyét stabilan megőrizve bejutott a fináléba.

A döntő a 10. Alcaraz–Zverev találkozó volt, az egymás elleni mérlegük 5–4 volt a német javára, salakon azonban 2–1 Alcaraznak – igaz, az a veresége éppen a 2022-es RG negyeddöntőjében volt. Mindketten idegesen kezdtek, oda-vissza brékelték egymást, de aztán Alcaraz ragadta magához a kezdeményezést, és hozta az első játszmát; aztán viszont a második felvonásban egyre többet hibázott a spanyol, így Zverev megérdemelten egyenlített. A harmadik szettben 5:2-nél a játszmáért adogathatott Alcaraz, de képtelen volt kiszerválni azt, amitől érthetően megzuhant, a német pedig zsinórban öt játékot nyerve fordított. A folytatásban azonban begyújtotta a rakétákat a spanyol és egalizált. A mindent eldöntő játszma (az open era 1968 óta íródó története során ez volt a 10. ötszettes finálé Párizsban) ugyan nem hozott földöntúli teniszt, de miután Alcaraz brékelőnybe került, kézben tudta tartani a mérkőzést, és élete harmadik GS-fináléját is behúzta.

„Nagyszerű utazás volt ez az elmúlt két hét, az első meccstől egészen eddig a napig. Ezt a tornát már kisgyerekkorom óta meg akartam nyerni, öt-hat éves korom óta néztem a Garrost. Ez óriási dolog számomra, egy valóra vált álom, és valami, amit a csapatommal együtt fogok kiélvezni. Őszintén szólva, amikor befejeztem a harmadik szettet, tele voltam kétségekkel. Nem fogok hazudni, úgy éreztem, hogy az ütéseim nem okoztak gondot Saschának. Nagyon jól uralta a játékot az adogatásával és a pörgetett labdáival. Nehéz volt és nem tudom, hogy az idegesség volt-e az oka annak, hogy ez így alakult. A harmadik szettben nem a legjobb teniszemet játszottam, de egy Grand Slam-döntőben voltunk, így itt volt az ideje, hogy mindent beleadjak, hogy megtaláljam a jó megoldásokat, és a 40-0-ról induló negyedik szett sokat segített abban, hogy egy kicsit megkönnyebbüljek, a saját játékomat játsszam, és az ötödik szettben mindent beleadjak. Nehéz volt. Sascha remekül teniszezett. Nagy nyomást gyakorolt rám az adogatásával és a fogadásaival is. A döntő szettben sok bréklabdát hárítottam. Bár 6:2-re megnyertem, de őszintén szólva akár el is veszíthettem volna – nagyon-nagyon szoros volt. Nem volt könnyű, már csak a szél, az árnyék és a nap miatt sem. Nagyon jól tudtam, hogy alkalmazkodnom kell a körülményekhez, és örülök, hogy sikerült. Az elmúlt hónapban sokat küzdöttem a sérülésemmel, és amikor visszatértem Madridba, nem éreztem jól magam. Aztán sok kétséggel, és nem túl sok edzéssel érkeztem Párizsba. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen csapatom van, és olyan emberek vannak körülöttem, mint ők. Tudom, hogy mindenki a szívét adja, csak azért, hogy fejlődjek játékosként és emberként; hogy felnőjek. Igazán hálás vagyok, és bár csapatnak hívom őket, ez egy család, szóval nagyon köszönöm!”

– fogalmazott Alcaraz a finálét követően.

„Fizikailag mindketten erősek vagyunk, de ő egy fenevad. Egy állat, az biztos. Az intenzitás, amivel teniszezik, teljesen más, mint a többieké. Annyi mindenre képes, nem igaz? Azt hiszem, az ötödik szettben sokat változtatott a taktikáján, úgy kezdett játszani, hogy ne tudjak annyi erőt kifejteni. Ő egy fantasztikus játékos, és fizikailag is nagyon jó. Nekem magamba kell néznem, és kitalálni, mit tudok tenni, hogy ugyanarra a szintre kerüljek”

– értékelte a helyzetét Zverev.

Bár meg kell jegyezni, a német élete legjobb major tornáját játszotta. Igaz, ezt a döntőt ugyanúgy elbukta, mint a 2020-as US Open finálét New Yorkban. Akkor Dominic Thiem 0–2-ről fordított ellene. A négy évvel ezelőtti énjénél viszont kétségkívül erősebb már fejben, Carlos Alcaraz pedig azért más dimenzió, mint az osztrák. A 27 éves Zverevnek van már egyéni vb címe, hovatovább olimpiai bajnok is – a GS győzelem azonban egyelőre várat magára. Ez pedig ennyi idősen azért nem véletlen. Különösen onnan nézve erős a kontraszt, hogy az első 1000-es tornáját 20 évesen nyerte, majd 21 esztendősen már világbajnoknak mondhatta magát (az elődöntőben Federert, a döntőben Djokovicsot verte meg!), Tokióban pedig 24 évesen lett olimpiai bajnok. A képességei nyilvánvalóan megvannak, a személyisége azonban még mindig nem nőtt fel a fizikai adottságaihoz és a tehetségéhez. A legnagyobb problémája az, hogy számos esetben teljesen feleslegesen bonyolódik négy- vagy akár ötszettes csatákba már a major tornák korai szakaszában, ezzel pedig egyszerűen nem marad, nem maradhat elégséges energiatartaléka a hajrára. Sokszor dekoncentrált és fegyelmezetlen a pályán, gyakorta kifejezetten sportszerűtlen is (a magánéleti botrányairól nem is szólva) – ez pedig minden, csak nem egy nagybetűs bajnok jellemrajza. Ha az emberi oldala felől közelítünk, akkor eléggé valószínűtlen, hogy 27 felett képes lesz megváltozni, ugyanakkor, ha a jelleme nem is, a játéka azért némiképp érettebb már. Talán az a valószínűbb, hogy sosem nyer Grand Slamet, de az sem lenne meglepetés, ha több major trófea is összejönne neki a jövőben – a kezében benne van, csak fel kéne nőni hozzá.

Zverev jelenleg negyedik a világranglistán, és ha a 37 éves Djokót kivesszük a képletből, Sinneren és Alcarazon kívül jelenleg csak Danyiil Medvegyev (5.) komplexebb teniszező nála – ezért leírni még dőreség lenne őt.

Hosszú távon azonban úgy tűnik a sportág két állócsillaga Alcaraz és Sinner lesz, jelenleg úgy fest, a nagy hármas örökébe ők ketten léphetnek. A spanyol nem csupán a harmadik borításon elért GS győzelmével demonstrálta a sokszínűségét, hanem a játékával is. Alcaraz eszköztára kifogyhatatlan, zseniálisan képes variálni a játékot, és egyértelműen előbbre tart, mint Federer, Nadal és Djokovics az ő korában. Hogy a 21 éves spanyol hány GS-trófeáig juthat, leginkább azon múlik, hogy bírja majd a teste, ugyanis eléggé sérülékeny.

Gyengéje azonban nincs, az egyetlen érdemi kritika, amit egyáltalán le lehet jegyezni vele kapcsolatban az az, hogy a szervái lehetnének picit precízebbek, azaz adogathatna a vonalakhoz közelebb – de bőven van még ideje, előbb vagy utóbb csúcsra fejleszti ezt is. A ritörnjei viszont egyszerűen elképesztők, iszonyatos erővel képes lehetetlennek tűnő helyzetekből is tűpontos nyerőket ütni – megkockáztatom, hogy ebben már most minden idők legjobbja.

„Egy kezemen meg tudom számolni, hány játékos ellen éreztem így magam a pályán pályafutásom során, talán egy vagy két ember tudta ezt ellenem megcsinálni. Amikor Carlos ellen játszom, az az érzésem, hogy olyan minőségű ütésekkel nézek szembe, amiket más ellenfelekkel szemben nem kapok meg. Elképesztően mélyek, rengeteget pörget, nekem pedig egyszerűen nem volt válaszom a játékára. Bizonyos értelemben erőből kerekedett fölém, ugyanakkor nagyon türelmes volt, és az erejét konstruktív módon használta fel. Carlos egy nagyon gyors srác, sok olyan labdát visszaad, amit mások ellen már nem kapnék vissza. Kivételes módon tudja kontroll alatt tartani a labdát, és hirtelen képes oldalt váltani. A játéka engem bizonyos értelemben Djokovicsra emlékeztet: ahogyan felépíti a labdameneteket, meg ahogyan egyedi megoldásokkal és taktikai elemekkel színesíti a játékát; egyszerűen mindenre van válasza. Carlos egy nagyon okos srác, magas teniszintelligenciával rendelkezik”

– méltatta a világranglista 11., világbajnok és kétszeres GS-döntős Sztefanosz Cicipasz a spanyolt, miután 6:3, 7:6, 6:4-re kikapott tőle a legjobb nyolc között; a görög Alcaraz elleni mérlege immár 0–6.

Djokovics sérülése a legrosszabbkor jött, akár az egész szezonját tönkreteheti

A címvédő szerb idei éve a Sinner elleni melbourne-i elődöntős vereséggel kezdődött, és még annál is rosszabbul folytatódott. A már kizárólag a GS tornákra fókuszáló Djokovics tornagyőzelem nélkül érkezett a francia fővárosba, hasonlóra mindössze kétszer volt példa eddigi pályafutása során. 2006-ban, az első profi évében, valamint 2018-ban, amikor egy könyökműtét után fél évet kényszerült kihagyni. Nole az első két meccsét 3–0-ra hozta, a harmadik fordulóban azonban 1–2-ről kellett visszajönnie Lorenzo Musetti ellen, majd a négy és félórás, maratoni ötszettes után azonnal következett még egy. Francisco Cerundolo ellen ugyanazon forgatókönyv szerint kapaszkodott vissza a nyolcaddöntőben, ráadásul sérülten, miután a második játszma elején (a szerb 1–0-ás vezetésénél) egy kitámasztásnál megsérült a térde. Djokovics küszködött, egyre fáradtabban mozgott, és elbukta a játszmát, majd a következőt is. Aztán mintha kicserélték volna… Lehet, hogy a fájdalomcsillapítók is elkezdtek hatni, akárhogy is, de megtáltosodott és elképesztő erőfeszítéseket téve fordítani tudott. De már akkor utalt rá, hogy nem biztos, hogy vállalni tudja a negyeddöntőt. Nem is tudta, a másnapi MRI vizsgálat nem hagyott kétségeket, a 24-szeres GS-győztes meniszkusza elszakadt; így Casper Ruud játék nélkül jutott be a legjobb négy közé. Djoko azóta túlesett a műtéten is, a rehabilitáció pedig legalább három hét, ami azt jelenti, hogy a július 1-jén rajtoló wimbledoni tornán szinte biztosan nem lehet ott, és az is kérdéses, hogy Párizsig felépül-e, az olimpiai játékok teniszversenye július 27-én veszi majd kezdetét.

A beavatkozást elvégző orvos bizakodó, ám egyben realista is.

„Minden azon múlik, hogyan reagál a térde. Meglátjuk, hogy a terhelés fokozatos növelését követően is száraz marad-e, duzzanat és fájdalom nélkül. Ilyenkor napról napra haladunk, lehetetlen megjósolni, milyen lesz egy hét vagy két hét múlva. Az viszont, hogy három héten belül száz százalékos legyen, nem túl valószínű. Ő nyilván azt szeretné, hogy a lehető leggyorsabban meggyógyuljon, de mindent vizsgálni, felügyelni fognak. Vincent Guillard (a Francia Teniszszövetség orvosa – a szerk.) és jómagam szoros kapcsolatban maradunk a csapatával. Novak személyében egy intelligens és összeszedett embert ismertem meg, és minden remekül ment, könnyedén megtaláltuk a közös hangot attól a pillanattól kezdve, hogy elmagyaráztam neki a műtét jellegét. Ami a sérülését illeti, egészen kivételes dolgot hajtott végre. Az emberek kilencvenkilenc százaléka a sürgősségin kötött volna ki egy ilyen térddel. Mivel ilyenkor egy mechanikai akadályról van szó, csak a műtét jelenthet megoldást. Ez azokra az igazságtalan kritikákra is válasz, melyek szerint ez nem is volt igazi sérülés. Pedig nem jellemző rá, hogy szimulálna, a 2021-es Australian Opent például szakadt hasfallal nyerte meg. Ő továbbra is egy kivételes ember”

– nyilatkozta Antoine Gerometta a L’Équipe-nek.

Djokovics idei fő célkitűzése a lehető legtöbb GS győzelem elérése mellett az volt, hogy végre olimpiai bajnok (is) legyen (egy bronzérme van Pekingből), így nyilvánvalóan mindent megtesz majd azért, hogy ott lehessen Párizsban. Többször is bizonyította már, hogy a teste gyorsan regenerálódik, és gyorsabban gyógyul az átlagnál, ezért joggal lehet bizakodó. Ugyanakkor Grand Slamet (hacsak valami csoda nem történik a következő két hétben) legfeljebb New Yorkban nyerhet már idén.

Rafael Nadal a Garrostól elbúcsúzott, Párizs közönségétől még nem

Az egész teniszvilág bizakodott, hogy Rafa Nadalt ez egyszer ne hagyja cserben a teste, és hozzá méltó módon zárhassa le megismételhetetlennek tűnő párizsi történetét – és hát legalább ennyi össze is jött a spanyolnak.

Ugyan Zverev három szettben (6:3, 7:6 (7-5) 6:3) már az első fordulóban legyőzte a sorozatos sérülései miatt a világranglista 264. helyéig visszacsúszott, és szabadkártyával induló salakkirályt, az eredmény azonban nem teljesen tükrözi a játék képét. Nadal mindhárom játszmában megcsillogtatta a tehetségét, a másodikban pedig egyenesen régi önmagát idézte, úgy küzdött, ahogy rajta kívül kevesen tudnak, de a kritikus pillanatokban hiányzott az igazi átütőerő a játékából. Az első szettben egyértelműen a német volt a jobb, a második viszont nagyon kevésen múlt. Amikor a harmadik játszma elején Nadal hozta az adogatását, majd azonnal brékelt, a telt házas közönség (Djokoviccsal és Alcarazzal a lelátón) alig bírt magával. Zverev azonban a lehető leghamarabb egyenlített, és bár utána Nadal egy maratoni játékban még hozta a szerváját, azt követően már nem tudott gémet nyerni, így emelt fővel, de vereséggel köszönt el imádott versenyétől. Természetesen a közönség és Zverev is állva tapsolta meg a torna történetének legnagyobb bajnokát.

Bár Nadal nem mondta biztosra, azt már tavaly előrevetítette, hogy az idei lehet az utolsó profi éve. Ennek ellenére már a verseny kezdete előtt arról beszélt, hogy nem biztos, hogy most játszik utoljára a Garroson, de ebben vélhetően a sorsolása is szerepet játszott. Emiatt a hivatalos búcsúünnepség is elmaradt, de Nadal azért azt kimondta, hogy valószínűleg ez volt az utolsó RG-fellépése. Megköszönte az évek során kapott rengeteg támogatást és szeretetet, és úgy fogalmazott:

„Ha ez volt az utolsó alkalom, elmondom, nagyon élveztem.”

A spanyol karrierje gyakorlatilag a csúcson tört ketté, két évvel ezelőtt. 2022-ben közel két év pauza után nyert újra Grand Slamet Ausztráliában (ez volt neki a 21., amivel akkor rekordot döntött) majd utána Párizsban is nyert, Wimbledonban pedig egészen a legjobb négyig menetelt, de visszalépett, mivel a Taylor Fritz ellen megnyert negyeddöntőben hasizomszakadást szenvedett. A US Openen a negyedik fordulóig jutott, és a pályafutása érdemi része ott véget is ért. A tavalyi Ausztrál Open a második körig tartott a számára, azóta pedig most először tudott elindulni major tornán. És könnyen lehet, hogy utoljára is.

A 38 éves spanyol 22 GS győzelmével Djokovics mögött második az örökranglistán, a 14 Roland Garros-trófeája pedig alighanem megdönthetetlen rekord, a sorban utána következő Björn Borg hatszor diadalmaskodott Párizsban.

Minden idők egyik legnagyobb teniszezőjére egy nagy kihívás azonban még vár, s hamarosan visszatér a francia fővárosba, hiszen Carlos Alcaraz oldalán indul párosban az olimpián! A Roland Garros pályáin megrendezésre kerülő ötkarikás versenyen így akár egy hozzá sokkal méltóbb eredménnyel vehet tényleges búcsút szeretett közönségétől. Nadal egyébként kétszeres olimpiai bajnok, Pekingben egyéniben, Rióban pedig párosban győzött, Marc Lópezzel. Így semmilyen különösebb nyomás nem lehet rajta, miközben a világ legjobbja lesz a partnere. Amennyiben valami fránya sérülés nem zavar be a képbe a Nadal, Alcaraz duót aligha lehet egykönnyen megállítani, és ha összejönne nekik egy érem – legyen az bármilyen színű is – az a lehető legszebb lezárása lenne, egy egészen rendkívüli, 24 éven át tartó pályafutásnak.

Kiemelt kép: Roland Garros