Amikor még Ferguson távozását követelték Manchesterben
1986. november 6-án nevezték ki Alex Fergusont a Manchester United menedzserének. Négy évtized távlatából könnyű a későbbi sikereket belelátni az érkezésébe, az első években azonban a szurkolók egy része már szabadult volna tőle. Az első trófeáig három és fél év telt el, és a fordulat története jóval többről szól annál, hogy egy fiatal csatár gólja megmentett egy edzőt.
Archie Knox az Aberdeen fiataljaival dolgozott a Seaton Parkban, amikor Alex Ferguson megjelent az edzésen. Nem tartott hosszú felvezetést.
„A Manchester Unitedhez megyünk.”
Ferguson azt is közölte segítőjével, hogy neki felajánlják majd az aberdeeni vezetőedzői állást. Knox azonban vele akart tartani. A The Scotsmannak adott visszaemlékezése szerint nagyjából harminc másodperc alatt eldőlt a dolog: Ferguson visszaült a Mercedesébe, Knox pedig folytatta az edzést.
Manchesterben tekintélyes eredménysorral rendelkező edzőt vártak. Ferguson három bajnoki címet nyert az Aberdeennel, megtörve a glasgow-i nagycsapatok uralmát, 1983-ban pedig a Real Madrid legyőzésével elhódította a Kupagyőztesek Európa-kupáját. A Unitednek éppen ilyen emberre volt szüksége: valakire, aki már bebizonyította, hogy le tudja taszítani a megszokott győzteseket a trónról.
Magyarországon is megismerték a csapatát: az Újpest 1984-ben 2–0-ra legyőzte a KEK-címvédő Aberdeent a Megyeri úton. A továbbjutást végül a skótok harcolták ki, a visszavágó hosszabbításában.
Az angol klub 1967 óta nem volt bajnok. Ferguson első mérkőzésén, két nappal a kinevezése után, 2–0-ra kikapott az Oxford Unitedtől.

A hírneve előbb megérkezett, mint ő
Gordon Strachan már dolgozott Fergusonnal Aberdeenben, így a manchesteri öltözőnek volt kitől értesülnie az új főnök szigoráról. Clayton Blackmore később az UEFA-nak elismerte: a játékosok tartottak az érkezésétől.
Ehhez képest Frank Stapleton emlékei szerint az első találkozás visszafogottan zajlott. Ferguson mindenkivel beszélt, az oxfordi kezdőcsapat összeállítását pedig még a tartalékok edzőjére hagyta. Fokozatosan alakította át a játékot: hátulról építkező, a labdát jobban megbecsülő futballt akart. Stapleton úgy látta, még Fergusont is meglepte, mekkora feladatot vállalt.
Jesper Olsen az UEFA-nak arról beszélt, hogy Ferguson a recepciósokkal, a mosodai dolgozókkal és a teát felszolgáló munkatársakkal is tisztelettel bánt. Meghallgatta az embereket, de a döntés felelősségét magánál tartotta.
Arday Attila Ferguson nyolcvanadik születésnapjára írt portréjában egy magyarországi jelenetet idézett fel erről az emberi oldaláról. 2005-ben, amikor a United a Debrecen elleni BL-selejtezőre készült Budapesten, Ferguson a tömegből magához hívta Temesvári Miklóst. Az Újpest korábbi edzőjével az 1984-es kupapárharc idején ismerkedett meg, még a Hörpintőbe is együtt mentek. Arday beszámolója szerint huszonegy évvel később az egész edzés alatt egymással beszélgettek.
A szigorra közben szükség volt. Knox az ivászatot és az öltözőből kiszivárgó információkat is a kezdeti időszak problémái közé sorolta. Fergusonnak azt is meg kellett határoznia, milyen életmódot és viselkedést vár el a játékosaitól.
A tabella eleinte adott okot a bizakodásra: a csonka első idény tizenegyedik helyét 1988-ban ezüstérem követte. Egy évvel később azonban a United megint tizenegyedik lett. A szurkolók három szezon után ugyanott látták a csapatot, ahonnan elindult.
Három évnyi kifogás
1989 őszén már a kudarcok adták az emlékezetes jeleneteket. A Manchester City szeptemberben 5–1-re verte a Unitedet. Decemberben, a Crystal Palace elleni hazai vereség alkalmával pedig megjelent a transzparens, amely később Ferguson történetének állandó illusztrációja lett: három évnyi kifogás, és még mindig pocsék a csapat – viszlát, Fergie.
Arra a Palace-meccsre alig több mint 33 ezren mentek ki. Nehéz volt a készülő sikercsapatot látni abban, ami hétről hétre az Old Traffordon történt.
Martin Edwards klubelnök mégis másként ítélte meg a helyzetet. A FourFourTwo-nak adott későbbi interjújában a nyári igazolások összeszokásáról, az átalakított játékosmegfigyelő-hálózatról és az utánpótlásnál folyó munkáról beszélt. A vezetés olyasmit is látott, amit a szombati eredmény nem mutatott meg.
Arday Attila a nehéz manchesteri kezdésről szóló korábbi cikkünkben a korszak fontos háttérmunkái közé sorolta a tehetséges gyerekek felkutatását. Ferguson olyan hátteret épített, amelyből idővel saját nevelésű játékosok kerülhettek a felnőttcsapatba.
Eric Harrison és Brian Kidd munkája később az 1992-es ifjúsági FA-kupa-győztes nemzedékben ért be – ennek előzményeit a klub akadémiatörténete is bemutatja. Csakhogy 1989-ben ez még aligha vigasztalta a vereségek után hazafelé induló nézőket.
A gól, amelyhez hozzánőtt egy legenda
Január 7-én (1990) a United a Nottingham Forest otthonában lépett pályára az FA-kupa harmadik fordulójában. Mark Robins góljával 1–0-ra nyert. A találathoz azóta szinte elválaszthatatlanul hozzátartozik a magyarázat: ha nincs Robins, nincs Ferguson-korszak sem.
Edwards visszaemlékezése ezt az egyszerű történetet nem támasztja alá. Azt mondta, már a mérkőzés előtti héten biztosította az edzőt arról, hogy egy vereség nem járna az elbocsátásával.
Ez persze nem jelentett korlátlan védelmet. A Sky Sports által ismertetett másik interjújában Edwards azt is elismerte: ha kiesnek a kupából, és a bajnokságban sem javulnak, nem tudja, meddig tarthatott volna ki mellette.
Robins tehát fontos győzelmet szerzett, a kupamenetelés pedig enyhítette a nyomást. Azt azonban nem állíthatjuk biztosan, hogy a gól pillanatában egy már előkészített felmondólevelet kellett összetépni. Ferguson helyzete súlyos volt; az utókor ennél is drámaibbá tette.
Az első kupához egy régi társát is ki kellett hagynia
A United végül a döntőig jutott, ahol a Crystal Palace ellen 3–3-at játszott. A megismételt mérkőzés előtt Ferguson olyan döntést hozott, amelyért egy újabb kudarc esetén aligha kímélték volna.
Kihagyta Jim Leightont.
A kapus már Aberdeenben is vele dolgozott, de az első döntőn bizonytalanul védett. Ferguson a Lutonból kölcsönvett Les Sealeyt állította a helyére, aki addig mindössze két tétmérkőzésen szerepelt a Unitedben. Az új kapus nem kapott gólt, Lee Martin pedig megszerezte a győztes találatot. 1990. május 17-én Ferguson végre trófeát nyert Manchesterben.
A bajnokságot közben csak a tizenharmadik helyen zárták. A Wembleyben elért siker mégis adott valamit, amiből az előző években nagyon kevés jutott: egy közösen átélt győzelmet, amelyre már lehetett hivatkozni.
Az első bajnoki címre újabb három évet kellett várni. A United 1993-ban zárta le a huszonhat éves várakozást; Ferguson akkor már hat és fél éve dolgozott a klubnál. Visszavonulásáig tizenhárom bajnokságot és két Bajnokok Ligáját nyert.
Ezek ismeretében ma könnyű megmosolyogni a távozását követelő transzparenst. Aki azonban 1989 decemberében ott állt a lelátón, még nem tudhatott az 1999-es hármas diadalról, a következő bajnokcsapatokról vagy a Ferguson nevét viselő tribünről. Csak azt látta, hogy megint kikapott a United.
A klubvezetés feladata az volt, hogy ennél többet is észrevegyen. Fergusoné pedig az, hogy előbb-utóbb a lelátóról is látszódjon, min dolgozik.
Borítókép és fotó: Getty
Kapcsolódó cikkek

Valóban a Manchester United a hosszabbításos győzelmek specialistája? (mítoszrombolás?)
A Manchester Uniteddel kapcsolatban a legtöbbeknek minden bizonnyal az 1999-es BL-döntő vagy valamelyik másik nagy fordítás jut eszébe. Ha manapság hasonló történik, a szurkolók, a kommentátorok rendre a Fergie Time varázsáról beszélnek. De vajon a számok mennyiben igazolják, hogy a Manchester United e téren különleges képességekkel bír? Más csapatok hogyan állnak a hasonló fordításokkal? Ennek járunk utána.

Hogyan menekült meg Alex Ferguson a kudarcok sorát hozó években?
Sir Alex Ferguson négy éve dolgozott már menedzserként a Manchester Unitednél, amikor nyert végre valamit. Addig általában a kiesés elől menekült egy nagyon erős kerettel, a felszín alatt azonban már alkotott. Ha menet közben elküldték volna, a MU két legnagyobb évtizede elmaradt volna.
.jpg-16:9.webp)
A Manchester Unitedé volt a Premier League egyik leggyengébb védelme, a nyári változások okozhatnak-e előrelépést?
Az előző Premier League idényt a nyolcadik helyen zárta a Manchester United, ami ahhoz képest, hogy a legnagyobb bérkerettel rendelkezik a ligában, óriási csalódás. Ha azonban a haladó statisztikai mutatókat figyelembe vesszük, akkor azt mondhatjuk, hogy számos mutató szerint a kiesőzónában voltak. Az új kisebbségi tulajdonos érkezésével több, a háttérben dolgozó szakmai vezető érkezett az elmúlt fél évben, és Erik ten Hag segítőit is lecserélték, de éppen a holland szakvezető maradt, ami döbbenetes egy ilyen szezon után. Gyakorlatilag mindenki kicserélődött, csak éppen az maradt a helyén, akit az elsődleges felelősség illet a káoszos futballért, amelyet láthattunk.
.jpg-16:9.webp)
Ferguson kontra Wenger, Pep vs. Klopp, Mourinho mindenki ellen – a PL legnagyobb edzőpárharcai
Lassan klasszikussá nemesedik Pep Guardiola és Mikel Arteta rivalizálása, akkor is, ha egyelőre 2–0-ra vezet a mester a tanítvánnyal szemben. Lehet, hogy három az artetai igazság? A válaszra májusig várnunk kell, hanem a Premier League-érában több nagy edzőcsatát is végigkísérhettünk már; némelyik „véres” viszállyá fajult, más megmaradt baráti, mégis rendkívül nagy presztízsű küzdelemnek. Íme, a PL történetének legnagyobb edzői csörtéi.

Befejeznéd a focit a világvégétől tartva, ha Alex Ferguson hív?
Volt, aki megtette, Carlos Roának hívják. Az adventista hitű futballkapus túlélte a maláriát és a rákos megbetegedést is. Az 1998-as világbajnokságon két büntetőt is hárított, kiejtve ezzel Angliát. Pályája csúcsán a világ legjobbjai között tartották számon, de hirtelen visszavonult, majd eltűnt a nyilvánosság elől, mondván, a millenniummal eljön a világvége.