Budapestig hallatszott a londoni ágyúdörgés
Elképesztő küzdelemben múlta felül az Arsenal az Atlético Madridot, és ha olyan csodafutballt, mint a Bayern München és a Paris Saint-Germain múlt heti csatája, nem is hozott a BL-elődöntő első visszavágója, a meccsre egyáltalán nem lehetett panasz. Min múlt az Arsenal sikere, mit tehetett volna másképp az Atlético, mit jelent ez a londoniaknak?
2006 után döntős ismét a Bajnokok Ligájában az Arsenal, és egyáltalán nem érdemtelenül az. Sokat elárul persze az elődöntő kiegyensúlyozottságáról, hogy ha az Atlético Madrid jut be a fináléba, ugyancsak megállapíthattuk volna, joggal döntős. És nem csak a szemünk alapján jelenthetjük ki, hogy két azonos szintű csapat meccselt a fináléba kerülésért, a számok is ezt diktálják.
Amíg a madridi első mérkőzésen az Atlético három nagy helyzetnek minősülő lehetőséget dolgozott ki, az Arsenal pedig kettőt, a londoni visszavágón a hazai kettő mellett állt egy vendégziccer. Ha az xG-t, vagyis a helyzetek minősége alapján várható gólszámot vesszük, az Arsenal megnyerte az Emirates-beli estét (1,56 állt a 0,99-cel szemben), az Atlético az odavágót (2,21-es xG-t produkált az angolok 1,51-ével szemben). Labdabirtoklási fölényt mindkét találkozón a hazai együttes tudott kiharcolni, a kapuralövések száma is nagyjából azonos. De ha ennyire kiegyenlített volt a párharc, mégis mi döntött az Arsenal mellett azon túl, hogy eggyel több gólt szerzett vetélytársánál?
Arteta mindenkit meglepett Lewis-Skellyvel
Először is, a stabil védekezés. Sokat elárul az Arsenal erejéről, hogy továbbra is veretlen a sorozatban, valamint az a tény, hogy a mostani 14 Bajnokok Ligája-mérkőzéséből kilencen nem kapott gólt, ebben a párharcban is csak egyet, attól az Atléticótól, amelyik hármat rúgott egy körrel korábban az FC Barcelonának. S ha volt is lehetősége Londonban is gólt szerezni, néhány megingástól eltekintve helyt állt a hazai gladiátorhad Ben White-tal, William Salibával, Gabriel Magalhaessel, Riccardo Calafiorival, előttük Declan Rice-szal, valamint a nem annyira gyilkos erejű, de labdabiztos Myles Lewis-Skellyvel.
Apropó, Lewis-Skelly. Sokakat meglepett Mikel Arteta azzal, hogy a 19 éves saját nevelésű futballistát hagyta bent hatos poszton a csapatban, de annyira megtetszett futballistája, illetve az egész csapat Fulham elleni produkciója, hogy nem változtatott a hétvégi bajnokin pályára küldött tizenegyen. Így maradt ki például az addig biztos kezdő Martín Zubimendi azzal a Lewis-Skellyvel szemben, aki idén nem is nagyon jutott szóhoz, és amúgy is balbekként használta eddig Arteta. Mégsem nevezhető idegennek számára a védekező középpályás vagy mélységi irányító posztja, azt játszotta ugyanis az akadémián. És ezúttal is megfelelt, 19 évesen, a BL-elődöntőben, azon a poszton tehát, amin felnőttként mindössze másodszor szerepelt. Először az elmúlt hétvégén. Ez azért bravúr!
Az Arsenalnak szerencséje is volt, a vitatott helyzetekből is jól jött ki
Némi szerencse is társult persze a nagyszerű védőjátékhoz, mert azért mindkét félidőben szerezhetett volna legalább egy gólt a spanyol csapat. Az első tíz percben két lehetősége is adódott, az első támadás volt a szebb: egy hosszú indítás után Antoine Griezmann szerezte meg a második labdát, Giuliano Simeone elé tálalt, az argentin centerezett, a második hullámban érkező honfitárs, Julián Álvarez alig lőtt mellé.
Megnéztük volna azért, mire képes az Arsenal hátrányból, és a 30. percben megint csak úgy alakulhatott volna a meccs, ha Griezmann nem olyan önzetlen. A találkozó egyik legszebb támadását vezették a madridiak, amikor Jan Oblak játszotta fel a labdát Kokénak, ő a visszalépő Álvareznek továbbított, aki a jobb oldalon felfutó Marc Pubill elé tálalt. A jobbhátvéd már a 16-oson belül helyezkedő Griezmannt hozta helyzetbe, aki egy átvétel után kapura küldhette volna a labdát, de passzolt, így odalett a lehetőség.
A legnagyobb szerencséje mégsem ekkor, hanem a második félidőben volt az Arsenalnak, amikor a vendégek nem kaptak meg egy amúgy jogos tizenegyest. Az öt és feles környékén a menteni igyekvő Gabriel Magalhaes és Marc Pubill rúgott össze, úgy hogy a spanyolok védője nem volt szabálytalan, az hétszentség, Gabriel azonban a rá jellemző csibészséggel eljátszotta a nagy halált. Daniel Siebert elsőre továbbengedte az akciót, így történhetett, hogy a labdára lecsapó Griezmannt letaposta a szerelni igyekvő Calafiori. Azután harsant a síp, és ítélt a német játékvezető szabadrúgást a hazaiak javára a Gabriellel szembeni vélt szabálytalanságért. Hibásan. Persze az amúgy védőként is remek, labdával inkább csak tízből hatos Gabriel ilyetén műeséseit rendre megkajálják a sporik – a Premier League-ben már kevésbé, a nemzetközi porondon, azon bírók, akik nem ismerik annyira játékának ezen visszatérő elemét, sokkal inkább.
Ugyanakkor Gabriel ébersége, erőszakossága, gyors és kiváló reakciója kellett ahhoz, hogy egy védelmi hiba után a David Raya mellett egyedül kilépő Simeone ne passzolhassa be a labdát az üresen hagyott kapuba.
Úgyhogy elég sokat köszönhet az Arsenal a brazil bekknek, de könnyen hős lehetet volna Viktor Gyökeres is, aki az Arsenal legszebb akciója végén hibázott ziccerben: bő egy óra elteltével Gabriel játszotta fel a labdát Leandro Trossard-nak a bal oldalon, a félterületbe belépő Pietro Hincapié beindult, majd középre tette a labdát, amit Gyökeres ziccerben kevéssel a kapu fölé lőtt. Meccslabda volt, nem élt vele az Arsenal, szerencséjére azonban az Atlético egyetlen egyszer tudott már csak a hajrában helyzetbe kerülni, de Alexander Sörloth nem találta el a 16-oson belül a balról érkező labdát.
Simeone bátran cserélt, de kényszerből
Érdekes volt, hogy Simeone a 66. percre mind a négy támadóját levitte, igaz, ebben szerepet játszott, hogy Álvarez és Ademola Lookman sem tökéletesen egészségesen vállalta a játékot, ami mondjuk meg is látszott a teljesítményükön.
Az Atléti felállása, hogy a két belső középpályás, Marcos Llorente és Koke körül négy támadó szerepelt, bátorságra vallott, és többször ki is mentek a spanyolok ember ember ellen, megpróbálva magasan labdát szerezni, de ha nem sikerült, és vissza kellett húzódni, 5–4–1-ben védekeztek úgy, hogy szokás szerint Simeone lépett vissza jobbhátvédnek, Griezmann pedig a pálya jobb odalára húzódva igyekezett hátul is besegíteni.
Valahogy azonban mégis azt lehetett érezni, ebben az Atléticóban lenne ennél több, hogy ha Simeone offenzívebb felfogású edző lenne, nem csak 25 percig az első meccs második félidejében, illetve Londonban a hajrában, már minden mindegy alapon tudna csapata viharosan támadni, az ellenfelet a kapuja elé szegezni, hanem annál huzamosabban is. A más felfogású Atléticóhoz azonban másik edző szükségeltetik, és majd a nyáron eldől, lesz-e az amerikai tulajdonosokban annyi kurázsi, hogy új útra lépjenek, és tisztelettel megköszönjék a madridi bálvány egyébként lenyűgöző, másfél évtizednyi munkáját.
Korábban soha nem izzott így az Emirates Stadium
Arteta még „csak” hetedik éve dirigálja az Arsenalt, és mostanra, alapos játékoscserével, 1,14 milliárd font elköltésével sikerült eljutni a halhatatlanság kapujába: Bukayo Saka első félidei góljának hála egyetlen meccsre van immár csapata a Bajnokok Ligája-győzelemtől, ami soha eddig nem jött össze a klubnak – az Arsenal egyszer járt a fináléban, de nemzetközi kupából is mindössze kettőt tud felmutatni –, a 22 éve várt újabb bajnoki cím pedig feltehetően a hétvégi, West Ham United elleni fővárosi derbin múlik. Ha a London Stadiumban győz az Arsenal, minden bizonnyal a bajnoki címet is behúzza.
Ha az egyik sikerülne, már történelmet írna Arteta, ha mindkettő, kezdhetnék faragni a szobrát. Pedig ő is megjárta idén a hadak útját, és a márciusi, áprilisi visszaesésnél megkapta a kritikát, hogy szép-szép, amiért ilyen kompetitív csapatot épített, de ha megint elbukik a végén, a balhét is neki kell elvinnie. Hát, csattanós választ adhat, akkor is, ha nincs mindenki ínyére a rögzített játékhelyzetekre bazírozó, a néhány évvel ezelőttinél sokkal unalmasabb, kiszámíthatóbb Arsenal-futball.
Ez persze leginkább csak a semlegesek baja, az Arsenal hívei „csak’ nyerni akarnak, teljesen mindegy, milyen játékkal. Ennek pedig hangot is adtak: beszámolók szerint soha azelőtt nem izzott úgy az Emirates, mint az Atlético elleni elődöntőben – a lelátói lelkesedés láthatóan a játékosokra is átragadt –, és az is először fordult elő a piros-fehéreknél, hogy már a stadionba begördülő buszt tízezrek fogadják, görögtüzekkel, füstökkel, ezer fokon égve.
„Az első pillanattól hihetetlen hangulat uralkodott – mondta a lefújás után Arteta. – Már azzal, ahogy a stadionon kívül fogadtak bennünket a drukkerek, rengeteg energiát adtak, nagyon szenvedélyesen szurkoltak, mi pedig megpróbáltunk ehhez méltón teljesíteni.”
Sikerült, jutalmul pedig a 90 percnyi szenvedélyességet felváltotta a katarzis – még ha a hosszú évek hiábavaló küzdelme utáni beteljesüléshez Budapesten is győznie kellene az Arsenalnak.
És azért az még ennél az elődöntőnél is nagyságrendekkel nehezebb meló lesz.
Borítókép: arsenal.com
Szerző
Galambos Dániel
Galambos Dániel
Kapcsolódó cikkek
Őrült nagy szezont fut az Arsenal
Nagyon úgy fest, hogy Mikel Arteta hat évvel ezelőtt megkezdett állhatatos munkája idén végre termőre fordul Észak-Londonban, az Arsenal ugyanis története legerősebb szezonját futja – eddig. A bajnokságot stabilan vezeti, pontvesztés nélkül nyerte meg a Bajnokok Ligája alapszakaszát, versenyben van az FA-kupában, míg fél lábbal már a ligakupa döntőjében érezheti magát. Mindezt lehengerlően magabiztos játékkal, Európa legmasszívabb védekezésével érte el – de bármennyire is imponáló a teljesítménye, a kisördög mindannyiunkban ott motoszkál, vajon bírja-e a majd a csúcsterhelést a tavasz végéig?
Miért uralják a Bajnokok Ligáját a Premier League csapatai?
Ha a Bajnokok Ligája alapszakaszának első nyolc helyezettjéből öt egyetlen országot képvisel, az azért elég erős dominancia, ami persze számos kérdést is felvet. Jót tesz-e az európai labdarúgás jövőjének? Csak az anyagiakon múlik a Premier League fölénye, vagy valami másban is mindenki előtt járnak a szigetországban? Az, hogy a ligaszakaszban ennyire erős egy nemzet, egyszersmind azt jelenti, a győztesnek is onnan kell kikerülnie? Ez mindig így lesz már, és hozzá kell szoknunk, hogy az angol klubok uralják a BL első néhány hónapját, vagy van esély a különbség eltüntetésére? Az erőfölény egyben azt is jelenti, hogy az angol csapatok játsszák a legjobb, leglátványosabb focit?
A háromfelvonásos Atlético–Barcelona első része csodafutballt hozott
Diego Simeone hibás döntése, elmaradt barcelonai piros lap, Antoine Griezmann helyzetei, Lamine Yamal varázslata – sok minden történt az Atlético Madrid–FC Barcelona csúcsrangadón, a jó hír az, hogy a csodás párviadalból két fejezet még hátravan. A Bajnokok Ligájában is összecsap a két spanyol topklub, hogy mi szólhat az egyik, mi a másik mellett, azt alább igyekszünk fejtegetni.