Carlos Tévez felrázta a nagy múltú argentin csapatot

Az aktív játékkal hivatalosan tavaly felhagyó közönségkedvenc argentin támadó, Carlos Tévez a közelmúltban kapta meg edzői pályafutása második megbízatását. A Rosário Centralnál töltött rövid és viharos időszak után az „Apacs” nem kisebb terhet vett a vállára, mint a hosszabb ideje gyengélkedő egykori sikercsapat, az Independiente vezetését. Tévez azonnal munkához látott és megkezdte új csapata felzárkóztatását, a csupaszív trénerrel a Rojo az első két mérkőzését megnyerte.


Az elmúlt időszakban súlyos anyagi gondokkal is küzdő Independiente gyakran edzőt és vezetőt is váltott a közelmúltban. A legutóbbi váltás alkalmával Ricardo Zielinski mindössze négy hónap után állt fel a kispadról, melyet Carlos Tévez foglalt el utána.


Rövid első edzői szerepvállalás


A fénykorában a Manchester United, a Manchester City és a Juventus alkalmazásában is álló gólerős támadó 2021-ben köszönt el utolsó csapatától, a Boca Juniorstól. Tévez a visszavonulását hivatalosan csak 2022 júniusában jelentette be. Nem sokkal ezt követően megkapta az első vezetőedzői megbízatását, amikor – mindenféle papír és előzetes edzői tapasztalat nélkül – kinevezték őt a Rosário Central kispadjára. Carlitos a 2022-es esztendő második felében mindössze öt hónapon át irányította az együttest, majd a vezetőséggel való véleménykülönbség miatt távozott. Ez idő alatt 24 meccsből hatot nyertek meg 11 döntetlen és hét vereség mellett, miközben Tévez előszeretettel adott lehetőséget a csapat fiatal játékosainak.


auto_altKép leírásFotó: Getty Images


A távozásához az vezetett, hogy élesen bírálta a klubvezetést, amiért elengedték a csapat tehetségesebb fiatal játékosait, ahelyett hogy tovább foglalkoztatták volna őket.


Akkoriban Facundo Buonanotte a Premier League-ben szereplő Brighton & Hove Albionhoz, Mateo Tanlongo a portugál Sporting CP-hez szerződött, azóta pedig a Tévez által felfedezett Alejo Véliz is a Tottenhamhez került.


Tavaly novemberi távozásától kezdve idén augusztusig nem állt munkába. Saját bevallása szerint nem keresett görcsösen lehetőséget, hanem pihent és készült a következő kihívásra, amely végül egy patinás helyi, fővárosi csapat részéről érkezett.


Gyakori edzőváltások színhelyére került


A hét elsőségével a Libertadores-kupa rekordbajnokának számító Independiente az eddigi utolsó, 2002-es országos bajnoki címe óta kevésbé volt versenyképes hazájában. A Buenos Aires Avellaneda negyedében székelő gárda azóta kétszer megnyerte a második számú dél-amerikai nemzetközi sorozatot, a Copa Sudamericanát 2010-ben és 2017-ben. Az elmúlt években viszont cseppet sem optimális körülmények között működött klub. A nehéz anyagi helyzet és a szerény eredmények közepette az edzők sűrű gyakorisággal adták át egymásnak a stafétát és nem voltak ritkák az elnökváltások sem.



Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz az Unibetre, 100%-os befizetési bónuszt és 60 ingyenes pörgetést kapsz ajándékba!



A Rojót jelenleg is megbízott elnök irányítja Néstor Grindetti személyében, miután áprilisban Fabián Doman lemondott a tisztségéről. Az ideiglenes klubelnök nevezte ki Zielinskit vezetőedzőnek, aki mindössze 130 napig látta el a feladatot. (Tavaly augusztus óta még mindig messze nem ez volt a legrövidebb idő a poszton, hiszen három megbízott edző mellett Julio César Falcioni csupán 89, Leonardo Stilitiano pedig 77 napot töltött az Independiente trénereként.)


Az előzmények ismeretében kijelenthető, hogy cseppet sincs könnyű helyzetben az, aki átveszi a csapatot. Tévez esetében különösen aggasztó lehet, hogy a legutóbbi állomáshelyéről éppen a vezetőséggel való egyet nem értés miatt távozott. Ennek ellenére az „Apacs” a tőle már játékosként is megszokott odaadással vetette bele magát a munkába:


„Aki nem bízik ebben a projektben vagy abban, hogy hogyan fogunk játszani, könnyen távozhat. Embernek kell lenni ahhoz, hogy valaki felvegye az Independiente mezét, máshogy nem lehet.”


Rögtön új gólfelelőst talált


Az edző nem a levegőbe beszélt, játékosai pedig átérezték szavai súlyát, és az újonnan indult Copa de la Liga Profesional nevű sorozatban az első mérkőzés elvesztése után (ez volt elődje utolsó meccse), Tévezzel a kispadon két győzelmet arattak.


Az Independiente a Vélez Sarsfieldet hazai pályán, a Gimnasia La Platát idegenben győzte le 2–1 arányban.


Tévez ismét felfedezett egy, a csapatnál kevesebb lehetőséghez jutó fiatalabb csatárt. A 24 éves Matías Giménezt mindkét meccsén a kezdőbe jelölte, a játékos pedig előbbi találkozón egy duplával, az utóbbin egy hajrábeli találattal hálálta meg a bizalmat.


„Nagy kihívásnak tartom, hogy egy ilyen népszerű csapatot irányítsak. Az egekbe vagy a padlóra kerülsz, nem lehet köztes állapot. Sokat kell fejlődni ahhoz, hogy egy igazi ütőképes csapatot alkothassunk”


– mondta el az új megbízatása kapcsán.


autoKép leírásFotó: Foto Baires


Az új csapatánál Tévez edzőként irányíthatja két egykori csapattársát – a chilei Mauricio Islával még a Juventusnál, Ivan Marconével pedig a Bocánál játszottak együtt. Az argentin sajtóbeszámolók szerint Tévez a piacon is akcióba lépett, két másik egykori játékostársát, Julio Buffarinit és Carlos Izquierdozt is a csapathoz csábítaná, de esetükben még nem történt előrelépés.


„Minden csapat tiszta lappal kezdte a szezont, a bajnoki címért szeretnénk küzdeni. Ezzel motiválom a játékosokat, majd hamarosan kiderül, hogy valójában mire lehetünk képesek”


– határozta meg az igen magas célkitűzést.


A kezdés mindenképpen bizakodásra adhat okot, de Téveznek továbbra is kemény munkát kell végezni és bizonyára nem lesz egyszerű egy olyan környezetben maradandót alkotni, ahol mostanában az állandóság és a bizalom ismeretlen fogalomnak számított.


A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/


Kiemelt fotó: TELAM