Douglas Luiz útja a szegénynegyedből a csúcsra

Ha a remekül teljesítő Aston Villában meg kellene nevezni két játékost, mint a gárda motorját, akkor az egyik feltétlenül a 11 gólnál és tíz gólpassznál járó (és a mezőnyben eddig egyedüliként dupla duplázó) Ollie Watkins lenne, a másik viszont a középpályát rendre uraló Douglas Luiz. És bár az ő bajnoki számai sem rosszak – hét gól, négy gólpassz, ami egy hatostól, nyolcastól igazán klassz –, mezőnymunkája legalább annyira veretes. Ahogy elosztja a labdát, ahogy lassítja, illetve gyorsítja a játékot rövid vagy épp hosszú, de mindig pontos átadásaival, ahogy megakasztja az ellenfél akcióit egyre csak javuló védőmunkájával az egyaránt pazar. Sőt, van még egy rendkívül fontos reszortja: a rögzített játékhelyzetek elvégzése, amiben ugyancsak a legjobbak egyikévé lépett elő. A birminghami klub pedig immár a Premier League legjobbjainak az egyike – a mindenkire ható változást Douglas LuizUnai Emerynek tulajdonítja:

„Elképesztő edző. Az Aston Villa történelmi távlatokban nagy klub Angliában, az érkezéséig azonban nem mentek valami jól a dolgok. Unai mindent megváltoztatott, sokkal inkább tisztelnek immár minket. Ami a saját játékomat illeti, azt hiszem, most vagyok a legjobb. Az edzőm nagyon sokat követel tőlem, emiatt aztán olykor össze is szólalkozunk, ugyanakkor rengeteget segít abban, hogy jobbá váljak. Én pedig minden nap fejlődni akarok. Azt akarja, hogy minél többször megérkezzem a kapu elé, gólpasszokkal vagy gólokkal is segítsem a csapatot úgy, hogy közben magas szintű védőjátékot nyújtok. Ez azért így nem kevés, de szeretem, hogy nyomást helyez rám, hogy mindig többet vár tőlem. De mindig ott van mellettem, bármikor megbeszélhetem vele, mi bánt.”

Nem csak Emery, Boubacar Kamara is ott van mellette, a minap sajnálatos keresztszalag-szakadást szenvedő csapattárs jelenléte és futballja megengedi, hogy az azelőtt többnyire hatost játszó brazil nyolcasként is működjön. Az Emery-féle 4-2-2-2-ben, nem kell persze az egész pályán keresztül-kasul rohangálnia, elég balra tendálva mozognia a két tizenhatos között. A labdával is sokkal többet találkozik így: birminghami szezonjai közül messze most passzol a legtöbbet (átlagban tízzel többet, mint az előző idényben), ahogyan a labdaérintések számában is a mostani a csúcsszezonja (a meccsenkénti kevesebb, mint 70 kúszott 80 fölé). A Villában jellemzően ő ér a legtöbbet a labdához, a minimum 20 mérkőzésen pályára lépett játékosok közül övé a legtöbb átadás, s a brazil passzolja be a legtöbbször a labdát az ellenfél támadóharmadába.

Ő maga korábban a hosszú labdáit, a cselezőkészségét, a labda nélküli munkáját emelte ki, valamint ahogy semlegesíteni tudja ellenfelét, az elmúlt szezonokban azonban sok egyébben fejlődött, például a rögzített játékhelyzetek elvégzésében. Nagyon sokat segít neki ebben a klub pontrúgás-specialista trénere, Austin MacPhee, akivel rengeteget dolgozik a szabad- és szögletrúgásain, immár pedig egyre biztosabban küldi középre labdáit.

Abban viszont sokáig nem lehettek biztosak a szurkolók, hogy a klub képes lesz megtartani egyik legjobbját. Egyrészt a Luiz játékát igencsak kedvelő Arsenal négy ajánlattal is előrukkolt 2022 nyarán (a birminghamiek mindet elutasították), egy évvel korábban pedig félő volt, a Manchester City él visszavásárlási jogával. 30 milliót, vagyis az egyszer már bezsebelt transzferdíj dupláját kellett volna kicsengetni érte, de a játékos és környezete legnagyobb döbbenetére a City nem élt a lehetőséggel. Ha azt vesszük, hogy rá egy évre inkább kiadott több mint 40 milliót a később alig használt Kalvin Phillipsért, egyértelmű, hogy rossz üzletet csinált, de hát olykor a Aitor Begiristain–Josep Guardiola kettős is hibázhat.

Az Aston Villa viszont nem bakizott, amikor 2019-ben, feljutóként az ifjú brazilban látta meg középpályája bástyáját. Az akkori sportigazgató, a spanyol piacot jól ismerő Jesús García Pitarch találkozott az azt megelőző két szezont a Manchester City játékosaként kölcsönben a Gironában töltő Douglas Luizzal, a futballista édesapjával és menedzserével, Carlos Leitével, az üzletet pedig viszonylag hamar nyélbe ütötte.

A fiatal brazil légiós első két angliai szezonja nem volt azért díszmenet. Eleve nem feltétlenül találták meg a helyét, a hatos és a nyolcas poszt közt ingázott, másrészt pedig egy kiesés ellen harcoló klubba került, amelyik a második szezontól ugyan produkált biztató meccseket, sem Dean Smith, sem Steven Gerrard irányítása alatt nem sikerült megfelelnie a Wes Edens–Nassef Sawiris tulajdonos duó nagyszabású terveinek. Ahhoz Emery kellett, no meg az extrán teljesítő Luiz (és csapattársai). Meglehet, a javuló játék azon is múlt, hogy a távozás gondolatával felhagyó brazil hosszú időre elkötelezte magát Birminghamben; 2022 őszén – ahelyett, hogy hagyta volna kifutni szerződését, és a szezon végén kedvére válogathatott volna a kérők közt – 2026-ig aláírt. De legalább elrendezte a jövőjét, és csak a futballra koncentrálhatott. Elég jól sikerült neki…

Abban ugyanis, hogy a csapat kerek egy éven át veretlen maradjon hazai gyepen, Emery mellett a remeklő Luiznak is megvolt a szerepe, ahogy persze csapattársainak szintén, mások mellett a már említett Kamarának.

„Douglas és Kamara is világklasszis” – mondta kettejükről nemrégiben a csapatkapitány, John McGinn. – „Miattuk megvan a szabadságom, hogy bátran támadjak, előre törjek.”

Douglas Luiz inkább feltört, a mélyszegénységből, példával szolgálva sokaknak, akik a brazil nincstelenségből igyekeznek tehetségük révén megváltani a világot. A futballista testét szép számmal elárasztó tetoválások többsége nagyon fontos jelentéssel bír. Az a bajusz is, amelyik édesapja feltűnő ismertetőjegyét ábrázolja. Luiz papát úgy is hívták egyébként Nova Holanda, az egyik riói favela vonzáskörzetében, hogy Bigode (bajusz). A szegénynegyed ugyancsak meghatározója a középpályás életének: „Egy favelából jöttem, de ideértem”, hangzik valahogy így szabadfordításban egy másik testvarrásának üzenete, Douglas Luiz márpedig büszke a múltjára, hogy szüleivel és testvéreivel együtt hatan laktak egy kétszobás viskóban.

„Minden közösségben vannak jó és rossz dolgok, de sokkal jobban oda kellene figyelni a favelákra, mert ott is emberek élnek, jó emberek” – mondta még két éve. – „Esélyt kellene nekik adni, mert egyelőre az a helyzet, hogy egészen máshogy bánnak a favelákban élőkkel, mint a máshol lakókkal. Ha például jelentkeznek ketten egy állásra, az egyik favelán belüli lakcímmel, a másik egy gazdagabb környékről, biztos, hogy az utóbbi kapja meg. Én viszont büszke vagyok arra, hogy onnan jövök, mert sok fiatalnak lehetek jó példa. És ha ők is elérték az álmaikat, együtt imádkozhatunk, hogy még többeknek sikerüljön. Hiszünk Istenben, abban is, hogy mindenki egyenlő, hogy nem a bőrszín számít.” Luiz pedig hitt az érvényesülésben, hogy elérheti a céljait, noha mint mondja, „engem is elküldött több klub, akadtak nehéz időszakok, de itt vagyok.”

Jó ideje itt van már, a Manchester City 2017 nyarán igazolta le az akkor 19 esztendős középpályást, munkavállalási engedély híján rendre kölcsönadta azonban. Két évvel később az Aston Villa 15 millió fontért vette meg a Citytől, és ha az első szezonjaiban küzdelmesebb időszakokkal kellett is megbirkóznia, az Emery-korszakban tanárian futballozik. Az előző szezon utolsó kettő, illetve a mostani első öt hazai bajnokiján egyaránt jelentkezett góllal vagy gólpasszal, azaz a Villa Parkban zsinórban hét PL-meccsen iratkozott fel a kanadai táblázatra. Egyéb számait is említettük már, társai viszont nem csak kiváló mutatóiért, mutatós barátnőjéért is irigyelhetik; a klubtárs Alisha Lehmann-nal idén jött össze újra.

A 2023–2024-es idény eddig csupa szép élménnyel kínálta hát meg – csak Emery 75 perces taktikai értekezleteit tudná feledni…

Kiemelt kép: Conor Molloy / News Images LTD / Alamy Stock Photo