Ellenféltől még nem kaptak gólt a spanyolok – mitől jó a védekezésük és milyen veszély leselkedik rájuk a németek ellen?
A spanyol válogatott nagyon könnyedén, mindegyik mérkőzését megnyerve jutott be a legjobb nyolc közé az Európa-bajnokságon. Természetesen a támadójátékuk az, ami igazán impozáns és szembetűnő, de nem szabad elfelejteni, hogy a védekezésük legalább annyira jól működik. 360 perc alatt egyik ellenfelük sem tudta bevenni a kapujukat, csupán Robin Le Normand szerzett egy öngólt Grúzia ellen. A következőkben megvizsgáljuk, mennyit javult a spanyolok védekezése az előző nagy tornához, a 2022-es világbajnoksághoz képest és mi az oka annak, hogy a várható kapott gólok számát tekintve is csak a franciák állnak jobban náluk.
A 2022-es világbajnokságon is négy mérkőzést játszottak le a spanyolok, pontosan annyit, mint amennyit eddig az Európa-bajnokságon és a védekezést figyelve az akkori 3,4 várható kapott góllal ellentétben most csupán 2,4 áll a nevük mellett. Ez a mérkőzésenkénti 0,6-es átlag kiválónak számít, a topligák bajnokcsapatai számára is elismerésre méltó teljesítmény, ha összejön. A négy meccs alatt egyetlen ellenfél sem talált be a spanyolok kapujába, csak a menteni igyekvő Robin Le Normand-ról pattant be egyszer a labda a saját kapujába.
Kevesebb labdabirtoklás, nagyobb eredményesség
A spanyoloknak a vb-n Luis Enrique irányítása alatt a legmagasabb volt a labdabirtoklási arányuk, átlagosan 75,8%-ban náluk volt a játékszer. Sokkal többet védekeztek labdával, mint labda nélkül, hiszen járatták folyamatosan, de nem tudták igazán a kapujuk elé szegezni az ellenfeleket. A mostani Európa-bajnokságra ez jelentősen megváltozott, hiszen „csak” a negyedik legtöbbet van náluk a labda a 24 együttes közül, 59%-ban, viszont 90 percenként az akkori 1,24 helyett 2,19-es npxG-t alakítottak ki. Ebből jól látszik, hogy mennyivel hatékonyabban támadnak annak ellenére, hogy kevesebbet van náluk a labda. A támadásaik sebességének az átlaga már nem a leglassabb, hanem a középmezőnyhöz tartozik.
A spanyol, az osztrák, a portugál és a német a négy legintenzívebben presszingelő együttes az Európa-bajnokságon.
Az olaszok ellen tizenegyszer, a grúzok ellen pedig tízszer szereztek labdát a támadóharmadban, ami egészen kimagasló adat. A Luis Enrique féle csapattal ellentétben a labdaszerzés után nem mindig a labdajáratás következett, hanem az esetek közel felében rögtön támadták az ellenfél kapuját, amiből a horvátok és a grúzok ellen is szereztek gólt.
Lássuk, hogy mi az a védekezési struktúra, ami ennyire jól működik. Alapvetően 4–4–2-es felállásban támadják le az ellenfél első fázisos építkezését. Alváro Morata mellé van, amikor Lamine Yamal, van, amikor Pedri lép fel, attól függően, hogy melyik oldalon kezd el építkezni az ellenfél. Moratának a feladata, hogy az egyik oldalra terelje a labdakihozatalt, tehát a két belső védő közti passzsávot zárja le. Ez a módszer kiválóan működik akkor, amikor az ellenfél kapusa lábbal gyenge, lásd az olaszok ellen Gianluigi Donnarumma esetében. Ha sikerül elérniük, hogy az egyik szélső védő kapjon labdát, akkor rögtön igyekeznek még kisebb teret adni az ellenfélnek, úgymond sarokba próbálják szorítani őket. Minden középpályás és csatár mozgása a labda felé irányul és üresen hagyják a másik oldalon lévő szélső hátvédet, sőt akár a szélső középpályást is. Mivel nagy nyomást kap a labdás játékos, ezért nincsen ideje arra, hogy átrúgja a túloldalon üresen álló játékosnak a labdát, a közelében lévőket pedig szorosan őrzik a spanyolok és ebből következnek a labdaszerzések, vagy jön egy kósza felívelés az ellenféltől és a spanyol védők könnyedén begyűjthetik hátul a labdát. A hispánoktól négyből három mérkőzésen ezt a forgatókönyvet láthattuk az idei Eb-n, egyedül a horvátok tudtak ez alól a nyomás alól kijönni azzal, hogy a mezőny egyik leginkább nyomástűrő, azaz pressz-rezisztens játékosa, Marcel Brozovic lépkedett vissza a két belső hátvéd közé szervezni a játékot és a középpályán, ha felpasszolta a labdát, olyan kiváló játékszervezők kaptak labdát, mint Luka Modric vagy Mateo Kovacic. Amikor a spanyol letámadáson túljutottak a horvátok és a védőkre vezették rá labdát, ott már gondban voltak a hispánok és bőven voltak lehetőségeik a déli szomszédainknak.
Ami a horvátoknál Brozovic volt, a németeknél Kroos lesz
Éppen ez lehet a problémájuk a spanyoloknak a németek elleni negyeddöntőben, hogy az Eb-mezőny legjobb mélységi irányítója éppen a házigazdákat erősíti Toni Kroos személyében. Könnyen lehet, hogy őt hiába támadják le és próbálják többen is a bal oldali oldal vonalhoz szorítani, ő nyomás alatt is ki fogja emelni az így üresen maradó Joshua Kimmichnek, aki pedig az egyik legjobb előkészítő, várható gólpasszok és lövőhelyzet-kialakítás tekintetében is az első tízben van az Eb-n – jobb oldali védőként. El tudom képzelni, hogy a spanyolok ezúttal nem fognak kimenni annyira magasan letámadni, mint eddig, ráadásul a németek kapusa, Manuel Neuer is ügyes lábbal, őt is bevonhatják az építkezésbe. Nico Schlotterbeck az egyik legjobb a progresszív passzok tekintetében a védők között, amit Dánia ellen is láthattunk, de védekezésben időzített bomba, így minden bizonnyal Jonathan Tah kerül vissza a kezdőcsapatba, aki biztosra fog menni. Alighanem Kroosra bízzák majd a tért ölelő átadásokat.
Mivel a spanyolok közel 60%-ban birtokolják a labdát, legalább olyan fontos számukra a labdabirtoklás során a biztosító védekezés, mint amikor az ellenfél támad és bekkelni kell. A rest defence egyelőre jól néz ki, a grúzok elleni első félidőben voltak gondjaik csupán, amiről írtunk is. Alapvetően 2–3-ban állnak fel támadás során a labda mögött. A két belső védő marad hátul, Aymerick Laporte és Robin Le Normand, míg a két szélső védő, Daniel Carvajal és Marc Cucurella általában Rodrival egy magasságban helyezkedik. Ha felér a csapat az ellenfél tizenhatosa elé, akkor a két szélső védő gyakran felmegy a támadósorba, hogy passzopciót biztosítson Nico Williamsnek és Lamine Yamalnak, hogy ne legyen biztos abban az ellenfél védője, hogy csel következik tőlük. Amikor ez megtörténik, akkor Fabián Ruiznak kell visszalépnie Rodri mellé, hogy ne csak három, hanem négy ember legyen a labda mögött és ez maradt el néhányszor a grúzok ellen, amikor hátrányba kerültek. Ez is intő jel lehet számukra a folytatásra.
Ahogyan a horvátok elleni mecset követően írtam, szerintem David Rayát több szempontból is sokkal logikusabb választás lett volna a kapuba állítani, mint a bakira hajlamos Unai Simónt, de az első mérkőzést leszámítva stabilan teljesít eddig, ott pedig a hibáját egy tizenegyes kivédésével tette jóvá. Luis de la Fuente szövetségi kapitány jobban bízik Cucurellában, mint Alex Grimaldóban, mert védekezésben megbízhatóbb, és jobban zár vissza, valamint a négyvédős szisztéma számára sokkal otthonosabb. Középhátvéd poszton lehet még kérdés, mert a horvátok ellen még Nacho kezdett, a spanyolok számára fontos másik két meccsen viszont Laporte. Nacho kevesebb hibával játszik, de ahhoz a magasra feltolt védekezéshez, amit a spanyol válogatott játszik, neki nehéz alkalmazkodni, így érthető, hogy Laporte a favorit a bal oldali belső védő posztra.
Kiemelt fotó: clutchpoints.com