Hét ok, amiért érdemes egyetemi amerikai futballt nézni

Kezdjük a legegyértelműbb különbséggel: az NFL 32 klubjával szemben az egyetemi első osztály 130 csapatot jelent, amelynek ugyan vannak hátrányai, de számos előnnyel is jár. A legnagyobb probléma talán az elsőre, és talán másodjára is nehezen értelmezhető lebonyolítás, amit korábban már mi is bemutattunk.

Amint azonban átlátjuk a rendszert, azonnal szemünk elé tárulnak annak pozitív vonzatai. Ilyen például az, hogy elképesztő mennyiségű mérkőzésből válogathatunk szombat esténként attól függően, milyen stílus áll hozzánk legközelebb. Ha valaki kőkemény védelmi csatára vágyik, a Big Ten meccseiben nem fog csalódni, de ugyanez igaz a támadófutball szerelmeseire és a Big 12 találkozóira is, az ínyenceknek pedig bátran ajánljuk bármelyik kisebb konferencia őskáoszát.

Tradíció, hagyományok, rivalizálások

Ha az egyetemi amerikai futballt három szóval kellene jellemezni, egészen biztosan ezek lennének azok. De ez nem is csoda, ez a szint volt a sportág bölcsője, a több évtizedes múltra visszatekintő hagyományok pedig a mai napig szerves részét képezik az egyetemi futballnak, sőt, ezek adják a bajnokság sava-borsát. A Wisconsin Jump Aroundja, a Virginia Tech bevonulása, vagy éppen az Iowa szurkolóinak gesztusa a stadion melletti gyerekkórházban lábadozók felé csak néhány a hagyományok közül, amelyek a mai napig megunhatatlanok.

Ugyanez a helyzet a rivalizálásokkal is, amelyek nem az NFL-ben megszokottakhoz hasonlítanak. Még véletlenül sem akarom elvitatni mondjuk egy Green Bay Packers–Chicago Bears vagy egy Pittsburgh Steelers–Baltimore Ravens meccs kiemelt szerepét, ugyanakkor össze sem lehet hasonlítani ezeket a Rivalry Week összecsapásaival, vagy a katonai akadémiák versengésével. De ezeken kívül is akadnak a szezon közben olyan mérkőzések, amelyek piros betűvel szerepelnek a csapatok naptárában.

Stadionok

A különleges meccsekhez különleges körítés dukál, ezt pedig pontosan tudják az egyetemi bajnokságban is, ennek megfelelően a stadionok egyáltalán nem szokványosak. Vannak létesítmények, amelyek több, mint 100 000 néző befogadására alkalmasak, és emberemlékezet óta nem volt olyan meccs, amelyen ne teltek volna meg a lelátók, a Georgia Technél a régi stadionra építették rá a jelenlegit, de van olyan is, aki felkészült arra, hogy egy rakétával semmisítse meg az ellenfél stadionját. Utóbbi nem vicc, a Toledo Rockets 1961-ben vásárolt meg egy működőképes rakétát az amerikai hadseregtől, és úgy gondolták, remek ötlet lenne ezt úgy elhelyezni a stadion körül, hogy az pontosan a legnagyobb riválisuk, a Bowling Green stadionjának 50 yardos vonalára célozzon.

Az extrém vonalon mozog a már korábban is említett Iowa otthona, a Kinnick Stadium, amelynek vendégöltözője teljesen rózsaszín. És itt nemcsak a falakra kell gondolni, hanem a zuhanyzótól kezdve a piszoárokon át mindenre. 1979-ben ugyanis a csapat frissen kinevezett vezetőedzője, Haden Fry elrendelte, hogy a teljes vendégöltözőt át kell festeni. Fry – aki a Baylor Universityn szerzett pszichológia mesterdiplomát – azért döntött így, mert tanulmányai során olvasott a rózsaszín nyugtató hatásáról. Fry egy 2005-ös interjúban arról beszélt, hogy bevált a trükk, és ez elengedhetetlen volt a Hawkeyes sikereihez. A rózsaszín öltözőnél talán már csak a Michigan 2016-os megoldása hangzik nagyobb őrültségnek, ők ugyanis a játékosok érkezése előtt körbetapétázták az öltözőt.

Ezeknél a történeteknél jobban semmi nem mutatja be, mire számíthat az ember, ha követi az egyetemi focit.

Minden meccs számít

A legtöbb esetben közhelynek számít, de az egyetemi amerikai futball esetében tényleg igaz. Egy csapat ugyanis 12 mérkőzést játszik az alapszakaszban egy szezonban, és akár egy vereség is elég lehet ahhoz, hogy valaki lemaradjon a rájátszásról. Ebből adódóan minden meccsnek sokkal nagyobb tétje van, különösen akkor, ha konferencián belül találkoznak a csapatok.

Az egyetemi focira jellemző teljes kiszámíthatatlanság ráadásul tovább fokozza az izgalmakat. Itt ugyanis nem sok olyan csapat van, amelyik nem rendelkezik legalább egy viszonylag nagyobb hiányossággal. Ez eredményezi azt a drámát, ami a bajnokság egészére, de különösen az utolsó néhány fordulóra jellemző, és ami olyan képsorokhoz vezet, mint amilyeneket a 2013-as Iron Bowl vagy éppen a 2022-es Tennessee–Alabama mérkőzés után láthattunk. A meccs után valóságos szieszta alakult ki a Tennessee campusán. Voltak, akik visszafogottan ünnepeltek, és megelégedtek a pályán szivarozással, néhányan azonban elkezdték a gyeptéglákat felszedni emlékbe, a bulit pedig az zárta le, hogy az egyik kaput kidöntötték, kivitték a stadionból, majd a várost átszelő folyóba dobták.

Különböző stílusok

Bár az NFL-ben is előfordulnak egymástól eltérő edzői stílusok, de alapvetően ugyanazokra az alapokra épül a csapatok játéka, így sokszor tűnhetnek egyformának a játékstílusok. Ezzel szemben az egyetemi foci elképesztő taktikai repertoárt villant meg. Vannak olyan edzők, akik az előző évben elhunyt Mike Leach nyomdokaiba lépve az Air Raidre esküsznek, és meccsenként 40-50 passzjátékkal próbálnak nyerni. Az ő szöges ellentétük az a társaság, akik a triple option megszállottjai, és csak a legvégső esetben nyúlnak a passzjátékhoz. Tipikusan ilyenek a katonai akadémiák csapatai, de a már említett Georgia Tech is hosszú évekig alkalmazta ezt a rendszert.

Vannak azért kevésbé extrém elképzelések is, mint az állandóan rohanó no-huddle hurry-up támadósorok, a pistol offense-t kedvelők, vagy éppen a tradicionálisabb, pro-style-ban játszók. Egy szó, mint száz, az egyetemi focit nézve olyan játékstílusokkal is találkozhatunk, amelyekkel az NFL-ben szinte esélytelen.

College Gameday

Mindenképp meg kell említeni a College Gamedayt, az egyetemi bajnokság felvezetőműsorát, amely egyértelműen a műfaj csúcsa. A műsor hétről-hétre máshonnan, az aktuális forduló kiemelt meccsének helyszínéről jelentkezik be és szó esik a játékhét találkozóinak jelentős részéről. Eközben tökéletesen adja át egy egyetemi meccsnap hangulatát, ugyanis több tízezres tömeg kíváncsi magára a műsorra is, aminek csúcspontja Lee Corso tippje a kiemelt mérkőzésre. Az egyetemi foci legendájának számító Corso ezt ugyanis 1996 óta úgy teszi meg, hogy felveszi az adott csapat kabalafigurájának fejét.

Corso idén ráadásul eléri a 400. kabalafigurás tippjét, amit a korábbi jubileumokból kiindulva ezúttal is alaposan megünnepelnek majd. Corso például a 300. tippjére egy élő szarvasbékát vitt be a műsorba, amikor a TCU Horned Frogsot hozta ki győztesként. De nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor egy állat került a stúdióba, a műsor egyik legemlékezetesebb jelenete az volt, amikor Corso élő adásban nevezte ocsmánynak a Georgia kabalájának számító angol bulldogot, UGA-t.

Bowlszezon

Az egyetemi futball egyik legszebb és legkülönlegesebb része a konferenciadöntők után következő Bowlszezon, ahol a legalább hat győzelemmel záró csapatok vehetnek részt egyfajta jutalomjátékként. Ezeket a meccseket semleges helyszíneken játszák le, és nagyon gyakran olyan párosítások alakulnak ki, amelyeket soha, vagy csak nagyon ritkán látunk.

Bár mostanában egyre több nagy név üli ki ezeket a meccseket, hogy ne sérüljenek meg a draftolásuk előtt, azért a többségük továbbra is szórakoztató, hiszen a szervezők igyekeznek hasonló erősségű együtteseket meghívni.

Ezeknek a meccseknek egy másik fontos tulajdonsága, hogy ilyenkor olyan csapatokkal is találkozhat a néző, amelyekkel a szezon során csak elvétve, ugyanis olyankor a sztárcsapatok mellett kevesen vágynak a group of five izgalmaira, a Bowlszezonban viszont nem sok meccs zajlik párhuzamosan. Valószínűleg ez az oka annak, hogy amíg a sztárok kiülése és a rájátszás bővülése a legnagyobb csapatok számára csökkenti ezen meccsek presztízsét, addig a kisebbek még mindig nagyon komolyan veszik őket.

Kiemelt fotó: NCAA.com