Hollandia vagy Anglia jut történelme során másodszor az Európa-bajnokság döntőjébe?

Anglia érkezett a legértékesebb kerettel a kontinenstornára. A játékosai között csak nagyítóval találunk olyan labdarúgót, aki nem egy topbajnokság topcsapatának a legjobb játékosa, abszolút a felső polcon vannak. Akit esetleg találunk, az is a világ legértékesebb és legjobb bajnokságának tartott Premier League egyik középcsapatának topjátékosa. Míg Marco Rossi rendszeresen és érthetően a minőségi futballisták hiányáról tesz említést, addig úgy tűnik, hogy Gareth Southgate-nek éppen a túlkínálat jelent nehezen menedzselhető problémát.

Egy ilyen volumenű kerettel szemben állandó a hatalmas elvárás és eredménykényszer. Az angol média leginkább azt vetette a kiemelkedő játékosállomány ellenére nézhetetlen mérkőzéseket produkáló válogatott szövetségi kapitányának a szemére, hogy ő állandóan a legjobbnak gondolt játékosokat játszatja, nem a legjobb angol csapatot. Miért is ne tenné? Az eddigi tapasztalat az volt – ahogy a francia válogatott és Didier Deschamps esetében is, hogy a sztárjátékosok minőségi különbsége döntő tényező a kiélezett helyzetekben. Ők egy megmozdulással is pontot mentenek az utolsó percekben, a jelenlétükkel bármelyik pillanatban döntően befolyásolni tudják egy-egy mérkőzés alakulását.

Látványos futball vs. szemmel is jól látható eredmények, kupák nélkül

Ha a játék nem is, ám az eredmények Southgate-et igazolják. A 2018-as világbajnokságon könnyedén jutottak tovább a G csoportból, majd természetesen hosszabbítást és tizenegyeseket követően fektették két vállra Kolumbiát. Svédországon keresztül vezetett az út a moszkvai elődöntőbe, ahol Mario Mandzukic 109. percben szerzett találata a bronzmeccsre navigálta Harry Kane-éket. Belgium itt újra, mint a csoportküzdelmek alatt, jobbnak bizonyult. A 2021-es Európa-bajnokságon csak egyszer, a negyeddöntőben kellett elhagyniuk az angoloknak a Wembley Stadiont, ekkor Rómában diadalmaskodtak fölényesen, 4–0-ra győzték le Ukrajnát. A döntőben Olaszország ellen természetesen újra tizenegyesek következtek, ahol Marcus Rashford, Jadon Sancho és Bukayo Saka is hibázott, így Európa déli részére került az Henri Delauney-trófea.

Az említett katari 2–1-es vereség a negyeddöntőben Franciaország ellen még abszolút a magyarázható kategóriába sorolható: kedvezőtlen volt a sorsolás, a mérkőzések alakulása, túl korán találkoztak egy másik nagy esélyessel. Az idei tornán ismét az elődöntőbe jutott Anglia, de milyen áron, milyen játékkal?

Bizonyos támadóstatisztikában még a magyar válogatott is jobb

A világ legértékesebb keretének a klubcsapataikban egytől egyig támadófutballt játszó labdarúgói kevesebb kaput eltaláló kísérletet hoztak össze átlagban, mint a magyar válogatott. Pedig mi sem rohamoztuk fejvesztve az ellenfeleink kapuját. Egy ilyen támadópotenciált feláldozni a biztonság és az eredményközpontúság oltárán több, mint a szurkolósereg ellen elkövetett bűntett. A kérdés ezen a ponton már nem az, hogy van-e siker vagy nincs, hanem mi az, amiben előrelépett ez az angol válogatott az elmúlt évek folyamán, valóban ez-e a legtöbb, ami ebből a keretből kihozható? Hiába a számtalan nézhetetlen, állandó hosszabbításba torkolló, dögunalom találkozó az elmúlt években, az elődöntőbe való bejutással megjött Gareth Southgate hangja is: azonnal bírálni és minősíteni kezdte a kritikusait, felhívva a figyelmet a kinevezése óta elért eredményekre. Azonban a világ legerősebb bajnokságából verbuvált legértékesebb kerettel még Nemzetek Ligáját sem nyert eddig.

It’s coming home – szól a két angol komikusnak, David Baddielnek és Frank Skinnernek a Lightning Seeds nevű rockbandával alkotott közös dala, a Three Lions refrénje, de hiába a mérhetetlen invesztíció és pénzforgás, az 1966-ban megnyert hazai rendezésű világbajnokság óta egyetlen trófea sem akar hazaérkezni.

A D csoportból három csapat is jól teljesített, kettő az elődöntőig jutott

Utólag elmondható, hogy az idei tornán a D csoport volt a legacélosabb. Ausztria sokak szívét elvarázsoló teljesítményének és játékának a török védelem és Merih Demiral találatai szabtak határokat a nyolcaddöntőben, Franciaország és Hollandia pedig az elődöntőig menetelt. Utóbbinak, Ronald Koeman együttesének sokat segített az első játéknapon Lengyelország ellen begyűjtött három pont és fordítás, mert így eggyel nyugodtabban vághattak neki a csoportrangadónak, a franciák elleni találkozónak. A biztonságot adó visszafogottság és inaktív szervezettség, valamint a mind két fél által elfogadható döntetlen a minimális gall fölény ellenére is borítékolható volt. Négy ponttal mindkét csapat továbbjutott, így beleférhetett egy Ausztria elleni szórakoztató meccs és laza vereség.

Gakpo góljai, Van Dijk magabiztossága és Weghorst pályára lépései is kellettek a sikerhez

A kieséses szakaszban már egy teljesen más, a védekezésére jobban odafigyelő, a támadásokban pontosabb és hatékonyabb holland gépezetet láthattunk, amelynek a fő mozgatórugói a góllövőlistát vezető és eddig három találatig jutó Cody Gakpo, továbbá a védelmet mesterien irányító és a társaságot csapatkapitányhoz méltó módon összefogó Virgil van Dijk voltak. A könnyebb ágon eddig meggyőzően masírozó, Európa egyik legsűrűbben lakott országának képviselői sokat köszönhetnek Wout Weghorstnak is.

A Burnley 30 esztendős hórihorgas támadójának második félidei beállásai több találkozó eredményének megfordításához vezettek.

Gareth Southgate munkájának a megkoronázása a tét a Ruhr-vidéken

A dortmundi Signal Iduna Parkban sorra kerülő találkozó tétje nem más, minthogy Hollandia 1988 után másodszor is megpróbálhatja-e elhódítani a legrangosabb európai trófeát, vagy esetleg a szigetországba kerülhet a kupa, a történelem során először. Legutóbb a Nemzetek Ligája elődöntőjében találkoztak a csapatok 2019-ben. Akkor a hosszabbításban Kyle Walker öngólja és Quincy Promes 114. percben szerzett találata döntött Hollandia javára. A Nemzetek Ligája mérkőzéseit sokan a barátságos, felkészülési meccsek kiváltásaként kezelik. Ha innen nézzük mi is, akkor érdemes azt is felidézni, mikor találkoztak legutóbb igazán éles tétmeccsen a felek, az 1996-os Európa-bajnokságon az A-csoport utolsó körében Alan Shearer és Teddy Sheringham duplájával 4–1-re Anglia nyert. Azonban az azóta lejátszott kilenc barátságos összecsapásból – ebből az egyik az említett NL-meccs volt – csak egyet tudott megnyerni Anglia. A kilátástalan játék ellenére Gareth Southgate 101. meccsén a kispadon miért ne lehetne itt a következő?!