Ilyen show-t nem kaptunk mástól – 30 for 30: Rodman. For Better or Worse
Sok mindent láttunk már a 30 for 30 sorozatban, ilyen pszichológiai mélységű portrét azonban keveset. Dennis Rodman az NBA történetének egyik legextravagánsabb, legtöbb vitát kiváltó figurája, akiről azt hittük, hogy nem tud már újat mutatni. Most azonban végre lehetőséget kapott, hogy saját szempontjából mesélje el a történetét. Ezt a sztorit pedig biztosan nem felejtjük el.
Korábban foglalkoztunk már a Detroit Pistonsszal, a rosszfiúk csapatával, amelynek egyik emblematikus figurája Dennis Rodman volt, akit karrierje idején az is ismert, aki soha életében nem látott egyetlen NBA-meccset sem. Mutogatás, színes hajak, véget nem érő partik – ezek mind hozzátartoznak Rodman figurájához, de nem feledkezhetünk meg a pályán nyújtott bravúros teljesítményről sem.
A Rodman. For Better or Worse azt igyekszik bemutatni, hogy a pózokon kívül milyen dolgok határozták meg a sportolót. Lassú tengerparti jelenetekkel indulunk, a narrátor, az Oscar-díjas Jamie Foxx meg is jegyzi, hogy milyen furcsa így kezdeni egy Rodmanről szóló filmet. Valóban az, viszont épp ez mutatja, hogy Todd Kapostasy alkotása más oldalról akar közelíteni a sztárimázshoz.
Természetesen most sem kezdhetünk mással, mint a gyerekkorral. Rodman elmondja, hogy nagyon nehezen beszél erről az időszakról, ugyanakkor azt is tudja, hogy egy portréból nem lehet kihagyni, hiszen mégiscsak az első éveink határoznak meg nagyon sok későbbi jellemvonást.
A kosárlabdázó édesapja hamar elhagyta a családot, így a klasszikus férfikép hiányzott az életéből. Családja női tagjai viszont nagy hatással voltak rá, lánytestvérei sokáig a kosárlabdában is előtte jártak.
Az eddigiek ismeretében talán nem meglepő, hogy Rodmannek voltak problémái az önbizalmával. Középiskolai csapataiból eltanácsolták, és ha nincs egy mindenre eltökélt kosárlabdaedző, Lonn Reisman, a későbbi sztárból valószínűleg sosem lesz NBA-játékos. Reisman a családi házban próbálta meggyőzni a fiút, aki bár kezdetben ajtót sem akart nyitni neki, végül beadta a derekát.
Az egyetemi évekről is szó van természetesen a filmben, Rodman a felsőoktatás keretei között sem találta igazán a helyét, játéka azonban sokat fejlődött, nem véletlen, hogy az NBA egyik felfelé ívelő klubja, a Detroit Pistons is felfigyelt rá 1986-ban. Rodman itt egy valódi családra talált, korai éveit ismerve pedig pontosan értjük, hogy ennek a szónak számára különleges jelentősége volt. Végre egy olyan közösségre lelt, ahol nyugodtan kifejezhette az érzéseit.
„Dennis nálunk önmaga lehetett. Egy olyan korszakban, amikor egy férfi nem sírhatott, nálunk egyáltalán nem volt kellemetlen sebezhetőnek mutatkozni”
– fogalmaznak Rodman csapattársai.
A Pistons sztárjának játékstílusa igazodott a korszellemhez, de egyúttal meg is határozta azt. Az 1990-es évek elejének kosárlabdájában a pályán mutatott teljesítmény mellett az is fontos volt, hogy ki mennyire azonosulható karakter. Rodman pedig az volt, egyrészt az előbb említett sérülékenység, másrészt épp a mutogatások, a viták és a szenvedély miatt. Hogy ebben volt-e egyfajta túlkompenzálás? A film szerint egyértelműen, ugyanakkor ezek a hibák hozzátartoztak a játékoshoz.
Ahhoz a sztárhoz, aki később többek között a San Antonio Spursben (1993–1995) és a Chicago Bullsban (1995–1998) is emlékezetes szezonokat töltött. Összesen öt bajnoki címet szerzett, egyes vélemények szerint népszerűsége csúcsán még Michael Jordannel is fel tudta venni a versenyt. A
30 for 30 filmje viszont épp azért kiemelkedő, mert nem elsősorban az eredmények felől közelített a sportolóhoz.
Persze senki ne ijedjen meg, bőven kapunk a legemlékezetesebb meccsekből is, ugyanakkor a rendező sokkal inkább a lélektan felől fogta meg a témát. Önmagában az is óriási eredmény, hogy ilyen fokú megértési igény volt az alkotóban, ez a film sokat segít, hogy jobban átlássuk, milyen folyamatok zajlanak egy élsportolóban.
Ám ha valaki félne a túlzott a lelki tartalomtól, azt is ki kell emelnünk, hogy a film megfelelően játékos is, ily módon is méltó Rodmanhez. A korábban említett narrátor, Jamie Foxx például a középiskolai éveket tárgyaló rész során egy ponton kiszól a nézőhöz
„oké, értjük, Dennist bántották, de ez a zene kicsit sok. Kaphatnánk valami vidámabbat?”
Ha azt nem is, a sorozat egyik kiemelkedő epizódját igen.
Kiemelt kép: Disney Plus
Szerző
Vigh Martin
Vigh Martin
Kapcsolódó cikkek
„Ha nyersz, hatással vagy az emberekre” – 30 for 30: Bad Boys
A Detroit Pistons sok szempontból forradalmasította az NBA-t. A klub a Boston Celtics és a Los Angeles Lakers dominanciáját megtörve, merőben új játékstílussal nyert bajnokságot 1989-ben és 1990-ben. De milyen építőkövek kellettek a csapat sikeréhez, s hogyan használták a játékosok tudatosan a rájuk kirótt szerepet? Zak Levitt rendező a csapat egykori tagjai és szakértők segítségével kereste a választ a fenti kérdésre.
Nő egy férfiak uralta pályán – 30 for 30: Qualified
Vannak olyan sportágak (pl. kézilabda, kosárlabda, röplabda, de egyre inkább a futball is), amelyekben teljesen természetes, hogy a női versenysorozatok jelentős szakmai értékkel és komoly rajongótáborral rendelkeznek. Ám bizonyos szakágakban mostanság is szinte elképzelhetetlen, hogy egy hölgy versenyző sikereket érjen el. Janet Guthrie azonban az egész karrierjét arra tette fel, hogy megcáfolja ezeket a sztereotípiákat a saját sportágában.
Ezt hívják erőszakos színháznak! – 30 for 30: Nature Boy
A pankráció az egyik olyan sportág, amelyet sokáig kevesen értettek Európában. Az elmúlt időszakban azonban hazánkban is növekszik a népszerűsége, nem véletlen, hogy az egyik televíziós csatorna épp nemrég jelentette be, hogy élő közvetítéseket sugároz a legnagyobb szervezet, a WWE gáláiról. Épp ezért érdemes feleleveníteni, honnan is indult ez a sportág, kik voltak azok a figurák, akik Dwayne Johnson, John Cena vagy Roman Reigns előtt járták ki az utat. Közülük is különösen Ric Flairre koncentrál a 30 for 30 soron következő epizódja.