Ismét megcélozhatja a Serie A-ba jutást a Palermo
A szebb napokat is látott Palermo FC 2022-ben a harmadosztályú rájátszás megnyerésével tért vissza a Serie B-be. A szicíliai klub az elmúlt idényben a Veneziával szemben csak rosszabb egymás elleni eredményével maradt le a playoffról, a most zajló kiírásban azonban nagyszerűen kapta el a rajtot. Az újból a közönségkedvenc Eugenio Corini által irányított csapat az első nyolc mérkőzéséből csak egyet vesztett el, jelenleg a második helyet foglalja el a bajnokságban.
A rózsaszín-feketék 2004-ben, több mint három évtized távollét után tértek vissza az első osztályba, és egy év kihagyástól eltekintve egészen 2017-ig a legmagasabb osztályt erősítették. Mindezt nagyban köszönhették a tavaly elhunyt Maurizio Zamparini klubelnök áldozatos munkájának, aki nagyszerű csapatot hozott létre, és megannyi későbbi kiváló futballistát karolt fel. Sokak mellett Fabio Grosso, Luca Toni, Andrea Barzagli vagy Cristian Zaccardo fordult meg a csapatnál, de például Edinson Cavani, Javier Pastore, Paulo Dybala vagy Andrea Belotti is a Palermóban lett ismert játékos.
Az anyagi gondokkal küzdő klubot 2019-ben zárták ki a másodosztályból, és csak a negyedik vonalban indulhatott. A felzárkózás útján az első évben jutottak fel a Serie D-ből, majd második nekifutásra a harmadik vonalból is szintet tudtak lépni. A 2021–2022-es másodosztályú idényt megelőzően a csapat magyarországi szurkolói oldalának, a Palermania blognak a szerkesztőivel készítettünk interjút. A Manchester Cityt is tulajdonló City Football Group köreihez tavaly csatlakozott Palermo FC végül a kilencedik helyen végzett, végig harcban volt a rájátszásért. Idén ősszel pedig a szicíliaiak újra nekivágtak, hogy megkíséreljék a visszatérést a legjobbak közé.
Hangzatos nyári erősítések
A Palermótól a nyári átigazolási időszakban többségében nélkülözhető, addig kiegészítő szerepet betöltő játékosok távoztak, miközben a klubvezetés minőségi igazolásokat hajtott végre. A tavaszi kölcsön után végleg megszerezték az Empoli szlovén védekező középpályása, Leo Stulac játékjogát, aki a másodosztályban korábban rendre stabilan teljesített. Az első osztályú Leccétől a sokoldalú rutinos szélső, Federico Di Francesco és a Serie A-ba feljutott Frosinonétól érkezett Roberto Insigne megszerzésével egyaránt bővültek az opciók támadásban. Ugyancsak minőségi erősítés volt Leonardo Mancuso kölcsönvétele a Monzától, hiszen egy vérbeli befejezőcsatárt szerződtettek az egykori harmadosztályú gólkirály, az annak idején az Empoli színeiben a Serie B-ben is 20 gólig jutott támadó személyében. Hozzá hasonlóan kölcsönben szerezték meg az Empolitól a labdabiztos skót középpályás Liam Hendersont, valamint a Salernitanától a szenegáli szűrő Mamadou Coulibalyt. Továbbá a dán származású, amerikai válogatott balhátvéd, Kristoffer Lund a svéd bajnok BK Häckentől érkezett, Pietro Ceccaroni pedig a Veneziánál töltött időszakot követően a Leccéből került a Palermo védelmébe.
Mindemellett Fabio Lucioni leigazolásával egy rutinos jolly jokerrel is gyarapodtak, a veterán hátvéd a nyáron kétéves szerződést kötött a szicíliaiakkal.
Forrás: Palermo FCNagyszerű szezonkezdés, szárnyaló kulcsemberek
A harmadosztályú feljutást követően Silvio Baldini vezetőedző az új vezetőséggel való véleménykülönbsége miatt távozott, utána a klubot korábban játékosként és edzőként is szolgáló Eugenio Corini ülhetett le a kispadra. A Palermóban hatalmas tiszteletnek örvendő 53 éves szakember az előző szezonban kis híján rájátszásba vezette a csapatot, mellyel a fenti minőségi erősítések után nagy reményekkel kezdte az új kiírást.
A Rosanero idegenben csak az első meccsén, az előző idény playoff-döntőjét elveszített Bari vendégeként veszített pontot egy gól nélküli döntetlennel, majd sorrendben a Reggiana (3–1), az Ascoli (1–0), a Venezia (3–1), legutóbb pedig a Modena (2–0) otthonában győzött. Ebből következik, hogy a csapat az egyetlen vereségét odahaza szenvedte el, amikor szeptember 22-én némi meglepetésre az előző kiírásban csak osztályozón bennmaradt Cosenza 1–0-ra győzött a Stadio Renzo Barberában.
A bajnokság első nyolc mérkőzésén a Palermónak 11 labdarúgója volt eredményes. A csapat házi gólkirálya eddig az előző idényben 17 gólt szerzett csapatkapitány, Matteo Brunori, aki a múlt hónap végén mesterhármast jegyzett a Venezia ellen – ez a három gól a jelenlegi össztermése. Az új befejezőcsatárnak szerződtetett Leonardo Mancuso az eddigi hat pályára lépése alatt két-két találatot és előkészítést regisztrált.
A fentebb már említett új szerzemények közül Di Francesco és Insigne már ugyancsak meglőtte az első gólját a rózsaszín-feketék mezében, akárcsak a középpályán alapembernek számító Stulac és Henderson is eredményes volt már. A védelemben Lucioni és Ceccaroni mellett Ales Mateju lépett pályára mind a nyolc találkozón, de Lund is hét fellépést jegyez.
Immár a második idényben Mirko Pigliacelli a Palermo első számú kapusa. Az éveken át a román Universitatea Craiova hálóját őrző 30 éves játékos az előző idényben mind a 38 mérkőzésen védett, egyelőre továbbra is egyeduralkodó a posztján. Noha a szicíliai gárda a nyáron megszerezte az L.R. Vicenzától az idei U20-as világbajnokságon ezüstérmes olasz válogatott kapustehetsége, Sebastiano Desplanches szolgálatait, a fiatal tehetség egyelőre nem jutott szóhoz rutinosabb társa mellett.
Az olasz másodosztály aktuális idénye egyes csapatok sokáig bizonytalan indulása miatt ezúttal még a megszokottnál is nyögvenyelősebben rajtolt. Többen még mindig jóval kevesebb meccset játszottak az első kilenc forduló alatt. Az alapszakasz harmadához közeledve négy csapat jobban kezdett a többieknél. A vesztett pontok tekintetében éppen a Palermo a legjobb, mivel az egyel több meccset játszott Parma az elmúlt hétvégén elszenvedte az első vereségét. Az éllovas összességében egy ponttal jobban áll a szicíliaiaknál, akiktől újabb egy ponttal van lemaradva a Venezia és az újonc Catanzaro.
Amennyiben a Palermo kezdeti lendülete sokáig kitart, minden esélye megvan a szicíliai gárdának, hogy harcban legyen a hőn áhított feljutásért.
A szerző a Serie B magyar oldal nevű blog szerkesztője. Amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
www.facebook.com/seriebmagyar/
Kiemelt fotó: Postmodern Studio / Alamy Stock Photo