Javier Saviola ismét az FC Barcelona sikereikért dolgozik
Az egykor az FC Barcelonát és a Real Madridot is megjárt argentin támadónak jóval eredményesebb pályafutást jósoltak, mint amilyet végül befutott. Javier Saviola azért így sem panaszkodhat: négy különböző országban nyert bajnoki címet és nemzetközi kupagyőztes is volt, azonban nem lett igazi világsztár, pedig nagyszerű csapatokban játszhatott. Most 41 évesen az FC Barcelona U19-es együttesének segédedzője.
Az argentinok korábbi szépreményű csatártehetsége a nem jól sikerült klubváltásai és kiegyensúlyozatlansága miatt képtelen volt teljesíteni az elvárásokat, de így is voltak nagyszerű évei. Javier Saviola hazáján kívül Spanyolországban, Portugáliában és Görögországban is bajnokságot tudott nyerni csapatával.
Átmeneti sikerek Barcelonában
Javier Saviola 1981. december 11-én látta meg a napvilágot Buenos Airesben. Gyorsasága révén a fürge csatárra már egészen fiatalon ráaggatták az El Conejo vagy El Conejito (nyúl, nyulacska) becenevet, amely pályafutása során végig rajta maradt. Különböző utánpótláscsapatok után a patinás River Plate akadémiájához került, majd 16 esztendősen debütált a profik között. Fiatal kora ellenére nagyon hamar állandó lehetőséget követelt magának mindig lendületes és hatékony csatárteljesítménye révén.
120 mérkőzés alatt 58 találatra volt képes a Riverben, így csak idő kérdése volt, hogy mikor szerződik Európába. 2001 nyarán az FC Barcelona 15 millió fontért cserébe csapott le Saviola játékjogára. A katalán óriásklub akkoriban éppen egy mérsékeltebb időszakot élt, a csapat nem egyszer a bajnoki dobogóról is lemaradt és gyakoriak voltak az edzőváltások is.
Saviola első barcelonai idénye mégis remekül sikerült, hiszen Carles Rexach csapatában 17 találatot szállított, mellyel a 2001–2002-es bajnokság negyedik legjobb góllövőjének bizonyult. Később viszont Louis van Gaal irányítása alatt visszaesett a teljesítménye, az idény első felében csupán kétszer volt eredményes, ám Radomir Antics kinevezését követően újra megtalálta a góllövőcipőjét és minden sorozatot figyelembe véve 51 találkozón 20 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. A 2003–2004-es szezonban már Frank Rijkaard vezette a Barcelonát, Saviola a bajnokságban 14, összességében 19 gólt jegyzett. Ennek ellenére az idény végén Patrick Kluiverttel együtt létszámfelettié vált: a holland végleg, az argentin kölcsönben távozott.
Saviola egy szezont az AS Monacónál, egyet pedig a Sevilla FC-nél töltött. A francia csapatnál 11, az andalúziai együttes színeiben 15 találatra futotta erejéből: utóbbinál hat találattal támogatta a csapat menetelését az UEFA-kupa elhódítása felé vezető úton.
A 2006–2007-es szezonra visszatért a katalánokhoz, ahol kiegészítő emberként 24 pályára lépés alatt tízszer talált be, de az idény végén lejáró szerződése nem került megújításra.
A Realnál szenvedett, a Benficában kiteljesedett
2007-ben nagy reményekkel kötött hároméves szerződést a Real Madridnál, azonban Saviola a királyi klub alkalmazásában csak epizódszereplő volt. Általában legfeljebb a különböző kupameccseken került be a kezdőcsapatba az ott töltött két év alatt. Összességében 29 találkozón mindössze öt gólra volt képes, de spanyol bajnoki címnek és Szuperkupa-győzelemnek is örülhetett.
A több játéklehetőség reményében egykori riveres játszótársa, Pablo Aimar csapatához, az SL Benficához szerződött. A két argentin kiválóság nagyszerűen muzsikált együtt Jorge Jesus irányítása alatt, egy portugál bajnoki címet és három ligakupát nyertek. Saviola a lisszaboniaknál töltött három esztendő során újra bizonyította remek képességeit, és ami talán még fontosabb volt, végre élvezhette a játékot: 120 mérkőzés alatt 39 találatig jutott. A 2012–2013-as idényt a Málaga CF alkalmazásában töltötte, majd a görög Olympiakoszhoz került, melynél 14-nél találatra volt képes a bajnoki elsőséget hozott 2013–2014-es szezonban. Ezt követően még az olasz Hellas Verona soraiban tűnt fel, de fél szezon alatt csupán egyetlen gólt lőtt a Serie A-ban.
Miután az európai karrierjében már nem volt több, 2015-ben visszatért nevelőcsapatához. A Rivernél töltött újabb pauzában bár nem szerzett gólt, tagja volt Marcelo Gallardo első Libertadores-kupa-győztes csapatának, majd mindössze 34 esztendősen a visszavonulás mellett döntött.
A válogatott színeiben
Nem a levegőbe beszélve jósoltak számára óriási karriert hazájában, ugyanis a 2001-es U20-as világbajnokságon mindent vitt. A hazai rendezésű korosztályos tornán Saviola hét mérkőzés alatt szerzett 11 góljával a sorozat történtének valaha volt legjobb teljesítményét hozta, miközben világbajnoki címhez segítette nemzeti csapatát.
Saviola tagja volt Marcelo Bielsa 2004-es olimpiai bajnok válogatottjának. Továbbá szerepelt a 2004-es Copa Américán, a 2005-ös Konföderációs Kupán és helyet kapott a 2006-os világbajnokságon José Néstor Pékerman vezetésével a negyeddöntőig jutott válogatottban. Minden tornán eredményes tudott lenni, idővel azonban egyre kevesebb lehetőséghez jutott a nemzeti csapatnál, így 27 évesen lemondta a válogatottbeli szereplést.
Noha egyesek eleinte Diego Maradona magasságába vizionálták őt, Saviola sosem tudott igazi sztárstátuszt követelni magának. Talán a balul sikerült klubváltásai is közrejátszottak ebben, de lehet, hogy ő sem volt mindig kellően elhivatott. Peches volt abból a szempontból, hogy hiába játszott nagy nevű csapatokban, az FC Barcelona és a Real Madrid is gyengébb periódusban volt az idő tájt, és egyik csapatnál sem kapott állandó játéklehetőséget Lehet, hogy más úton járva magasabbra ért volna, ahogy például Sergio Agüero vagy Gonzalo Higuaín tette.
Az FC Barcelona ificsapatának segédedzője
Visszavonulása után családjával Andorrában telepedett le, ahol az FC Encamp futsaljátékosa volt, valamint 2016-tól hat éven át a helyi élvonalbeli FC Ordino másodedzőjeként dolgozott. Időről időre máig szívesen húz stoplist, a közelmúltban Gerard Piqué kispályás bajnokságában is feltűnt. Tavaly nyáron visszatért az FC Barcelona kötelékébe, ugyanis Óscar López segédjének nevezték ki őt a katalánok U19-es csapatánál, amely csoportja élén végzett a területi bajnokságban.
Saviola célja lehet, hogy idővel edzőként is megpróbáljon emlékezeteset alkotni a katalánoknál, akár felülmúlja az egykor aktív játékosként elért eredményeit.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt kép: FC Barcelona