Lenyűgöző férfi irányítók, akikért rajongtak a szurkolók

Kovács Mihály

„A legjobban pedig mindmáig azon csodálkozom, hogy abban az időben milyen sok, valóban kiváló irányítója volt a magyar kézilabdázásnak. Komolyan mondom, néha nem is értem, miként kerülhettem bele ebbe az előkelő társaságba, amelynek tagjaként részese lehettem az 1986-os vb-ezüstérmes gárdának is” – mondta Kovács Mihály a Jocha Károlynak adott életinterjúban. A mikéntre pedig a válasz alighanem az, hogy éppen ezért. Mert aki így tud beszélni csapattársakról, vetélytársakról, annak hatalmas szíve van a játékhoz. Ezért is számíthattak rá kulcsemberként az 1980-as évek szövetségi kapitányai. Egy olyan évtizedben, amelyben férfiválogatottunk stabilan a világ legjobb hat csapata közé tartozott, amit vb-ezüstérem és hatodik hely, illetve olimpiai negyedik helyezés mutat.

Emblematikus játékosok sora alkotta a nemzeti csapatot, mint az átlövő Kovács Péter és Gyurka János, vagy éppen a szélső Iváncsik Mihály, 1985-ben és 1986-ban mégis Kovács Mihályt választották az év magyar kézilabdázójának.

Rendkívüli lábmunkáját éppen a (vegyes) védekezés közben, a társak előtt – zavaróként vagy emberfogóként – kamatoztatta, jóval testesebb átlövőkkel is felvállalva az ütközéseket. Ezt az 1986-os vb-döntőn is bizonyította.

18 évig játszott az Elektromosban, a labdarúgás és a kézilabda – lábmunka szempontjából is – fontos kapcsolatáról mindent elmond, hogy amikor tizenévesen, az átigazolásakor egy évig komolyabban futballozott nyolc mérkőzésen 21 gólt szerzett.

Díaz Ivo

Amikor a nagy honosítási hullám kezdetén, 2004-ben Skaliczki László szövetségi kapitány Díazt is meghívta a válogatottba, központi témának számított, hány „légióst” illik foglalkoztatni a nemzeti csapatban. Az NSO szavazást indított, amely során arra is lehetett szavazni, hogy „Még több kubait a válogatottba!”, ugyanis az aktuális, Norvégia elleni vb-selejtezőn Pérez Carlos, Hernandez Vladimir és Díaz is a kezdőcsapatban kapott helyet.

Később a karibi kézilabdázók mellett a délszláv játékosok közül is egyre többen jutottak állampolgársághoz és behívóhoz, az viszont nem lehetett kérdés, hogy Díaznak valóban ott volt a helye a legjobbjaink között. Vidám természete mellett a hozzáállásával is igazi értéket jelentett, miközben néhányan a kapitány szerint csak „vegetáltak” az edzőtáborozások alatt.

Már az élet- és emberszerető tekintete is mindent elárul, szépen beszél magyarul, hazánkban alapított családot, és bár egy kubai a szívében mindig kubai marad, közénk tartozik. Ő volt az, aki a csapatbuszon, az okostelefonok térhódítása előtt – középszerű akciófilmek és vígjátékok bámulása helyett – inkább elővett egy könyvet és olvasott, intelligenciája pedig a játékában is megnyilvánult. Irányítóként többek között mesteri betöréseiről lett ismert.

44 éves koráig az NB I egyik legerősebb együttesében, a Tatabányában kézilabdázott, a kisugárzásával ma már edzőként tud hatni a fiatalokra.

Császár Gábor

Az elmúlt két évtizedből két férfi irányítónkról is elmondhatjuk, hogy új stílust hoztak a világ kézilabdázásába. Egyikük a válogatottban jelenleg is kulcsembernek számító Lékai Máté, a másikuk a tavaly a Cegléd szakmai igazgatójának kinevezett, szakkommentátorként is egyre népszerűbb Császár Gábor.

Természetesen ő is büszkélkedhet olimpiai negyedik hellyel, kettővel is. A 2004-es athéni játékokon még Díaz és Lendvay Péter mögött, szinte gyerekként került az utazó keretbe, a 2012-es londoni játékokon viszont már – nyugodtan állíthatjuk – a világ egyik legjobb karmestereként.

A kettő között, a 2005-ös hazai junior-világbajnokságon már élmény volt nézni a játékát a Kenyeriből származó tiszta tekintetű fiatalembernek, aki a támadásban szinte mindenhez értett: a csapat mozgatásához, az előkészítéshez az átlövőknek, a cselezéshez, a hétméteresekhez és – 183 centiméteres magassága ellenére – az átlövésekhez is. Újszerű módon, rézsút hátrafelé indította már a cseleit, amivel a legjobb védők se nagyon tudtak mit kezdeni, átlövési repertoárja pedig egyedülállónak számított. Amellett, hogy felugrásból is fontos gólok sorát szerezte, talpról a védők mindkét oldalán egyedi kivitelezésű találatokat mutatott be. Az egyik oldalon jobb lábról, jobb kézzel, csípő magasságból lőtt, a másik oldalon elhajlásból majdnem a földig hajolva, a legendás Varga Istvánra emlékeztetve a sportág régi híveit. További meglepő csapásként arra is képes volt, hogy elhajlással indítson egy lövést, majd mégis a védő másik oldalán, vállmagasságból vegye be a kaput.

Többek között a Dunaferr, a Viborg, a Chambéry és a Veszprém közönsége rajonghatott a játékáért mielőtt Párizsba szerződött, pályafutása legnagyobb hibájaként. A szupercsapatot építő PSG-nél két évig a kispadon koptatta a talentumát, a diadalív árnyékából kilépve a schaffhauseni évek örömjátéka és gólözöne jelentette a vigaszt. A válogatottban 834 találat fűződik a nevéhez 237 mérkőzés alatt, kulcsszerepet játszott például a 2011-es vb-n, a 2012-es Eb-n és olimpián nagy skalpokat (Németország, Franciaország, Izland) gyűjtő együttesben. De Spanyolország ellen is emlékezeteset alkotott az utolsó utáni pillanatban.

Kiemelt fotó: Alamy