A Real Madrid láthatatlan kulcsemberének meghökkentő klubváltása
Miként a melegfrontot heves viharok váltották fel a semmiből, úgy érkezett derült égből villámcsapásként, hogy a Manchester United átigazolta a Real Madrid meghatározó játékosát. Casemiro klubváltása egyik pillanatról a másikra zajlott le ahhoz képest, hogy más transzferekről hetekig, hónapokig folynak egyeztetések. A rutinos középpályás a Bajnokok Ligája győztesét hagyta el egy több sebből vérző csapatért az új kihívás reményében.
A Premier League 2022–2023-as idényét két vereséggel kezdő Manchester United megszerezte a Real Madridtól Casemiro játékjogát. A kiszivárgott híresztelések szerint a „vörös ördögök” 60+10 millió fontot fizetnek a brazil játékos szolgálataiért, akivel négy évre szóló megállapodást kötöttek – a szerződése opcionálisan újabb egy évvel meghosszabbítható lesz.
Eleget tettek a kérésnek
A 30 éves brazil középpályás kilenc éve a Real Madridban játszott, kizárólag egy kölcsön idényre hagyta el az együttest – a 2014–2015-ös szezont az FC Portónál töltötte. Casemiro 2013 óta minden sorozatot figyelembe véve 336 mérkőzésen lépett pályára „királyi gárdában”. Tagja volt öt Bajnokok Ligája-győztes csapatnak, valamint három-három alkalommal nyert spanyol bajnokságot, spanyol Szuperkupát, európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot. A klubváltása gyakorlatilag egyik napról a másikra zajlott le. Ha hosszabb ideje tervezte volna a váltást, akkor bizonyára nem az átigazolási időszak hajrájában, a bajnokság megkezdése után hajtotta volna végre az átigazolását, hanem már a nyári alapozást megelőzően elköszönt volna. Valószínűleg ő sem így készült, hanem csak befutott egy lehetőség, melyet fontolóra vett és elfogadott.
A madridiak vezetőedzője, Carlo Ancelotti tiszteletben tartotta a játékos döntését:
“Beszéltem Casemiróval a távozásáról. Valami hasonló történt vele, mint velem a Milannál. Hiába megy minden jól, egyszer eljön az idő, amikor valami új kihívásra vágyik az ember. Nagyon jól érezte magát a klubnál, olyan volt neki, mint egy család. Én is és a játékosok is megértették a motivációját. A Real Madridnál mindenki tiszteli őt.”
A sziklakemény középpályás évek óta a „blancók” középpályájának nélkülözhetetlen szereplője volt. Az utolsó hat szezonja mindegyikében átlépte az évi 40 tétmeccset – két idényben 48, másik kettőben 46 mérkőzésen szerepelt. Luka Modric és Toni Kroos társaságában megbonthatatlan egységet alkotott a középpályán. Hárman tökéletesen tudtak együttműködni, kiegészítették egymást a játék minden elemében. Casemiro a labdaszerzéseivel, a párharcok felvállalásával kulcsszerepet töltött be. Nagy kérdés, hogy az átigazolási időszak hajrájában várható-e még valakinek az érkezése. Papíron mennyiségileg így is megvannak, de a két fiatal francia középpályás, a tavaly igazolt Eduardo Camavinga és az idén nyáron szerződtetett Aurélien Tchouaméni még egyelőre nem képviseli hiánytalanul a távozó játékos szintjét, mindkettőjüknek fejlődnie kell védekezésben.
Távozásával Marcelo és Gareth Bale után egy újabb karizmatikus meghatározó játékos köszönt el a csapattól, aki hosszabb ideje állt a klub alkalmazásában. Előbbi kettő már jócskán túl volt madridi karrierje legjobb időszakán, Casemiro azonban a szellemi szerepén túl a minőségben is komoly veszteséget jelenthet.
Topjátékos érkezett hiányposztra
Erik ten Hag nagy reményekkel való érkezése ellenére a Manchester United morális válsága az idény első két bajnokijának sima elvesztésében jelent meg. A „vörös ördögöknél” a vezetőség szintjén állnak fenn folytonos problémák, melyeket időről időre egy új menedzser kinevezésével vagy egy-egy nagyobb nevű játékos megszerzésével próbálnak palástolni – kevés sikerrel. A védekező középpályás posztja ugyancsak hosszú ideje húzódó hiányosság volt, melyre most a brazil labdarúgó érkezése jelenthet gyógyírt.
Ahogy a Realnál kérdés volt, hogy mire megy Casemiro nélkül, úgy legalább akkora talány az is, hogy mire lesz képes Casemiro a Real nélkül. Modric és Kroos helyett Manchesterben Scott McTominay és/vagy Fred mellett játszhat, ami óhatatlanul karizmatikusabb szerepet követel majd meg tőle. Ráadásul egy tökéletesen szervezett, általa már jól megszokott rendszerből kell beilleszkednie egy teljesen más, jelen állapotában szétesőben lévő közegbe.
A szigetországi sajtóban azóta is repkednek körülöttük a százmilliós átigazolások híresztelései. Az MU vezetősége a három nyári új igazolás után mintha azt hitte volna, hogy megvan a csapat, majd a Premier League első két fordulója rávilágított arra, hogy még korántsem állnak készen a bajnokságra és a hátralévő másfél hétben megpróbálnak újabb igazolásokat végrehajtani. Az ordító hiányosságnak számító hatos poszton túl bizonyára még a védelembe és a támadósorba is várható érkező – megkönnyítené a helyzetet, ha Cristiano Ronaldo bizonytalan sorsa valamilyen formában végre megoldásra kerülne.
Visszalépés a Premier League kedvéért
Ahogy Ancelotti kifejtette, Casemiro új kihívásra vágyott és még ha jól is érezte magát Madridban, kilenc év elég sok idő ahhoz egy labdarúgó életében, hogy váltásra szánja el magát. Miután a lehetőség bekopogtatott az ajtaján, a középpályás azonnal elfogadta azt, klubja pedig nem gördített akadályt a távozása elé. Nincs mit szépíteni, a Bajnokok Ligája címvédőjétől a Premier League sereghajtójához igazolni mindig visszalépés – akkor is, ha utóbbi éppen csak egy átmeneti állapot. Ugyanakkor tény, hogy az angol bajnokság annyira vonzó, hogy még egy ötszörös BL-győztes is bele akar kóstolni a szigetországi miliőbe, lemondva arról is, hogy a Bajnokok Ligájában játsszon. Bizonyára ez lehetett a legerősebb érv a váltásra, nem pedig maga a Manchester United ajánlata. (A rossz nyelvek azt beszélik, hogy eddigi fizetése duplájával csábították, melyet a megbízhatóbb források tagadnak.) Mindemellett optimális esetben a Unitedben korábbi játszótársakkal futballozhat együtt, hiszen Ronaldo és Raphael Varane is éveken át a csapattársa volt a Realban.
Casemiro még mindig csak 30 éves, vagyis bőven van idő a karrierjében, akár hosszú éveket is eltölthet Angliában.
Mindenekelőtt azonban hamarosan választ kaphatunk arra, hogy Casemiro valójában mennyire függött a Real rendszerétől, és miként tud a megszokott játszótársak nélkül, önállóan egy más közegben vezető szerepet betölteni.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt kép: Marca