Egyre jobban ég a ház a Juventusnál
Az olaszrekordbajnok Juventus az eredményeket és a mutatott játékot tekintve egyaránt csapnivalóan kezdte az új szezont. A csapatot érintő sérüléshullám a kilátástalan játékra legfeljebb részben lehet kifogás, egyre többen bírálják Massimiliano Allegri vezetőedzőt. A sajtóban és a szurkolók körében már a vezetőedző menesztése is felvetődött, klubja egyelőre görcsösen(?) ragaszkodik hozzá. Ki lenne a megfelelő utód?
A Serie A 2022-2023-as idényének az ígéretes nyári igazolásai révén nagy reményekkel vágott neki a Juventus. Ennek ellenére az első hét forduló alatt mindössze két győzelmet aratott (vereséget is csak egyszer szenvedett) és a halovány nyolcadik helyet foglalja el, miközben a Bajnokok Ligája csoportkörében mindkét eddigi mérkőzését elveszítette.
Bő egy évvel ezelőtt Massimiliano Allegri azért tért vissza a klubhoz, hogy segítsen újjáépíteni a megrekedt csapatot és újabb sikerekhez segítse az „öreg hölgyet”. Egyelőre mindez egyáltalán nem sikerült, és jelen állás szerint a válság csak tovább fokozódik. A torinóiak az előző idényben 11 év után először nem nyertek egyetlen trófeát sem, miközben a bajnokságban épphogy el tudták csípni a Bajnokok Ligája-szereplést érő negyedik helyet, míg a BL-ben már a nyolcaddöntőben búcsúztak a Villarreal ellen 4–1-es összesítéssel.
Mindezt még lehetett magyarázni az átalakulóban lévő kerettel: Cristiano Ronaldo szezon eleji távozása jelentős űrt hagyott maga után, és még a korábbi, be nem vált igazolások (többek közt Aaron Ramsey, Dejan Kulusevski, Adrien Rabiot vagy Arthur Melo) is a csapat tagjai voltak.
A javulás reményében a Juventus jelentős erősítéseket hajtott végre az idei nyári átigazolási időszakban. Allegri kezei alatt átalakult és papíron jócskán megerősödött a játékoskeret. A Bianconeri szabadúszóként szerződtette Paul Pogbát és Ángel Di Maríát, azonban előbbi hosszabb időre kidőlt térdproblémái miatt, utóbbi pedig sérülés és eltiltás miatt nem tudott még folyamatosan játszani, így egyelőre egyiküknek sem tudták sok haszát venni. A további új szerzemények, Gleison Bremer és Arkadiusz Milik hiába tartoznak a jobb teljesítményt nyújtók közé, egyelőre ők sem tudták megfordítani a csapat szekerét.
Eközben a csapat a nemzetközi porondon két vereséggel rajtolt: a Paris Saint-Germain ellen idegenben, a szezonbeli eddigi összes meccsén diadalmaskodó Benficától hazai környezetben kapott ki egyaránt 2–1 arányban a BL-ben. Két forduló után tehát máris erősen kétségessé vált, hogy harcban lehetnek-e a továbbjutásért, vagy legfeljebb a harmadik helyért küzdhetnek a szintén nullapontos Maccabi Haifával.
Egyelőre minden fronton hatalmas a visszaesés még csak az előző szezonhoz képest is, nemhogy Maurizio Sarri 2019-2020-as vagy Andrea Pirlo 2020-2021-es csapatának eredményeihez képest. Allegri első torinói időszakában sok kritika érte őt a csapat kevésbé látványos játéka miatt, de legalább az eredmények akkor még jöttek: 2014 és 2019 között öt bajnoki címmel és négy Olasz Kupa-sikerrel csitíthatta a károgókat, ráadásul a csapat még két BL-döntőt is játszott. Az újonnan indult idényben viszont a játékkal és az eredményességgel egyaránt óriási gondok vannak. A csapat szurkolóinak egyre nagyobb része az edző mielőbbi távozását követeli, és az olasz sportsajtóban is egyre sűrűbbek az Allegri leváltásáról szóló cikkek.
A korábban a Juventust is irányító edzőfejedelem, Fabio Capello arra hívta fel a figyelmet, hogy a sorozatos sérülésekből adódóan Allegri még nem dolgozhatott teljes kerettel, amely alapjában véve nehezíti meg a dolgát. Az egykori BL-győztes szakember szerint az eddigi eredmények nem festenek valós képet a Juventus erejéről.
„Ha a klub olyan csapatot épített fel, amelyet az edző akart, akkor időt kell adni neki ahhoz, hogy bizonyítson velük. Januárban, a visszatérő Chiesával, Di Maríával és Pogbával a fedélzeten egészen más Juventust látunk majd. Öngyilkosság lenne leváltani most az edzőt. Úgy vélem, hogy lélektani okai vannak a rossz szereplésnek. A figyelem és az önbizalom hiánya okozza a bajt. Azok a hibák, melyet eddig elkövetett a csapat, még a kisebb csapatok ellen is elfogadhatatlanok” – világított rá az általa vélt legfőbb problémákra a rutinos szakember.
Capello szavaiban lehet ráció, de az olasz lapok szerint Allegri helye már erősen megingott a Juventusnál. A közelmúltban a klub engedélye nélkül adott interjút, amelyben a játékosait is szidta, és ezt követően állítólag már konkrétan az elbocsátása is szóba került a klubházban. Egyelőre azonban erre nem kerül sor, és bizonyára az idény közbeni menesztése csak a legvégső esetben valósulhat meg.
Egyre nagyobb a teher Massimiliano Allegrin (Forrás: Football Today)Akár a szezon közben, akár jövő nyáron történne csere, szép számmal beszélhetünk potenciális utódokról. A leggyakrabban Antonio Conte nevét emlegetik, aki egyszer már hatékonyan segített újjáépíteni a klubot. Jelenleg azonban ígéretes munkát végez a Tottenham élén és Andrea Agnelli klubelnökkel csúnyán összeveszett, így elég meghökkentő lenne, ha a felek képesek lennének újra egymás tenyerébe csapni és közös célokért együtt dolgozni. A Brighton a közelmúltban nevezte ki Roberto De Zerbit, akiről így a Juventus lemaradt – valószínűleg az ő neve inkább csak egyes szurkolók vágyálmaiban szerepelt, mintsem a klubvezetés terveiben.
Természetesen a sajtóban szóba kerültek az aktuálisan elérhető legnagyobb nevek, mint Thomas Tuchel vagy Mauricio Pochettino, azonban a klub eddig mutatott politikájával szembe menne bármelyikük kinevezése. Vélhetően nagyobb esély lehet majd egy, az egyesületnél már ismert, belsős személy kinevezésére. Tehát akár még Pirlo is kaphat újabb esélyt, vagy egykori segédje, Igor Tudor, vagy például a csapatot még a Serie B-ben irányító Didier Deschamps – amennyiben mondjuk a világbajnokság után távozna a francia válogatottól.
Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a váltásnak még nem jött el az ideje, és Allegri továbbra is élvezi a vezetőség bizalmát. A szurkolók addig is kénytelenek lesznek türelemmel várni a Juventus sorsának megfordulását vagy legalább a sérültek visszatérését, ami talán hozhat majd tényleg némi javulást.
A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője, amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
https://www.facebook.com/azzurri.hu
Kiemelt fotó: sportsdailyreportcom.com