Élvonalbeli újonc edző vezetheti feljebb az Udinesét

Élvonalbeli újonc edző vezetheti feljebb az Udinesét

2022. szept. 14.

A 2012-2013-as szezonban elért ötödik helyezés óta az Udinese a Serie A mezőnyének második felében szerénykedik. A Friuliani kispadján az évek során számtalan edző megfordult, nyáron ismét új kormányost ültettek a csapat élére. Andrea Sottil korábban még sosem irányított első osztályú csapatot, azonban a legutóbbi négy meccs megnyerése – köztük a Roma és a Fiorentina skalpja – és a klubmodell fejlesztése bizakodásra adhat okot.


A magyar határhoz a legközelebb fekvő olasz első osztályú csapat, az Udinese a 2010-es évek elején még a közvetlen élmezőny mögé tartozott a Serie A-ban. Francesco Guidolin regnálása alatt időrendi sorrendben negyedik, harmadik és ötödik helyet ért el az együttes, azóta viszont a tabella második felében rendre közelebb van a kieséshez, mint a nemzetközi kupaszerepléshez.


Állandó edzőkeringő

Guidolin 2014-es távozása óta az Udinese tizenkét trénert fogyasztott el. A Bianconeri az elmúlt években a Serie A középmezőnyében és alsóházában gyakori edzőkeringő egyik főszereplője lett. Hosszabb rövidebb időre a rutinosabb szakemberek közül Giuseppe Iachini vagy Luigi Delneri, a feltörekvő fiatalabbak közül a világbajnok Massimo Oddo, Igor Tudor többször vagy éppen a Salernitanát megmentő Davide Nicola is tagja volt a vetésforgónak. Menet közben az eredmények viszont kevésbé jöttek, egy-egy 12-13. helyezésnél előrébb nem sikerült végezni, de például a 2015-2016-os évadban csak a legutolsó bennmaradó helyet csípték el, egyetlen ponttal megelőzve a már kieső Carpit.


Az utóbbi időben egyedül Luca Gotti töltött el hosszabb időt egyhuzamban az udinei padon, aki 2019. novembere és 2021. decembere között felelt a szakmai munkáért.


A nyáron a Speziát átvevő szakember kezei alatt az Udinese a 13. és a 14. helyre futott be, mígnem az előző idény feléhez közeledve, decemberben megköszönték a közreműködését. Gottit asszisztense, Gabriele Cioffi váltotta, s végül a 12. helyig navigálta a legénységet. A váltás után az Udinese több figyelemreméltó eredményt ért el, hiszen a Lazio, a Roma vagy a Milan elleni döntetlen mellett 5–1-re verte meg a Cagliarit, 4–1-re az Empolit, valamint egyaránt 4–0-val intézte el a Fiorentinát és az utolsó fordulóban a Salernitanát – mindkettőt idegenben. Ennek ellenére a vezetősége nem hosszabbította meg Cioffi szerződését (ő a Hellas Veronához távozott, éppen Tudor helyére), hanem ismét új szakemberre bízta a feladatot és általános meglepetésre a másodosztályból érkezett az utód.




A tehetséges edző első lehetősége

A csapatot korábban 1999 és 2003 játékosként is erősítő Andrea Sottil lett az Udinese új vezetőedzője. A 48 esztendős szakember 2011 óta tartó edzői pályafutása alatt számos alacsonyabb osztályú csapatnál fordult meg: a Livornót feljuttatta a harmadosztályból a második vonalba, míg a Cataniával „csak” a Serie C play-off elődöntőjéig jutott. 2020-ban a szezon hajrájában nevezték ki őt a Serie B-s Pescara élére, melyet osztályozón tartott bent a másodosztályban.


Sottil legutolsó állomáshelye 2020 decemberétől az előző szezon befejezéséig a másodosztályból feljebb vágyó Ascoli egyesülete volt. Beugróként benntartotta csapatot a Serie B mezőnyében a 2020-2021-es idény végén, majd az első teljes szezonjában a rájátszást érő hatodik helyre kormányozta az Ascolit. A csapat teljesítménye várakozáson felüli eredménynek számított, így Sottil egyre több dicséretet kapott a látványos és eredményes játék miatt.


A „harkályok” kispadján 64 mérkőzésből 29-et nyert meg csapatával 16 döntetlen és 19 vereség mellett. Nem kellett sokat várnia és az Udinese révén az első osztályból kapott megkeresést, melyet természetesen habozás nélkül elfogadott.


Korábban sosem dolgozott a Serie A-ban, most azonban magasabb szinten is megmutathatja, hogy mire képes.


Egyre fényesebb jövőkép

A klub többségi tulajdonjoga 1986 óta van Giampaolo Pozzo üzletember birtokában, aki 2012-ben a Watfordot is megszerezte, melyet fia, Gino Pozzo igazgat. Azóta sokáig olyan érzésünk lehetett, mintha az angol csapat lenne a család fő projektje, az olasz klub pedig, ha nem is egyfajta fiókcsapatként funkcionált, de jobbára a „darazsaktól” lemorzsolódó játékosok számára biztosított lehetőséget. Számos egyéb játékos mellett a Friuliani mostani két meghatározó szereplője, Roberto Pereyra és Gerard Deulofeu egyaránt ilyen úton kötött ki az Udinesénél.


Mindez önmagában kevés lenne egy versenyképes csapat építéséhez, és az elmúlt időszakban – Gotti és Cioffi regnálása alatt – időről időre minőségi fiatalokkal támogatták a keretet. Nahuel Molina az előző Serie A-szezon legjobbja volt a jobbhátvéd posztján, az argentin labdarúgó 35 mérkőzés alatt hét gólt és öt asszisztot regisztrált. Kiváló teljesítménye révén nyáron 20 millió euróért adták el a játékjogát az Atlético Madridnak. Emellett a 19 éves balhátvéd, Destiny Udogie nemrégiben 18 millióért igazolt a Tottenhamhez (erre a szezonra kölcsönben még maradt Udinében), míg a szintén csupán 20 esztendős Brandon Soppy kilencmillió ellenében került az Atalantához. Emellett ismét sikerült megszerezniük pár millió euróért olyan 20-24 éves játékosokat, akiknél minden esély megvan arra, hogy később drágábban értékesítsék a játékjogukat a következő egy-két évben. Közülük leginkább a portugál Beto, a szlovén Sandi Lovric és a kameruni Enzo Ebosse kezdett ígéretesen a csapatnál.


auto_alt(Forrás: Udinese Calcio)



Az Udinese egyértelműen elindult egy meghatározott koncepció mentén, hogy tehetséges fiatal játékosokat vásárol olcsón, akik átmenetileg segíteni tudják a csapatot, majd minél nagyobb profittal eladja őket. A Serie A óhatatlanul egyfajta „kiszolgáló” bajnoksága lett a Premier League-nek és a tehetősebb nyugati csapatoknak, melyhez korábban az Atalanta és a Sassuolo politikája már tökéletesen illeszkedett. Mostanság pedig úgy fest, hogy többek közt az Udinese is erre az útra lépett, melynek az idei szezonban a pénzügyi bevételek mellett akár a pályán elért eredményekben is lehet a bizonyítéka.


A csapat ugyan az első két fordulóban csak egyetlen pontot szerzett, azóta négyből négy mérkőzést nyert meg. Ráadásul Sottil mester tanítványai nem kis skalpokat gyűjtöttek be, amikor 1–0-ra felülmúlták a Fiorentinát, 4–0-ra(!) kiütötték a José Mourinho által vezetett AS Romát, valamint az elmúlt hétvégén egy félidőt emberelőnyben futballozva verték meg 3–1-re a Sassuolót.


Hat forduló után a Bianconeri az előkelő negyedik helyen áll, amely hosszútávon nyilván nem lesz tartható, de az elmúlt hetekben mutatott játék és az elért eredmények tökéletes visszacsatolása annak, hogy csaknem egy évtized esetleges szereplést követően valami újra elindult Udinében…


A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője, amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/azzurri.hu



Kiemelt fotó: besthqwallpapers.com


Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.