Mi történt azóta a 2006-os olasz vb-hősökkel?
Az olasz válogatott egymást követő második alkalommal nem jutott ki a világbajnokságra, és a 2006-os döntő óta nem is játszott mérkőzést a vb egyenes kieséses szakaszában. A 16 évvel ezelőtti győztes Azzurrit megannyi klasszis alkotta, akik közül sokaknak sikeres edzői pályát jósoltak. Bár többen is szerencsét próbáltak a kispadon, jelentősebb eredményeket csak kevesen tudtak felmutatni, egyeseket pedig másfelé sodort az élet.
Az olasz válogatott története során negyedszer, eddig utoljára, 2006-ban nyerte meg a világbajnokságot. A Squadra Azzurra számára azóta nem sok babér termett a termett a vb-n, a legutóbbi két alkalommal ki sem jutott.
Kupagyőztes edzők
Az akkori világbajnok csapatból edzőként európai klubnál a legnagyobb sikereket eddig Gennaro Gattuso és Andrea Pirlo érték el.
„Rino” Gattuso kisebb csapatok után vezethette egykori szeretett klubját, az AC Milant 2017 és 2019 között, majd a nápolyiaknál töltött két idényt követően idén nyár óta a Valencia CF edzője. Eközben Pirlo egyetlen szezont kapott a torinói gárda kispadján, jelenleg pedig a török első osztályú Fatih Karagümrük sikereiért dolgozik.
A másodosztályú kontingens
A 2006-os vb hősei közül többen is az olasz másodosztályban tevékenykednek. A németek elleni elődöntőben győztes gólt szerzett és a finálé tizenegyespárbajában az utolsó kísérletnél nem hibázott Fabio Grosso jelenleg a Serie B-s éllovas Frosinonét irányítja, azok után, hogy eddigi állomáshelyein kevés siker kísérte munkáját. Filippo Inzaghi ugyancsak volt az AC Milan edzője, majd ugyan feljutott az első osztályba, a Benevento mellett a Venezia és a Bologna padján sem ragadt meg. Jelenleg a második vonalban szereplő Regginát vezeti. Az idény közben Fabio Cannavaro (Benevento) és Daniele De Rossi (SPAL) is csatlakozott az olasz másodosztály vérkeringéséhez. A világbajnok együttes csapatkapitánya és az akkori aranylabdás Cannavaro több ízben is irányította a kínai Guangzhou Evergrandét, mellyel 2018-ban Szuperkupát, 2019-ben bajnokságot nyert, míg a Tianjin Quanjiannal a másodosztályban volt aranyérmes, miközben a vb-győztes csapat szövetségi kapitánya, Marcelo Lippi mentorálta őt. A most 74 éves akkori szövetségi kapitány 2019-ig a kínai válogatottat irányította utoljára. A döntő tizenegyesrúgásai során szintén eredményes De Rossi számára a ferrarai feladat az első edzői megbízatása, a szakma izgatottan várja, hogy az egykori vezéregyéniség milyen karriert futhat be az oldalvonal mellett.
Fabio Grosso (3) jelenleg a Frosinone edzője (Forrás: gentlemanultra.com)Az elnyűhetetlen kapuslegenda
Az örökifjú Gianluigi Buffon januárban már a 45. születésnapját ünnepelve nevelőcsapata, az ugyancsak a másodosztályban szereplő Parma kapuját őrzi. Gigi ugyan egyre többet bajlódik sérülésekkel, de egyelőre nem akarja befejezni, változatlanul élvezi a játékot.
Az akkori keret másik két kapusa közül Marco Amelia alacsonyabb osztályú csapatoknál látott el edzői feladatokat, Angelo Peruzzi pedig segédedzői munkák mellett legutóbb a Lazio csapatkoordinátoraként dolgozott.
Igazgatók lehetnek
A vezetőváltás előtt álló Juventusnál az olasz sajtóban már belengették Alessandro Del Piero klubhoz való visszatérését, aki a várakozások szerint Pavel Nedved alelnöki posztját veheti át. Ugyan egyelőre még semmi biztos, a torinóiak legendája bevallása szerint nyitott lenne a feladatra.
Az AS Roma szurkolói abban reménykednek, hogy előbb-utóbb hasonló cipőben járhat majd Francesco Totti is, aki azok után, hogy évekig be sem tette a labdát a Stadio Olimpicóba, a klub új vezetőségével lényegesen jobb viszonyt ápol, így lehetséges, hogy egy napon munkát is vállal nevelőegyesületénél. Az elmúlt években mindkét kiváló klasszis némileg háttérben volt, szakértőként tűnt fel. Az elődöntő mindent eldöntő gólját szerző Alex az Egyesült Államokban él, a Juventus ottani akadémiáját népszerűsíti.
Velük ellentétben a 2005–2006-os idényben európai aranycipős Luca Toni már ki is próbálta magát klubvezetőként, 2016-os visszavonulása után utolsó csapata, a Hellas Verona sportigazgatója volt. Azóta sikeres edzői vizsgát tett, de trénerként még nem láthattuk.
Mérsékelt edzői sikerek
Az egykori világbajnok válogatott nagyszerű védői közül Alessandro Nesta és Massimo Oddo is több olasz másodosztályú csapatnál próbálkozott. Oddo a Pescarával való 2016-os feljutást leszámítva képtelen volt nagyobb eredményt elérni, pedig az Udinese kispadját is megkapta a Serie A-ban – általában az ígéretes kezdés után mindenhol hamar kudarcot vallott, megköszönték a munkáját. Nesta Grosso előtt irányította a Frosinonét, de volt a Perugia és a Miami FC trénere is. Jelenleg mindketten egy újabb feladatra várnak.
Csakúgy mint a csapat argentin származású csupaszív szélsője, Mauro Camoranesi, aki az elmúlt években több szlovén első osztályú klubnál tűnt fel: a Tabor Sezana és a Maribor trénereként próbálhatta ki magát. A hírek szerint Dél-Amerikában kaphatja a következő lehetőséget, de még nem kötelezte el magát új csapatához.
Az amerikaiak ellen gyönyörű csukafejessel eredményes Alberto Gilardino sorozatos sérülései után akasztotta szögre a stoplist és állt edzőnek – még mindig csak 40 éves. A harmadosztályban a Pro Vercelli és a Siena kispadján is mérsékelt eredményeket ért el, jelenleg korábbi klubja, a Genoa utánpótlását gardírozza. A héten ráadásul átmeneti megoldásként kinevezték őt a Genoa első csapatának kispadjára.
A vb-győztes csapat fáradhatatlan szélsőhátvédje, Gianluca Zambrotta Svájcban és Indiában látott el vezetőedzői feladatokat. Az ukránok elleni negyeddöntőben eredményes bekk legutóbb a 2017–2018-as idényben Fabio Capello asszisztense volt a kínai Jiangsu Suningnál. A Delhi Dynamosnál éppen a világbajnok csapattárs, Simone Barone segédkezett neki, aki később a Juventus és a Sassuolo ifjúsági csapatát pallérozta.
A világbajnok olasz válogatott (Forrás: historyofsoccer.info)Akik eddig más utakon jártak
A Juventusnál később remekül teljesítő Andrea Barzagli 2019-ben fejezte be aktív pályafutását, majd azonnal csatlakozott Maurizio Sarri edzői stábjához a torinóiaknál. Az egykori kitűnő hátvéd megszerezte az edzői papírokat, jelenleg pedig az Olasz Labdarúgó-szövetség alkalmazásában a válogatottaknál dolgozó edzők munkáját segíti.
A franciák elleni 2006-os döntőben előbb gólt fejelő, majd Zinédine Zidane kiállítását „elősegítő” Marco Materazzi még nem próbálta ki magát főállású edzőként. Utolsó állomáshelyén, az indiai Chennaiyin FC-nél 2014 és 2016 között játékos-menedzserként vállalt szerepet, még a bajnokságot is megnyerte, azóta viszont kevesebbet lehet hallani róla.
Marco Materazzi Indiában volt játékos-menedzser (Forrás: amazonaws.com)A válogatottbeli első gólját a Ghána elleni első vb-meccsen szerző Vincenzo Iaquinta 2013-ban a Juventustól vonult vissza. Később a rendőrségi hírekben találkozhattunk a nevével, ugyanis a calabriai származású játékos édesapja a helyi ’Ndrangheta maffiaszervezet tagjaként megbukott, és őt is elítélték tiltott fegyverviselés miatt. 2018-ban Vincenzo kettő, apja pedig 19 év börtönbüntetést kapott.
Az Egyesült Államok elleni második csoportmérkőzésen öngólt vétett Cristian Zaccardo egy máltai kaland után 2019-ben a San Marinó-i Tre Fiori színeiben jelentette be visszavonulását. Hozzá hasonlóan az AS Roma egykori kedvelt középpályása, Simone Perrotta is eltávolodott a sporttól, 2013-as visszavonulása óta legfeljebb egy-egy nyilatkozat erejéig tűnik fel a nyilvánosság előtt.
A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője, amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
https://www.facebook.com/azzurri.hu
Kiemelt kép: eurosport.com