„Mindig felteszem a kérdést: ha én lennék itt játékos, élvezném ezt a gyakorlatot?” – interjú Bartosz Grzelakkal, a Fehérvár FC vezetőedzőjével

– A csapathoz kötődő talán legfontosabb hír a közelmúltból, hogy január elején a Fehérvárból az FTC-hez igazolt az első számú csatár, a góllövőlista első helyezettje, Kenan Kodro. Volt már alakzatváltás kényszerből szezon közben, most is lesz e miatt?

– Nem hiszem. Kenan a pályán és azon kívül is a közösségünk fontos tagja volt, nagy veszteség, hogy már nincs velünk. Azt szoktam mondani, attól, hogy egy játékosunk eligazol vagy megsérül, még nem kerülünk emberhátrányba.

Ősszel a legnagyobb erősségünk az volt, hogy közösséget kovácsoltunk a csapatból, szóval lesz, aki belépjen a helyére. Hosszú a kispadunk, sokszor szembesültem azzal a kellemes gonddal, hogy nehéz volt kijelölnöm a kezdő tizenegyet. Bízunk benne, hogy megoldjuk a pótlását a mostani keretünkből.

– Marad akkor a kétcsatáros felállás?

– Nagyon bevált nálunk a kétcsatáros támadóalakzat. Az edzői karrierem jelentős részében 4–3–3-as felállással játszottak a csapataim, időnként pedig 3–5–2-ben, mind a kettő közel áll hozzám. A többi alakzatnak is van előnye és hátránya egyaránt. Ha két csatárral játszol, mindig lesz embered a kapu felé vezető folyosón, a pálya tengelyében. Ráadásul az ékpár egyik tagja mindig ott lesz a tizenhatoson belül. Ez például nagyon hiányzott nálunk az őszi szezon elején, hiszen Kenan hamis kilencesként sűrűn visszalépett labdáért. Most a két csatárral és a három belső középpályással sokkal stabilabb a játékunk.

– Vége a horvátországi edzőtábor első szakaszának. Hogyan érezte magát? Megkapta, amit várt?

– A januári edzőtáboroknál nem új taktika elsajátítása van fókuszban, hanem az, hogy a begyakorolt taktikát, az ismert elemeket felfrissítsük. Ebben a két hétben a védekezésre összpontosítottunk, illetve a csapatépítésre. Utóbbihoz megfelelő programokat szerveztünk, hogy a játékosok újra összerázódjanak, jól érezzék magukat. Az edzőtábor második fázisában még foglalkozunk a védekezéssel, de már jönnek a támadásvariációk is.

– Említette a csapatépítést. Önről az hírlik, hogy kifejezetten sokat foglalkozik a csapatai mentális erejének javításával. Hogyan teszi ezt? Folyamatos egyéni elbeszélgetésekkel, sportpszichológus bevonásával vagy más módszerrel?

– Egy edző dönthet bármelyik alakzat vagy edzésgyakorlat mellett, de ha nem megfelelő a csapatszellem, akkor ez mit sem számít. A csapatszellem nálam elsődleges fontosságú, ha nem ideális a hangulat a csapatban, akkor nem lehet meccset nyerni. Dolgoztam sportpszichológussal, és ő megerősített abban, hogy úgy nem érdemes bevonni őt, hogy időnként toppan be a csapathoz. Minden nap, folyamatosan jelen kell lennie, hogy segíteni tudjon, az edzéseken is. Nálunk jelenleg nincs sportpszichológus, de kialakítottunk egy olyan keretrendszert, módszert, amely segítségével együtt tudjuk tartani a csapatot.

– Hogyan? Áruljon el pár részletet, kérem!

– A kiválasztásnál például tisztában vagyunk azzal, hogy aki, mondjuk, elkésik edzésről, az valószínűleg szétszórt, és a pályán sem fogja tudni tartani a pozícióját. Minden gyakorlatunk a versenyről szól, folyamatosan versenyeztetjük a futballistákat, amellyel a meccshelyzetekre készítjük fel őket. Versenyeket szervezünk az edzésen, most az edzőtáborban pontokat kapott, aki edzésen a győztes csapatban volt, aki este nyert bowlingban vagy aki megnyerte az intervall futást. Számomra ez sportpszichológia, olyasvalami, amire minden nap edzel.

Forrás: fehervarfc.hu

– Utóbbit például ki nyerte?

– Pető Milán. Nekünk a versenyszellem magas szintre emelése a fontos és a mentális állóképesség fejlesztése. Ez a része az identitásnak, amely elengedhetetlen a sikeres csapat működéséhez. Mindegy, hogy katonai, tűzoltó csapatról vagy labdarúgókról van szó, az identitás az alapja mindennek. Amikor tavaly márciusban megérkeztem, a Fehérvárnak nem volt identitása.

– Ha azt mondja, hogy e nélkül nincs sikeres csapat, miért vállalta el a bajnokság vége előtt bő két hónappal egy identitás nélküli, vergődő csapat vezetését?

– Lehetőséget láttam a csapatban. Mielőtt aláírtam a szerződésemet, sokat olvastam a klubról, a történelméről és nagyjából tíz meccsét megnéztem. Mindegyiken másképp játszott a Fehérvár.

– Ez nem túl biztató.

– Egyáltalán nem. A mérkőzésterv meccsről meccsre változott és a kezdőben is folyamatosak voltak a cserék. Nem szeretnék rosszat mondani az előző edzőről, biztosan megtette, amit lehetett. De úgy tűnt, a csapatnak nincs identitása. Beszélgettem később a szurkolókkal is. Azt mondták, nekik szinte az eredmény is másodlagos, de azt szeretnék látni a játékosoktól, hogy küzdenek a pályán, mindent beleadnak a klubért, a címerért. Erről az öltözőben is sokat beszélgettünk és a sok utolsó percekben szerzett gólunk pontosan mutatja, mennyire szeretnénk megfelelni az elvárásnak.

– Maradjunk egy kicsit még az előző szezon végénél: a Vasas elleni utolsó fordulóban csak a szerencse segítette a Fehérvárt a bennmaradáshoz. Az identitáshiányt leszámítva milyen Fehérvárt látott abban az időszakban?

– A mentalitás az utolsó fordulóhoz közeledve javult, ahogy a hangulat is. A legnagyobb probléma az önbizalommal akadt. A játékosokat ugyan összekovácsolta a kiesés elleni küzdelem, de a magabiztosság hiánya a végéig megmaradt. Így hiába küzdöttek, az eredmények nem jöttek. Ennek ékes példája volt a Vasas elleni null–null.

– Tavaly a Vidi egyik játékosa mesélt róla, hogy a több külföldi játékos finoman szólva sem akart megszakadni a sikerért a csapatnál, és ez törésvonalakat okozott az öltözőben. Ön is érzékelt ilyesmit?

– Igen, voltak repedések az öltözőben. Ahogy haladtunk előre az időben, ez teljességgel megváltozott. Ha valaki eljön velünk az edzőtáborba, nem lát kettes-hármas csoportokban étkező játékosokat.

Az egész csapat együtt ül. Ahogy az edzőteremben sem elkülönülve dolgoznak a játékosok, hanem egy kupacban. A stábbal odafigyelünk rá, hogy mindig keverjük a futballistákat a szobabeosztásnál, a közösségi helyiségekben. Az öltözőbe nem vihetik be a mobilt. Így nem az ezer kilométerre lévő barátjukkal csetelnek, hanem egymással társalognak. El tudnak kezdeni beszélgetni egymással, megismerik a másikat és megtanulnak megbízni benne. Ez aztán a pályán kamatozik.

Nekünk az a feladatunk, hogy olyan környezetet teremtsünk, amelyben a játékosok sűrűn interakcióba tudnak lépni egymással.

Forrás: fehervarfc.hu

– A Fehérvár tulajdonosa, Garancsi István a jelenlegi szezon kezdetén adott interjút a klub honlapjának, és kijelentette, a cél a kiesés elkerülése. Ez mellbevágóan hatott, hiszen távoztak ugyan alapemberek, de továbbra is az NB I második legértékesebb keretét találjuk Székesfehérváron. Ön akkor egyetértett a tulajdonossal, tényleg ez volt a reális cél?

– Történt egy hatalmas változás: a csapat mellett sok-sok éve támogatóként jelen lévő nagyvállalat, a MOL kiszállt. Ilyen helyzetben teljesen át kell alakítani a költségvetést, ezzel párhuzamosan az elvárásokat is.

Megváltunk nemzetközi szinten is tapasztalt játékosoktól vagy nem hosszabbítottunk velük szerződést, ilyen volt Stopira, Jevhen Makarenko, Marcel Heister és távozott Loic Nego is. Sok új fiatalt kellett a csapatba építenünk. A sok távozó ellenére csak két új játékos vált stabil kezdővé, a többiek már előzőleg is nálunk játszottak, kezdőként vagy akár csereként.

Ebben a helyzetben nem tartottam földtől elrugaszkodottnak a tulajdonos kijelentését. Amikor megérkeztem Fehérvárra, nem tudtam róla, hogy a MOL távozni fog, és feltételezem, sokan mások sem.

– Akkor önnek is át kellett szabnia a terveit ennek tükrében.

– Igen. Amikor ide igazoltam, az volt a terv, hogy első lépésként meg kell menteni a csapatot a kieséstől, a második szezonban pedig meg kell célozni az élmezőnyt. Ehhez képest teljesen átalakult minden. Persze az ember megtehette volna nyáron, hogy nemet mond a folytatásra.

– Átfutott az agyán?

– Megfordult a fejemben, de az a helyzet, hogy a klub nagyon megbecsül, megszerettem a várost, jó itt élni. Szeretem a stábomat, jó a kapcsolatom a játékosaimmal. Szóval inkább kihívásként tekintettem a helyzetre, mintsem riasztó körülményként.

– Ilyen helyzetben sokat jelent a család. Itt vannak önnel a szerettei?

– Sajnos nem, a feleségem Stockholmban maradt a gyerekekkel. A srácok elkezdték a sulit.

– Az első hét meccsen öt vereséggel rajtolt a csapat a 2023-2024-es bajnoki szezonban, ön pedig az ESMTK elleni kupakudarc után leült beszélgetni a kerettel. Ezek után fordult a kocka. Az újságírók vagy az olvasók valószínűleg nehezen tudnak maguk elé képzelni egy ilyen válságértekezletet. Hogyan fest egy ilyen beszélgetés?

– Elég pontosan el tudom mesélni önnek, hogyan zajlott. Előtte érdemes tisztázni, hogy

a játékosok teljesítményét tekintve az első hét mérkőzésen nem panaszkodhattunk, az eredmény viszont gyengébb volt. Nehéz meccsekkel kellett kezdenünk a szezont, négyből három meccsen idegenben játszottunk. A Ferencváros ellen 0–2-ről fordítottunk, mégis vereséget szenvedtünk. Akkor azt mondtam az öltözőben: »Srácok, most még nem tudhatjuk, de erre a meccsre a szezon végén talán majd úgy tekinthetünk vissza, mint két dobogós csapat meccsére a bajnokságban.«

A teljesítményünk biztató volt, ezért ösztönözni akartam a játékosokat. Később jött az ESMTK-meccs, ahol szerettünk volna bizonyítási lehetőséget adni azoknak a futballistáknak, akik a szezon kezdetén főleg a cserepadon kaptak helyet. Talán alábecsültem az ellenfelet, talán a mieink fogtak ki gyengébb napot, de kikaptunk és kiestünk a kupából. Ez volt a mélypont, közepesről gyengére romlott a teljesítményünk.

Forrás: fehervarfc.hu

– Majd jött az öltözői beszélgetés.

– Igen.

Leültünk az öltözőnkben és elkezdtünk beszélgetni az identitásról. Különböző képeket vetítettem ki a falra a Manchester City-ről, a Liverpoolról, az Atlético Madridról. Aztán megkérdeztem a játékosokat: »Mi jut az eszetekbe erről a csapatról?« A City-nél azt mondták, technikai, taktikai képzettség. A Liverpoolnál azt, hogy presszing. Az Atléticónál azt, hogy masszív védelem. Aztán kivetítettem egy képet rólunk, a Fehérvárról. »Mit jut eszetekbe róluk?« – kérdeztem, de az öltöző elcsendesedett.

Feltettem nekik egy másik kérdést is: »Mit szeretnétek, mit mondjanak az emberek, a csapat játékát nézve?«. Azt felelték: »szorgalmas, taktikailag érett csapat, amelyik ellen nem akarok játszani!« Én pedig annyit válaszoltam: srácok, ez rajtatok múlik, gyerünk, dolgozzunk úgy, hogy ilyen képet fessünk magunkról! Ez a beszélgetés jelentette a fordulópontot, az öltözőből senki sem akart tovább egy vesztes csapat tagja lenni. Az alakzatváltással párhuzamosan elindultunk felfelé, és olyan meccseket játszottunk, mint a Zalaegerszeg elleni, ahol emberhátrányban egyenlítettünk 2–3-ról a 99. percben. Mentálisan nagyon megerősödtünk.

– Említette is, az ESMTK elleni nagy beszélgetés után felállást váltott: négy helyett három belső védővel és egy ék helyett két csatárral kezdett játszani a Fehérvár. A védősorba érkezett Gergényi Bence és Bese Barnabás, Kodro mellé pedig Mamoudou Karamoko a csatársorba. Miért?

– Egyfelől szerettem volna felfrissíteni a csapatot, új lapot nyitni. A játékosok is kíváncsiak lettek, vajon mit tartogat majd számukra ez az új alakzat? Megpróbáltam új játékosokat is beépíteni a csapatba, például Szabó Leventét, Gergényit, Besét vagy Karamokót.

– Azért választotta a 3–5–2-es felállást, mert korábbi csapatánál, az AIK-nál ez már bevált?

– Ha egy csapatnak nem megy a játék, az edző orvosként viselkedik. Figyeli a tüneteket és megválasztja a gyógyírt. Nekünk láthatóan problémát jelentett, hogy mivel a csatárunk, Kenan Kodro hamis kilencesént rendszeresen visszalép labdákért, keveset vagyunk jelen a tizenhatoson belül, és ezáltal kevés veszélyt jelentünk a kapura.

Ugyancsak problémás volt a visszarendeződésünk a labda nélküli fázisban. Nem tudtuk ellenőrzés alatt tartani a pálya középső részét. A háromvédős rendszerrel és a három középső középpályással stabilizáltuk a játékunkat a centrumban, valamint a védekező fázisban.

Azzal, hogy Kenan mellé bejött még egy támadó, sokkal sűrűbben értünk oda a kapu elé. A magas presszinggel is sokkal hatékonyabbak lettünk a támadósorban.

– Az első hat bajnokin 12 gólt kapott a csapat, a változtatás után az utolsó hat bajnokin pedig ötöt. Látványos a különbség.

– Ha az ember látja a jeleket és játszott már korábban ebben az alakzatban a csapatával, akkor a tapasztalat sokat segít, és nagy biztonsággal kijelenthető, hogy pozitív irányba változik a csapat játéka.

– Az új felállás kapcsán érdekes kérdés, hogy mi az ön játékfelfogása, filozófiája? Direkt játék, labdaszerzés utáni vertikális passzokkal, gyors akciókkal, a szélsők aktív bevonásával, mint amit most látunk a Fehérvártól? Melyik felfogás áll a legközelebb önhöz?

– Érdemes megkülönböztetni a játékmodellt és a játékfilozófiát. Én életem végéig azt a futballfilozófiát fogom vallani, hogy olyan játékot kell kérni a futballistáktól, amelyben ők jól érzik magukat. Legyenek büszkék arra a futballra, amit játszanak. Ha ez megvan, az edző megnyerte magának a játékosokat. Az AIK-nál például tele voltunk olyan labdarúgóval, aki élvezetét lelte abban, hogy rendkívül magas szintű a csapatvédekezés. Emiatt a svéd csapatok utáltak ellenünk játszani. Fehérváron más hagyományból táplálkozik a klub, ráadásul itt olyan játékosokkal vagyok körülvéve, akik gyorsak és szeretnek támadni.

Forrás: fehervarfc.hu

– Magyarul itt nem lehet ugyanazzal a filozófiával sikert elérni, mint Stockholmban.

– Nem lehet. A másik fontos elv: számomra elsődleges, hogy

a játékos élvezze a pályán töltött perceket és a különböző edzésgyakorlatokat. Amikor edzés előtt felrajzolom az öltözőben a táblára az aznapi gyakorlatokat, minden alkalommal felteszem magamnak a kérdést: ha én lennék itt játékos, élvezném ezeket a gyakorlatokat? E nélkül nincs jó csapat.

Visszatérve a filozófiánkra: az én csapataim biztosan nem fognak hosszú felívelésekkel próbálkozni, és a második labdákból építkezni. A vertikális passzokat szeretem, a gyors játékot, amelyben mindig a játékos elé érkezik az átadás, és a cél az, hogy támadjuk a kaput. Labdavesztésnél a labda azonnali visszaszerzése a feladat, erőszakos presszinggel. A magas letámadás persze nem mindenek feletti, fontos, hogy tömör maradjon a csapat, a zónavédekezés ne váltson át emberfogásba, és eközben a pálya középső része a mi irányításunk alatt maradjon.

– Eddig a filozófiáról beszélt, hogyan fest a fehérvári játékmodell?

– Nálam ez úgy fest, hogy begyakoroljuk a labdás és a labda nélküli taktikai elemeket, és például

a jobbhátvédnek labdakihozatalnál három választási lehetősége is van. Ám ha a pályán két-három játékos egy jól működő játékkapcsolat révén egy nehéz helyzetből egy negyedik, kreatív megoldással jön ki, akkor nem leszúrom őket taktikai fegyelmezetlenség miatt, hanem dicséretet kapnak. Ugyanis, ha ezek a játékkapcsolatok erősek, akkor ezek a megoldások minden meccsen működni fognak.

Jó példa Tobias Christensen és Bese Barnabás, illetve Csongvai Áron kapcsolata a jobb oldalon. Arról beszélek, hogy hagyni kell a játékmodell organikus fejlődését. Azt, hogy mit csinálunk – vagyis a játékmodell kereteit – az edző jelöli ki. Az, hogy a játékosok hogyan cselekszenek a kereten belül, az ő döntésük, hiszen ők a pályán mozogva teljesen más szemszögből kell, hogy döntéseket hozzanak, mint nekem a vonal mellől.

– Volt minta az ön fehérvári játékmodelljéhez?

– Őszinte leszek: a szezon elején nem sok időm volt, hogy más külföldi csapatok meccseit nézzem, pedig nagyon szeretem a Premier League-et és a Serie A-t. Jelenleg csak a saját csapatomra összpontosítok, nem máshonnan szeretnék inspirációt meríteni.

– Értem. Hadd kérdezzek a játékosok attitűdjéről. Lát bármilyen különbséget a magyar és svéd fiatalok között? Technika, intenzitás az edzésen, morál, motivációs szint?

– Nehéz összevetni. Inkább arról tudok többet beszélni, amit a svéd újságírók is szoktak tőlem kérdezni: milyen érzés Svédországban edzőként dolgozni és milyen Magyarországon? Biztosan tudja,

a svéd oktatásban óriási szerepe van a demokratikus nevelésnek, vagyis mindenkinek egyformán fontos a véleménye. A futballban ezt annyiban érdemes árnyalni, hogy itt gyorsan változnak a dolgok, ezért gyors döntésekre van szükség, és ilyenkor ideális egy olyan vezető, aki határozottan megmutatja, merre kell továbbmenni.

Én értékelem, hogy itt Fehérváron ezt a vezetői szerepet is engedi érvényesülni számomra a klub, viszont ebbe a szerepbe be tudom hozni azt a demokratikus szemléletet, amit Svédországban megtanultam.

– Örülök, hogy a nevelés felé kanyarodtunk. Ha jól értem, amiről ön beszél, az a svéd oktatásban alkalmazott irányított felfedező nevelés és a hierarchikus, frontális alapokon nyugvó pedagógia közötti éles különbség. Teljesen más, ha egy játékost rávezetnek a megoldásra, mint ha a megoldást készen kapja, és parancsszóra kérik tőle.

– Nagyon érdekes ez a téma. A két nevelési irányzat vegyítését úgy kell elképzelni, mint egy ingát. Egyszer az egyik irányba leng ki, másszor a másikba. A lényeg, hogy a végén megtaláljuk az egyensúlyt. A futballistáknak nagyjából öt százaléka tudja ösztönösen, illetve tapasztalatból, hogy mi a tökéletes megoldás. A maradék 95 százaléknak el kell magyarázni. És ha őszinték vagyunk, mennyivel egyszerűbb, gyorsabb simán megadni a megoldást, mint magyarázni, rávezetni. De nem mindig célravezető. Én arra törekszem, hogy a játékosaim gondolkozzanak, és maguk jöjjenek rá új megoldásokra.

Forrás: fehervarfc.hu

– Mondana gyakorlati példát?

– Igen. Felállítottunk edzésen hat minikaput egymástól nem túl távol. A játékosok megkapták a labdát, és játszottak két csapatban. Csak a szabályokat mondtuk el nekik, taktikai koncepciót nem kínáltunk, azt maguknak kellett kitalálni. Néhány játékos elkezdett kombinálni, hogy mit is kellene csinálni, de nem ment elsőre a dolog. Megállítottuk a játékot, és elmondtuk a két csoportnak, hogy dolgozzanak ki egy stratégiát. Átbeszélték és kidolgozták. Ez volt a gyakorlat lényege, hiszen gondolkodásra, a megoldás megtalálására ösztönöztük őket, és csak saját magukra számíthattak. Ám az is igaz, hogy ez természetesen csak támadásban működhet, a védekezést sémák alapján kell begyakorolni.

– Más téma: a Landskrona vezető scoutjaként dolgozó Millinkhoffer György azt mondja, svéd gyakorlat, hogy sok labdarúgó edző dolgozik másodállásban. Az alsóbb osztályban szereplő IK Frejnél ön is vállalt civil munkát?

– Igen. A harmadosztályban szereplő Frej vezetőedzőjeként nem volt magas fizetésem, szóval muszáj volt találnom egy másik állást is, hogy megéljünk a családommal. Egy digitális marketinggel foglalkozó cégnél voltam online sales-es reggel nyolctól délután ötig, és ezután mentem edzést tartani. A feleségem óriási áldozatot vállalt, hogy belement a dologba, hiszen nem sokkal korábban született az első gyermekünk. Nagyon keveset láttam őt ebben az időszakban. Fiatal edzőként sajnos meg kell hozni ezeket az áldozatokat, ha az embernek vannak álmai.

– A végén visszakanyarodok még Garancsi István mondatához. A hamvaiból feltámadt, harmadik helyen álló Fehérvárnak továbbra is az a célja, hogy elkerülje a kiesést?

– Az NB I elmúlt öt szezonját nézve azt látjuk, hogy amelyik csapatnak van 40 pontja, az bennmarad. Arról szónokolok a játékosoknak, hogy a jelenben éljenek, és minél hamarabb érjük el ezt a 40 pontot, tíz hiányzik most hozzá. Ha ez sikerül, leülhetünk és átbeszélhetjük a következő célkitűzésünket. Ha ezt most, a szezon közepén tennénk meg, elveszítenénk a koncentrációnkat, az pedig nagy hiba volna.

Kiemelt kép: fehervarfc.hu