Nem először búcsúztak ennyire korán a Copa Américától a brazilok

Nem először búcsúztak ennyire korán a Copa Américától a brazilok

2024. júl. 9.

Az átalakulóban lévő brazil válogatott számára a Copa América negyeddöntője jelentette a végállomást, miután Dorival Júnior csapata gól nélküli döntetlen után tizenegyesrúgásoktól kikapott Uruguaytól. A Neymar távollétében tulajdonképpen igazi vezéregyéniség nélkül futballozó selecao ugyan a rendes játékidőben egyetlen meccset sem vesztett el a tornán, négy mérkőzéséből csak egyet nyert meg. A múltban többször előfordult, hogy egy-egy sikertelen kontinensviadal után világbajnokságot nyertek.


A több mint százéves múltra visszatekintő Copa América történetében 1993 óta rendezik a mostanihoz hasonló formában a küzdelmeket, vagyis a legjobb a nyolc csapat között egyenes kieséses rendszerben döntenek a végső helyezések sorsáról.


A legutolsó 13 torna közül a brazilok hétszer bejutottak a legjobb négy közé, ezalatt idén már hatodik alkalommal estek ki a negyeddöntőben.


Az említett időszakban a negyeddöntő vízválasztó volt a brazil válogatott számára, hiszen ha bejutottak a négy közé, akkor az elődöntőt mindannyiszor sikerrel vették: öt esetben megnyerték a tornát, kétszer pedig ezüstérmesek lettek.


Brazília 1997-ben, 1999-ben, 2004-ben, 2007-ben és 2019-ben egyaránt a kontinensbajnoka lett, míg 1995-ben és 2021-ben elvesztette a finálét. Azonban többször is előfordult, hogy nem jutott el idáig.


A korábbi sikertelen Copa-szereplések

Az 1993-as ecuadori Copa Américán a brazilok az ideihez kísértetiesen hasonlóan szerepeltek, a korai kiesés után azonban a következő évben megnyerték a világbajnokságot. Brazília egyetlen győzelmet aratott a torna csoportkörében, majd a későbbi győztes Argentína ellen tizenegyesekkel vesztette el a negyeddöntőt. Carlos Alberto Parreira csapata a csoportkörben négy pontot szerzett, az együttes hat góljának a felét pedig Palhinha jegyezte. A selecao ugyan mérsékelten muzsikált a kontinensviadalon, egy évvel később megnyerte a világbajnokságot az Egyesült Államokban.


2001-ben egy meglehetősen felforgatott brazil csapat látogatott el a kolumbiai viadalra, és bár a csoportkört két győzelemmel és egy vereséggel még abszolválta, a negyeddöntőben 2–0-s vereséget szenvedett Hondurastól. A brazilok 23 évvel ezelőtti fiaskója a kontinensviadal újkori történetének egyik legnagyobb meglepetése volt, odahaza valóságos népharag zúdult Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitányra és csapatára, melyet igazán csak egy évvel később, a világbajnokság megnyerésével tudtak elcsendesíteni.





Tíz évvel később – két megnyert Copa Américával a tarsolyában – a brazil válogatott rendes játékidős vereség nélkül búcsúzott a negyeddöntőben az argentínai viadalon. Mano Menezes együttese a csoportját ugyan még megnyerte egy győzelem mellett két döntetlennel, a nyolc között azonban úgy szenvedett vereséget tizenegyesrúgásokkal Paraguaytól úgy, hogy a szétlövések során mind a négy tizenegyest elhibázták.


2015-ben a Dunga által irányított brazil sztárcsapat két győzelemmel és egy vereséggel húzta be a csoportját, majd ismét Paraguay ellen, ismét tizenegyesrúgásokkal vesztette el a negyeddöntőt. Ebben a csapatban már jelen volt Neymar, Thiago Silva, David Luiz, Fernandinho, Roberto Firmino, Fabinho vagy éppen a fiatal Marquinhos.


A 2016-os centenáriumi viadalon már a csoportkörből való továbbjutás sem jött össze, miután a B csoportban szerzett négy pont nem volt elegendő a nyolc közé jutáshoz. Dungáék gól nélküli döntetlent játszottak Ecuadorral, majd 7–1-re kiütötték Haitit, ám a Peru elleni 1–0-s vereség a csapat kiesését jelentette. Óriási meglepetésre a brazilok nem jutottak be a legjobb nyolc közé sem a 16 csapatos viadalon, amelyet máig a selecao leggyengébb kontinentális szereplésének tekintünk.


Bizonyára az lehet a legszomorúbb a brazil szurkolók számára, hogy a korábbi negyeddöntős búcsúkkal szemben az idei vereség kevésbé sorolható a bombameglepetések közé.


Dorival Júnior csapata már a csoportkörben sem brillírozott, a mutatott játék jócskán hagyott kívánnivalót maga után, majd a negyeddöntőben ugyan csak tizenegyesrúgások döntöttek, Uruguay kezdeményezőbb volt a mérkőzésen. Jelen állás szerint azt is nagyon nehéz lenne elképzelni, hogy Brazília a Copa-fiaskó után a két év múlva esedékes világbajnokságon feltámadjon poraiból, és az 1993-as és a 2001-es blamához hasonlóan újra vb-címmel üzenjen a világnak.

A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/

Kiemelt fotó: AP

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.