Nyolc év után elköszönt az örök várostól a Lazio gólrekordere

Nyolc év után elköszönt az örök várostól a Lazio gólrekordere

2024. júl. 26.

Három gólkirályi címmel és egy európai Aranycipővel a tarsolyában távozott Ciro Immobile a Laziótól. Az olasz válogatott csatár 2016 óta 207 gólt szerzett a római csapat színeiben, mellyel a legendás Silvio Piolát megelőzve az egyesület történetének valaha volt legeredményesebb játékosa lett. A 34 éves támadó az égszínkék-fehér sasok után a folytatásban a török Besiktasnál, azaz a fekete sasoknál csapdoshat tovább a szárnyaival.

Ciro Immobile a sikertelen légióskalandot követően a Laziónál alaposan megtalálta a góllövőcipőjét, és az elmúlt nyolc szezonban kitörölhetetlen emlékeket okozva lopta be magát végérvényesen a római klub fanatikusainak szívébe. A korábban kiegyensúlyozatlan teljesítményt nyújtó támadóból világszinten is kimagasló befejezőcsatár vált, a 2019-2020-as szezonban szerzett 39 góljával az európai Aranycipőt is elhódította.



Első- és másodosztályú gólkirályi címek fiatalon


A gólerős támadó a Nápolytól délre, a Vezúv lábánál és egyben a Nápolyi-öböl partján fekvő Torre Annunziatában látta meg a napvilágot 1990-ben. Immobile a kisebb helyi csapatok után bekerült a környék meghatározó egyesületei, a Salernitana és a Sorrento utánpótlásába, majd a nápolyi származású Ciro Ferrara ajánlására 18 éves korában a Juventus szerződtette őt. A torinóiaknál jobbára a Primavera-csapatnál vették számításba, ahol hatékonyan teljesített. A neves viareggiói ifjúsági torna 2009-es felvonásában öt góllal zárt a végső győztes Juve színeiben, melyből kettőt a Sampdoria elleni, 4–1-re megnyert fináléban szerzett. Egy évvel később a címvédés alkalmával tíz góljával a torna gólkirálya és legjobb játékosa lett 2010-ben. Menet közben az első csapatban is bemutatkozhatott, de mindössze három meccs jutott neki a Serie A-ban, így a 2010-2011-es szezonra kölcsönadták őt. A másodosztályban a Siena és a Grosseto színeiben sem alkotott maradandót, a következő idényre a szintén Serie B-s Pescarához került. Immobile Zdenek Zeman csapatának első számú gólfelelőse lett, a saját nevelésű Marco Verratti és a Napolitól kölcsönzött Lorenzo Insigne támogatta őt. A fiatalos trió vezényletével a „delfinek” bajnokként jutottak fel az élvonalba, Immobile pedig 37 meccsen szerzett 28 találatával a másodosztály legjobb góllövőjének bizonyult.


Ezt követően az első osztályban is megkapta a lehetőséget, de a Genoa soraiban mindössze öt gólt szerzett, majd 2013-ban végleg elhagyta a Juventust és a városi rivális Torinóhoz szerződött. Gian Piero Ventura kezei alatt akkoriban ígéretes társaság formálódott a nagy múltú együttesnél, Immobile a „bikák” színeiben Alessio Cercivel alkotott eredményes csatárduót. 22 góljának köszönhetően a Serie A 2013-2014-es idényének legeredményesebb játékosa lett, miközben a Toro a hetedik helyen megelőzte a gyengélkedő AC Milant, a Laziót vagy éppen a Sampdoriát. A még mindig csak 24 éves támadó bemutatkozhatott az olasz válogatottban és egyre nagyobb nemzetközi érdeklődés mutatkozott iránta, majd végül úgy döntött, hogy kipróbálja magát külföldön.


 

 

Sikertelen útkeresés légiósként


Hosszas huzavona végén 18,5 millió euró ellenében igazolt át a Borussia Dortmundhoz, ahol végül egyetlen szezont töltött, majd kölcsönben távozott. Immobile nehezen találta a góllövőcipőjét, a 2014-2015-ös évadban mindössze háromszor tudott eredményes lenni a Bundesligában, összességében pedig 34 pályára lépés alatt tíz találattal fejezte be az idényt. A korábbi formáját csak ideig-óráig hozta a BVB-nél, így a következő szezonra kölcsönjátékot biztosítottak számára. Immobile 2015 őszén a Sevilla alkalmazásában sem teljesített jobban, 15 meccsen mindössze négy találatnál tartott (ebből a LaLigában csupán kétszer volt eredményes), amikor visszahívták a kölcsönből, és az évad második felére inkább a Torinóhoz küldték, hogy az ismerős környezetben hátha újra magára talál. Ventura csapatában hiába bontogatta ígéretesen a szárnyait a fiatal Andrea Belotti, összességében az együttes szerényebb játékerőt képviselt, mint másfél évvel azelőtt, azaz Immobile távozását megelőzően. A nagy visszatérő tavasszal 15 pályára lépés alatt négy gólt szerzett, a Torino a masszív középmezőnyben ért célba a 12. helyen.



Lazio-klublegenda, gólrekord


2016 nyarán a Dortmund már mindenképpen szabadulni szeretett volna tőle, hogy minimalizálják a pénzügyi veszteséget, az éppen középcsatárt kereső Lazio pedig 8,75 millió eurós átigazolási díj fejében megszerezte a játékjogát. A Simone Inzaghi által irányított rómaiak abban bíztak, hogy a balul sikerült külföldi kaland után hazatérő támadó bizonyítani szeretne és olcsón hozzájuthatnak egy megbízható csatárhoz.


Alighanem Immobile minden előzetes várakozást felülmúlt azzal, hogy végül a nagymúltú egyesület gólrekordere lett.



Az újjászülető csatár már az első római szezonjában 23 bajnoki találatra volt képes, minden sorozatot figyelembe véve meg sem állt 26 gólig, mellyel újra a legszebb napjait idézte, csapatával pedig olasz Szuperkupa-győztes lett. Nem egyszezonos feltámadást produkált, a következő évadban is az egyre jobban összekovácsolódó Biancocelesti első számú gólfelelőse lett, míg a bajnokságban másodszor is ötödikek lettek. Immobile 2017-2018-as idényben 33 meccsen szerzett 29 góljával a Serie A társgólkirálya lett, Mauro Icardival karöltve. Az ezt követő idény némileg mérsékeltebben sikerült csapatának és a csatárnak is, a Lazio csak a nyolcadik helyen zárt, ezalatt Immobile 15 gólra volt képes a bajnokságban (összesen 19 találatig jutott), ám elhódították a szezon végén az Olasz Kupát.


Lehet, hogy sokan már leírták, de Immobile a koronavírus-járvány miatti leállás következtében jelentősen elhúzódó idényben is számtalanul termelte a gólokat. Nem számított, hogy a mérkőzéseket nézők előtt vagy zárt kapuk mögött rendezték, a válogatott csatár 36 góljával ismét gólkirály lett, ráadásul az európai Aranycipőt is elhódította. A Lazio a bajnokságban elért negyedik hellyel csaknem két évtized után ismét kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába.


Immobile előtt az olasz bajnokság történetében csak Gino Rossetti (Torino, 1928-1929) és Gonzalo Higuaín (SSC Napoli, 2015-2016) szerzett egy idényben ennyi gólt.


A kiugró teljesítményt ismét kisebb visszaesés követte, a BL-terhelés mellett a rómaiak hatodikok lettek a bajnokságban, Immobile a Serie A-ban 20, a BL-ben további öt alkalommal volt eredményes a 2020-2021-es évadban.


Inzaghi távozása után Maurizio Sarri vette át a csapat irányítását, akinél Immobile továbbra is kezdőcsatár lehetett. A 2021-2022-es idény közben a gólerős ék megdöntötte Silvio Piola 143 gólos klubrekordját, miközben a Serie A történetének mindössze a harmadik olyan játékosa lett, aki hat különböző szezonban lépte át a 20 gólos határt. Végül a Lazio az ötödik helyen végzett a bajnokságban, hősünk pedig 27 góljával a Lazióban harmadszor, pályafutása során negyedik alkalommal lett a Serie A gólkirálya.





Ezt követően a Lazio óriási meglepetésre a 2022-2023-as szezonban kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően a bajnokság második helyén végzett a bajnok Napoli mögött. Immobile ugyanakkor a 12 bajnoki góljával már egyre inkább kezdett háttérbe szorulni. A legutolsó idényében összesen 11 – ebből a bajnokságban hét – gólt szerzett, miközben a csapat gyengébb eredményei miatt egyre több kritika érte őt a vezetőség és a szurkoló egy csoportja részéről. Az érintettek megszólalásaiból már az idény közben egyértelművé vált, hogy Immobile az utolsó szezonját tölti a csapatnál, és végül a nyáron el is köszönt a Laziótól.



A nyolcadik szezon után köszönt el


A tapasztalt gólvadász iránt korábban szaúdi csapatok is érdeklődtek, végül kétéves szerződést kötött a török Besiktassal. A Transfermarkt oldalán fellelhető adatok alapján az isztambuli gárda 3 millió eurót fizetett Immobile játékjogáért a rómaiaknak.


„A mai pályafutásom egyik legnehezebb napja. Érzelmes évek, győzelmek, vereségek, áldozatok és közös örömök után eljött a búcsú ideje. Otthon éreztem magam, egy nagy család részeként. Soha nem lesz elég idő arra, hogy elmondjam, mennyire köszönöm. Azzal az ígérettel búcsúzom tőletek, hogy bárhová is sodor az élet, egy részem mindig itt lesz veletek, a lelátón, és a csapatnak szurkol. Mindig a szívemben foglak hordozni benneteket, mint a legdrágább kincseket”


– búcsúzott érzelmes sorokkal a Lazio szurkolóitól.





Immobile számára a török bajnokság még lehetőséget biztosíthat arra, hogy gólérzékenységét bizonyítsa, hiszen korábban számtalan rutinos, a topligákból már a kora miatt kiszoruló támadó teljesített eredményesen a Süper Ligben. Noha a Besiktas legutóbb csak hatodik lett a bajnokságban, a csapat nem titkolt célja, hogy javítson a következő idényben és újra felvegye a kesztyűt a nagy isztambuli ellenlábasokkal.


Egyúttal Immobile jó eséllyel a Serie A után újra megvívhat a gólkirályi címért Mauro Icardival (Galatasaray), aki az előző idénynek 25 találattal lett a legeredményesebb játékosa.


A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője. Amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/azzurri.hu

Kiemelt kép: Italian Football TV

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.