Száguldás, Brad Pitt, szerelem, csapó – F1 – A film (filmkritika)

És alighanem ez is volt Joseph Kosinski rendező és a producerek (köztük magával a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal) mesterterve, aminek maradéktalanul sikerült is megfelelniük. Csak ha már ott van a komplett Formula–1-es mezőny, mint grandiózus díszlet és a költségvetés is adott, elég nehéz belátni, vajh miért érték be ennyivel? Persze a legbölcsebb, ha rögvest magunk felé fordítjuk a kérdést: miért hittük, hogy az agyonmarketingelt, amerikanizált és identitásvesztett F1 2025-ben debütáló „reklámfilmje” lehet különlegesen jó is? Ugyan, ennyire nem lehetünk naivak!

De nézzük az alapsztorit. A Formula–1-ben harmadik évét töltő APXGP (fiktív) csapata nagy bajban van a szezon közepén: ha nem nyernek futamot az idény hátralévő részében, az egész projekt jövője veszélybe kerül. A kihívás nem kicsi, az APX ugyanis még pontot sem szerzett soha. Rubén Cervantes (Javier Bardem), a csapat tulajdonosa 19-re kér lapot, és a tehetséges, de még zöldfülű újonc versenyzője, Joshua Pearce (Damson Idris) mellé régi riválisát, az 50-es éveiben járó Sonny Hayest (Brad Pitt) szerződteti.

Sonny (kitalált karaktere) korszakos tehetség volt, annak idején Ayrton Senna kihívójának tűnt, de egy súlyos baleset már az elején derékba törte a karrierjét. Egy lakókocsiban tengeti mindennapjait, tünetmentes szerencsejáték-függő, és alkalmi versenyzésből tartja fenn magát. 30 év után tér vissza az F1-be, és már az első teszten kiderül, hogy még mindig szélvészgyors – és ugyanolyan vakmerő, mint régen. Az autót rommá töri, de egy másodperccel jobb időt megy, mint Pearce. Kate McKenna (Kerry Condon), a csapat technikai igazgatója persze első látásra beleszeret a sármőrbe, aki Joshuával ellentétben „érzi” is az autót – és pontosan tudja, hogy az tiszta versenyzéssel még a pontszerzésre is alkalmatlan, nemhogy a győzelemre.

Sonny és Joshua, azaz Brad Pitt és Damson Idris a boxutcában (Fotó: Getty Images)

Az első futamán szándékosan később indul el a felvezetőkörre, hogy a gyors felzárkózás után mindenkinél melegebb abroncsokkal rajtolhasson el. A nemtelen eszközök tárháza végtelen Sonnynál: direkt lecsúszik a pályáról, hogy az aszfaltra vert kavics miatt biztonsági autós fázist idézzen elő, hasonló okokból csinál magának durrdefektet és zúzza szét az autóját, hogy a csapattárs előnyt kovácsolhasson a csínytevéseiből. Persze eleinte csak a leamortizált versenygépek, (kettős) kiesések és utolsó helyek kísérik az „alkotómunkát”. Sonny azzal a világmegváltó ötlettel áll elő Kate-nél, hogy ha már az autó úgy rossz ahogy van (nincs kellő tempója az egyenesekben, és nem elég jó az aerodinamikája a kanyarokhoz), tervezze át, hogy a tapadás üldözés közben, a riválisok mögötti „piszkos” levegőben legyen a legoptimálisabb. Kate először kineveti, mondván, előbb fejezzen végre be egy futamot... Aztán a Magyar Nagydíjon Sonny egymás után hajt bele az ellenfelekbe, így az újra és újra pályára guruló safety car megteremti a lehetőséget Pearce-nek, aki a tizedik helyen fut be és megszerzi a csapat első pontját. Sonny is célba ér (utolsóként), így a nyári szünetben elkészül a fejlesztési csomag. És naná, hogy működik, az APX egyre jobb eredményeket ér el.

Az Olasz Nagydíjon az utolsó körökre megérkező eső miatt már a győzelem is reális közelségbe kerül: Joshua Sonny javaslatára slick gumikon marad és társa segítségével feljön a második helyre. A fiatal brit azonban figyelmen kívül hagyja Sonny tanácsát, és túl hamar próbálja maga mögé utasítani az éllovas Max Verstappent: megcsúszik, lerepül a pályáról, és lángokba borul az autója. Sonny kimenti, de Joshua keze megsérül, három futamot ki kell hagynia. A sajtó Sonny eszelős stratégiáját bírálja, de azt nem tudják, hogy valójában az újonc vállalt túl nagy kockázatot. Joshua távollétében Sonny jól teljesít, kihasználva Kate új fejlesztéseit az autón.

Az ifjú titán a Belga Nagydíjon tér vissza, ahol kilöki idősebb társát. Sonny tajtékzik, amiért a személyes dicsőségét a csapatérdek elé helyezte. A feszültség enyhítése érdekében Kate pókerpartit szervez nekik Las Vegasban: aki győz, az lehet az első számú pilóta a hétvégi versenyen. Sonny hagyja nyerni Joshuát, az ettől elaléló Kate vele tölti az éjszakát. A légyott után a férfi bevallja a nőnek, hogy azért versenyez még mindig, hogy újra átélhesse azokat a ritka pillanatokat, amikor érinthetetlennek érzi magát, és csak repül a pályán.

Az idill azonban nem tart sokáig: az FIA egy névtelen feljelentés alapján szabálytalannak minősíti az APXGP fejlesztéseit, így kénytelenek eltávolítani az új elemeket, ami visszaveti a csapatot. A zaklatott Sonny megfeledkezik a futam előtti rituáléjáról (nem tesz zsebre egy véletlenszerűen kiválasztott kártyalapot), vakmerően vezet és a kórházban köt ki. Rubén ekkor jön rá, hogy Sonnyt a 30 évvel korábbi súlyos fej- és gerincsérülései miatt orvosilag alkalmatlannak nyilvánították a versenyzésre, ezért saját biztonsága érdekében kirúgja. Ekkor ölt testet a főgonosz: a csapat egyik igazgatósági tagja, a kezdetektől gyanús Peter Banning (Tobias Menzies) bevallja Sonnynak, hogy ő áll a feljelentés mögött, ezzel a szabotázsakcióval akarta kikényszeríteni a csapat eladását. Alkut ajánl a főhősnek: ha hagyja bukni a csapatot, a következő szezonban teljhatalmat kap annak élén. Joshua és Sonny kibékülnek, az FIA visszavonja a tiltást és újra használhatják a fejlesztéseket. A veterán amerikai visszakönyörgi magát az ülésébe – titokban tartva, hogy a balesete óta szédeleg és homályosan lát.

A szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon Joshua Lewis Hamiltonnal és Charles Leclerc-rel harcol az elsőségért, s miután Sonny megint összetöri az autóját, a versenyt félbeszakítják. A piros zászló alatt persze helyrepofozzák neki a boxban, a két APX pedig vadonatúj slickeken vághat neki a háromkörös sprintnek. Az újraindítás után Sonny megelőzi Leclerc-t, és feláldozza a saját győzelmi esélyeit: feltartja Hamiltont, hogy Joshua az élre kerülhessen. Az utolsó körben azonban a két brit összeütközik, ezzel megnyílik az út Sonny előtt, hogy megszerezze élete első F1-es győzelmét és bebiztosítsa a csapat jövőjét…

Joseph Kosinski rendező és Brad Pitt (Forrás: Everett Collection)

A film sajnos ezer sebből vérzik, de kezdjük az elején. Már az is elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy 50-es versenyzőt akarna szerződtetni egy csapat, pláne 30 év kihagyás után – ilyen nincs. De még ha ezen túl is lépünk, a kötelező és minden részletre kiterjedő orvosi vizsgálat során biztosan kiderült volna, hogy Sonny Hayes alkalmatlan a feladatra. Itt már rögtön minden borult, de haladjunk szépen tovább.

Amit az első versenyen művelt, az a valóságban kétféleképpen végződhetne: vagy kap egy súlyos büntetést a verseny manipulálásáért, vagy ha a versenyigazgatóság nem feltételezi a szándékosságot, akkor nemes egyszerűséggel elveszik (vagy felfüggesztik) a szuperlicencét (amit ugye eleve meg sem kaphatott volna egészségügyi okokból) balesetveszélyes versenyzésért. De ha valami csoda folytán ez rögtön az elején nem történt volna meg, a második GP után már biztosan elmeszelték volna. Persze, arra ügyeltek, hogy úgy tűnjön, mintha csak bénázna, ezért tetette a hülyét, virágnyelven rádiózott a csapattal – de ennyivel nem lehet átverni az FIA-t. Gyakorlatilag az összes trükközéssel a saját és a versenytársai testi épségét (és közvetve az életüket) veszélyeztette, ami jogi értelemben bűncselekmény, miközben a filmben még csak csalásnak sem veszik: ez egy laikus számára úgy jöhet le, mintha rafinált módon ügyeskedve csupán a sportszerűtlenség határait feszegetnék. Na ne már!

Eddig a vállalhatatlan hibák, most nézzük a bocsánatosabbakat. A film elején Sonny egy szezon közbeni teszten ül először az APX-ben, amivel az a gond, hogy 2009 óta be van tiltva az idény közbeni privát teszt (csak a versenyhétvégék szabadedzésein és a hivatalos, az FIA által kijelölt tesztnapokon van erre mód). Aztán a futamok nem a valóság szerinti sorrendben jönnek, a fiktív csapat autója pedig egy átalakított F2-es gép.

Nem hagyhatjuk szó nélkül a film katarzisának megágyazó fejlesztési csomagot sem. Teljességgel lehetetlen, hogy egy pontszerzésre is esélytelen tökutolsó csapat egyetlen csomaggal ekkorát ugorjon előre, legjobb esetben is legfeljebb a pontszerző zóna alsó harmada jöhetne szóba, nem a dobogó felső foka. Persze ezekre lehet mondani, hogy ez csak egy film, de nem egy fantasyt nézünk, hanem egy olyan alkotást, amelyet a filmtörténelem legjobb és leghitelesebb F1-es mozijaként tálalnak elénk. De vegyünk egy nagy levegőt, és emelkedjünk felül.

Mert ha elegánsan figyelmen kívül is hagyjuk az összes fentebb sorolt sportszakmai problémát, rögvest folytathatjuk a művészi érték totális hiányával. A filmnek nincsen valódi mondanivalója, se üzenete, az egész egy önmagáért élő mese happy enddel, és egy talányos – és kétségkívül frappáns – zárójelenettel. Roppant hatásvadász voltában csupán félgőzzel karcolgat egyébként fontos (és a filmszakmában ma oly divatos) társadalmi kérdéseket, úgymint az osztálykülönbségek (a mélyről jövő színesbőrű Joshua felemelkedése), vagy a női emancipáció (Kate, mint technikai igazgató és tervezőzseni). A két versenyző kapcsolata a mentor és tanítványa tipikus közhelyére épül, a történet közben ezerszer látott módon alakul, lerágott csont. Fejlődéstörténet nyista, az, hogy az újoncnak nagyjából benő a feje lágya, nem minősül annak, Hayes pedig marad, aki mindig is volt: egy megzabolázhatatlan magányos farkas (persze hatalmas szívvel és tiszta erkölccsel), akinek mindennél fontosabb a szabadsága. A kötelező szerelmi szál is béna: már az első közös jelenetükben garantált Sonny és Kate románca, a beteljesülésig vezető út pedig egy tucat romkom-szál F1-es köntösbe bugyolálva.

Rajtra készen... (Forrás: racefans.net)

Ehhez képest nem kis bravúr, hogy a film így is csont nélkül zsebre vágja a nézőjét! Joseph Kosinski érti a dolgát, és tudja mi fán terem egy látványos akciófilm (Tron: Örökség, Top Gun: Maverick). A vele már sokadszor együtt dolgozó Claudio Miranda operatőr is tökéletes munkát végzett, és amikor nem az 1000 lóerős motorok bőgnek, Hans Zimmer adja a zenei aláfestést. És egy sikeres sportfilmhez ez már untig elég. Szemkápráztató látvány, pörgő akciójelenetek, profi vágás és egy könnyedén azonosulható történet: ugyan ki tudna ennek ellenállni?

És persze nem mehetünk el szó nélkül a színészek mellett sem. Brad Pitt egymaga eladná a mozit, nyilván már a nevével is, csakhogy zseniálisan is játszik. De a többiekre se lehet panaszunk. Javier Bardem kiváló, mint mindig; Damson Idris is hitelesen alakítja az ambícióktól feszített egocentrikus Pearce figuráját; Kerry Condon pedig elbűvölő – és sokkal többet hoz ki a szerepéből, mint ami a neki írt karakterben egyáltalán benne van. A Formula–1 húsvér főszereplőinek megjelenései is nagyot dobnak a filmen, gyakorlatilag hitelesítik a hiteltelent.

Ha a számokat nézzük, a mozi nem okozott csalódást, a költségvetése több mint kétszeresét termelte ki, és egy monumentális globális reklámot csinált a sportágnak. Viszont a minden idők legjobb F1-es mozija címtől nagyon messze van, pedig nem hemzsegnek a száguldó cirkuszról készült nagyjátékfilmek. A Hajsza a győzelemért sokkal jobb, de még az erős közepesre sikerült Ferrari is, hogy olyan egyéb autóversenyes moziremekeket ne is említsünk, mint Az aszfalt királyai. Azok ugyanis valóban szólnak valamiről, gondolatokat ébresztenek, kétségeket támasztanak és bizonyosságokat adnak, megsiratnak vagy felemelnek – és nem csak lenyűgözni akarnak. A lehetőség pedig adott volt, az alkotók két éven át együtt lélegeztek az Formula–1 világával, ennek azonban csak a körítés látta hasznát. Minden másra ott volt a már milliószor lefőzőtt hollywoodi alaplé. Ami olyan, mint a McDonald’s: finom, de nem eredeti, művi és mesterkélt – és fényévekre van a gourmet-tól.

Borítókép: F1

Ha első kézből szeretnél értesülni a legfrissebb futballhírekről, látogass el a Goal.com Magyarország weboldalára, ahol rengeteg exkluzív tartalom vár rád!

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.