„Szemüvegben nem szabad focizni” – Joop van Daele szürreális története

1970. szeptember 9-én, a rotterdami De Kuipban, 63 475 néző előtt a Feyenoord az argentin Estudiantes ellen játszotta az Interkontinentális-kupa döntőjének a visszavágóját. A 63. percben a csereként beálló, szemüvegben futballozó Joop van Daele góljával megszerezte a vezetést a Feyenoord.

Juliana királynő és Piet de Jong miniszterelnök talpra ugrott a díszpáholyban, a stadion pedig felmorajlott az örömtől. Alig 20 másodperccel később azonban szürreális jeleneteknek lehettek szemtanúi a nézők: két argentin játékos letépte Van Daele arcáról a szemüvegét, és szándékosan összetörte – mondván, szemüvegben nem szabad focizni. A törött keret ikonikus tárgy lett a klub történetében, ma is üvegvitrinben mutogatják a Feyenoord múzeumában. Amikor Van Daele 77 éves korában meghalt, a róla szóló nekrológok nem a góljaival vagy a trófeáival kezdődtek, hanem a szemüvegével…

Postás a kispadon

Johannes Cornelis van Daele 1947. augusztus 14-én született Rotterdamban, a De Kuiptól néhány utcányira, a Hortensiusstraaton. Már gyerekként, 12 esztendős korától hordott szemüveget, egy évvel később pedig az amatőr RVAV Overmaastól a Feyenoord utánpótlásába került. A város leghíresebb klubjában nevelkedett tovább, mielőtt 1967-ben a felnőttcsapatban is bemutatkozhatott. Nyurga termete miatt – a 186 centiméter az idő tájt annak számított – a szurkolóktól a De Lange (Magas) becenevet kapta.

Mégis, ami igazán híressé tette őt, az a kultikus szemüveg, amelyet katonai szolgálata idején kapott. Ez egy olcsó, fémkeretes darab volt, amelyet a gázálarc mellé biztosítottak – később a mérkőzéseken is ezt viselte. Látása nem volt különösebben rossz, de elmondása szerint az esti meccseken, reflektorfénynél homályosan látott, amikor nem volt rajta a szemüveg.

Van Daele csaknem 23 éves koráig félprofi maradt: teljes munkaidőben a holland postánál dolgozott ügyintézőként, s többnyire a Feyenoord tartalékcsapatában játszott. Első profi szerződését csak 1970. június 10-én írta alá – már azután, hogy a csapat megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. Azon az estén a Feyenoord hosszabbítás után 2–1-re győzte le a Celticet a San Siróban, Van Daelének pedig három nap szabadságot kellett kivennie a munkahelyén, hogy az utazó keretben ott lehessen – Milánóban végig a kispadon ült.

Ernst Happel edző ezt követően elsősorban cserejátékosként számolt vele. Nagyra értékelte a sokoldalúságát, hiszen bevethető volt a védelemben, a középpályán, sőt csatárként is. „Joopot bármelyik poszton tudom szerepeltetni, számomra ő az idény végének legnagyobb felfedezettje” – mondta róla az osztrák mester.

(Forrás: Kodro Magazine)

Bár Van Daele sohasem volt kirobbanthatatlan alapember, karrierje önmagáért beszél: 1967 és 1977 között 164 mérkőzésen lépett pályára a Feyenoordban, majd megfordult a Go Ahead Eaglesnél (kölcsönben, kilenc meccs), a Fortuna Sittardnál (102 mérkőzés) és az Excelsiornál (28 mérkőzés) is. A Feyenoorddal tekintélyes trófeagyűjteményt halmozott fel: 1970-ben megnyerte a BEK-et és az Interkontinentális-kupát, 1974-ben az UEFA-kupát, kétszer nyert bajnoki címet és egyszer Holland Kupát. Pályafutását a rá jellemző nyers stílusával így összegezte: „Megnyertem a BEK-et, a világkupát, az UEFA-kupát és két bajnokságot. Mondja meg valaki, mi kellett volna még?”

Van Daele kapura lő egy PSV elleni rangandón 1970-ben (Fotó: Bert Verhoeff/Nationaal Archief)

Estudiantes, a gengsztercsapat

Ahhoz, hogy a szemüveges incidenst megértsük, szükséges megismernünk az ellenfelet és az előzményeket. Az Estudiantes az El Zorro becenéven ismert Osvaldo Zubeldía irányítása alatt az 1960-as évek végén három egymást követő Libertadores-kupát nyert, és így háromszor mérkőzhetett az Interkontinentális-kupáért. Zubeldía korának egyik nagy innovátora volt: már 60 évvel ezelőtt alkalmazott videóelemzést, de tudatosan foglalkozott a presszinggel, lestaktikával és a pontrúgásokkal is.

Csapata ugyanakkor mégsem a szervezettségről volt híres, sokkal inkább a piszkos módszerekről és a brutalitásról. Az Estudiantest sokan a világ egyik leggyűlöltebb és legfélelmetesebb csapatának tartották. A kortársak egyenesen antifutballnak nevezték Zubeldía módszereit, ami az ellenfél tudatos megfélemlítésére épült: mezrángatás, hajhúzás, köpködés, folyamatos provokáció és alattomos szabálytalanságok tartoztak az eszköztárba. Egyes beszámolók szerint az argentin klub játékosai még apró tűket és szegeket is elrejtettek a zoknijukba, hogy azokkal is sérülést okozhassanak az ellenfélnek. Zubeldía jelmondata is sokatmondó volt: „A dicsőséghez nem vezet rózsákkal szegélyezett út.”

Az 1968-as döntőben a Manchester United ellen Carlos Bilardo szinte külön hadjáratot folytatott a világbajnok Norbert „Nobby” Stiles ellen: lefejelte, leköpte, és olyan könyörtelenül gyepálta, hogy az angol játékos a mérkőzés nagy részét kettős látással játszotta végig. Bobby Charlton fejét pedig össze kellett varrni...

Az 1969-es finálén az AC Milan ellen még ennél is tovább mentek. A Buenos Aires-i visszavágót az argentin sajtó „a futball legsötétebb lapjaként” emlegette. Alberto Poletti kapus ököllel ütötte Gianni Riverát, majd hátba rúgta a földön fekvő Pierino Pratit, Ramón Aguirre Suárez pedig olyan brutálisan lekönyökölte Néstor Combínt, hogy annak az orra és a járomcsontja is eltört. A lefújás után Poletti visszarohant a pályára, és repülőrúgással támadt egy milánói játékosra.

A botrány akkora volt, hogy még Juan Carlos Onganía tábornok, az argentin katonai diktatúra vezetője is nyilvánosan elítélte a történteket, mondván, azok beszennyezték Argentína nemzetközi megítélését. Három játékost bebörtönöztek, mást örökre eltiltottak, de miután nem sokkal később Onganía tábornok megbukott, minden büntetést töröltek – a szankcionált játékosok pedig a következő szezonban már ugyanúgy pályára léphettek. Ilyen előzmények után lépett pályára az Estudiantes és a Feyenoord az 1970-es döntőre.

(Forrás: nogomania.com)

Az első mérkőzést augusztus 26-án játszották Buenos Airesben. Az Estudiantes már a 12. percben 2–0-ra vezetett, a Feyenoord azonban visszakapaszkodott: Willem „Wim” van Hanegem és Ove Kindvall góljával 2–2 lett a végeredmény. A kinti meccs sem múlt el balhé nélkül: Van Hanegem eltörte az ujját, a holland játékosokat pedig érmékkel dobálták a nézők. Azon a mérkőzésen az akkor már másfél hónapja profi szerződéssel rendelkező Van Daele nem kapott lehetőséget.

A visszavágót szeptember 9-én rendezték a De Kuipban. A 63 475 néző között a helyszínen követte az eseményeket Juliana királynő, Bernhard herceg, Piet de Jong miniszterelnök és Wim Thomassen rotterdami polgármester is. Akkoriban döntetlen esetén egy harmadik, semleges helyszínen lejátszott mérkőzés döntött volna, így az Estudiantesnek egy kibrusztolt 0–0 is elegendő lett volna ehhez – az argentinok ennek megfelelően mélyen védekeztek.

A 61. percben Ernst Happel lecserélte a szélső Coen Moulijnt, és pályára küldte Van Daelét. Aztán két perccel később a csereként beállt Van Daele labdát kapott a 16-osnál, majd laposan a jobb alsó sarokba lőtt. „Az előző este azt álmodtam, hogy csereként állok be, gólt szerzek, aztán maradok ugyanaz a tartalékember a Feyenoordnál. És pontosan így történt” – emlékezett később a Voetbal International magazinnak. A gól után pedig jöttek a szürreálisabbnál szürreálisabb jelenetek…

Először az argentin játékosok körbefogták Alberto Tejada Burga perui játékvezetőt, hogy érvénytelenítse a gólt. Azzal érveltek, hogy Dél-Amerikában tilos szemüvegben focizni. A játékvezető azonban hajthatatlan volt – és ekkor következett a megtorlás. „Alig 20 másodperccel azután, hogy elvégezték a középkezdés, Malbernat lerántotta a szemüvegemet a fejemről. Elkezdtem kergetni, majdnem utolértem, de addigra továbbpasszolta Pachamének, aki szándékosan rátaposott és összetörte...” – idézte fel a jelenetet Van Daele.

Az oldalvonal mellett Gerard Meijer masszőr leukoplaszttal próbálta összeragasztani, de hiába: a keret pontosan az orrnyereg fölött tört el. A kispadon pedig csak egy olyan szemüveg állt rendelkezésre, amelyben nem volt dioptriás lencse, így Van Daele így az utolsó negyedórát – éppen – reflektorfényben, szemüveg nélkül játszotta végig.

Az argentinok soha nem kértek bocsánatot. Évtizedekkel később Carlos Pachamé a holland Hard Gras magazinnak úgy emlékezett: „Az a fickó támadásnál feltette a szemüvegét, védekezésnél pedig levette. Ez szerintünk egyértelműen szabálytalan volt, ezért egyikünk letépte róla a szemüveget, amely aztán véletlenül összetört.”

Egy másik Estudiantes-játékos, Juan Ramón Verón (az 1990-es, 2000-es évek argentin sztárjának, Juan Sebastián Verónnak az édesapja) még ennél is cinikusabban válaszolt: „Leesett a szemüvege, aztán lehet, hogy valamelyikünk véletlenül rálépett.”

A Feyenoord végül 1–0-ra nyert, összesítésben 3–2-re felülmúlta az Estudiantest – amelyet Happel később egyszerűen gengsztercsapatnak nevezett –, és első holland egyesületként megnyerte a világ legjobb klubcsapatának járó trófeát.

A díjátadón a klubelnök tévedésből összekeverte Johan Boskamppal Van Daelét, mire a meccs hőse szerényen csak ennyit mondott: „Születésem óta Joop van Daele a nevem.” 

Hősköltemények a szemüvegről

A mérkőzés másnapján Hollandiában szinte minden Van Daeléről és a szemüvegéről szólt. A történet pillanatok alatt popkulturális jelenséggé vált, hamarosan pedig dalok is születtek róla. A legismertebbet Toon Hermans írta, és Luc Lutz adta elő, sőt később Van Daelét is felkérték, hogy közösen adják elő, de visszautasította. A lemez így is felkerült a holland slágerlistákra. Rajta kívül Johnny Hoes Waar is de bril van Van Daele? (Hol van Van Daele szemüvege?) címmel adott ki számot, és Pierre Kartner, a Hupikék törpikék (The Smurfs) zenéjének szerzője is feldolgozta a témát.

Van Daele a hirtelen jött népszerűséget a rá jellemző iróniával fogadta: „A szemüvegemnek köszönhetően én vagyok az egyetlen cserejátékos a világon, akinek két lemezt is szenteltek, és ez egy centembe sem került.”

A történet gyorsan túlnőtt a futball világán. Az író Jan Wolkers már másnap, szeptember 10-én egy megmentett sirálynak a Joop nevet adta, mert a madár szeme körül két fekete karika volt, ami úgy nézett ki, mint Van Daele szemüvegben. Közben az argentin sajtó is rákattant a történetre: Buenos Aires-i sportújságírók telefonon faggatták a játékost arról, hogy mit evett aznap reggelire, mennyibe kerül egy ilyen szemüveg, hogy-hogy nem párásodik be és nem esik le a fejéről meccs közben.

Immár pótszemüvegből sem volt hiány: több száz keretet kapott ajándékba ismeretlen hollandoktól. Aztán Van Daele 1972-ben történelmet írt: ő lett az első holland futballista, aki lágy kontaktlencsében játszott.

A törött szemüveg végül nem veszett el, ma a Feyenoord klubmúzeumában látható Wim Jansen 1978-as világbajnoki cipője és egy kitömött sirály mellett, amit a Feyenoord kapusa, Eddy Treytel lőtt le az égből a Sparta Rotterdam elleni mérkőzésen.

A híres szemüveg a múzeumban (Forrás: Gazzetta)

Van Daele öröksége

Az Estudiantes többé nem jutott el az Interkontinentális-kupa döntőjébe. Az Ajax 1971-ben az erőszakos előzmények miatt visszautasította a részvételt, így végül nem is került sor az európai és a dél-amerikai bajnok párharcára: a BEK-döntős Panathinaikosz lépett az amszterdamiak helyére. A sorozat presztízse az 1970-es években látványosan megkopott: több európai klub is visszalépett a párharctól, 1975-ben és 1978-ban pedig egyáltalán nem rendezték meg a döntőt. Az Interkontinentális-kupát (1980-tól Toyota Kupa néven) végül 2004-ben játszották le utoljára, ezt követően a klubvilágbajnokság váltotta fel.

A nemzetközi sajtó Van Daelét egyenesen Edgar Davids előfutárának nevezte, aki a modern futball legismertebb szemüveges futballistája.

Persze, a két játékos esete orvosilag nagyon különböző. Van Daele egyszerű rövidlátása miatt hordott hagyományos dioptriás szemüveget – egy olcsó, fémkeretes darabot. Davidsnál 1999-ben, még a Juventus játékosaként glaukómát diagnosztizáltak, a jobb szemét meg kellett műteni. 1999. szeptember 4-től kezdve egyedi készítésű, sötétített sportszemüvegben játszott, amit a FIFA külön engedélyezett számára. A szemüveg persze mindkettőjük védjegyévé vált, az pedig már csak a sors érdekessége, hogy mindketten hollandok voltak.

Bár nem tartozik szorosan Van Daeléhez, egy vicces történetet idekívánkozik a szemüveges hollandokról. 2022. szeptember 25-én, a Hollandia–Belgium Nemzetek Ligája-mérkőzésen a Ziggo Sport riportere, Wytse van der Goot ihletett kapott, amikor a holland kispadra tekintett: egymás mellett ült Louis van Gaal, Davids, Danny Blind és egy stábtag. Lefotózta és a képet azonnal ki is posztolta ezzel a megjegyzéssel: „Az egyetlen, akin nincs szemüveg, azt úgy hívják: Blind.” A blind vakot jelent angolul. A mondat pillanatok virálissá vált az interneten.

Balról jobbra: Davids, Louis van Gaal, Danny Blind, egy negyedik stábtag (Forrás: Ziggo Sport X)

Van Daele sosem volt klasszikus értelemben vett kulcsjátékos. Nem szerepelt a válogatottban, a milánói BEK-döntőn a kispadon ült, és 23 éves koráig a postán dolgozott a futball mellett. Mégis legendává vált.

Visszavonulása után másodedzőként dolgozott a Fortuna Sittardnál és az Excelsiornál, majd az amatőr VV Papendrecht vezetőedzője lett, amellyel regionális bajnoki címet szerzett, később pedig 1988 és 1990 között az Excelsiort is irányította. 2006-ban visszatért a Feyenoordhoz, az utánpótlásban dolgozott megfigyelőként. Élete utolsó éveit Rotterdamban töltötte: az Oud-Feyenoord öregfiúkcsapatát edzette, és rendszeresen szerepelt az FC Rijnmond televíziós műsorában.

(Forrás: feyenoord.com)

2025. május 7-én hunyt el, 77 évesen. A klub így búcsúzott tőle: „Joop van Daele neve örökre összefonódott a Feyenoord történetének egyik legmeghatározóbb pillanatával.”

Borítókép forrása: Kodro Magazine