Tizenhat csapat maradt állva, brazil szuperpárharc a Libertadores-kupa folytatásában

Tizenhat csapat maradt állva, brazil szuperpárharc a Libertadores-kupa folytatásában

2023. júl. 6.

Befejeződtek a küzdelmek a Libertadores-kupa 2023-as kiírásának csoportkörében, és megtartották az egyenes kieséses szakasz sorsolását, így kiderült, hogy a legnagyobb esélyesek milyen úton juthatnak el a fináléig. Az első számú dél-amerikai nemzetközi kupasorozatban egyebek mellett hat brazil és négy argentin csapat reménykedhet még a végső győzelemben. A címvédő Flamengo és a tavalyit megelőző két kiírást megnyerő Palmeiras csak a döntőben találkozhat egymással, de a Sao Pauló-i gárda rögtön a 16 között összekerült a Hulk fémjelezte Atlético Mineiróval.

A Libertadores-kupa csoportköréből hat brazil, négy argentin, két kolumbiai, valamint egy-egy uruguayi, bolíviai, ecuadori és paraguayi csapat jutott be a legjobb 16 közé. A két legnagyobb futballnemzet képviselői közül hétből hat brazil, illetve ötből négy argentin csapat jutott tovább. Bár menet közben egyes nagyágyúkra is ráijesztettek, igazán nagy meglepetés nem történt, de így is elbúcsúztunk olyan csapatoktól, amelyeknek előzetesen a továbbjutását vártuk.



A megszorongatott esélyesek


A csoportkör derekánál készült helyzetjelentésünkben kiemeltük, hogy három, a végső győzelemre is esélyesnek tartott csapat gyengébben kezdte szereplését. A Palmeiras az első fordulóban elszenvedett váratlan vereség után ötből öt meccset nyert és az egész mezőnyből a legjobb mérleggel, egyedüli 15 pontos csapatként abszolválta a csoportkört. A Verdao az elmúlt hat kiíráson belül ötször bizonyult a csoportkör legtöbb pontját szerző csapatának, így ezúttal is a végső győzelem egyik legfőbb esélyese.


Az ugyancsak szerényen kezdő Flamengo és River Plate egyaránt kiharcolta a továbbjutást, de mindketten csak a második helyet szerezték meg a csoportjukban. A címvédő brazil csapat nem csak a Fernando Gago vezette Racing Club elleni két mérkőzésen, hanem a chilei Nublensével szemben is hullajtott pontokat. A Rubro-Negro a csoportkör során korántsem játszott a legélesebb formájában, mindenképpen fel kell pörögnie a folytatásra – különösen Pedro Guilherme és Gabriel Barbosa maradt adós a jó teljesítménnyel. Eközben a „milliomosok” az utolsó két hazai mérkőzés megnyerésével harcolták ki a továbbjutást, végül csak rosszabb gólkülönbségükkel maradtak le a csoportot megnyerő Fluminense mögött, melyet a brazil válogatott megbízott szövetségi kapitánya, Fernando Diniz irányít. Martín Demichelisnek az argentin bajnoki cím kapujában álló együttese nehéz helyzetbe hozta magát, de amikor igazán kellett, még időben meg tudta rázni magát.



Két veretlen csoportelső


A B-csoportban végletekig kiélezett küzdelem zajlott, hiszen az utolsó fordulóig három csapat versenyzett a 16 közé jutást jelentő két helyért, végül a csoportkört veretlenül abszolváló brazil Internacional megelőzte az uruguayi Nacionalt és az Independiente Medellínt. A Porto Alegre-i együttes utolsó mérkőzésén a veterán Luiz Adriano duplázott az első helyről a harmadikra visszacsúszó kolumbiaiak ellen. A hármas vetélkedésének a Metropolitanos itta meg a levét, a venezuelai gárda lett a 32 csapatos főtábla egyedüli nulla pontos szereplője.


Az Inter mellett a paraguayi Olimpia Asunción nem talált legyőzőre a csoportkörben, amely négy győzelemmel és két döntetlennel zárt a nem túl veretes H-csoport élén, ahonnan még a kolumbiai Atlético Nacional csatlakozott a nyolcaddöntőhöz.





Az említett Fluminense továbbjutásából a 2022-ben a világ legjobb góllövői közé tartozó Germán Cano hat találattal, a veterán Marcelo nélkülözhetetlen csapatmunkával vette ki a részét. A rióiak azonban egy kicsit korán dőltek hátra, az első három meccs megnyerése után már csupán egy pontot szereztek és az utolsó pillanatokig izgulniuk kellett.


Eközben a Boca Juniors a mérsékelt bajnoki szereplés ellenére esélyeshez méltóan megnyerte a csoportját. A mérsékeltebb képességű ellenfelek ellen a Xeneize rendre szoros meccseket játszott, csak az utolsó fordulóban a csoportja utolsó helyezettjét, a venezuelai Monagast tudta nagyobb különbséggel legyőzni (4–0).


A tavalyi döntős Athletico Paranaense megelőzte a szintén Hulkkal felálló Atlético Mineirót, miközben napjaink egyik legnagyobb brazil tehetsége, Vítor Roque éppúgy három góllal zárta a csoportkört, mint a veterán izomkolosszus. A Copa Sudamericana előző kiírását megnyerő Independiente del Valle ugyancsak csoportelső lett, miután az ecuadori csapat az utolsó fordulóban háromszor vezetve tudta 3–2-re legyőzni az 1985-ös győztes Argentinos Juniorst, hogy megvalósuljon a helycsere az E jelű kvartett első helyén.


Bár a Palmeiras mögött „csak” második lett, nem kevésbé lehet büszke az eredményére a Bolívar sem, amely a La Paz-i magaslat 3600 méteres adottságait kihasználva mindhárom hazai meccsét megnyerte és egy idegenbeli bravúrral biztosította a továbbjutását. A bolíviai gárda 1986-ban és 2014-ben is elődöntős volt a Libertadores-kupában.



A legnagyobb búcsúzók


Az Independiente del Valle és az Argentinos Juniors mögött jókora meglepetésre csak a harmadik helyen végzett a Corinthians, miután a Vanderlei Luxemburgo által irányított brazil gárda mindössze hét pontot szerzett a csoportkörben. A nagymúltú együttes a hazája bajnokságában is csak küszködik, jelenleg a bennmaradásért harcol, így a szurkolók körében is egyre nagyobb az elégedetlenség.


A 41 évesen is elnyűhetetlen Roque Santa Cruz jelenléte ellenére a paraguayi Libertad szintén csak harmadik lett, a G-csoportban a két brazil csapat (Athletico Paranaense, Atlético Mineiro) mögé szorultak. Aligha lett volna kötelező számukra a továbbjutás, de biztosan többet szerettek volna elérni annál, mint ami végül sikerült.


A szebb napokat is látott chilei Colo-Colo a Boca csoportjában végzett a harmadik helyen, míg az ecuadori Barcelona SC részéről talán nem is az első két helyről való lemaradás, hanem az a kellemetlen, hogy csak négy pontot tudott szerezni hat találkozón. Ugyanígy járt csoportjában a 34-szeres paraguayi bajnok Cerro Porteno is.



A folytatásról


Az egyes csoportok első és második helyezettjei jutottak be a legjobb 16 közé, míg a harmadik helyezettek a Copa Sudamericana play-off-körében folytatják a nemzetközi szereplést. A Libertadores-kupa nyolcaddöntőjében összekerült egymással két brazil csapat, a Palmeiras és az Atlético Mineiro, amely alighanem a kör legjobban várt párharca. Izgalmasnak tűnik a veretlen Internacional és a legutóbb 2018-ban diadalmaskodó River Plate csörtéje is, illetve a másik brazil–argentin párharc, a Fluminense és az Argentinos Juniors összecsapása is pikánsnak ígérkezik. A forduló első mérkőzéseire augusztus 1-től 3-ig, a visszavágókra 8-tól 10-ig kerül sor.





Amennyiben a nyolcaddöntőt sikerrel veszik, akkor a következő körben két Buenos Aires-i gigász, a Boca Juniors és a Racing Club, valamint két riói nagy rivális, a Flamengo és a Fluminense is szembe találkozhat egymással.


A kupasorozat idei fináléját november 4-én játsszák a riói Maracana Stadionban.



A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/


Kiemelt kép: CONMEBOL Libertadores

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.