Tomiszlav Szivics „öregfiúk-csapattal” került a felsőházba és minimális esélye még az európai kupaszereplésre is van
A szerb bajnokságra szeretünk úgy gondolni, mint egyfajta tehetséggyárra, ez az elképzelés jórészt abból fakad, hogy sok szerb játékos szerepelt a közelmúltban és szerepel a mai napig is a különböző topligákban. Általánosságban sajátja a térség futballjának, hogy az alacsony költségvetésű klubok túlélésének zálogát a fiatalok képzése és bevetése, majd a játékjoguk értékesítése jelenti. Ez persze nem jelent minden klub számára olyan nagyságrendű összeget, amelyet a két belgrádi óriás zsebel be a külföldi kluboktól (tavaly nyáron írtunk arról, hogy az előző öt évben a Crvena zvezda 45, a Partizan 40 millió euróval gazdagodott e révén), sőt sok esetben épp ők azok, akik a kisebb klubok legjobbjait elszipkázzák, értelemszerűen jóval alacsonyabb áron.
Ahogy a bevezetőben említettük, Szerbiában két hagyományosan erős nagy csapat van, az egyaránt belgrádi Partizan, valamint az ősi ellenség Crvena zvezda (jelentése: vörös csillag). A két csapat rivalizálása már-már epikus, a meccseiken a körítés és a hangulat szinte egyedülálló Európában. Igaz, a Zvezda jelene valamelyest fényesebb, miután hat sorozatban megnyert bajnoki cím után idén a hetedik megszerzésére is jó esélyei vannak. Hagyományosan ők uralják a jugoszláv/szerb-montenegrói/szerb klubfutballt, 1998 óta nem fordult elő, hogy ne e két csapat közül került volna ki a bajnok.
Rajtuk kívül a Csukaricski és az utóbbi időben magyarországi támogatással felfutó Topolya számít a harmadik-negyedik erőnek, erős hagyományai vannak még a Vojvodinának is, aztán mögöttük elég nagy a szakadék. Rossz anyagi helyzet, alacsony fizetések, szegényes infrastruktúra jellemzi a bajnokságot, amiből az egyetlen lehetséges kiút a képzés. A csapatok előszeretettel vetnek be tinédzsereket az első csapatban, akik egyrészt tapasztalatot szereznek, másrészt felkeltik a játékosügynökök figyelmét. Jó példa a csapatok bátorságára az ebben a szezonban Magyarországon is megismert Csukaricski, amely a Ferencváros ellenfele volt a Konferencia-ligában és mi is láthattuk a soraiban pályára lépni Mihajlo Cvetkovicsot. Az akkor még csak mindössze tizenhat éves támadó lehetőséget kapott a csapata mindegyik csoportkörös meccsén, a magyar bajnok elleni hazai mérkőzésen például kezdőként játszott 85 percet. Januárban betöltötte a 17. életévét, és jelenleg huszonhat meccse van az idényben, amelyeken rúgott három gólt és adott egy gólpasszt is, azaz kisebb csoda lenne, ha a nyáron nem vinné el valamelyik szerb nagycsapat, vagy éppen egy nyugat-európai klub.
Persze igaz az is, hogy a futballban – miként az élet más területein – semmi sem helyettesítheti a tapasztalatot. Alighanem így gondolták ezt a Mladost Lucani vezetői is, akik egy meglehetősen érdekes és a helyi szokásoktól merőben eltérő keretet hoztak össze, tele rutinos, harcedzett futballistával, akik közül többen már a negyedik ikszhez is közelebb járnak, mint a harmadikhoz.
Lucani egy alig ötezres kisváros, amelynek a csapata sosem ért el számottevő sikert a szerb fociban, sem bajnoki címe, sem kupagyőzelme nincs, igaz, utóbbihoz meglehetősen közel járt 2018-ban, amikor bejutott a döntőbe, ám ott 2–1-re alulmaradt a Partizannal szemben. A klub legfőbb célja minden szezon előtt a bennmaradás a Szuperligában, így meglehetősen nagy szó, hogy a jelenlegi már a tizedik egymást követő szezonja a legmagasabb osztályban (némi hasonlóságot vélünk is felfedezni az NB I-től nyolc szezon után most búcsúzó Mezőkövesddel). Ennek ellenére nincs jelentős szurkolói bázisa, az ebben a szezonban lejátszott tizenöt hazai mérkőzésének átlagos nézőszáma mindössze 668 fő, és még ezt is jelentősen felfelé húzta a két belgrádi óriás ellen regisztrált három-háromezres látogatottság. A Mladost egyébként meglehetősen hektikusan szerepel: az elmúlt idények során zárt a negyedik és a tizennegyedik helyen is a bajnokságban, általában a tizenhat csapatot alsó- és felsőházra osztó nyolcadik hely környékén kell keresni. Az idén éppen alatta húzták meg a vonalat, ami kisebb csoda, mert amint fentebb már jeleztük, meglehetősen idős keret jött össze. Mi több: a CIES Football Observatory demográfiai atlasza szerint a legidősebb a kontinensen a maga 32,1-es átlagéletkorával.
Ennek a csapatnak az edzője Tomiszlav Szivics, aki idehaza Kecskeméten tett szert nagyobb hírnévre, miután az NB I-be vezette az alföldi csapatot, majd Magyar Kupát is nyert vele. Később Diósgyőrben alkotott maradandót, miután ugyanabban az idényben nyert Ligakupát és MK-ezüstöt, ezen kívül pedig dolgozott Pakson és Mezőkövesden is. A bunyevác szakember az előző idény végén beugróként már leült a kék-fehérek kispadjára és akkor bravúrt bravúrra halmozva megmentette a kieséstől az együttest a hét meccsen aratott öt győzelemmel. A folytatásról nem tudtak vele megegyezni a nyáron, így távozott, ám októberben visszatért, mert a csapat a 12. helyen állt és újra őt hívták tűzoltónak. A csapat nem csak messzire került a kiesést jelentő helyezésektől, de két fordulóval az alapszakasz vége előtt már garantálta helyét az európai szereplésért harcoló felsőház mezőnyében és épp ma este játssza le az első mérkőzését a felsőházban. Na de nézzük meg, milyen harcedzett veteránokkal szárnyal a korábbi kecskeméti edző!
A kapuban elnyűhetetlen a 39 éves Szasa Sztamenkovics, aki az alapszakasz harminc meccsének egyetlen percében sem hiányzott, még akkor sem, amikor az utolsó két fordulóban már biztos volt a csapat felsőházi folytatása. A kapus korábban csak Kazahsztánban és Azerbajdzsánban szerepelt külföldön, igaz, két bajnoki címe azért van a Neftci Baku hálóőreként.
A Szivics-védelem is régi motorosokra épül: Ivan Milosevics csapatkapitány szintén fújt már el 39 gyertyát a szülinapi tortáján, ám amikor egészséges, kihagyhatatlan. Ő valódi klublegendának számít, hiszen 2016 nyarán csatlakozott a klubhoz és még mindig játszik, bár már egyre valószínűbb, hogy ez az utolsó idénye. Szerb csapatok mellett csak Ukrajnában és Üzbegisztánban szerepelt.
Mellette valóságos „suhancnak” számít az egyaránt 34 éves Nikola Lekovics és Milan Jokszimovics, ők szintén elérték már a húsz-húsz mérkőzést ebben az idényben. Az érthető, ha egyikük neve sem mond sokat, hiszen az előbbi játékos legismertebb csapata a fehérorosz Dinamo Minszk volt, az utóbbi pedig Izlandon és Lettországban légióskodott, mielőtt hazatért volna.
Milosevics nemrég sérült volt néhány hétig, de akadt tapasztalt helyettese a 35 esztendős Dusan Cvetinovics személyében, aki valódi világjárónak számít, miután megfordult Svájcban, Franciaországban, Norvégiában és még Japánban is, ahol bajnok lett a Yokohama F. Marinosszal, mielőtt a nyáron Topolyáról átigazolt volna a Mladosthoz. A 3–5–2-es rendszerben általában a bal szélen száguldozik a 36 évesek minden szertelenségével Zsarko Udovicsics, akinek 29 bajnokin már két gólja és öt asszisztja is van. Ő Lengyelországban próbálkozott a légiósélettel és innen szerzett két jelentősebb trófeát is a helyi kupa megnyerésével a Lechia Gdansk, valamint a Raków Czestochowa játékosaként.
Az elmúlt egy évben azért a Mladostnak is voltak bevételei fiatal labdarúgók játékjogának eladásából. Tavaly nyáron másfél millió euróért került az angol másodosztályú Stoke City-hez az akkor még 19 éves jobbszélső, Nikola Jojics, télen pedig a 17 éves középcsatárt, Uros Szremcsevicset engedték el a Crvena zvezdához, kétmillió euróért cserében. Rövid időn belül a harmadik jelentős eladás a huszadik évén még innen lévő középpályás, Marko Velicskovics játékjogának értékesítése lehet. Ő még a Mladostban bontogatja a szárnyait, és nagy segítség lehet neki, hogy általában mellette játszik a 39 éves, korábbi négyszeres montenegrói válogatott Janko Tumbasevics. A középpályás a nyáron tért vissza a kék-fehérekhez, hogy már a harmadik időszakát kezdje meg a csapatnál, egyébként jobbára a Vojvodinában játszott, illetve még jóval régebben szerencsét próbált Moldovában, ahol a kisinyovi Dacia és a Zimbru játékosaként is futballozott. Ebben az idényben 28 meccsen lépett pályára.
Nincs mögötte sokkal elmaradva életkorban a 38 esztendős irányító, Vladimir Radivojevics sem, akinek tizenkilenc pályára lépése volt az alapszakaszban, de árnyaltabb lesz a kép, ha hozzátesszük, hogy ezeken csak egyszer töltött legalább egy félidőt a pályán. Ő Milosevics mellett a másik ikonja a klubnak, a kapitányhoz hasonlóan 2016 óta erősíti a csapatot.
Ők azok, akik életkorban messze kiemelkednek az átlagtól, ugyanakkor van még két 32 éves alapember a védelemben, Nikola Csirkovics és Alekszandra Varjacsics személyében, akik szintén nélkülözhetetlenek a csapat számára, a középpályán pedig olykor-olykor bevetésre kerül a hozzájuk hasonló korú Petar Bojics és a 33 éves Alekszandr Pejovics. Érdekesség, hogy támadásban inkább a fiatalokban bízik a klub és Szivics is, a télen értékesített Szremcsevicsről már esett szó, mellette pedig a 17 éves Jovan Csiricsnek van tíz mérkőzése, ám általában két afrikai légiós játszik, a 22 éves elefántcsontparti Yakuba Silue és a támadósor doyenje, a 31 éves Patrick Friday, a 2014-2015-ös bajnoki kiírás gólkirálya.
Sokan azt mondják, az „öregfiúk” már így is túlteljesítették a várakozásokat azzal, hogy bekerültek a felsőházi rájátszásba, ahol hét meccsük lesz még és a hetedik helyről várják a folytatást negyven ponttal. Az EKl-selejtezőt érő negyedik hely pillanatnyilag tíz pontra van tőlük, de mivel még huszonegy szerezhető, elméleti esélyük akad. Az azonban sokkal valószínűbb, hogy a következő hetek inkább az örömfociról szólnak majd a futballisták számára, hiszen a veteránok többsége talán utoljára lép pályára a legjobb szerb csapatok ellen. Persze ha valami kiugró eredmény még összejön, könnyen elképzelhető, hogy néhányan megfontolják majd a folytatás lehetőségét.
Kiemelt kép: FK Mladost Lucani Facebook
Szerző
