Vb-váró: Több csapat, több pénz, nagyobb vb – csökkenő sportérték

Mert ne legyen szemernyi kétségünk sem, már a bővítésről szóló döntéshozatal pillanatában csorba esett a világbajnokságon, amelyet a futball globális fejlődése épp csak kezdett utolérni – a 32 csapatos lebonyolításhoz mérten.

Egy világbajnokságon a világ legjobbjainak volna a helye, ez a legtöbb sportágban hellyel-közzel így is van, a kontinentális kvóták azonban – elsősorban a labdajátékoknál – garantáltan hígítják a mezőnyt. Ha a színvonal lenne az elsődleges szempont, még mindig 24 ország részvételével zajlana a futball-vb is, ahogyan 1982 és 1994 között. Már a 32 csapatos rendszer is indokolatlanul korán került bevezetésre, ugyanakkor azt nem lehet elvitatni, hogy mára elfogadhatóvá vált. Különösen annak fényében, hogy időközben a kézilabdában is ugyanekkora lett a mezőny, miközben Európán kívül három kontinens legfeljebb öt országa tekinthető versenyképesnek benne...

A labdarúgásban persze nincsenek ekkora kontrasztok, és a hagyományos európai és dél-amerikai elitre történő felzárkózást az is gyorsítja, hogy a futballban elmaradottabb kontinensek legjobbjai egyre nagyobb létszámban játszanak Európában, és a válogatott mezben tanúsított általános lelkesedésük és bizonyítási vágyuk is alighanem nagyobb, mint a (többnyire) kényelmesebb és biztonságosabb közegből érkező riválisaiké. Minél hátrányosabb helyzetű egy ország, annál inkább kitörési pont a foci (az élsport), és annál inkább alkalmas a nemzeti identitás manifesztációjára, országimázs-építésre, valamint a közösségi összetartozás-élmény megélésére és annak erősítésére.

Ez azonban nem legitimálja a mezőny felduzzasztását. A 2026-os tornán a három rendező ország – az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó – alanyi jogon vesz részt, Oroszország az ukrajnai invázió miatt el sem indulhatott a selejtezőben, míg Eritrea visszalépett a kvalifikációtól, mert a helyi szövetség attól tartott, hogy a játékosok a külföldi utak során politikai menedékjogot kérnek és megszöknek. A selejtezősorozatban 206 ország (vagy egy másik államhoz kapcsolódó, de önálló FIFA-tagsággal rendelkező terület) pályázott a fennmaradó 45 helyre. A 48-as főtáblán 16 európai, 10 afrikai, 9 ázsiai, 6 észak- és közép-amerikai, 6 dél-amerikai és 1 óceániai csapat szerepel – vagyis a 211 FIFA-tag 22 százaléka.

A bővítés teljesen értelmetlen és szakmailag is indokolhatatlan, hiszen teljesítményarányosan az európai és dél-amerikai dominanciához képest eddig is felülreprezentált volt az összes többi kontinens. Az eddigi 22 világbajnokság mindegyikét e két földrész valamely képviselője nyerte, és a kiosztott érmek 98,5%-át is elvitte: 66/65-öt (Európa 49-et, Dél-Amerika 16-ot). Az egyetlen kivétel az első, 1930-as, még meghívásos alapon rendezett torna, ahol az Egyesült Államok Jugoszláviával megosztva lett harmadik, mert akkor még nem rendeztek bronzmérkőzést. Ehhez képest értelmezendő, hogy míg az öreg kontinens 3, Dél-Amerika pedig 2, addig Ázsia és Afrika 4-4, míg Észak- és Közép-Amerika, valamint a Karib-térség 3 plusz helyet kapott, míg az eddig fél kvótával rendelkező Óceánia immár egy egészet, ami gyakorlatilag garantálja Új-Zéland állandó szereplését, lévén Ausztrália futballban az ázsiai zónához tartozik…

Afrika eddig összesen 1 elődöntőt (Marokkó, 2022) és további három negyeddöntőt (1990: Kamerun, 2002: Szenegál, 2010: Ghána) tudott felmutatni. Ázsiai csapat szintén egyszer jutott a legjobb négy közé (Koreai Köztársaság, 2002), a bírói segédlettel alaposan megtámogatott Hiddink-csapaton kívül a legnépesebb kontinensről mindössze egyetlen további nyolc közé jutást jegyezhettünk fel: a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságét, 1966-ban. Észak- és Közép-Amerika képviseletében eddig egy elődöntős és összesen hat negyeddöntős szereplés történt a világbajnokságok históriájában. Az USA 1930-as elődöntőjét már említettük, emellett 2002-ben is a legjobb nyolcig jutott, akárcsak Kuba 1938-ban, Mexikó 1970-ben és 1986-ban, valamint Costa Rica 2014-ben. Az óceániai térség legjobb eredménye Ausztrália 2006-os nyolcaddöntője. A Socceroos a németországi tornára még az OFC-ből kvalifikált, de éppen abban az évben lépett át az AFC-be, hogy elkerülje a dél-amerikai kvalifikációs sorozat mindenkori ötödik helyezettjével való interkontinentális pótselejtezőt.

A FIFA a sportág globális fejlődésével és az elmaradottabb térségek gyorsabb felzárkóztatásának igényével érvel, ami bár nem teljesen alaptalan, mégis fals indoklás. Mint említettük, a fejlődés üteme is csak utolérni látszott a 32 csapatos lebonyolítást, a verseny pedig attól nem lesz kiélezettebb, hogy töltelékcsapatokkal szórjuk meg a világbajnokságot. Az extra kijutók, a bővítés nettó haszonélvezői persze profitálnak belőle, az adott országokban nőhet a futball-láz, a sportág űzése iránti kedv, ami néhány esetben akár hozhat szakmai fellendülést is – erre építeni, természetes következményként számolni vele puszta fantazmagória.

A valódi ok a pénz, a lehető legtöbb pénz kisajtolása a világ legnépszerűbb sportágából. Több meccs, több helyszín, több résztvevő, hosszabb torna: ez garantáltan exponenciálisan növekvő bevételekkel jár – ezzel bátran kalkulálhat a nemzetközi szövetség, és ez is az egyetlen valódi oka a létszámemelésnek. 

64 helyett 104 mérkőzést rendeznek, csak csoportmeccsből több lesz (72), mint eddig összesen. A közvetítési jogokból 4.3, a szponzori bevételekből pedig 2.8 milliárd dollár folyhat be, a jegyeladásból és a vendéglátásból származó bevételek terén legalább 200%-os növekedés várható. A teljes 2023–2026-os pénzügyi ciklusra 13 milliárd dolláros bevételt irányzott elő a FIFA, ami az előző ciklushoz képest (7,5 milliárd dollár) 73%-os növekedést jelent. Ehhez képest a csapatoknak kiosztott pénzdíj (871 millió) kerete csupán 15%-kal nő.

Nem kell vátesznek lenni, hogy átlássunk a szitán. A valódi haszonélvező a FIFA és a multinacionális cégek, a globális nagytőke képviselői, és nem a labdarúgás. A játék és a mérkőzések színvonala egyébként már Katarban is egészen kiábrándító volt, optimizmusra semmi ok – de azért egy jó hírünk van: annál rosszabb talán már nem lehet. A négy újonc (Zöld-foki Köztársaság, Curacao, Jordánia, Üzbegisztán), az 52 év után újra kijutó Kongói DK és Haiti, a 40 év után ismét kvalifikáló Irak majd biztosan odateszi magát, küzd-hajt becsülettel, ebben biztosak lehetünk. Csak éppen semmi keresnivalójuk nem lenne egy labdarúgó-világbajnokságon.

Szép dolog a futballromantika, és tudom, hogy sokan gyermeki áhítattal várják, hogy olyan csapatokat láthassanak a foci vb-n, akiket korábban sosem – de van (volt, lennie kellene) az életnek, a realitásoknak egy olyan rendje, ami nem szabadna, hogy ezt lehetővé tegye. Ahogy egy kisváros amatőr színtársulata sem lép fel a Broadway színházaiban, vagy egy kerületi népdaléneklő-verseny harmadik helyezettje a Carnegie Hallban, úgy Haiti sem való a labdarúgás nagyszínpadára.

De nem ellenük kiáltunk, hanem a futballért! Persze könnyen lehet, hogy négy év múlva már a jelen abszurditása is visszasírandó nosztalgiába fordul, hiszen a FIFA komolyan fontolgatja, hogy a 2030-as, centenáriumi tornán 64 résztvevő legyen. A józanság halott, Eugene Ionescu él.