Wolfsburgban egy világmárka pénzét szórják el a középszerűségre

A 2008-2009-es szezon végén járunk. A Wolfsburg – a kispadon Felix Magathtal, a támadósorban pedig az Edin Dzeko, Grafite, Zvjezdan Misimovic háromszöggel – minden idők egyik legvalószínűtlenebb német bajnoki menetelését mutatja be, és aranyérmet szerez az idény második felét a 9. helyről indítva.

A sikeredző, aki egyébként a sportigazgatói szerepkört is betöltötte, a csúcson távozott, és nem sikerült a klubnak betölteni az utána maradó űrt. Kevesebb, mint két év múlva épp őt kellett bevetni a hajrában, meg is mentette az együttest a kieséstől, miközben az átalakuló keretben olyan játékosokat találni, mint Arne Friedrich, Simon Kjaer, Mario Mandzukic vagy Diego.

Jött egy stabil év még Magath vezetésével (8. hely), majd Dieter Heckinggel egy gyengébb évad után elindulnak felfelé, ezt a 2013-2014-es szezonban egy ötödik, a következőben pedig egy második hely és a kupagyőzelem jelzi. A klub kezdi kihasználni, hogy egy óriásvállalat, a Volkswagen áll mögötte kifogyhatatlan büdzsével, valamint a Borussia Dortmund útkeresésének következtében a Bundesligában a Bayern München mögötti pozíció hirtelen felszabadult.

A botrány, amelynek a mai napig érzékelhető hatásai vannak

Tekintsünk azonban egy kicsit mögé a pályán zajló eseményeknek, és helyezzük el a klubot a német futball palettáján. A Wolfsburg nem tartozik a legnépszerűbb klubok közé. Mert bár az RB Leipziget és a TSG Hoffenheimet körülvevő gyűlölethullámot nem éri el a közvélemény feléjük – és a Bayer Leverkusen felé – táplált ellenszenve, ám ők is rendszerint megkapják a „műanyagklub” jelzőt. Ez pedig a „Lex Leverkusen és Wolfsburg” miatt van, az említett rendelkezés alapján a két helyi óriáscég és annak dolgozói által alapított egyesület felmentéssel bír a német futball alapjául szolgáló 50%+1-es szabály alól.

Az is tény, hogy bár Bundesliga-léptékben a kisebb stadionok közé tartozik, a Volkswagen Arenában így is gyakran látni a mérkőzéseken szórványosan megtelt szektorokat, azaz a lakosság és a csapat között nem alakult ki olyan kapocs, mint egy átlagos egyesületnél. A várost világszerte ismertté tevő Volkswagentől azonban függ mindkét fél.

Ám a helyiek ezt, mármint a VW jelenlétét valamiféle kitettség helyett gazdasági előnyként fogták fel. Azonban az idilli helyzet a vállalat 2015-ös dízel- vagy emissziós botránya miatt megváltozott, a cégnek jelentős váratlan plusz kiadást jelentett a kármentés. (A VW vezetősége a 2015 harmadik negyedévi bevételekből 6,5 milliárd eurót tett félre a kártérítésekre, az ügy okozta költségek fedezésére.) Így e mellett abban az időszakban nem volt prioritás a labdarúgóklub bőkezű finanszírozása, ami egyébként is ellentétes hatást válthatott volna ki egy olyan helyzetben, amikor a lakosság jelentős hányadának ugyanezen vállalat ballépése következtében veszélyben forgott a megélhetése.

Az igazi mélyütés viszont akkor érte a VfL Wolfsburgot, amikor a botrány hatására a Volkswagen-konszern futballőrült elnöke, Martin Winterkorn lemondott a tisztségéről, és ennek folyományaként még a vártnál is jobban meg kellett húzniuk a nadrágszíjat. Nem készült el a 40 millió eurós beruházásként tervezett akadémia, illetve az évi 100 millió eurós támogatás is alaposan lecsökkent, így a 2015-16-os és 2016-17-es szezonban is kénytelenek voltak profitot termelni az átigazolási piacon.

A rövid aszály után megint pénzszórás

Az említett évadok már csak azért is külön kiemelendők, mert a Wolfsburg azóta is minden idényben többet költött transzferekre, mint amennyi bevétele ebből származott. Ez a sorozat még a klubok számára kiapadhatatlan pénzforrásokat biztosító Premier League-ben is a párját ritkítaná, a Bundesligában pedig kifejezetten ritka.

Forrás: Transfermarkt.de

A fenti ábrán a vizsgált időszakban az átigazolásokra legnagyobb összeget fordító nyolc első osztályú csapatot láthatjuk, és láthatjuk, hogy ebben az intervallumban csupán a Bayern München „termelt” náluk nagyobb mínuszt.

Forrás: Transfermarkt.de

Arra, hogy a Wolfsburg kivételezett helyzetben van, a legjobban a koronavírus-járvány után mutatott viselkedése mutatott rá. Hiszen annak ellenére, hogy a német volt az első topliga, amely a krízis után újra elindult, a szigorú és gyakran változó szövetségi szabályok miatt évekig nem számolhattak a csapatok fix meccsnapi bevétellel, illetve a tévés pénzek esetében sem volt várható növekedés.

Ennek következtében még az első ábrán közel nullszaldós RB Leipzig, Bayer Leverkusen kettős is termelt plusz bevételt az átigazolási piacon. Kevéske mínusz áll az Union Berlin és a Borussia Mönchengladbach neve mellett, előbbi a frissen elköltött Bajnokok Ligája-pénzekkel került a vonal alá, utóbbinak pedig az elmúlt években szinte nem volt bevétele a futballisták játékjogának értékesítéséből, hiszen nyomott áron vagy ingyen mondott búcsút több értékes játékosának is.

Eközben ebben a kimutatásban is a nem túl dicső második hely a Wolfsburgé, a külön ligában játszó Bayern München mögött. Ennek okát a túlságosan is drágán igazolt játékosokban, illetve az eladások során kötött pocsék alkukban kell keresni. 2016 nyara óta 62 labdarúgót igazolt a klub, és közülük mindössze öt esetben szállt ki haszonnal. Ez idő alatt hét játékost szerződtettek úgy minimum 10 millió euróért, hogy később nem láttak belőle pénzt, vagy jelképes összegért engedték őket útjukra (1-2 millió euró közötti bevétel).

A legrosszabbul működő klub?

Az ilyen mérvű pazarlásnak az ágyazott meg, hogy a VW támogatása visszaemelkedett a korábban megszokott szintre, és a német sajtóban megjelent legfrissebb adatok alapján nincs olyan egyesület, amire az első számú támogatója akkora összeget szánna, mint a Wolfsburgra a Volkswagen.

Forrás: Kicker

A főszponzori bevételek mindenhol másképpen jönnek össze. Vannak egyesületek, ahol a mezeken vagy épp a stadion nevében köszön vissza a fő támogató, Wolfsburgban tulajdonképpen mindenen ott van egy VW-logó vagy egy hozzá köthető termék emblémája. A szerződés értéke azonban így is erősen túlárazottnak tűnik, ráadásul nem is átlátható teljesen, hogy mennyit költ az óriáscég a klubra. A nevük melletti csillag azt jelzi, hogy nincs pontos adat a finanszírozás összegéről, a Kicker szerkesztői 50 és 60 millió euró közé lövik be ennek az értékét, ám e közben a valós éves támogatás meghaladhatja a 100 millió eurót.

Forrás: Fbref/Capology

Az átigazolási egyenleg sem mutatott jól a Wolfsburgnál, ám még tragikusabb kép rajzolódik ki, ha a játékosok bértömegét vizsgáljuk. A klub e tekintetben az elmúlt egy évtizedben csupán egyszer tudott felülteljesíteni (a Hecking harmadik évadában begyűjtött ezüstérem során), egyszer pedig a „kötelezőt hozta”, a többi idényben kisebb-nagyobb mértékben elmaradt az ez alapján várható helyezéstől. A legnagyobb kontraszt a dízelbotrányt követő időszakban látható, amikor kétszer is majdnem kiestek „dobogós” bértömeggel a hátuk mögött.

Ennek az ellentmondásnak az egyik oka, hogy rendszeresek a klubnál a pánikigazolások, amik a feljebb taglalt, vállalhatatlan transzferegyenleghez is vezettek. Ennek a legújabb példája a 33 éves Kevin Behrens átigazolása. Az Union Berlintől megszerzett, immár válogatott középcsatár (tavaly októberben egy barátságos mérkőzésen mutatkozott be a nemzeti együttesben) a legjobb szerződést kötötte meg a pályafutása során, a fővárosiak előtt csak alacsonyabb osztályban futballozó támadó 2,5 millió eurót hozott az őt 2021-ben 900 ezer euróért megszerző Union konyhájára, ráadásul sikerült magas fizetést kialkudnia a Wolfsburgnál.

Mindez bő fél évvel azután történt, hogy a VfL tavaly nyáron ingyen elengedte az akkor 24 éves Omar Marmousht a Frankfurthoz, ahol a szezonban kiváló teljesítményt nyújt, a Bundesligában 23 meccsen 10 gólnál és 6 gólpassznál jár. 

Az egyiptomival az anyagiakban nem sikerült megállapodniuk a „farkasok” vezetőinek, ellenben ahogy említettük, Behrensszel nem voltak szűkmarkúak. Mivel Marmoush a sajtóhírek szerint 1,3 millió eurót keres évente az Eintrachtnál, Behrens pedig 1,6 millió euró körüli összeget, a helyzet így az, hogy a Wolfsburgnak van a keretében egy hasonló összeget kereső 33 éves játékos egy 25 éves helyett.

Ezt a sort erősíti Max Kruse korábbi, 2022 januári visszahozása is, akiért 33 éves korában sem sajnáltak 5 millió eurót (az eladó fél ekkor is az Union Berlin volt) és kínáltak neki az előző munkaadójához képest három és félszeres fizetést (1,1 vs. 3,8 millió euró/év), hogy 10 hónappal később nemes egyszerűséggel szerződést bontsanak vele...

Aztán ott van a Törökországból hazacsábított Mario Gomez is, aki csak egyetlen szezonra jelentett megoldást, míg Marmoush-hoz hasonlóan később máshol befutó labdarúgók, mint Victor Osimhen vagy Borja Mayoral sosem kapta meg a VfL-nél igazán a bizalmat és a lehetőséget az eredménykényszer és a rutinos társak jelenléte miatt.

A korábban elnyert bajnoki cím, a kupagyőzelem, a Bajnokok Ligája-negyeddöntő és a nagyszerű pénzügyi lehetőségek ellenére a Wolfsburgról továbbra sem beszélhetünk olyan csapatként, amely hosszabb időre meghatározó erővé vált volna Németországon belül, sőt az egyik legrosszabbul menedzselt topligás klubnak tekinthető, amelyet elsősorban az őket tulajdonló mamutvállalat tart a víz felszínén.

Ebben a szezonban jelenleg, hat fordulóval a vége előtt a 14. helyen állnak, az előnyük öt pont a már osztályozós pozíciót elfoglaló, 16. Mainz előtt.

Az a fajta hullámzás, ami jellemzi a Wolfsburgot, természetesen ad időszakosan pozitív töltetet a szurkolóknak, ám az önfenntartás hiánya szűk tíz éve is majdnem a mélybe rántotta az egyesületet, ha pedig bármi történik az anyacéggel a jövőben, akkor lejjebb süllyedhetnek, mint a Schalke 04, a Hamburger SV vagy éppen a Hertha BSC.

Kiemelt fotó: VFL Wolfsburg