A brazil labdarúgás sikerkorszakait végigkísérő legendára emlékezünk

Mário Jorge Lobo Zagallo 1931. augusztus 9-én született a Brazília keleti részén fekvő Atalaiában. Nyolc hónapos volt, amikor családja Rio de Janeiróba költözött, innentől kezdve egész életében ezer szállal kötődött a városhoz. Fiatalon biztonsági szolgálatot teljesített az 1950-es világbajnokságon, így ott volt a Maracanában a torna utolsó, Uruguay elleni meccsén. A rendező Brazília sokáig vezetett, de 2–1-es vereséget szenvedett, így lemaradt a világbajnoki címről, melyhez akár már egy döntetlen is elegendő lett volna. A mérkőzés később Maracanazo néven vonult be a sportág történelmébe, és fordulópontot jelentett a brazil labdarúgás életében.

Zagallo aktív játékosként csak riói klubokat erősített: első csapata az América volt, majd a Flamengo futballistájaként három, a Botafogo játékosaként két állami bajnoki címet nyert. Az egykori hatalmas munkabírású balszélsőt hazájában szorgalma révén Formiguinha (hangyácska) becenévvel illették. Tagja volt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon diadalmaskodott brazil válogatottnak. Ő volt az utolsó élő szereplője az 1958-as vb-döntő résztvevőinek. Úgy vélik róla, hogy már játékosként megelőzte a korát, mivel a támadófocival csillogó brazil válogatottban gyakran átmenetet képzett a csapategységek közt, és nem egyszer nagyszerű mentéseket mutatott be akár a saját kapuja előterében, miközben remek passzokkal szolgálta ki a támadókat.

Kapitányként azonnal világbajnokságot nyert

Visszavonulása után a brazil válogatott szövetségi kapitányának nevezték ki, az 1970-es világbajnokságon a Selecao az egész tornán dominálva hódította vissza a trónt. Egyesek úgy tartották, hogy a Pelé, Jairzinho, Rivellino és Tostao fémjelezte csapat edző nélkül is megnyerte volna a vb-t, annyira nagyszerű klasszisok alkották a keretet. Játékosai szerint azonban Zagallónak elévülhetetlen érdemei voltak a fegyelem és a koncentráció fenntartásában, nélküle könnyen elvihette volna a hév a játékosokat. Ráadásul bár nem sokkal a torna előtt nevezték ki, megváltoztatta a játékrendszert a siker érdekében. „Meggyőződésem volt, hogy a régi taktikával nem nyertük volna meg a világbajnokságot” – jegyezte meg a 90. születésnapján.

A szövetségi kapitány kérésére a válogatott már csaknem három hónappal a torna előtt Mexikóba utazott, hogy szokja a megterhelő klímát. Ennek eredményeként a brazilok rendszerint jobban bírták fizikálisan a mérkőzéseket az ellenfeleiknél: 19 góljukból 12-t a második félidőben szereztek.

Később a német Franz Beckenbauer (1974 és 1990) és a francia Didier Deschamps (1998 és 2018) volt képes hasonló bravúrra.

Az 1970-es vb-cím azért számított főként különlegesnek, mert a zseniális Pelé harmadszor lett világbajnok játékosként, és ez volt az első torna, melyet színes képernyőn sugároztak világszerte.

Edzői pályafutása során számtalan brazil csapat kispadján megfordult, időről időre a válogatottat is vezette. Több alkalommal vállalt munkát Ázsiában, közel-keleti nemzeti csapatokat is irányított.

Forrás: whyy.org

Az egyetlen négyszeres világbajnok

Az 1974-es vb-n negyedik helyhez segítette a válogatottat, majd az 1994-es világbajnokságon Carlos Alberto Parreira asszisztenseként negyedszer is világbajnok lett. Ezután újból átvette a válogatott irányítását, de az 1998-as vb-döntőt elveszítették a brazilok, melyet követően távozott posztjáról. Később koordinátorként még a 2006-os világbajnokságon volt jelen, majd háttérbe vonult és legfeljebb különböző társasági eseményeken tette tiszteletét.

1992-ben Zagallo megkapta a FIFA érdemrendjét, a nemzetközi szövetségi által odaítélt legmagasabb kitüntetést a labdarúgásban való hozzájárulásáért.

A Bolíviában rendezett 1997-es Copa América megnyerését követően az otthoni kritikusoknak úgy üzent, hogy a lefújás után a kamerába üvöltötte: „El kell tűrnötök engem!” Kifakadása hamar szállóige lett Brazíliában, ahol a szurkolók többsége kedvelte őt nyers, szókimondó, soha meg nem alkuvó stílusa miatt.

Zagallo babonás volt, a 13-as volt a szerencseszáma. Gyakran fogalmazott meg 13 szóból álló mondatokat, 13-án nősült meg, egyszer pedig azzal viccelődött, hogy 2013. július 13-án 13 órakor fogja bejelenteni a visszavonulását.

„Odaadó apa, szerető nagypapa, gondoskodó após, hűséges barát, győztes sportoló és nagyszerű ember. Óriási példakép. Hálát adunk Istennek, hogy ennyi időt veled tölthettünk, és arra kérjük az Urat, hogy a csodálatos közös emlékek és az örökséged által mindnyájan békére leljünk” – emlékezett meg róla családja egy bejegyzésben.

Pelétől Ronaldóig – brazil legendák sokaságát irányította

A brazil labdarúgás megkerülhetetlen alakja pályafutása során megannyi zseniális képességű játékossal dolgozott együtt. Zagallo az első két, játékosként nyert vb-címe alkalmával Pelé mellett Garrincha, Didi, Vavá, Zito vagy Nílton Santos csapattársa is volt.

Fiatal kapitányként az 1970-es sikercsapatban a fentebb már említett legendák (Pelé, Jairzinho, Rivellino, Tostao) mellett Carlos Alberto, Gérson vagy Clodoaldo erősítették az akkori válogatottat, mindannyian a brazil labdarúgás évtizedes meghatározó klasszisai voltak.

Klubedzőként az 1970-es években a Flamengónál pályafutása elején Zico is volt a játékosa. Az 1994-es világbajnok brazil együttesben a torna legjobb játékosának megválasztott Romário mellett Bebeto, Dunga, Mauro Silva, Leonardo, Cafu és a fiatal Ronaldo is ott volt. Az akkor segédedző Zagallo négy évvel később vb-döntőbe juttatta a csapatot, a fináléban azonban Ronaldo rosszulléte alaposan rányomta a bélyegét a brazilok teljesítményére. Mindenesetre a franciák elleni döntőben szerepelt csapatnak tagja volt még Roberto Carlos, Rivaldo, Taffarel, Denílson vagy éppen Edmundo is – Romário sérülése miatt nem volt ott a tornán, amiért Zagallo kapott hideget-meleget.

Forrás: www.thetimes.co.uk

Ha hozzávesszük, hogy a 2006-os vb-n Zagallo volt a címvédő csapat koordinátora Parreira stábjában, akkor elmondható, hogy a további nagy egyéniségek közül Ronaldinho, Kaká, Dida, Rogério Ceni, Lúcio vagy Adriano szintén dolgozott vele.

Zagallo halálával a brazil labdarúgás és a világbajnokságok történetének kardinális szereplőjét vesztettük el.

A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/

Kiemelt fotó: PA Images / Alamy Stock Photo