A Juventusban megcsömörlött Dybala újjászületett Rómában
2022 nyarán Paulo Dybala hét év után hagyta el a Juventust, majd Olaszországban maradva az AS Roma labdarúgója lett. Az egykor nagy ígéretnek tartott argentin támadó a fővárosi csapatnál a sérülékenysége ellenére is meghatározó szereplővé vált. A világbajnok csatár José Mourinho kezei alatt, majd Daniele De Rossi időszakában is teljes mértékben élvezi a bizalmat, illetve a Giallorossi szurkolóinak szeretetét.
Paulo Dybala annak idején nagy reményekkel szerződött a Juventushoz 2015-ben, ám az alapvetően kiváló képességű támadó csak időszakosan tudta teljesíteni a felé támasztott várakozásokat. Az első torinói szezonjában 19, majd a 2017-2018-as évad során 22 bajnoki találatig jutott. Ezen kívül még három alkalommal teljesítette a tízgólos határt, kétszer még azt sem. Menet közben Cristiano Ronaldo jelenlétében még inkább háttérbe szorult, kevesebb lehetőség és terület jutott neki, ami szintén nem segítette elő a kibontakozását, ráadásul az utolsó két szezonjában sorozatos sérülések hátráltatták őt.
Összességében hét szezon alatt 293 mérkőzésen 115 gólt szerzett a Juventus színeiben, majd 2022 nyarán szabadon igazolható játékosként az AS Romához szerződött.
Családias környezetben bontakozhat ki
A szurkolók felejthetetlen fogadtatásban részesítették az argentin légióst, ami biztosíthatta számára azt, hogy az első pillanattól kezdve otthon érezze magát.
A fizikai problémák a klubváltást követően sem kerülték el, Dybala az AS Roma színeiben is gyakran bajlódott kisebb-nagyobb sérülésekkel, melyek következtében egy-egy meccset vagy néhány hetet többször is ki kellett hagynia. Az első fővárosi idényében José Mourinho irányítása alatt 25 bajnokin 12 gólt és hét gólpasszt regisztrált. Eközben csapata döntőig tartó Európa-liga-menetelése során 11 találkozón ötször volt eredményes, beleértve a budapesti döntőben szerzett találatát, mellyel vezettek is a Sevilla FC elleni, végül tizenegyesekkel elvesztett fináléban.
A különféle izomsérülések miatt Dybala sokszor képtelen volt végigjátszani egy-egy mérkőzést, de a Románál azzal is megbarátkoztak, hogy bizonyos esetekben csak a kispadról beszállva tud az együttes hasznára lenni.
Tulajdonképpen amíg a Juventusnál egy topcsapat élére kellett volna állnia, addig az AS Románál annyit várnak tőle, hogy a legjobb tudása szerint segítse egy, a legjobbak közé vágyó csapat felzárkózását.
A némileg megújult szerepkör és az, hogy lekerült a válláról a – túl nagy – teher, jót tett neki, hiszen amíg a Juventusban sokszor görcsösen futballozott, az AS Románál többnyire újra azt a játékost látjuk benne, aki annak idején elsöprő lendülettel berobbant a Palermóban. Annak ellenére, hogy a 2023-2024-es idény derekánál José Mourinho lapátra került, a portugál trénernek is elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy az AS Románál a játékosok és a szurkolók közt egy rendkívül bensőséges kapcsolat alakult ki, ami Dybala játékára is kétségtelenül jótékony hatással volt.
Az új edzőnél is jól érzi magát
Egy idő után Mourinho képtelen volt felrázni az együttest, idén januárban a klublegenda Daniele De Rossi vette át a csapat irányítását, akivel látványosan feljavultak a Roma eredményei, és a csapatnak a szezon hajrájában minden esélye megvan a BL-indulás kiharcolására, ami az előző két alkalommal a portugállal nem sikerült. Bár Dybalának Mourinhóval sem volt problémája, a csapat nagy része felszabadultabban játszik az új mester kevésbé kötött taktikája szerint.
Dybala teljesítménye mindkét edző alatt hasonlóan kiegyensúlyozott volt. A jelenleg is tartó bajnoki idényben 22 pályára lépés alatt 12-szer vette be az ellenfelek kapuját és nyolc alkalommal regisztrált előkészítést. A gólok számában már megismételte a tavalyi termését, amikor még hét mérkőzés van hátra, és három találkozóval kevesebben lépett pályára, mint az előző kiírásban.
A szezon eddig eltelt szakaszában hét mérkőzésen szerzett legalább két „kanadai pontot”, beleértve a Torino FC elleni mesterhármasát, amikor február 26-án a Roma Dybala három góljának köszönhetően győzött 3–2-re.
Ezen kívül két gólt szerzett a Cagliari ellen, valamint egy-egy gólt és gólpasszt regisztrált ősszel az Udinese és a Sassuolo, tavasszal pedig a Monza ellen. Ahogy egy szezonnal korábban, úgy Dybalát az aktuális kiírásban is időről időre hátráltatják kisebb sérülések, így az Európa-ligában ismét kevesebb perchez jutott. A második számú nemzetközi kupasorozatban idáig hét mérkőzésen egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett, miután a Brighton & Hove Albion elleni nyolcaddöntő első mérkőzésén ő indította el a gólgyártást a 4–0-s, hazai győzelem alkalmával.
A 30 éves csatárt még jövő nyárig köti szerződés a fővárosiakhoz, ahol egyelőre minden jel arra mutat, hogy kifogástalanul érzi magát. A sajtóbeszámolók szerint Dybala szerződése az átigazolási időszakokban 12 millió eurós kivásárlási árat tartalmaz, amely alapvetően bármely topligás csapat számára megfizethető lenne, de a sérülékenysége okán kevésbé lehet vonzó célpont. Ráadásul, még ha lenne is olyan csapat, amely szerződtetné, egyáltalán nem biztos, hogy Dybala bárki kegyeiért elhagyná az Örök Város nyújtotta idilli környezetet, ahol újra magára talált.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt fotó: mundoalbiceleste.com
Kapcsolódó cikkek

Ismét megcélozhatja a Serie A-ba jutást a Palermo
A szebb napokat is látott Palermo FC 2022-ben a harmadosztályú rájátszás megnyerésével tért vissza a Serie B-be. A szicíliai klub az elmúlt idényben a Veneziával szemben csak rosszabb egymás elleni eredményével maradt le a playoffról, a most zajló kiírásban azonban nagyszerűen kapta el a rajtot. Az újból a közönségkedvenc Eugenio Corini által irányított csapat az első nyolc mérkőzéséből csak egyet vesztett el, jelenleg a második helyet foglalja el a bajnokságban.

Mourinho és az AS Roma házassága mérsékelte vagy felerősítette a két fél gyengeségeit?
José Mourinho korábban a csúcson hagyta ott az Intert és Olaszországot, emiatt óriási várakozás közepette, messiásként várták a visszatérését. A szép pillanatok ellenére végül még a szerződése végét sem élte meg az AS Roma kispadján. A következőkben a számok alapján vizsgáljuk, hogyan hatott egymásra az edző és a csapat.

Az AS Roma megvált tőle, a Bolognánál alapember lett a fiatal védő
A Serie A 2023–2024-es idényének egyik meglepetése a Bologna FC, amely a szezon utolsó szakaszába fordulva reális eséllyel küzd a Bajnokok Ligája-indulásért. Thiago Motta csapatában nélkülözhetetlen szerepet tölt be a balhátvédből lett középső védő, Riccardo Calafiori, aki az AS Romában mutatkozott be a felnőttek közt. A fiatal játékos az új szerepkörében máris az olasz bajnokság legjobbjai közé emelkedett.

Ezúttal az AS Roma fogadta be a csapatot kereső Lukakut
A nyári átigazolási időszakok állandó szereplőjének számító Romelu Lukaku ezúttal sem maradt a helyén. A belga csatár hosszas huzavona után a Chelsea FC-től az AS Romához került kölcsönbe a 2023–2024-es idényre. Azzal együtt, hogy a szurkolók többsége – teljes joggal – már csak nevetni tud a sorozatos klubkeresésén, Lukaku abszolút hiányposztra érkezett az AS Romához, melynek nagy segítséget jelenthet.