A magaslat gladiátorai – ahol a hazai pálya tényleg előnyt jelent

A magaslat gladiátorai – ahol a hazai pálya tényleg előnyt jelent

2023. aug. 2.

A bolíviai válogatott és az ország legerősebb klubcsapatai rendre a 3600 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő La Pazban játsszák a hazai mérkőzéseiket. Ilyen körülmények között a hazai pálya jelentős előny, a helyi csapatok gyakran nem várt bravúrokat érnek el a fullasztó magasságban. A többi dél-amerikai ország kérésre a FIFA átmenetileg bojkottálta a nemzetközi mérkőzéseket a térségben, azonban egy év után a tiltást feloldották.


A bolíviai válogatott történetének legjobb eredményeit hazai környezetben, a magaslati adottságokat kihasználva érte el. A helyi klubcsapatok a 3600 méteres tengerszint feletti magasságban időről időre ugyancsak képesek meglepetést okozni. Ennek ellenére – egy kontinensbajnoki cím kivételével – nem tudtak nagyobb sikereket elérni egy-egy skalpnál.


Az ország fekvése, különleges adottsága

Bolívia válogatottja mindössze két érmet nyert a dél-amerikai kontinensbajnokság több mint egy évszázada alatt, mindkettőt akkor, amikor a torna házigazdája volt: a La Verde az első rendezés során 1963-ban az első helyen zárt, míg 1997-ben második volt.


Bolívia (és a szomszédos Paraguay) a dél-amerikai földrész két olyan országa, amelynek nincs tengerpartja, mióta 1879-ben a chilei kormány erőszakkal magához csatolta a területet az ott található guanólelőhely miatt. Északon és keleten Brazíliával, délen Paraguayjal és Argentínával, nyugaton Chilével és Peruval határos. Utóbbival közös határán található a világ legmagasabban fekvő hajózható tava, a Titicaca-tó. Az ország nyugati harmadán az Andok vonulatai, keleti kétharmadán hegy-, domb- és sík vidék terül el. Az Andok Peru északi határától kezdődően egymástól erősen eltávolodó két fő vonulatot alkot, amely a Nyugati-Kordillerák és a Keleti-Kordillerák. A térségben a legmagasabb csúcsok rendszerint 6000 méter fölé emelkednek.


Bolívia a kontinens legszegényebb országa, a helyiek többsége a mezőgazdaságban dolgozik. Dél-Amerikán belül itt a legnagyobb az indián őslakosok aránya, a teljes lakosság mintegy 55 százalékát alkotják. Az ország alkotmányos és igazságszolgáltatási fővárosa Sucre, amely a déli részen fekszik, az adminisztratív főváros, La Paz viszont a középső részen. Átlagos tengerszint feletti magassága 3650 méter, mellyel a világ legmagasabban található nagyvárosa.


autoAz 1997-es Copa-ezüstérmes csapat (Forrás: historiadelfutbolboliviano.com)



A válogatott legnagyobb sikerei

A bolíviai válogatott háromszor vett részt a világbajnokságon: az 1930-as és az 1950-es tornán meghívottként szerepelt, önerőből csak az 1994-es seregszemlére kvalifikálta magát. A La Verde az első két tornát nyeretlenül, rúgott gól nélkül zárta, harmadik nekifutásra már pontot és gólt szerezve búcsúzott a csoportkör végén. Az akkori három meccs alatt egy pontot gyűjtött, az első győzelem még várat magára. Az azóta eltelt időszakban egyszer sem került a kijutás közelébe, általában legfeljebb az utolsó előtti helyet tudta megkaparintani a dél-amerikai kvalifikáció küzdelmeiben.


A kontinensbajnokságot tekintve a két hazai rendezésű tornán érte el a legjobb eredményeit. Az 1963-as Dél-Amerikai bajnokságon (Campeonato Sudamericano, a mai Copa América elődje) a hétcsapatos körmérkőzéses lebonyolításban öt meccset megnyert, egyszer döntetlent játszott, így végzett az élen. Az 1997-es hazai rendezésű Copa Américán csak a sztárokkal teletűzdelt brazil válogatott tudta legyőzni Bolíviát a döntőben, így ezüstérmes lett. Az azóta lebonyolított kilenc kontinenstornából nyolc alkalommal nem jutott tovább a csoportkörből, míg a 2015-ös 16 csapatos Copán negyeddöntőt játszott Peru ellen.


A bolíviaiak legismertebb játékosa a Portugáliában is játszó Erwin Sánchez volt az 1990-es években, napjainkban pedig a válogatott gólrekordere, Marcelo Martins Moreno alkot maradandót.


auto(Forrás: FIFA.com)



Tiltakozás a magaslati meccsek ellen

Az évtizedek során a megszokott tengerszint feletti magasságból érkező ellenfelek különféle praktikákat találtak ki a bolíviai körülmények átvészelésére – biztos recept azonban nincs rá. Vannak, akik úgy vélik, érdemes akár már hetekkel a meccs előtt megérkezni az országba (erre napjainkban a sűrű versenynaptár miatt nincs lehetőség), mások arra esküsznek, hogy elég csak pár órával a meccs előtt beesni a helyszínre. Az argentinok és az uruguayiak a matétea, mások a helyi kokatea erejében bíznak, de különböző, tiltólistán nem szereplő (gyógy)szerek alkalmazásáról is lehetett olvasni. Például a River Plate játékosai egy 2015-ös orurói meccs előtt Viagrát vettek be, majd 2–0-ra kikaptak a hazai San Josétól.


Az ellenfelek a játékosok egészségével kapcsolatos aggodalmak és az akklimatizálódott hazai csapatok tisztességtelen előnyére hivatkozva tiltakoztak a magaslati mérkőzések ellen.


A FIFA 2007-ben úgy határozott, hogy 2500 méternél nagyobb tengerszint feletti magasságban fekvő stadionban nem rendezhetnek hivatalos nemzetközi mérkőzéseket. A tiltás La Paz mellett az ecuadori Quitót (2850 méter) és a kolumbiai Bogotát (2625 méter) egyaránt érintette. A brazil labdarúgó-szövetség élen járt a tiltakozásban, miután a riói Flamengo játékosai egy esőben rendezett magaslati mérkőzés közben a kispadon oxigénpalackokból próbáltak levegőhöz jutni.


Bolívia akkori elnöke, Evo Morales szembement az ítélettel, és végül elérte a célját.


„Ez nem csak Bolíviával szemben kirekesztő ítélet, hanem a sport egyetemességet illetően is. Nem engedhetjük meg a diszkriminációt a labdarúgásban, nem engedhetjük meg a kirekesztést a sport világában” – fogalmazott az ország első indián származású elnöke, aki 2019-ig töltötte be tisztségét.


A bolíviaiakkal szembeni ítélet megosztotta a kontinenst és a labdarúgás világát. Amíg a brazilok tiltakoztak, az argentinok kiálltak mellettük, Diego Maradona barátságos mérkőzést szervezett La Pazban, hogy bebizonyítsa, hogy ha ő 47 évesen is tud játszani a magaslaton, akkor az aktív sportolóknak sem jelenthet akkora gondot. Az 1986-os világbajnok klasszis és barátainak csapata 7–4-es győzelmet aratott a Morales vezette alkalmi bolíviai gárda ellen.


Végül a bolíviaiak ellenkezése célt ért, és egy év múlva engedményt kapnak, miután a brazilok kivételével valamennyi CONMEBOL-tagország melléjük állt. A határozat jelenleg úgy szól, hogy 3000 méteres magasság felett nem játszhatnak világszerte, de a helyi válogatott és a La Paz-i klubcsapatok körében előszeretettel használt Estadio Hernando Siles különleges engedélyt kapott a nemzetközi szövetségtől a mérkőzések lebonyolítására, így továbbra is játszhatnak meccseket a 3637 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő létesítményben.


A sors furcsa fintora volt, hogy Bolívia a tiltás felfoldása után éppen az ellen az argentin válogatott ellen nyert 6–1-re és aratta története egyik legnagyobb sikerét 2009-ben, amelynek a szövetségi kapitánya Maradona volt. A vb-selejtező után azonban Diego nem a magaslatban kereste a kifogásokat, hanem az ellenfelet dicsérte és saját játékosai teljesítményét bírálta.


auto(Forrás: Culture Trip)



A magyar válogatott 1977-ben vb-pótselejtezőt játszott Bolíviában, melyről a válogatott akkori játékosa, Zombori Sándor elevenítette fel a tapasztalatait:


„Minden igaz, amit az interneten lehet olvasni a La Paz-i rémségekről. Amikor a mi repülőgépünk leszállt az El Alto nemzetközi repülőtéren – stílszerűen El Alto azt jelenti, hogy A magas… –, szegény néhai Vinkovics Lajos gyúró odarohant az ajtóhoz, és azt mondta, hogy ő majd elsőnek kiszáll, megnézi, milyen az a magaslati levegő. Nos, ahogy kilépett, le is bukfencezett a lépcsőn, annyira elhagyta az ereje. Azt mondták nekünk, ne nagyon mászkáljunk a szabad levegőn, nem is tettük. Maga a meccs különös volt, ugye, 6–0-ás előny birtokában utaztunk ki Bolíviába, azaz tudtuk, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban velük. Nem is tartottunk a meccstől, nyertünk is 3–2-re, de azért érdekes volt… Óvatos duhajok módjára futballoztunk, azt hittük, száguldunk, és Baróti Lajos bácsi, a szövetségi kapitányunk mondta, hogy kívülről úgy tűnt, mintha lassított felvételt nézne. A lényeg az volt, hogy túléljük a kilencven percet, és ez sikerült is. De nem volt kellemes élmény” – idézte őt a Nemzeti Sport archívuma.


A klubcsapatok legjobb nemzetközi eredményeit a Bolívar szállította, a helyi rekordbajnok 2004-ben döntős volt a második számú sorozatnak számító Copa Sudamericanában, továbbá két alkalommal, 1986-ban és 2014-ben elődöntőt játszott Libertadores-kupában.


A legerősebb dél-amerikai nemzetközi kupasorozat 2023-as kiírásában két bolíviai, konkrétan két La Paz-i magaslaton játszó csapat vett részt, és mindkettő nevéhez fűződtek bravúreredmények. A Libertadores-kupa csoportkörében a Bolívar legyőzte a tavalyit megelőző két kiírást megnyerő Palmeirast, és továbbjutott a csoportjából, míg a The Strongest odahaza az argentin River Plate és a brazil Fluminense ellen is diadalmaskodott, de ez a hat pont kevés volt a továbbjutásához.


auto(Forrás: soccerzz.com)



A bolíviai labdarúgás szerényebb lehetőségei és a játékosok képességbeli lemaradása miatt továbbra is egy csak egy-egy hazai mérkőzésen, tornán reménykedhet kiugró eredményekben. Mindenesetre legalább azt el tudták érni, hogy a megszokott magaslati környezetben fogadhassák ellenfeleiket.


A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/


Kiemelt fotó: worldatlas.com

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.