A Tottenham, amely megelőzte a korát – Bill Nicholson és az angol futball első modern sikerkorszaka

Bill Nicholson első mérkőzésén tizennégy gól született. A Tottenham tízet szerzett belőlük. Az Everton elleni, 1958-as bemutatkozás különös felütése lett annak a korszaknak, amelyben a londoniak bajnokságot és FA-kupát nyertek ugyanabban az idényben, majd első brit klubként jelentős európai kupát is hazavittek. Nicholson közben egy korábbról ismert gondolatot vitt tovább: a labda továbbadása után a játékos feladata még nem ért véget.

Egy örökség, amelyből aranykor született

Amikor Bill Nicholson 1958-ban átvette a Tottenham irányítását, nem kellett teljesen új futballfilozófiát teremtenie. A klub már az előző évtizedben megismerte Arthur Rowe push and run néven ismert játékstílusát, amely a gyors összjátékra, a labda továbbadását követő azonnali helyváltoztatásra és a folyamatos mozgásra épült. 

A Tottenham 1950-ben feljutott az élvonalba, majd 1951-ben története első angol bajnoki címét is megszerezte.

Nicholson játékosként maga is részese volt ennek a csapatnak, így pontosan ismerte a klub szakmai örökségét. Menedzserként azonban már saját elképzelései szerint formálhatta tovább. Nem egyszerűen megőrizte a korábbi stílust: új karakterű, fizikailag erős, technikailag képzett és támadásban rendkívül veszélyes együttest épített.

A csapat vezére Danny Blanchflower lett, akinek játékintelligenciája és passzjátéka meghatározta a Tottenham középpályáját. Mellette Dave Mackay képviselte a keménységet és az intenzitást, elöl pedig Bobby Smith, Les Allen, Cliff Jones és Terry Dyson biztosították a gólerőt és a sebességet. Később Jimmy Greaves érkezése tovább emelte a támadójáték színvonalát.

Tizenegy győzelemmel az angol futball csúcsára

Az 1960–61-es szezon a Tottenham történetének egyik legemlékezetesebb bajnoki menetelését hozta. Nicholson csapata az első 11 bajnoki mérkőzését megnyerte, ami a mai napig rekordnak számít az angol élvonal történetében. A 42 forduló során 115 gólt szerzett, és nyolcpontos előnnyel végzett a második Sheffield Wednesday előtt.

A bajnoki címet április 17-én biztosította be, majd május 6-án az FA-kupa döntőjében 2–0-ra legyőzte a Leicester Cityt. Ezzel a 20. század első olyan angol csapata lett, amely egy idényen belül bajnokságot és FA-kupát nyert. Fontos történelmi pontosítás, hogy a duplázás önmagában nem volt példa nélküli: a Preston North End 1889-ben, az Aston Villa pedig 1897-ben már elérte ezt a teljesítményt.

A Tottenham különlegessége a korszakban nemcsak az eredményességében rejlett.

A csapat támadófutballja látványos és közönségvonzó volt. 

A klub történeti visszatekintése szerint a bajnoki és kupamérkőzéseken összesen mintegy két és fél millió néző látta a csapatot az idényben. A siker így nem csupán sporteredmény, hanem a klub és szurkolói közötti kapcsolat egyik meghatározó pillanata is lett.

Európa meghódítása

A hazai sikerek után a Tottenham az európai porondon is bizonyítani akart. Az 1961–62-es BEK-szereplés során egészen az elődöntőig jutott, ahol a későbbi győztes Benfica állította meg. A következő idényben a Kupagyőztesek Európa-kupájában kapott újabb lehetőséget.

A londoniak a Rangers ellen 8–4-es, a Slovan Bratislava ellen 6–2-es, az OFK Beograd ellen pedig 5–2-es összesítéssel jutottak tovább. A döntőben a címvédő Atlético Madrid várt rájuk, de a rotterdami mérkőzésen a Tottenham 5–1-es győzelmet aratott. Jimmy Greaves és Terry Dyson két-két gólt szerzett, John White pedig szintén betalált.

A siker történelmi jelentőségű volt: 

hiszen a Tottenham lett az első brit klub, amely jelentős európai kupasorozatot nyert.

Ráadásul mindezt Dave Mackay nélkül érte el, aki a csapat egyik legfontosabb játékosaként sérülés miatt nem léphetett pályára a fináléban.

Több mint két sikeres idény

Nicholson Tottenhamje nem egyetlen kiugró szezon emlékezetes csapata volt. A klub 1962-ben ismét megnyerte az FA-kupát, 1963-ban Európában diadalmaskodott, 1967-ben újabb FA-kupát szerzett, 1971-ben és 1973-ban Ligakupát nyert, 1972-ben pedig az UEFA-kupát is elhódította.

A korszak öröksége ezért túlmutat az 1961-es duplázáson és az első brit európai kupagyőzelmen.

Bill Nicholson olyan szakmai és kulturális alapokat teremtett, amelyek a Tottenham identitásának meghatározó részévé váltak.

Csapatának története arra is emlékeztet, hogy a futballban a nagy sikerek ritkán születnek előzmények nélkül. Egy korábbi generáció játékfelfogása, egy edző következetessége és egy kivételes játékoskeret találkozása teremthet olyan korszakot, amely évtizedek múltán is hivatkozási pont marad.

Borítókép: Getty