Botrányokkal megelőzött hazai tornán ünnepelte legnagyobb futballsikerét Kolumbia

2001 nyarán először rendezték meg Kolumbiában a Copa Américát, a dél-amerikai földrész kontinentális vetélkedésnek 40. felvonását. A tornát megelőzően a feszült belpolitikai helyzet odáig vezetett, hogy a dél-amerikai labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) két héttel a rajt előtt elvette a rendezés jogát Kolumbiától. Két nappal később visszaállították az eredeti döntést, de az incidensek miatt a torna egy évvel történő elhalasztását javasolták. Végül azonban hat nappal a július 11-i nyitómérkőzés előtt mégis megerősítették az esemény megrendezését az eredeti időpont szerint.

Két válogatott azonban napokkal a rajt előtt visszalépett a tornától: Kanada nemzeti csapata befejezte az edzőtáborozást az első bejelentés után, majd a szövetség nem volt hajlandó újra összehívni a keretet, míg a végső győzelemre is esélyesnek tartott Argentína a terrorszervezetektől kapott halálos fenyegetések miatt lemondta a részvételt, hiába ígértek a szervezők fokozott rendőri védelmet. Kanada helyett Costa Rica válogatottja ugrott be, míg az argentinok visszalépése után Honduras csatlakozott a mezőnyhöz, annak ellenére, hogy csapata csak néhány órával az első mérkőzése előtt érkezett meg Kolumbiába, majd óriási meglepetésre bronzérmesként zárta a viadalt.

A torna előtti fenyegetettség ellenére a Copa América alatt egyetlen résztvevő válogatottat vagy játékost sem ért incidens.

Nem maradtak el a meglepetések

A 12 csapatos torna mérkőzéseit Barranquillában, Medellínben, Bogotában, Caliban, Manizalesben, Pereirában és Armeniában játszották. A résztvevőket három négytagú csoportba sorolták, ahonnan az első két-két helyezett, valamint a két legjobb csoportharmadik jutott be a legjobb nyolc közé az egyenes kieséses szakaszba.

A hibátlan házigazda Kolumbia mellett a favorit Brazília és a beugró Costa Rica végzett a másik két csoport élén, ám a kolumbiaiakkal ellentétben egyikük sem maradt hibátlan. A brazilok az első meccsükön Jared Borgetti korai góljával meglepő vereséget szenvedtek Mexikó ellen, míg a Costa Rica-iak két győzelem mellett Uruguay ellen játszottak döntetlent.

A negyeddöntőben a Kolumbia sima győzelmet aratott Peru felett, ugyanezen az ágon viszont végbement a Copa América történetének egyik legnagyobb meglepetése, amikor az utólag csatlakozó Honduras 2–0-s győzelmet aratott a vele szemben végig mezőnyfölényben játszó Brazília ellen. Ami a közép-amerikaiak számára a legnagyobb siker, az a braziloknak óriási blama volt. A sokkoló kiesés után Luiz Felipe Scolari csapatára valóságos népharag zúdult Brazíliában, melyet a sokat kritizált szövetségi kapitány igazán csak egy évvel később, a 2002-es vb-címmel tudott elhallgattatni.

A másik két találkozón Mexikó 2–0-ra győzött Chile ellen, a csoportjából csak a harmadik helyen továbbjutó Uruguay pedig 2–1-re felülmúlta az addig veretlen Costa Ricát.

A döntőbe jutásért Kolumbia nem kegyelmezett Hondurasnak, a vendéglátók 2–0-s sikerrel vetettek véget a meglepetéscsapat menetelésének. A másik párosításban Mexikó Alberto García Aspe 67. percben szerzett tizenegyesgóljával 2–1-re legyőzte Uruguayt, így története során másodszor jutott be a Copa América döntőjébe.

A fináléban mindkét csapat fennállása első Copa-aranya megszerzésére készült, végül a bogotái Estadio El Campínban rendezett döntőben a csapatkapitány Iván Córdoba góljával Kolumbia 1–0-ra diadalmaskodott Mexikó ellen.

A bronzmérkőzésen borult a papírforma, a kétszer is vezető Honduras 2–2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte Uruguayt, ezzel pedig a beugró a harmadik helyen zárta a viadalt.



Gólt sem kapott a végső győztes

A kolumbiai válogatottat az 1990-es években számtalan világhírű labdarúgó erősítette, azonban a nemzeti csapat két Copa América-bronzéremnél nagyobb sikert képtelen volt elérni. Az 1993-as és az 1995-ös kontinensbajnoki harmadik helyezést közt az 1994-es világbajnokságnak is nagy reményekkel vágtak neki, azonban már a csoportból sem jutottak tovább. Ráadásul a szereplésüket végképp beárnyékolta, hogy néhány nappal a kiesés után hazájában meggyilkolták az utolsó mérkőzésen öngólt vétett Andrés Escobart.

A 2001-es torna idején olyan korszakos helyi klasszisok, mint René Higuita, Carlos Valderrama, Faustino Asprilla vagy éppen a 2022-ben tragikus autóbalesetben elhunyt Freddy Rincón már nem volt tagja a Los Cafeteros keretének. Ennek ellenére a hazai tornának Kolumbia a végső győzelem reményében, az egyik nagy esélyesként vágott neki.

Kolumbia végül az összes mérkőzését megnyerve, 100 százalékos teljesítménnyel, kapott gól nélkül nyerte meg a viadalt.

Francisco Maturana szövetségi kapitány együttese a csoportküzdelmek során Venezuelát és Chilét 2–0-ra, Ecuador pedig 1–0 arányban győzte le, így hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a csoportját. A kolumbiaiak öt góljából hármat Víctor Aristizábal vállalt magára, aki kiváló teljesítményével gyakorlatilag vállára vette az együttest.

Kolumbia a folytatásban sem ismert megálljt, és a negyeddöntőben a második félidő első felében 19 percen belül három gólt szerezve intézte el Perut (3–0). Aristizábal duplája mellett Giovanni Hernández volt még eredményes. Az elődöntőt a házigazda egyértelmű favoritként várhatta és Honduras hiába szeretett volna meglepetést okozni, gyorsan szertefoszlottak a reményei, mivel Gerardo Bedoya már a hatodik percben előnyhöz juttatta Kolumbiát. A második félidő elején Aristizábal duplázta meg a vezetést, ezzel a gólfelelős az elődöntőig bezárólag a torna összes mérkőzésén legalább egyszer eredményes tudott lenni.

A Mexikó elleni finálé sokáig kiélezett volt, mindkét csapatnak adódott lehetősége, hogy megszerezze a vezetést. Végül a második félidő derekánál Kolumbia egy rögzített szituációból volt eredményes, az Iván López által a kapu elé ívelt szabadrúgást az akkor az Intert erősítő 24 éves csapatkapitány, Iván Córdoba csúsztatta a hosszú sarokba. Ez az egy gól pedig Kolumbia történelmi diadalát eredményezte.

Aristizábal hat találatával a Copa América legeredményesebb játékosának bizonyult, mögötte a második helyen Paulo Wanchope (Costa Rica) végzett öt góllal.

Töretlen fejlődés

A 2001-es Copa-sikert Kolumbia azóta sem tudta megismételni. A kontinentális versengésben a 2024-es vesztes döntőig még két bronzérmet szerzett: 2016-ban és 2021-ben végzett a dobogó harmadik fokán, valamint 2004-ben negyedik volt.

A kolumbiaiak 2002-től kezdve egymás után három világbajnokságra nem kvalifikálták magukat, de a 2014-es brazíliai tornán a negyeddöntőig, a 2018-as oroszországi viadalon pedig a nyolcaddöntőig jutottak. 2022-ben óriási blamának számított, hogy a csapat nem jutott ki a katari vb-re.

Kolumbia labdarúgása vitathatatlan fejlődésen ment keresztül az elmúlt bő két évtizedben, évről évre egyre több játékosa szerepel Európában.

Amíg a 2021-es Copa-győztes csapatban egyedül a csapatkapitány Iván Córdoba játszott Európában, addig az idei kontinensviadalon szereplő együttes keretének csaknem a fele az öreg kontinensen kereste a kenyerét.

A köztes időszakra is kijelenthető, hogy Kolumbia egyre nagyobb számban vonultat fel olyan képességű játékosokat, akik nem csak az amerikai kontinens egyes bajnokságaiban, hanem az európai topligákból is képesek meghatározó szerepet betölteni. Elég csak az utóbbi években Radamel Falcao, Juan Cuadrado, Luis Muriel, Carlos Bacca, a válogatottsági csúcstartó David Ospina vagy a 2024-es Copa América legjobb játékosának választott James Rodríguez teljesítményére gondolni. Napjainkban leginkább Luis Díaz (Bayern München) számít kiemelkedőnek, de Daniel Munoz (Crystal Palace) és a 20 éves Jhon Durán (Fenerbahce) is le tudta már tenni a névjegyét Angliában.

A válogatott 2001-es sikere is segítette, hogy a kolumbiai játékosok előtt megnyílt az út Európa felé. Azóta az európai klubok megfigyelői a kolumbiai fiatalokat már hasonlóan árgus szemekkel követik, mint a térség nagyágyúinak játékosait, a brazilokat, az argentinokat vagy éppen az uruguayiakat.

Borítókép: elespectador.com

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.