Cavani a másodvirágzását éli a Boca Juniorsban

Cavani a másodvirágzását éli a Boca Juniorsban

2024. aug. 24.

Edinson Cavani bő egy évvel ezelőtt fejezte be európai pályafutását, és tért vissza a dél-amerikai kontinensre. Ugyan a veterán uruguayi támadó egyelőre nem tudta jelentősebb sikerekhez segíteni a Boca Juniorst, rendszerint fontos gólokat szerez, és még 37 évesen is a legszebb napjait idéző formában teljesít. A tavalyi halványabb bajnoki szereplés után az arany-kékek csak a második számú nemzetközi kupasorozatban próbálkozhattak, de Cavani nélkül kiestek a nyolcaddöntőben.


Edinson Cavani tavaly nyáron búcsút intett Európának és az otthonához közeli Buenos Aires egyik meghatározó csapatához, a patinás Boca Juniorshoz szerződött. Az uruguayi „Matador” az elmúlt bő egy év alatt 41 mérkőzésen 20 gólt szerzett az arany-kékek színeiben annak ellenére, hogy gyakran bajlódik különféle sérülésekkel.


Tavaly nehézkesen kezdett, idén megállíthatatlan

A pályafutása zenitjén már kétségtelenül túl lévő Cavanitól bizonyára senki nem várt újra 30-40 gólos idényeket, amelyre annak idején képes volt a PSG-ben, ám a Boca szurkolói abban bíztak, hogy a veterán csatár időről időre képes lesz villanásokra fontos pillanatokban. És a Palermo, a Napoli, a Paris Saint-Germain, a Manchester United és a Valencia egykori támadója nem is okozott csalódást a La Bombonera publikumának.


„Szerettem volna közel lenni az otthonomhoz, és azt hiszem, nincs még egy olyan ország, amely annyira hasonlítana az enyémhez, mint Argentína. A Boca Juniors fantasztikus klub, amelyben mindig nagy felelősség pályára lépni. Beszélgettünk a gyermekeimmel, és arra jutottunk, hogy jó lenne átélniük, milyen miliő tapasztalható a Boca családjában, így nem akartam kihagyni ezt a lehetőséget”


– nyilatkozta Cavani a Bocához szerződése alkalmával.


A 37 éves csatár a dél-amerikai visszatérést követően lassan lendült játékba és a 2023-as naptári esztendőben csak három gólt szerzett a Boca mezében. Miközben csapata a Libertadores-kupa döntőjéig menetelt, Cavani egyszer talált be hat pályára lépése alkalmával.


Az idei folytatásra már megtalálta az önbizalmát és a csapattársaival is jobban összeszokott, kifejezetten eredményes csatárpárost alkot fiatalabb honfitársával, Miguel Merentiellel. Cavani a 2024-es első argentin bajnoki kiírásban, a Copa de la Liga Profesional küzdelmei alatt – a rájátszást is beleértve – 12 találkozón hét góllal segítette a csapatát. Főszerepet vállalt abból, hogy a Boca Juniors bejutott a rájátszásba, de a River Plate kiejtése után elvesztette az elődöntőt a későbbi győztes Estudiantes La Plata ellen, így a hőn áhított trófeát nem tudta elhódítani.


„Az első pillanattól kezdve jól érzem magam a klubnál. Azt a szenvedélyt, amely folyamatosan körülveszi a csapatot, leginkább a Nápolyban tapasztaltakhoz tudnám hasonlítani. A csapat célja minden egyes sorozatban csak a végső győzelem lehet” – jelentette ki egy interjúban.


A folyamatban lévő második bajnoki kiírásban (Liga Profesional) ugyancsak eredményes volt már kétszer, míg a Copa Argentinában két meccsen három gólt szerzett, beleértve az alacsonyabb osztályú Central Norte elleni dupláját, mely során az egyik gólját egy parádés ollózásból érte el.




Fontos gólok a nemzetközi porondon

Az argentin sorozatok mellett Cavani a nemzetközi kupában is vezető szerepet vállalt. Mivel a Boca csak hatodik lett a tavalyi összesített argentin bajnoki tabellán, a Libertadores-kupa döntőjét pedig hosszabbításban elvesztette, így egy évtized után idén csak a második számú sorozatba, a Copa Sudamericanába tudta kvalifikálni magát.


Az uruguayi klasszis hat mérkőzésen öt gólt szerzett a Copa Sudamericana idei kiírásában, melyek közül három győztes találatnak bizonyult.


A csoportkörben a 93. percben szerzett győztes gólt a paraguayi Sportivo Trinidense elleni idegenbeli találkozón, emellett bevette a tavalyi döntős Fortaleza kapuját a végül döntetlennel zárult meccsen, valamint góllal vette ki a részét a bolíviai Nacional Potosi elleni fölényes sikerből. A 16 közé jutásért rendezett párharcban az ecuadori Independiente del Valle ellen a két meccs egyetlen gólja Cavani nevéhez fűződött a hazai visszavágón, míg a nyolcaddöntő első felvonását a Boca ugyancsak az ő találatával nyerte meg a Cruzeiro ellen. A péntek hajnalban játszott visszavágón a rutinos klasszis talpsérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, csapata pedig végül az első perctől emberhátrányban játszva, tizenegyesrúgásokkal vesztette el a párharcot és búcsúzott a további küzdelmektől.


„Örülök, hogy tudtam néhány fontos gólt szerezni, és visszaadhattam valamit abból a szeretetből, amit a szurkolóktól kaptam” – jegyezte meg a közelmúltban.


Bár a csapat eltökélt célja lett volna a Copa Sudamericana megnyerése, ez már biztosan nem valósulhat meg, a hazai versenykiírásokban azonban még van miért küzdeniük.

 



 

Nagyszerű góllövő forma hazai pályán

Az arany-kékek még két fronton maradtak versenyben: a Copa Argentina nyolcaddöntőjében a Talleres Córdobával találkoznak a hónap végén, míg a Liga Profesional egy harmadán túl a nyolcadik helyet foglalják el az első 11 mérkőzésen szerzett 17 ponttal. A bajnokság táblázata rendkívül szoros, az élmezőnyben fordulóról fordulóra változhat a helyzet, így még a Bocának is van esélye feljebb kapaszkodni.


Az idén az uruguayi válogatottban való szereplést is lemondó Cavani már nem fiatal és a fizikai állapota sem mindig tökéletes. Az elmúlt időszakban többször bajlódott kisebb-nagyobb sérülésekkel, így általában kettőnél több egymást követő mérkőzést nem szokott végigjátszani a regenerálódás érdekében. Az utóbbi időben a bajnokikon pihent és a nemzetközi kupameccseken szerepeltették őt a legutóbbi sérüléséig.


Cavani márciustól számítva az utolsó 12 hazai pályára lépéséből tizenegy találkozón eredményes volt, ezalatt összesen 13 alkalommal vette be az ellenfelek kapuit.

 

A minél jobb bajnoki szerepléshez a Bocának nagy szüksége lenne arra, hogy Cavani a visszatérését követően továbbra is a megszokott góllövő formáját hozza, hogy a nagy múltú csapat a 2022-es sikerei után újra trófeákkal gazdagodhasson.

A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/

Kiemelt fotó: El País

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.