A brazilok közkedvelt sikeredzője megkoronáztatott
A Libertadores-kupa idei kiírásának fináléját a Fluminense nyerte a Boca Juniors hosszabbítás utáni, 2–1-es legyőzésével. A riói csapat irányítását másfél éve átvevő Fernando Diniz már eddig is egyfajta prófétának számított hazájában a csapatánál meghonosított egyedi játékstílussal. Most pedig az első számú dél-amerikai versenysorozat elhódításával az első igazán nagy trófeáját nyerte meg edzőként a korábbi állami bajnoki címeket követően. Marcelo, Felipe Melo és a gólkirály csapata történelmet írt, a Tricolor először nyerte meg a Libertadores-kupát.
Bár a vártnál csendesebben indult a Libertadores-kupa idei döntője, végül nem maradtak el az izgalmak: a Fluminense heroikus küzdelem árán túlórában múlta felül a hatszoros győztes Boca Juniorst, és szerezte meg fennállása első jelentős nemzetközi sikerét.
A döntő első félideje szinte teljes mértékben a brazil válogatott élére is kinevezett Fernando Diniz elképzelései szerint alakult. A Flu ráerőltette az akaratát a Bocára, rövid passzos, a területet szűkítő játékkal próbált helyzeteket kialakítani, de hiába támadott sokkal többet, kevés érdemi lehetőséget tudott kidolgozni. Eközben az alárendelt szerepet betöltő Boca szinte csak egy-egy kósza ellentámadás alkalmával lépte át a felezővonalat, ezek sem hordoztak sok veszélyt magukban. A brazil csapat a 36. percben tudta először feltörni az argentinok zárt védekezését, a jobb oldalon Keno kényszerítőzött Jhon Aríasszal, elhúzott a szélen, mintaszerű középre adásából pedig a csapat gólfelelőse, Germán Cano kíméletlenül bevágta a vezető gólt.
(Forrás: CONMEBOL Libertadores)Cano góljával a Flu 1–0-ra vezetett az első félidő végeztével, csapata pedig abszolút kézben tartotta a mérkőzést. A Bocának a szünet után sikerült váltania és távoli lövésekkel próbálták meg áttörni a riói védőfalat, a veterán Fábio azonban hibátlanul védte csapata ketrecét. A 72. percben azonban már a 43 éves kapus is tehetetlen volt, amikor Luis Advíncula jobbról befelé húzva ballal kilőtte a hosszú sarkot, és szélső védő létére már a negyedik gólját szerezte meg a sorozatban. Úgy tűnt, hogy az addig tökéletesen uralt kupadöntő kicsúszhat a Flu kezei közül, hiszen a Boca az egyenlítést követően felbátorodott, Darío Benedetto és Luca Langoni beállításával pedig tovább fokozta a támadások intenzitását. Diniz korábban már lecserélte az erejével elkészülő Felipe Melót, majd a 80. percben újabb három, pár perccel később még egy cserelehetőséget kihasznált. A riói gárda offenzív játékába a jobb oldali védő Guga és támadó John Kennedy is új színt tudott vinni, de a rendes játékidőben nem született döntés.
A hosszabbításban a Boca igyekezett átvenni az irányítást, egyre több támadást vezetett, és a hátrányból kiegyenlítve joggal érezhette magáénak a lélektani fölényt, hogy akár egy újabb gólt is elérhet. Ennek ellenére az arany-kékek nem tudtak igazi helyzetet kialakítani Fábio kapuja előtt, a 99. percben viszont a Fluminense egy villanást követően újra betalált: David Brez emelését Keno fejelte le, a csereként beállt John Kennedy pedig a tizenhatos vonaláról a hálóba bombázott. A gólszerző az ünneplés hevében felrohant a szurkolókhoz, majd visszatérve a játékvezető felmutatta neki a második sárga lapot, így a Flu tíz emberre fogyatkozott.
A Boca nem sokáig volt emberelőnyben, ugyanis a ráadás első félidejének végén kialakult tömeges dulakodások közben Frank Fabra teljesen indokolatlanul pofon vágta Ninót, a játékvezető pedig a videofelvételek visszanézése után azonnal kiállította őt. A második 15 percben a Boca minden tőle telhetőt megtett az egyenlítés érdekében, azonban a Fluminense az utolsó pillanatokig hősiesen védekezett. A riói védőfal átjátszhatatlan volt: sorra blokkolták a lövéseket, fejelték ki a beadásokat. Néhány perccel a vége előtt egy kontrából akár el is dönthették volna a meccset, Guga estében leadott lövése azonban a kapufán csattant. Bár újabb gólt nem szereztek, Ninóék a lefújásig állták a sarat, így a Fluminense a 2008-as elvesztett döntő után a második fináléját már megnyerte a sorozatban.
Diniz eddigi legnagyobb sikere
A Fluminense szurkolói és a legtöbb brazil már hosszabb ideje ódákat zengett Diniz edzői képességeiről. A 49 esztendős szakember tavaly április óta nagyszerű csapatot hozott létre, amely óramű pontossággal teszi a dolgát és valósággal bedarálja az ellenfelet a mérkőzések alatt. Eddigi legnagyobb sikere az idei riói állami bajnokság megnyerése volt, melyet az ősi rivális Flamengo ellen hátrányból fordítva értek el, a Libertadores-kupa megnyerése azonban mindenen túltesz.
Veterán győztesek, fiatal vesztesek
A Fluminense színeiben a veterán Felipe Melo a Palmeirasszal elért sikerek után már harmadszor emelhette magasba a Libertadores-kupát. A csapat rutinos kapusa, Fábio viszont az 1997 óta tartó pályafutása során először hódította el a serleget, miután korábban a Cruzeiróval már vesztett egy döntőt.
A rióiak másik rutinos hadvezére, Marcelo csatlakozott ahhoz az immár 14 fős társaság tagjaihoz, akik a Bajnokok Ligáját és a Libertadores-kupát is megnyerték. A Real Madrid egykori trófeahalmozója előtt Juan Pablo Sorín, Dida, Cafú, Ramíres, Rafinha, David Luíz, Carlos Tévez, Roque Júnior, Ronaldinho, Walter Samuel, Danilo, Neymar és Julián Álvarez volt győztes mindkét sorozatban.
Ezzel szemben a Boca hiába nyerte meg korábban hatszor a Libertadores-kupát (2007 óta egyszer sem), a rutinosabb játékosai ezúttal tehetetlenek voltak és a rendkívül lelkes, a torna korábbi szakaszában remekül játszói fiataljai sem tudtak annyit hozzátenni, hogy a finálét sikerrel vegyék. A Boca az előző körben hiába ejtette ki a nagy esélyesnek számító Palmeirast és hiába nyerte meg mindhárom egyenes kieséses szakaszbeli párharcát tizenegyesekkel.
A nagyszerűen futballozó Guillermo „Pol” Fernández mellett azonban a fiatalabbak, Nicolás Valentini, Christian Medina, Ezequiel „Equi” Fernández és Valentín Barco sem a döntőben játszotta a legjobb meccsét. Egyikük sem vívott még nemzetközi kupadöntőt a világ egyik legnagyobb stadionjában, az ilyen meccsekre pedig nem lehet edzésen felkészülni, meg kell szerezni hozzájuk a szükséges tapasztalatokat.
Edinson Cavani a mérkőzés előtt „élete legfontosabb meccsének” nevezte a döntőt, ennek ellenére 78 perc alatt hiába hajtott, alig tudott a labdához férkőzni. Nagyon hiányzott a „genovaiak” védelméből az elődöntőben kiállított csapatkapitány, Marcos Rojo, akinek a rutinja a csapat hasznára lehetett volna egy ekkora téttel bíró összecsapáson.
(Forrás: CONMEBOL Libertadores)Nagyvonalú játékvezető
A kolumbiai Wilmar Roldán mindvégig következetesen, a kemény játékot engedve vezette a mérkőzést. A 43 éves sípmester nem akart főszerepet vállalni a meccsből, rendszerint csak egy-egy nyilvánvaló szabálytalanság vagy sérülésveszélyes szituáció esetén emelte a szájához a sípot. Nem egyszer előfordult, hogy jégkorongba illő „bodicsekek” repkedtek, miközben a játék gond nélkül zajlott. Nem akart vitatható kiállítással vagy tizenegyessel belenyúlni a döntőbe. Előfordulhat, hogy mindkét irányba vétett kisebb-nagyobb hibákat, de csak indokolt esetben használta a videóbírót, nem volt hajlandó néhány centis leshelyzetet vagy apró cipősarokra lépéseket nézegetni. Az első sárga lapot a 64. percben adta, amikor néhány perc alatt három lap kiosztásával fékezte meg, hogy elszabaduljanak az indulatok. A feszült hosszabbítással záruló találkozó végére így is kilenc sárgát osztott ki a két jogos kiállítás mellett. Fabra pofonját élőben nem látta, de a videofelvételt tíz másodpercig sem kellett néznie, hogy döntést hozzon.
A Fluminense tehát felért a csúcsra, és immár Fernando Dinizt is nyugodtan nevezhetik prófétának a hazájában. Többé nem csak egy olyan edző, akinek jól játszik a csapata, hanem egy igazán jelentős címet is fel tud mutatni.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt fotó: CONMEBOL Libertadores
Szerző
