Futball-szak levele a Beszűkült Látókörűekhez

Ahogy Frei Tamás mondta annak idején, „a széles látókör mindenkinek jár” – tegyük hozzá, jutni viszont csak annak jut, aki folyamatosan, rendszeresen időt, energiát szán a bővítésére, elvégzi a szükséges elmemunkát. Biztosak vagyunk benne, hogy számos olvasónk tesz így a sporttal, azon belül a labdarúgással kapcsolatban (is), és a lajhárokkal, koalákkal ellentétben nemcsak azt eszi, ami a szájába lóg, pontosabban, amit a mainstream média beletöm: a Bajnokok Ligáját, az európai topligák csúcsrangadóit, a világ- és Európa-bajnokságot.

Komoly hiba volna érdeklődésünket pusztán ezekre a sorozatokra, tornákra korlátozni, hiszen például az IFFHS szerint 2021-es év legerősebb bajnoksága az összes európai topligát megelőzve bizony a brazil volt, ahogy ezt korábbi cikkünkben előre jeleztük.

De miért is szűkítenénk le érdeklődésünket az úgynevezett elitre, egy adott sportág legtetejére? Azt tapasztaljuk, hogy az ilyen viselkedésminták mögött érdekes módon nem valamiféle ínyencség, fokozott kifinomultság áll, épp ellenkezőleg: fajgyűlöletből, hamis felsőbbrendűség-tudatból, vagy bármilyen más káros elmevírus hatására folyik a kirekesztés horizontálisan és vertikálisan egyaránt: az alsóbb osztályok, a megyefoci, a szegényebb országok (legyenek akár közeliek, akár távoliak), a nők, a parasportolók, a hajléktalanok futballjának lenézése, nyilvános lefitymálása bizonyos körökben sajnálatos módon máig elfogadott.

Magunk a buddhizmus tanításai szerint igyekszünk gondolkozni, mely – nagyon leegyszerűsítve – vallja, miszerint gonosz nem létezik, tévedés van. Állítjuk tehát, hogy tévednek, akik a fenti módon látnak és viselkednek, ugyanakkor nem mehetünk el a fősodratú média ezt a jelenséget fel- és megerősítő szerepe mellett: mindannyiunk közös futballterében, univerzumában a topligák, a Bajnokok Ligája, és az olyan szupersztárok, mint Lionel Messi, vagy Cristiano Ronaldo – feltételezzük, önhibájukon kívül – elkezdtek úgy viselkedni, mint a fekete lyukak, elszívják az éltető fényt, amely pedig egyformán és egyenlőn mindenkié.

Volt szerencsém még 2013-ban hasonló indíttatásból a helyi hősökről beszélgetni egy irodalmi esten Esterházy Péterrel, aki így kezdte bravúros önjellemzéssel az Utazás a tizenhatos mélyére című nagyszerű regényét:

„Mintha a negyedosztályúval azt mondanám, rossz voltam, vacak, ügyetlen, egy eltévedt kézilabdás, szóra sem érdemes. De a negyedosztályú futballista az nem egy elfuserált első osztályú, nem egy tehetségtelen másodosztályú vagy egy fegyelmezetlen, frusztrált harmadosztályú. Minden szintnek megvan a nívója, ez egy jól hierarchizált szakma, egy jó negyedosztályú játékos az egy jó játékos a negyedosztályban.”

Amit hosszú évek lelki gyakorlatai során a mestereimtől megtanultam, ezennel megkísérlem átadni: érdemes, hasznos és örömteli (meg)ismerni, (meg)szeretni a labdarúgást széltében és hosszában, magasságaiban és mélységeiben egyaránt, Argentínától, Bangladestől kezdve Hollandián és Lettországon át Ukrajnáig, Zimbabwéig bezárólag. Nyitott szemmel és szívvel, félresöpörve a káros, téves sztereotípiákat, közben pedig bátran szembeszállni az elkóboroltak hamis kórusával. Ismét egy „focis” Esterházy-regényhez, a Fancsikó és Pintához fordulva:

„Híveim az Úrban, szeressétek az epret tejszínhab nélkül, és ne legyetek hülyék. Azon gondolkodik, megforduljon-e, vagy kell még valamit mondania. Kicsit elvörösödik:

az Isten szerelmére, persze hogy

nem zavarában, hanem a becsületes erőlködéstől, hogy megforduljon-e, vagy még kell MA mondania valamit. Szóval, híveim az Úrban, szeressetek, és ne legyetek hülyék.”