Hogy ne dőljön össze a ház Jürgen Klopp távozása után, a Liverpool máris lépett

Amikor egy olyan karizmatikus, a klubfilozófiát, a klub identitását meghatározó edző távozik egy klubtól, mint Jürgen Klopp, akkor bizony megvan a veszélye, hogy alapjaiban reng meg az intézmény, és hosszú időbe telik eljutni ugyanarra a különlegesen magas szintre – mint láttuk azt Manchesterben Sir Alex Ferguson, illetve az Arsenalnál Arsene Wenger búcsúját követően. Annyiban más azért a helyzet Liverpoolban, hogy amíg a két másik topklubban a csapat irányítása mellett a játékoskiválasztás is a két edzőfejedelemre maradt – Angliában nem véletlenül kezdték csak el sokkal később felfedezni a sportigazgató szerepkörét, azt ugyanis addig a menedzserek töltötték be, akiket ezért sem neveztek „pusztán” edzőnek –, Liverpoolban egy tökéletes gépezet működött Klopp mögött, 2022-ig a nagyszerű sportigazgató Michael Edwards irányításával.

Nem véletlen, hogy Klopp bejelentése után a Liverpool FC minden követ igyekezett megmozgatni korábbi szakmai vezére visszacsalogatásáért: jól tudták ugyanis, Kloppot pusztán egy jó edzővel nem lehet pótolni. A gördülékeny folytatáshoz, hogy a csapat képes legyen ugyanazokat a sikereket szállítani, mindenekelőtt elképesztően magas szintű szakmai háttérmunkára lesz szükség – amit az Mikel Arteta, Edu, Richard Garlick, Vinai Venkatesham vezetői piramis garantál immár Észak-Londonban, és ami 2013 óta hiányzik Manchester vörös felében, Sir Jim Ratcliffe belépésével viszont annak megoldása mindjárt prioritás lett (ennek mentén érkezett a szomszéd Citytől vezérigazgatónak Omar Berrada, akit a Brightont, majd a szaúdis Newcastle Unitedet összerakó Dan Ashworth követhet sportigazgatóként).

Liverpoolban annál is inkább tűnt lényegesnek mielőbb összeállítani az ideálisnak vélt menedzsmentet, mert az Edwards-utód Julian Ward már az elmúlt nyáron ment, az ideiglenes sportigazgatónak kijelölt Jörg Schmadtke a januári átigazolási időszak végén, Klopp távozásával pedig a szakmai stáb meghatározó emberei is elhajóznak. Edwards visszaédesgetése azonban kimondottan nehéz küldetésnek tűnt. Nem szerepelt ugyanis a terveiben a visszatérés, a Liverpool első közeledését mindjárt vissza is utasította. Egész egyszerűen nem fűlt a foga ahhoz, hogy újra belevesse magát a klubfutball idegőrlő mókuskerekébe. Éppen ezért hárította el az elmúlt két évben a Chelsea és a Manchester United közeledését. A Liverpoolt tulajdonló FSG (Fenway Sports Group), és annak elnöke, Mike Gordon azonban nem fogadta el a nemet válasznak. Inkább létrehoztak egy pozíciót Edwards kedvéért, amely szerint sokkal több lesz ő liverpooli sportigazgatónál; azt a szerepet amúgy is Richard Hughes tölti be eztán, róla viszont majd később.

Edwards vezérigazgatói posztot kapott, az FSG futballügyekért felelős elöljárójaként, milliós fizetéssel (fontban), többek közt a feladattal, hogy egy másik futballklub felvásárlásában és annak majdani irányításában is segítse a céget (amely egyesület minden bizonnyal a Liverpool fiókcsapataként funkcionál majd). A kibővített szerepkörhöz sokkal inkább volt kedve, és bevallása szerint is kellő energikussággal, vitalitással vág bele a munkába. És ha a Hughes-zal közös legfontosabb feladatában – az új edző kijelölése – ugyanolyan ügyes lesz, mint 2015-ben, nagy baj nem érheti.

Elvégre Edwards volt az, aki Jürgen Kloppot preferálta a menesztett Brendan Rodgers utódaként kilenc éve, szemben Carlo Ancelottival, de ugyanő választotta ki Mohamed Szalahot, Roberto Firminót, Sadio Manét – amely hármas ugyebár minden idők egyik legkiválóbb Premier League-csatártriójává nőtte ki magát –, Alissont és Virgil van Dijkot. Nélkülük – no meg persze Klopp zsenialitása nélkül – biztosan nem hódíthatta volna el 2020-ban a bajnoki címet a Liverpool (30 év hiábavaló várakozás után), és aligha játszhatott volna három BL-döntőt, amelyek közül egyet meg is nyert. Az 1970-es évek második, az 1980-as évek első felének kontinentális futballját uraló vörösök ismét európai előkelőséggé avanzsáltak. Így tán az sem véletlen, hogy amikor 2020 júniusában a Manchester City Chelsea elleni vereségével hivatalossá lett, hogy a Liverpool 30 év után bajnoki címet szerez – a PL-érában az elsőt –, az elnök Tom Werner elsőként Edwardsnak küldött gratuláló üzenetet (és nem Kloppnak).

Ehhez képest legalábbis furcsa, hogy a sikerek Klopp-pal társult letéteményese szinte teljes anonimitásban tevékenykedett, olyannyira, hogy Wikipedia-oldala sem volt sokáig, a jelenlegi is mintegy háromsoros. Sosem volt a magát mindig exponálni óhajtó sportigazgató, aki elegáns fehér ingben minden egyes átigazolásnál vagy jelentős döntésnél pózolni akar a kamerák előtt, sosem gondolta magát fontosabbnak a klubnál, sőt, mindent megtett azért, hogy a háttérben maradjon, és még csak fotó se készüljön róla.

A szerepléstől való irtózás, a szerény jelenléte nem azt jelenti, hogy ne lett volna szuper ambiciózus a munkájában, és kíméletlen ez egyes döntéseiben. Ha annak kellett lenni, az volt. Ez a határozottság mutatkozott meg benne akkor is, amikor a tulajdonos FSG visszatérésre kapacitálta. Az időközben egy elemző-tanácsadó cégnek segítő szakember leszögezte, pusztán a sportigazgatói állás nem motiválja. Nem is úgy tér vissza, hanem a már említett, sokkal befolyásosabb szerepben, így nagyrészt ő dönt abban, ki kövesse Kloppot, és ő választotta ki sportigazgatónak a Bournemouth-t elhagyó Richard Hughest.

De ki is igazából Michael Edwards?

A 44 éves szakember 18 esztendős koráig futballozott a Peterborough-ban, túl nagy nyomot nem hagyva a klubtörténetben: az utánpótlásban jobbhátvédet játszott többnyire, olykor fellépett védekező középpályásnak, azt viszont többen megjegyezték róla, mennyire jó eszű fiatalember. Az egyetemen kamatoztatta intelligenciáját, üzletvezetésből és informatikából diplomázott, aztán informatika-tanárként helyezkedett el, a futball azonban roppant mód hiányzott neki. A számok, adatok, statisztikák különösen érdekelték, amikor pedig megjelent a labdarúgásban a Prozone, az adatfeldolgozó és elemző cég, amelyik le tudott szerződni a Portsmouth-szal, esély kínálkozott: a sportvállalkozás elemzőt keresett.

Egy korábbi peterborough-i csapattársa beajánlotta, az állásinterjún pedig megfelelt. Porstmouth-ban az akkori menedzser Harry Redknappet kellett meggyőzni arról, hogy érdemes a Prozone-t alkalmazni, Edwardsnak meg a cég embereit a saját maga alkalmasságáról. És ha Redknapp nem is volt az az analitikus vénával megáldott tréner, elég intelligens ahhoz, hogy megérezze, a világ labdarúgásában új szelek fújnak. Beadta a derekát, olyannyira, hogy Edwardsot 2009-ben átcsábította a Tottenham Hotspurhöz.

A Redknapp-féle Spurs pedig igencsak jól szerepelt a Premier League-ben, főként az azt megelőző évekhez képest. Szóval Edwards lett az egyik legjelesebb képviselője az újhullámnak, ezért is aposztrofálták később az angliai lapok „laptop-gurunak”. Majd két évet töltött el Észak-Londonban, amikor Damian Comolli, a Liverpool akkori sportigazgatója – aki ugyancsak a Spursben dolgozott korábban – a Mersey partjára invitálta.

Edwards ment, de még valakit vitt magával: az elméleti fizikából doktoráló Ian Grahamet, aki a Liverpool kutatási osztályának lett a vezetője, és egészen 2022 novemberéig töltötte be aztán a posztot. Graham akkor saját sporttanácsadói vállalkozásba kezdett, a cégének segített be később a Liverpoolt addigra már elhagyó Edwards, aki öt évvel az Anfieldre szerződése után, 2016-ban lett a klub sportigazgatója.

A szerepkör lényegi eleme, hogy harmonikus viszonyt ápoljon a vezetőedzővel, Edwards márpedig jó kapcsolatot alakított ki Klopp-pal, a folyamatot segítette, hogy egytől egyig beváltak az igazolásai. Szalah esetében például Edwards erőltette az egyiptomi megszerzését, akivel szemben Kloppnak a támadó chelsea-s gyötrelmei miatt akadtak fenntartásai, és inkább a leverkuseni Julian Brandt megszerzését kapacitálta volna. Edwards viszont nem engedett, és milyen jól tette, ugyebár! Apropó, igazolások. Van valami, amit nem szokás eléggé hangsúlyozni: nevezetesen, hogy a Liverpool úgy nyert bajnoki címet 2020-ban, hogy az azt megelőző öt évben nettó 92,4 millió fontot költött, aminél a fél Premier League többet tapsolt el. A Manchester City amúgy 500 milliót, a United 380-at. Ez azért feltétlenül Edwards munkáját (is) dicséri.

„Nagyon jó a kapcsolatunk” – mondta később sportigazgatójáról Klopp. – „Nem mindenben értünk egyet a beszélgetésünk elején, de miután elkezdjük magunkat átrágni az érveken, ellenérveken, nagyon hasonló véleményt alakítunk ki.”

Edwards tekintélye nem csak a remek szemmel (és még inkább az adatok kitűnő értelmezésével) kiválasztott játékosok miatt nőtt Liverpoolban, hanem mert rendre sikerült a lehető legmagasabb árat kicsikarnia az értékesíteni kívánt, illetve a kelletlen eladott futballisták transzferéből. 142 millió fontot fizetett az FC Barcelona Philippe Coutinhóért, 26-ot a Crystal Palace Mamadou Sakhóért, és akadt még néhány tíz-húszmilliós, a periférián lévő játékosokat érintő üzlet.

Aztán ez a szoros kapcsolat – a két vezető irodája egymással szemben helyezkedett el Melwoodban, és rendre megosztották egymással gondolataikat – lazult azt követően, hogy Edwards 2022-ben bejelentette, távozik. Nyilvános levelében közülte, tíz évnél többet nem tervezett eltölteni Liverpoolban, mert bármennyire is imádja a klubot, annak a híve, hogy előbb-utóbb szükségszerű a változás, az egyén és a szervezet szempontjából egyaránt, mert a megújulás visz előre. Levelében briliánsnak nevezte a háttérben dolgozó, a helyes játékoskiválasztáson ügyködő (analitikus) csapatot, Kloppot minden idők egyik legnagyobb Liverpool-edzőjének titulálta, arról pedig, hogy kit tart a legnagyszerűbb igazolásának, (nem is olyan) sejtelmesen azt írta, bár nagyon nehéz ezt eldönteni, annyit elárulhat, a kutyáját Bobbynak nevezte el.

Vagyis Roberto Firmino az, akit egyébként Rodgers ellenállása dacára szerződtetett, persze tudvalevő volt Melwoodban (ami ma már Kirby), hogy a két szakember annyira nincs egy hullámhosszon futballügyekben. Rodgers úgy érezte, a hatásköre sérül Edwards növekvő szerepével, Klopp viszont annál sokkal magabiztosabb, karakánabb, határozottabb személyiség, hogy egy kollégában vetélytársat lásson. Vetélytársa neki nem nagyon lehet, legfeljebb harcostársa. Rodgers másképp gondolkodott, de jóval kevesebbet is élt meg az Anfielden, mint Klopp vagy Edwards. Az is igaz ugyanakkor, hogy Edwards utolsó időszakában némi feszültség támadt amiatt a német és az angol közt, kié is legyen az utolsó szó: a sportigazgatóé, vagy az egyre nagyobb hatalommal bíró, ikonikussá váló edzőé.

Ugyanezzel a feladattal – de már Klopp nélkül –, meglehet, Richard Hughesnak is meg kell majd birkóznia. A Bournemouth-ban kilenc szezont lehúzó Hughes a portsmouth-i időkből ismeri Edwardsot, ahol ő védekező középpályást játszott, Edwards pedig stábtagként az adatokat dolgozta fel. A 44 éves sportvezető játékoskorában (az Arsenal neveltjeként) négy évet töltött el a Bournemouth-ban, annak a dupláját Portsmouth-ban. Legnagyobb sikerét 2008-ban aratta, amikor a Redknapp-csapattal FA-kupát nyert a Cardiff City ellenében, igaz, a döntőben nem, csak az odavezető úton játszott. Hughes 14 éves koráig Olaszországban cseperedett, folyékonyan beszél olaszul, Edwards Szalah és Alisson leigazolásakor is kikérte a véleményét. Hogy van szeme a tehetségek felfedezéséhez, azt az elmúlt évek bournemouth-i igazolásai is jelzik: Dango Ouattara, Antoine Semenyo, Ilia Zabarnij, Marcus Tavernier, Alex Scott, Luis Sinisterra, valamint Kerkez Milos is jó vételnek tűnik.

Habár Hughes csak június 1-től foghat bele hivatalosan a munkába, a színfalak mögött minden bizonnyal előbb elkezd tevékenykedni. Van néhány égető kérdés: az edzőválasztáson túl – amit addigra nem ártana megoldani – három kulcsember szerződéshosszabbítása kerülhet napirendre. Van Dijknak, Szalahnak és Trent Alexander-Arnoldnak is lejár 2025 nyarán a megállapodása, s nagy kérdés, hány évet érdemes még a hollandnak megajánlani, az egyiptomit érdemes-e nagy pénzért Szaúd-Arábiába eladni (máshonnan, máskor ekkorát nem szakíthat már érte a Liverpool), az angol válogatott jobbhátvédet a csapat (egyik) legjobban megfizetett játékosává tenni.

Ami az edzőkérdést illeti: Xabi Alonso az első számú jelölt, Hughes márpedig kifejezetten jó viszonyt ápol Alonso ügynökével, Inaki Ibánezzel, aki Andoni Iraola képviselője is egyben. Iraolát márpedig Hughes hívta a Vitality Stadiumba. Ha Xabi Alonsót is sikerül meggyőznie az Anfieldre szerződés helyességéről, elég jónak lesz ítélhető a liverpooli belépője.

Kiemelt kép: Anfield watch