Huszonhárom év után ismét profi osztályban szerepel a BVSC-Zugló

Huszonhárom év után ismét profi osztályban szerepel a BVSC-Zugló

2023. jún. 25.

A budapesti vasutascsapat egyértelműen a 90-es években élte a fénykorát, amikor az NB I-ben is kifejezetten jó csapatnak számított, az 1995-1996-os szezonban szerzett ezüstérmük után kevesen gondolták volna, hogy nem sokkal később a felnőtt futball is eltűnik a Szőnyi útról. Azonban 2012 óta szisztematikusan építik újra a labdarúgást is a klubnál, ennek eredményeként pedig immár a másodosztály küzdelmeire készülhetnek – több mint két évtizednyi pokoljárás után.


Nem túlzás, hogy az 1911-ben alapított Budapesti Vasutas Sport Club labdarúgó-csapata a kilencvenes évek megkerülhetetlen szereplője volt a futballéletnek. 1992 és 1999 között végig az élvonalban szerepelt a gárda, ilyenre, mármint hasonlóan hosszú szériára sem addig, sem azóta nem volt példa az egyébként gazdag történelmű, ám főként más szakosztályaival sikeres egyesület évszázados történelmében. (Egy érdekesség, ami a labdarúgást illeti és kevesen emlékeznek rá, a zuglóiak 1992-ben döntőt játszottak a Mitropa- vagy más nevén Zentropa-kupa utolsó kiírásában, amelyet tizenegyesekkel veszítettek el a Borac Banja Luka ellenében.) Több későbbi utánpótlás- és felnőtt válogatott játékost is adtak, így többek között olyan nevek fordultak meg a csapatban, mint Vincze István, Orosz Ferenc, Bükszegi Zoltán vagy éppen Dárdai Pál, akit történetesen Zuglóból vitt el a német Hertha BSC, és bár erre is kevesen emlékeznek, 1999-ben Détári Lajos is magára húzta a sárga-kék mezt.


autoDárdai Pál 1996 tavaszán erősítette a zuglóiakat (Forrás: csúcsfoci.hu)



A jobbára másod-, illetve harmadosztályú szereplésre kárhoztatott együttes 1996-ban járt a legmagasabban, amikor a Ferencváros mögött az NB I ezüstérmese lett, jelentős pontkülönbséggel (13) megelőzve a harmadik Újpestet.


Akkor Egervári Sándor irányította az együttest, aki később az MTK-val és a Dunaferr-rel is bajnoki címet szerzett, valamint a magyar válogatott szövetségi kapitánya is lett. A csapat kiváló elegye volt a fiatal és idős játékosoknak, jól megfért egymás mellett a tapasztalt Csábi József, Bognár György, valamint a pályája elején járó, később igen megbízható védővé vált Komlósi Ádám vagy épp a már említett Dárdai Pál. A Szőnyi úti stadionban családi program volt a meccsre járás, 3-4000 ember gyakorta megfordult a hazai mérkőzéseken, de a csapat iránti szimpátia, a valós érdeklődés ennél is nagyobb volt, ezt bizonyítja, hogy a 28. fordulóban rendezett, bajnoki címről is döntő Ferencváros elleni összecsapásukat a Népstadionban rendezték 45 000(!) – igaz, túlnyomórészt zöld-fehér – szurkoló előtt. Akkor a Novák Dezső által edzett, a szezon során a Bajnokok Ligájában is főtáblás FTC 1–0-ra nyert és megszerezte az aranyérmet, de kétségtelenül méltó kihívóra lelt a zuglói vasutascsapatban, amely döntetlen állásnál még tizenegyest is hibázott.


A bajnoki második helyhez természetesen nemzetközi szereplés is társult, ám a nyáron edzőváltáson, valamint alapos keretcserén áteső együttes menetelése nem sikerült valami hosszúra. A Kupagyőztesek Európa-kupájában (KEK) induló BVSC a liechtensteini FC Balzers csapatát könnyedén búcsúztatta (2–0, 3–1), hogy a spanyol Real Betis ellen hasonló könnyedséggel maradjon alul (0–2, 0–2). Ekkor már az a Mezey György ült a kispadon, aki már a hetvenes években is betöltötte ezt a pozíciót a klubnál.


autoHosszú ideig nem rendeztek rangos tétmeccset a BVSC otthonában, ősztől azonban visszatér az NB II mezőnye Zuglóba (Forrás: magyarfutball.hu)



A csodaszámba menő második helyet nem követte hasonlóan pazar folytatás, inkább egyre gyorsuló összeomlás:


1997-ben a hatodik, 1998-ban a tizedik, 1999-ben pedig a tizenhetedik, egyben kiesést jelentő helyen zárták az élvonal küzdelmeit, hogy 2004-re a negyedosztályban(!) szűnjön meg a felnőtt foci hosszú, keserves évekre Zuglóban.


Több tucatnyi utánpótláskorú fiatal maradt hirtelen kifutási lehetőség nélkül, a klub más, sikeresebb szakosztályai működtetésére fordította a kevés pénzét, a labdarúgás tényleg nem tűnt akkoriban fenntarthatónak.


Majd’ egy évtizednyi csend után a 2012-2013-as szezonban valami megmozdult, az országgyűlési képviselő, Szatmáry Kristóf lett a patinás sportegyesület elnöke, a Budapest IV. osztály egyik csoportjában labdarúgásban is rajthoz állt a BVSC-Zugló és meg is nyerte azt. Egy szezonnal később a „BLASZ háromban” sem talált magánál erősebb ellenfelet, azonban a talpra állásra és a nemzeti ligarendszerbe való visszatérésre 2020-ig kellett várni, ekkor sikerült a gárdának felkapaszkodnia az NB III-ig, és néhány odaadó támogató, illetve lelkes szakember támogatása mellett ott is számottevő együttessé válni. Ahogyan sok más helyen, itt is jelentős infrastruktúra-fejlesztés ment végbe, ráadásul a klub megkapta a Tehetségközpont besorolást, így anyagilag is jobb helyzetben van, mint korábban.


2021-ben és 2022-ben is ezüstérmes lett a klub az NB III-ban, majd az elmúlt nyáron Kisteleki István szakmai igazgató korábbi újpesti játékosát, a profi futballtól talán kissé messzire sodródó Urbán Flóriánt nevezte ki vezetőedzőnek (Buzsáky Ákos helyére). Egyáltalán nem titkolt cél volt a feljutás, és ahogy telt a szezon, egyre kevesebb kérdés volt afelől, hogy a csapat megérett-e rá.


A BVSC olykor szemre is tetszetős játékkal verte végig az NB III Keleti csoportját, áprilisra bebiztosítva a bajnoki címet, gyakran nagy gólarányú győzelmeket aratva. Az utolsó hetekre, hónapokra két jelentős kérdés maradt: meg tudja-e őrizni veretlenségét a csapat, és elég jó-e ahhoz, hogy osztályozón búcsúztasson egy NB II-ből érkező ellenfelet? Végül mindkét esetben az igen lett a válasz.


autoUrbán Flórián öröme (Forrás: BVSC-Zugló Facebook)



Harminckét győzelem mellett 6 döntetlennel, 102 ponttal zártak Urbán tanítványai, akik az osztályozó párharcban a Baranya megyei Szentlőrinc együttesét múlták felül a hazai 0–0 után egy idegenbeli 2–1-es sikerrel, így 2001 után ismét másodosztályú csapata lesz Zuglónak.


Erősítésekre persze szükség lesz, hiszen a következő, 2023-24-es idényben szűkül az NB II mezőnye (ezért is volt szükség az osztályozókra, hiszen 20 csapatról 18-ra csökken a létszám) és a legutóbb látottnál is ádázabb csatára van kilátás minden egyes mérkőzésen. Ugyanakkor nagyszerű presztízsrangadók is várnak majd a klubra a Vasas, a Honvéd, netán a Pécs, a Haladás, a Nyíregyháza vagy épp az ETO FC Győr ellen, és ezek nagy valószínűséggel visszacsempésznek majd valamit a régi idők hangulatából a Szőnyi útra.


Kiemelt fotó: BVSC-Zugló Facebook

Szerző

✟ Hubai Gábor

✟ Hubai Gábor

✟ Hubai Gábor

Az első futballemléke az 1998-as világbajnokság. Talán ezért lett később a francia futball és az Arsenal rajongója. A catenaccio-tól a gegenpressing-ig minden elkápráztatja. Mindegy, hogy női U17-es, vagy argentin harmadosztályú férfimeccset néz, az első dolga megfigyelni, kik viselik a 10-es mezt. Néha még a Dunaferr 2000-es bajnokcsapatával álmodik.